Edwad magához húzott, és szorosan megölelt. Nyugtatóan körözött kezével az enyémen, és arcát a hajamba fúrta. A közelsége megnyugtatóan hatott rám a nemrég történt kavarodás után.

Kint ültünk a réten, körülöttünk virágok. Így élőben sokkal szebb volt, mint a látomásomban. És sokkal megnyugtatóbb is. A tudat, higy ez Edward kedvenc helye még jobban megnyugtatott mint az, hogy ott ül mögöttem.

Vagy talán mégsem… Őt nem lehet semmivel sem összehasonlítani.

De visszatérve a korábbi eseményekre. Nem tudom, hogy veszíthettem el ennyire a fejem. Tanya egy alattomos nőszemély, ezt még Edward is megmondta. Amint megláttam a fejben azt a sok képet, Alice felkiáltott és lefogtak. Tanya csak vigyorgott, Edward pedig nekirontott.

Nekiütköztek a legközelebbi falnak, és pergő nyelvvel magyarázni kezdett valami Tanya-nak. A vigyor lehervadt az arcáról, és felemelt kezekkel bocsánatot kért. Bár a bocsánatkérés közel sem volt őszinte, mégis megelégedtem annyival. Egyelőre.

Ezután Edward felnyalábolt, és kirohant velem a rétre. Először megijedtem, hogy pont oda visz, de utána eszembe jutott, hogy a látomásomban egészen más dolog miatt veszekedtünk. Edward valami miatt nem hitt nekem. Jelenleg nem ez a helyzet áll fenn.

- Jobban vagy már? – kérdezte. Lehellete a fülemet csiklandozta. Kábultan bólintottam egyet, és megfordultam az ölében.

Két lábammal átöleltem, fejemet pedig a nyakába fúrtam. Ott a legintenzívebb az illata.

- Mostmár sokkal jobban – motyogtam.

Megpuszilta a fejem, majd egyre lentebb haladt. A nyakamba is belecsókolt, én pedig kiegyenesítettem magam, hogy az arcunk egy magasságba kerüljön. Fentebb haladt, megpuszilta az állam vonalát, majd az arcom, a szemem, az orrom, végül a szám sarkába adott egy puszit, én pedig nem bírtam tovább és ajkaim az övéire csúsztattam.

Szenvedélyesen csókolóztunk. Edward kezei közrefogták arcom, én pedig karjaimmal átölelve a nyakát egyre jobban hozzápréselődtem.

A levegő lassacskán elfogyott, az emberi életemből pedig ez a berögzülés megmaradt. Nehezen, de elhúztam tőle a fejem, és pihegve dőltem neki a mellkasának.

Miután a légzésem rendeződött, csúnyán felnéztem rá.

- Óh, te gonosz cselszövő – böktem a mellkasára.

- Ugyan miért? – Próbált komoly képet vágni, de amikor a szája sarka megrándult, már tudtam, csak adja az ártatlant.

- Ha veszekedünk egyszer, akkor is így akarod elterelni a figyelmem? – kérdeztem kacéran.

- Akkorra remélem másfajta kiengesztelés lesz érvényben – mondta, majd szemérmetlenül végignézett rajtam. Kicsit sem célzás.

- Hova lett Szent Edward?

- Szent Edward a múlté, mert egy igen ledér nőszemély elrontotta, és elvette tőle a „szent” címet.

Kuncogva ötüttem rá a vállára.

- Olyan hülye vagy – nevettem.

- Hogy én hülye? Ez megtorlást érdemel.

Villámgyorsan a hátamra fektetett, és mellém térdelve csikizni kezdett. Ha egy ember próbálkozott volna ezzel, talán meg sem érzem, de egy vámpír csiklandozásást már egész intenzíven érzékelem.

Röhögre ide-oda gördültem a földön. A gondolataim már nem jártak Tanya és a Cullen család többi tagja körül. Talán még a saját családom is kiröppent a gondolataimból, csak a pillanatnak éltem.

