(Edward szemszöge)

Megfordultam… és a családommal találtam szemben magam.
- Carlisle, öreg barátom… mióta is? – kérdezte Aro.
- Egy évszázada – felelte fogadott apám.
- Nos, ha már az egész Cullen család jelen van, megbeszélhetnénk Edward kérését.
- Miért szakítotok szét egy családot? – szólt közbe Rose.
- A híres Rosalie Hale. Hallottam már szépségedről, és meg kell mondjam, nem csalódtam – bókolt neki Aro. – De visszatérve a tárgyra. Én mindig megszerzem, amit akarok. S mivel Bella egy félvér… amit még a vámpírok nem láttak, ezért természetes, hogy a Volturihoz kell tartoznia.
- Miért nem teremtesz te magad félvéreket? – tudakolta Jasper.
- Várjam meg míg felnő? Tanítsak meg neki mindent? Miért, ha itt van egy kifejlett példány?
- Nem beszélj így róla! – kiáltottam rá.
- Miért, mire vannak a testőreid? Ők is betaníthatnák… - mondta Em.
- Nem szeretném, hogy valami hiba csússzon be… bár most, hogy így meggondolom… - elmélkedett.
- Miért nem adjátok vissza Bellát? – kérdezte Esme.
- Carlisle, a feleséged egy igen naiv nő… - jegyezte meg Caius. Rámorogtam.
- Ejnye Caius, így bánunk a vendégekkel? – kérdezte költőien Aro, majd felénk fordult. – Elnézést a bátyám modortalanságáért.
- De még mindig nem válaszoltál a kérdésre! – figyelmeztettem.
- Oh igen, azért, mert rossz hírét keltenék a Volturinak… A vámpírok csak úgy özönlenének, ha ez kitudódna – érvelt.
- Titokban tartjuk. – Bármit csak Bella kiszabaduljon.
- Itt semmit sem lehet titokba tartani! – Caius gúnyosan elmosolyodott.
- Szeretem őt! Ő az életem… Számomra Ő a legkülönlegesebb lény a földön… Engedd ki! – győzködtem.
- Oh, ifjú Edward, csak nem talált el Ámor nyila? – Nem válaszoltam.
- Igazad van, ő tényleg különleges lény volt… - Mindenkinek feltűnt, hogy múlt időt használ Aro.
- Volt? – sziszegtem. Ha bármi baja esett Bellának, én…
- Megöltük! – jelentette ki unottan Marcus.
A hangokat nem hallottam, a szemem előtt lévő dolgokat nem láttam, és nem érzékeltem semmit.
Amikor először elvesztettem Bellát – legalábbis azt hittem, hogy elvesztettem –, tönkrementem. Azt hittem, ennél rosszabb nem lehet. Tévedtem. Mert most itt álltak előttem szerelmem gyilkosai – dühítően nyugodtan –, és arra várnak, hogy mit reagálok erre.
Aro lepörgette gondolataiban szerelmem utolsó másodperceit.
- Kérlek, Aro… - könyörgött Bella.
- Sajnálom, de félvér vagy… különleges, amit még senki sem látott, épp ezért veszélyes is. El kell pusztítanunk! – simogatta meg az arcát Aro.
- Mire várunk még? – csattant fel türelmetlenül Caius.
Aro intett, és a következő pillanatban Félix közelített szerelmem felé, miközben Demetri máglyát gyújtott.
- Hogy tehetted? – üvöltöttem, s Aro felé kezdtem rohanni. – Megöllek!
A vörös köd ellepte elmémet, csak egyetlen célom volt: ölni.
Félix és Demetri – életem értelmének másik két gyilkosa – elállta az utat, de nem érdekelt. Először őket ölöm meg, aztán jöhet a többi.
Próbáltak lefogni, de gyorsabb voltam náluk. Kihúztam karjaim kezeik szorításából, majd Félix gyomrába ütöttem. A terem másik végébe repült, összetörve egy képet. Demetri épp támadni készült, de a háta mögé kerültem, és kicsavartam a karját.
Túlerőben vannak – mondtam magamban, amikor Félix feltápászkodott a földről és felénk indult.
Ellöktem Demetrit és Félix felé vettem az irányt, amikor hihetetlen fájdalmat éreztem, és lerogytam a földre.
- Köszönöm Jane, már itt volt az ideje! – hallottam Aro nyájas hangát.
Ott vergődtem a földön, tehetetlenül, és csak arra vártam, hogy meghaljak. Hisz nincs értelme nélküle az életemnek.
- Kérlek, hagyjátok abba! – könyörgött Esme, s ha embert lett volna, már rég zokogna.
- Aro, azt hittem, hogy ezt civilizáltabban is meg tudjuk oldani – mondta feszülten Carlisle.
- Mi is azt hittük, drága barátom, de a fiad nem így gondolta – válaszolt Aro. – Jane, elég! – parancsolta.
A fájdalom megszűnt, de még évszázadokig elviselném, ha Bellát visszakaphatnám.
- Nem beszélve arról, hogy megtámadott egy Volturi őrt… - folytatta Caius.
- Miért, ti mit tennétek, ha a feleségeteket megölték volna? – kelt védelmemre Jasper. Azt hiszem, az érzéseimet már nem tudja uralni.
- Megértjük Edward érzéseit, de mi vagyunk maga a törvény – ült le a trónjára Aro.
- Nem, ti maga vagytok a halál! – sziszegtem.
- Edward, ne! – szólt rám Esme.
- Semmi baj, legalább kifejti a véleményét – legyintett Aro. – Félix, Demetri! Vessétek tömlöcbe!
- Aro! - hallottam meg Carlisle felháborodott hangját. – Nem hiszem, hogy ezt így kéne elintézni.
A két testőr megfogott, és kivonszolt a teremből.
- Nos, Cullen, én nem foglak cipelni, szóval állj fel. – Azzal mind a ketten elengedtek, mire én a földre zuhantam. Felálltam – nem tehettem mást –, és követtem őket a cellámhoz.
Sötét folyosókon haladtunk, mígnem elértünk egy pinceszerűséget. Ablakok sehol sem voltak, így teljesen fénytelen helyen voltunk, bár ez minket nem zavart a vámpírlátás miatt.
Az első tömlöcbe vezettek be.
- Nem ajánljuk, hogy elszökj, Cullen! – figyelmeztetett Demetri. – Aro abban a pillanatban megölet. – Majd Félix felé fordult: – Három óra múlva váltalak.
Leültem a földre, és a falnak döntöttem a fejem.
- Miért jó nektek, hogy megölitek azokat, akik mások számára fontosak? – suttogtam.
- Senki sem mondta, hogy jó, de ez a kötelességünk… De maradj csöndben! – szólt rám Félix.
- Sosem gondolkoztál azon, hogy elmenj a Volturitól? Hogy igazi életet élhess?
- Sosem… ők a családom… De fogd be most már! – utasított.
Egy ideig csak magam elé bámultam.
- Ő volt a mindenem… Sosem találkoztam olyasvalakivel, aki ki tudott volna hozni abból a remete életmódból, amiben éltem. De neki sikerült! – Elmosolyodtam. – Megtanított igazán élni, s már bánom, hogy soha nem vallottam neki szerelmet.
- Soha? – kérdezett vissza.
- Soha. Nem volt elég bátorságom hozzá… Aztán megöltétek a szüleit, és már nem volt alkalmam elmondani… - suttogtam meggyötörten.
- Biztos ő is szeretett – bíztatott.
- Már sosem tudom meg…
- Miért adod fel ilyen könnyen az életed? - érdeklődött. - A szerelmed elvesztetted, de ott van a családod… vagy bármi más! Nem hiszem, hogy mindent fel kéne adnod…
- Voltál már szerelmes? – Végig pörgette gondolataiban az eddigi kapcsolatait, majd nagy nehezen kinyögte:
- Nem.
- Akkor nem értheted. – Elgondolkozott ezen. Szerelem? Mire jó az? Csak időpocséklás… - közbe szóltam.
- Nem érted a lényegét…
- Hát akkor mondd el, Cullen! Ti úgyis olyan érzelmesek vagytok! – jegyezte meg gúnyosan.
- Tudod, pár héttel ezelőtt én is ilyen álláspontot foglaltam. Remekül meg voltam a saját gondolataimmal, és szerettem ezt a remete életmódot. Mindig azt hittem, hogy ha egy magamfajta gyilkos beleszeret egy nőbe, annak csak átok lenne a vége. Nem kerestem a szerelmet, hanem egyszerűen csak az ölembe pottyant, édes mosolyával, gyönyörű szemeivel, csodálatos természetével együtt.
Félix megrázta a fejét.
- Ez inkább tűnik egy csöpögős szappanoperának, mint szerelemnek.
- Miért, te hogy képzeled a szerelmet? – tudakoltam.
- Sehogy! – válaszolta határozottan, de a gondolatai nem ezt igazolták. – Egyébként is, pofa be, Cullen!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés