Mindig is úgy gondoltam, hogy egy történet első szavaiban van valami varázslatos, mert soha nem lehet tudni, hová vezetnek minket és a vége épp úgy lehet boldog, mint boldogtalan.
De a sors is ilyen megyünk, és nem tudjuk, kit vagy mit jelölt ki nekünk még az a valami vagy valaki bele nem csöppen életünkbe.
Velem is ez történt az egész akkor kezdődőt mikor az én édes drága egyetlen idióta bátyám bejelentette a nagy hírt. Költözünk. Egy kis városba, Washington állambeli Forksba. Ahol mindig esik az eső. Elhúztam a számat, utálom az esőt.
De kivételesen nem volt appeláta, mert ez a hely ahol élünk már sok boldog, de fájó emléket adott nekünk. Így hát elkezdtünk pakolni.
„Én és a kis családom’. Gondoltam bele:
A bátyám Jonathan, aki általában jobban szereti a Jase megszólítást, de én csak idiótának hívom, mert az. Amúgy ő egy vámpír. Régen csak félig volt vámpír, mint én, de egy nomád vámpír amikor, olyan 30 évesek lehetünk megharapta őt így ő már vámpír életmódot folytat. De persze vegetáriánus, vagyis, csak állatok vérét issza. Az ápolónők szerint, mert orvos a szentem egy Adonisz. Hát nem tudom, az ember ne mondjon véleményt a bátyjáról úgy, hogy ne nőne tőle a már amúgy is hatalmas egója. Mert nem enyhén egoista a bátyám az biztos. Kinézetre szőkésbarna haja van, mint nekem és aranybarna szemei a vegetáriánusság miatt. Mivel hogy mindig tanul valamilyen kardforgatást, ezért az izmaira se panaszkodhat. Ez még hagyján, de tudja, milyen befolyással van a nővérekre, mégis villant feléjük általában a szerinte „elkápráztató” pillantásából amitől, nem egy nővér ájult már el.
Az ő fia az én kicsi unokaöcsém Gabriel, de ő ugyan úgy, mint az apja jobban szereti a neve rövidített változatát, tehát így lett Gabe. Lassan 35 éves lesz. De úgy néz ki, mintha 20 éves lenne és így is marad örökre. Mint a legtöbb félvér, ő is 7 éves korára érte el azt az idő ami után nem nőtt tovább. Neki tejföl szőke haja van és hamu szem színe. És az apjával ellentétben neki tényleg jól áll, ha mosolyog. A bátyám szerint elfogult vagyok, mert Gabe olyan nekem mintha a fiam lenne. Ő félvér, mert az anyja félvér volt a bátyám meg már vámpír mikor egymásba szeretek, de inkább egyszerűbb félvérnek hívni, mint háromnegyedvérnek. Miket ki nem találok háromnegyedvér, már lassan kezdek meghülyülni. Na, nem ez a lényeg, hol is tartottam, ja, megvan. Sajnos Ann így hívták a bátyám feleségét meghalt egy támadás közben. De előtte fél évvel szült még egy gyermeket a bátyámnak, egy gyönyörű kislányt.
Liliant. A kicsi lassan úgy néz, ki mintha 4 éves lenne pedig még csak 9 hónapos. Barna haja van és nagy kék szemei, amit bátyámtól örökölt. Egyszóval bárkit képes elkápráztatni, ha akar. Olyan nekem, mintha a lányom lenne. Általában anyának szokott hívni. A fiúk is örülnek, hogy beszélni hallják, csak ha azt mondja nekem, hogy anya mind a ketten a földet kezdik pásztázni. Gyorsan még összepakoltam Liliannél is, addig a kicsi a plüss farkasával játszott.
Akkor indul hatunk is. A bútorokat itt hagyjuk, mert nincs kedvünk vinni őket, és bátyuskám szerint az a ház ahova költözünk, be van bútorozva. No, sebaj, legalább lesz, mit alakítgatom. Bár ahogy magamat ismerem, azért majd veszek pár új bútort. Mindegyikünk beszállt a maga autójába. A bátyám ment elől a fekete BMW -vel, utána én és Lilian akit a biztonság kedvéért betettem a gyerekülésbe, a kék Ferrarimban, majd Gabe zárta a sort az ezüst Mercedesével.
Vezetés közben elgondolkoztam a képességeinken, a bátyám érzi, hogy a körülötte lévő emberek mit éreznek, és ha koncentrál, tudja befolyásolni azt. És van egy olyan képessége, amivel képes manipulálni a földet.
Gabe gyógyító képességgel rendelkezik melyet az anyjától örökölt, bárkit megbír gyógyítani, de utána általában álomba ájulja megát és vagy 3 napig alszik. A másik képessége, hogy tudja befolyásolni a tüzet, a kis piromániás.
Lilian kis csöppség létre bármilyen tárgyat vagy személyt tud mozgatni az akaratával és a másik képessége, hogy tudja manipulálni a vizet.
És végül én az én képességeim elég bonyolultak. Ott van a jövőbe látás, ami, néha ha vadásznak ránk, akkor különösen jó képesség. De ha mondjuk, a családom valamelyik tagja megsérül, akkor az a látomás általában erősebb, hogy is mondjam, olyan mellbevágó érzés, mert ha megsérültek, akkor az én testemen is ott lesz, a sérülés még meg nem gyógyítom az illetőt. Ehhez kapcsolódik a második számú képességem, ami az, hogy képes vagyok adott személyek képességét lemásolni és megtanulni, és ha akarom tovább is tudom fejleszteni. Így tettem szert, Gabe nek hála a gyógyító erőmre. A harmadik és egyben utolsó képességem az, hogy tudom irányítani a földet, vizet, tüzet és a levegőt. Amúgy az én általam manipulált elem a szél, ami által tudok levitálni, tehát lebegni a föld felett.
Jé, a bátyó megállt a kocsijával, akkor megérkeztünk, ez kínos kicsit elbambultam az órámra vetett pillantás után vágtam egy grimaszt, nem kicsit bambultam el, hanem sokat 3 órát ez még tőlem is szép teljesítmény mondhatom. Kiszálltam a kocsiból Liliannal a kezemben, aki elaludt az út alatt. Egy gyönyörű krémszínű ház előtt állunk. Nekem első látásra megtetszett. Ablakok helyet üvegfal van egy részen és régi kis verandája van, ami természetesen fel van újítva. És van egy erkélyes szoba is, mivelhogy kétemeletes. Hm.
- Stipi, stopi az erkélyes szoba az enyém. - szólaltam meg majd a fiúkat, meg sem várva. Beléptem új házunkba. Vigyázz, Forks megérkezett a Merryweather család.