Elfelejtettem minden nehézséget, ami eddig történt az életemben, és azoknak a gondolatát is, amik talán történni fognak a közeljövőben.

Most csak Ő és Én voltunk.

Pár percnyi eszeveszett nevetés és könyörgés után lefogta a kezeimet, és maga alá gyűrt.

A tüdőm eszeveszett iramban emelkedett és süllyedt.

- Vond vissza! – mondta szilárdan.

- Ácsi! Elődször meg kell tanulnom utána lélegezni, utána beszélünk a visszavonásról. De a… minek is a visszavonásáról? – értetlenkedtem.

Hangosan kifújta a levegőt, és rám vigyorgott.

- Ahogy látom nem kaptál eleget. – Újra csikizni kezdett.

Én pedig továbbra is nevettem és nevettem. Annyira fickándoztam, hogy a rét egyik sarkából már szinte a másik helyre evickéltünk el.

- Nem vagy hülye, enm vagy hülye, nem vagy hülyee! – kiabáltam nevetve, torkaszakadtából. Abbahagyta a csikizést, de még mindig alatta feküdtem.

- Akkor mi?

- Te nem hülye vagy, hanem egy eszeveszettül gonosz és jóképű vámpír, akiért én majd’ megveszek jelen pillanatban.

- Ezárt most jutalmul kapsz valamit – mosolyodott el.

Újra megcsókolt. Most sokkal lágyabban, mint először.

- Hogy lehet ez? Hogy lehetek ennyire boldog két nap után? – kérzetem később, miután elváltunk egymástól. Edward mellettem feküdt, karját a fejem elá tette, úgy ölelt át.

- Ugyan ezt a kérdést én is feltehetném. Mitt tettél velem Izabella Smith, hogy ennyire megveszek, és ennyi év után ilyen kis idő alatt képes vagyok szeretni? Én, a szörnyeteg.

- Ugyan miért vagy szörnyeteg? – ültem fel hirtelen, szemeimmel az ő pillantását keresve.

- Én egy lelketlen szörnyeteg vagyok. Öltem embert is Bella. Ne kívánd azt a kínszenvedést, amit akkor átéltem. Egy ideig boldogan éltem Carlisle-val és Esmevel, majd megunva ezt az életformát, a magam feje után mentem. Eegem lett az állatvérből, ki akartam prübálni valami újat. Gondolatolvasási képességem miatt fel tudtam mérni, hogy kik a gonosz emberek, és kik a jobb emberek. Megöltem a rablókat, megmentettem sok ártatlan embert. De egy idő után nem lett kielégítő ez az életmód. A lelkem nehezebb lett. Érezni kezdtem a tetteim súlyát, hogy embereket öltem. Önmagamban mindig azzal vígasztalódtam, hogy azok csak raklók és erőszaktevők voltak. De rá kellett jönnöm, hogy nem játszhatok egyszemélyes istent. Ezért megutáltam magam. Végül úgy döntöttem, hazajövök, hátha visszafogadnak. Féltem Carlisle reakciójától, bennem volt az is, mi van, ha egyszerűen kiteszi a szűröm innen. De nem tette. Visszafogadtak, és azóta velük vagyok.

- Amikor először meséltél erről, ezt az apró kis részletet kihagytad.

- Nem tartottam lényegesnek – vonta meg a vállát.

- Azt viszont még mindig enm értem, miért tartod magad szörnynek.

- Mert elvettem valakinek az életét.

- Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy most is egy… egy szörnyeteg vagy. – nehezen jött a nyelvemre a szó, hiszen Edwardot még rossindulatból sem tudnám szörnyetegnek nevezni. – Az emberek változnak, ahogy a vámpírok is. A múltban elkövetett hibákért eléggé megbúnhődtél szerintem. Remélhetőleg most majd rád mosolyog a szerencse.

- Talán ezért küldtek téged is. Egy kis angyalt, csak régebben még nem álltam készen rád. Mostanra az útjaink újra egymásba fonódtak, és ha rajtam múlik, nem eresztelek.

- Ez olyan „a sorso útjai kifürkészhetetlenek” duma volt – kuncogtam.

- Ó, van ám több még ott ahonnan ez jött.

- Jézusom! Kérlem szépen mentsen meg valaki egy bölcselkedő vámpír dumájától! – sipákoltam.

Edward hangos kacagásban tört ki. Visszadőltem mellé, és én is nevetni kezdtem.

Odahúzott magához, és így feküdtünk ott egy darabig. Aztán léptek közekledtét hallottuk.

- Mit szeretnél Alice? – kérdezte halkan Edward.

- Nem jöttök vissza a házba? Gondolom, lenne mit mesélnetek. – Hanghordozásából kivettem, hogy mosolyog.

- Tanya amég ott van? – kérdezte gorombán a mellettem fekvő személy.

- Nem, nincs. Hazament Denaliba miután nekinyomtad a falhoz és mondtál neki valamit. Tényleg, mit mondtál neki?

- Jobb, ha nem tudjátok – sóhajtott fel. – És különben is, nem adom ki addig a dolgot, ameddig ő el nem követ valamit ellenünk.

- Néha olyan idegesítő tudsz lenni bátyus – zsörtölődött.

- Te is hugi.

- Kicsi és idegesítő – mondtuk egyszerre Edwarddal, majd színpadiasan felsóhajtottunk.

- Óh, hogy az a… - Lengette meg felénk az ujját Alice. – Ezt nem ússzátok meg!

- Most félnem kellene? – fordultam Edward felé.

- Amikor legutoljára ezt mondta, Emmet egy egész hétig nem látta Rosalie-t. Elmentek vásárolni. Igaz, Rosalie nem akart ilyen sokáig távol lenni Emmett-től, de Alice nem hagyta szabadulni.

- Tehát akkor féljek – nyeltem egy nagyot. Vásárlás plusz én egyenlő katasztrofa. Valami ilyesmi a képlet. De még tudnám ragozni…

Edward felállt, majd udvariasan felém nyújtotta jobb kezét.

Belecsúsztattam az enyémet, s felhúzott magához. Csókot nyomott a számra, és rohanni kezdtünk. A fák gyorsan suhantak el mellettünk. Fél perc elteltével ott álltunk a Cullen ház nappalijában.

Mindenki ránk emelte a tekintetét, a Denali klán tagjai pedig egyszerre áltlak fel. Az egyetlen férfitagjuk odajött hozzám.

- Elnézést kérek mégegyszer Tanya nevében. – melegen rám mosolygott, majd Edward felé fordult. – Te pedig nem tudom mit mondtál Tanyanak, de még életemben nem láttam ennyire megijedni. Mit mondtál neki?

- Ha elmondanám, akkor nem lenne többé a kettőnk titka.

Eleazar fürkészni kezdte Edwardot, majd egy sóhaj kíséretében visszament a többiekhez és leült.

Legszívesebben én is kiszedtem volna belőle, hogy mi az a dolog, vagy megtehettem volna azt is, hogy belehallgatok a gondolataiba. De nem tettem. Ez az ő és a Tanya titka, én pedig akár mennyire is útálom azt a másik nőt, mégsem akarok neki keresztbe tenni.

A kényelem kedvéért leültünk a földön egy párnára Alice és Jasper mellé. Rosalie és Emmett egy fotelban foglalt helyet, Carlisle Esme mellett a kanapén ült, mellettük Eleazar és Carmen, Kate pedig egy saját fotelt kapott, ahol kellőképp elterpeszkedett. Alana és Adam is a földön ültek egy puffon, Edmund pedig a kanapé parfáján ült.

Égett szagot éreztem. Vagyis nem teljesen égett szag csak… olyan furcsa. Elektromos szikrák pattogtak valahol a közelben, én pedig jobbra-balra forgattam a fejem, amikor megláttam honnan is jön.

Kate kezében egy apró elektromos golyóval játszott. Hol eltüntette, hogy kinyitotta a markát és újra létrehozta. Egész különleges képesség. Könnyűszerrel ropogósra tud sütni akárkit.

Megbűvölten figyeltem a golyót, én pedig egy tűzlabdát hoztam létre a kezemben. Ugyan úgy, mint Kate, játszani kezdtem vele. Ő is észrevette, mert rám vigyorgott.

A kezemben lévő tűz kék lánggal égett. Tudom, elég furcsa, de a hideg bőröm miatt ez a tűz kék színű volt, és nem is meleg, hanem hideg. Annyira hideg, hogy az ember már-már forrónak érzi. Ha valakihez hozzáér, olyan, mintha apró tüzkékkel bökdösnék a kezét, és a gyógyulás egy kiadós vadászatot vesz igénybe. Ezt onnan tudjuk, hogy volt szerencsém megégetni vele véletlenül Adam kezét.

És ami a legviccesebb az egészben, hogy csak a vámpírokat képes megégetni. Egyszerű bútorokat is próbáltam már vele felgyújtani, de nem történt semmi. Próbálkoztam mindenféle alapanyaggal, de a vámpírbőrön kívül nem éget meg semmit. Jó, még embereken nem teszteltem, de arra nincs is szükség.

Remélve, hogy megijeszthetek vele valakit, leengedtem a mellettem lévő szekrényre a tüzet. Alice kuncogott mellettem, a többiek meg kikerekedett szemmel figyelték tettem. Esme a szájához kapta a kezét, Emmett pedig hangosan felmorrant.

- Figyu, oké, hogy a bátyánk csaja vagy, meg bírunk, de akkor sem kellene…

- … felgyújtani a bútorokat? – fejeztem be helyette a mondatot, mivel ő már nem tette meg. Csak figyelte, ahogy a kis láng párat pattog a fa felületen, és szinte elpárolog. – Nyugi Em – vigyorogtam rá. – Nem kell parázni plüssmaci.

- Héj… tök spéci a kiscsaj – kiáltott fel. Spéci? Oké, azt hiszem Emmethez kell beszereznem egy külön értelmező szótárat.

Rosalie és Alice csak a szemét forgatták, Esme pedig szeretetteljesen elmosolyodott. Akármennyire is lökött, ő akkor is a fiának tekinti. Carlisle is elnézően mosolygott.

- Ha már így összegyűltünk, elmesélhetnétek mik történtek… - kezdte csilingelve Alice.

- … vagy épp mik nem történtek azon a helyen – fejezte be Emmett. – Majd elfelejtettem: a szaftos részeket nem kihagyni – kacsintott egyet a nagy plüssmaci.

Hatalmasat sóhajtottam, a pillantásom pedig Edwardra emeltem. Felhúztam a palyzsom, és gondolatban megkérdeztem:

„Most mit mondjunk el, és mit ne?”

Felém kapta a fejét, és hatalmasra tágult szemeket meresztett rám.

- Te… te…

- Ő? – kérdzete zavrtan Emmett.

- Én? – szálltam be a játszmába én is.

„A gondolataidon keresztül tudsz kommunikálni?” kérdezte gondolatban, miözben hatalmas szemeket meresztett rám.

„Igen. És sajnálom, hogy eddig nem csináltam, csak az erőm nem szuperált, meg mondom mivel együtt vagyunk ezért…” Nem tudtam befejezni a mondatot, mert hirtelen megcsókolt.

- Köszönöm – suttogta. – Erre vágytam már egy ideje.

- Örülünk, hogy ilyen boldogok vagytok, de azt hiszem a többiekkel is meg kellene osztanotok a dolgot – csilingelte Alice.

- Bella tud velem gondolatban kommunikálni – vigyorgott Edward.

- Pfuj, ne! – kiáltott fel Em. – Lécci, mondjátok, hogy nincs még egy gondolatolvasó a családban.

Egy pillanatra melegség járta át a testem. A többiek nevettek, én mosolyogva néztem Emmettet. Örültem, hogy családtagnak tekint. Mármint tudom, hogy nem vagyok szigorúanvéve családtag, hiszen nekem van már egy saját családom, de akkor is jól esett.

- Mi az Bella? – kérdezte Jasper, én pedig felé fordultam. Nem sűrűn hallani őt megszólalni.

- Semmi, csak örülök – mosolyogtam továrra is.

Az örömöm Jasperre is átragadhatott, mert ő is mosolyogni kezdett.

Eszembe jutott, hogy használhatnám az ő erejét. Hiszen nem tudják, hogy azt is birtoklom.

Kinyitottam az ayamban lévő szekránykét, és megkerestem a megfelelő fiókot.

Mindnekire boldogságot sugároztam ki, Jasper pedig értetlenül tekntett körbe. Őt nem befolyásoltam, csak azért, hogy észrevegy mi történik körülötte. Rám emelte a pillantását, én pedig kacsintottam egyet. Ő is nevetésben tört ki. Sőt, talán ő volt a leghangosabb.

Miután elhalt a nevetés, mindenki furán nézett körbe.

- Jaz, ezt te csináltad? – kérdezte Carlisle.

- Ne rám nézzetek. A bűnös Edward karjaiban ül – mosolygott rám.

- Hát, sokoldalú vagyok – rántottam meg a vállam.

- Alice képességét is sikerült átvenned? – kérdezte izgatottan Emmett.

- Igen.

- Király! Amint vége lesz a megbeszélésnek, leültök sakkozni. Tök baró lenne két jövőbelátót sakkozni látni. Szinte meg se moccannának a sakktáblán a bábuk. – Emmett arcán a szokásos levakarhatatlan vigyor ült.

Alice és én is nevetni kezdtünk.

- Benne vagyunk – mondtuk egyszerre.

Edwarddal elkezdtünk mesélni felváltva. Ő benyögte a szarvas eltemetős sztorit, én pedig tovább haladva elmeséltem a plázában történt eseményeket. Felváltva röhögtek rajtunk, mi ketten pedig sűrű csúnyapillantásokkal részesítettük a másikat.

- Aztán rájöttünk, hogy Bella megkapta Jasper képességét is. Próbálkozott ferlhúzni a palyzsát amikor…

Jelentőségteljesen egymásra néztünk, és cikázni kezdtek a gondolatok mindkettőnk fejében, hogy most vajon mit mondjunk.

- Egy kis erotikus töltetet érzek ebben a mozzanatban – dörzsölte össze két kezét Em. – Jól sejtem? – vigyorgott gonoszul.

Közben Edwarddal megeggyeztünk, hogy a rövidebb változatot adjuk elő, és amilyen gyorsan csak lehet.

- A közelben túrázók voltak, akik épp ügyködtek valamin khm… és Bella átvette az érzelmeiket, úgyhogy nagyjából egymásnak estünk, de aztán a túrázók megijedtek, úgyhogy végül nem történt smemi említésre méltó.

Ha történt volna se említenénk meg – üzentem neki gondoltaban, mire elvigyorodott, és bólogatni kezdett.

- Héj, nem ér suttyomban dumálni!

- Törődj bele Em – mondta Alice mindentudóan.

- Van más választásom? – kérdezte egy sóhaj kíséretében a maci.

- Nincs – vágta rá egyszerre szinte mindneki.

Ránéztem Alana-ra és Adamre is, ahogy látom ők is kezdenek feloldódni. Mindenki együtt nevetett, én pedig tökéletesen boldog voltam Edward karjaiban. Edmund ahogy figyeltem, néha-néha Kate-re vetett egy-egy szemérmes pillantást, ami Kate szintén viszonzott. Ma valami pozitív energia van a levegőben, ez biztos. Remélem, nem árnyékolja be semmi a boldogságunk.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés