(2005. június 15.)

( Bella szemszöge)

 Reggel az ébresztőórám csörgésére keltem fel. Ma van utolsó előtti gimis évem, utolsó napja. Annyira jó volt ez az év, mivel Edwarddal és a családjával tölthettem.

 Ezalatt a pár hónap alatt, rendeződni látszott a kapcsolatom, Rosalie-val. Nem mondhatom, hogy nagyon jó barátnők lettünk, hiszen Rose, néha még mindig képes rám úgy nézni, mintha a világ összes bűne az én lelkemen száradna.

 Na, jó ideje felkelni! Odasétáltam a fiókomhoz, amiben a fehérneműimet, zoknijaimat, harisnyáimat tartottam. Pontosítva Alice tartotta. Sajnos ebben a tanévben szabadkezet adtam neki, ezáltal teljesen elvesztettem a régi stílusomat az öltözködés terén. Kikaptam a fiókból, egy szolidnak, egyáltalán nem mondható, Assia Lingerie fekete alapon piros-fekete csipkézett

párosát. Bár, ha a többihez viszonyítom, akkor ez nézett ki a legnormálisabban.

 - Hahó, kicsim! Nem fogsz elkésni? Ez az utolsó napod, nem lenne szép tőled, hogy már is elkésel az első órádról – lépett be apa a szobámba, s hirtelen végignézett rajtam.

 Látszott rajta, hogy zavarban érzi magát. Mondjuk, melyik apa nem lenne zavarban, ha a szinte felnőtt lányát, úgy kéne látnia, hogy a testét, csupán csak egy vadítóan csipkézett melltartó, és tanga bugyi takarja.

 Hátrafordultam, mert úgy sejtettem a köntösöm a hátam mögött van, a széken. Tévedtem, s a forgás sem bizonyult jó ötletnek, mivel apám felszisszent. A francba! Ezzel a kis manőveremmel, hátulról is megcsodálhatott. Szép volt Bella! Visszafordultam, s apám kocsányon lógó szemeivel találkoztam.

 - Öhm… én azt hiszem, megyek. Vagy is bocsi…

 - Hello, Charlie!

Ezt nem hiszem el! Mit keres nálunk ilyenkor Emmett? Így nem láthat meg! Hiába próbáltam megmozdulni, nem ment.

 - Mi történt? Úgy nézel ki, mint aki szellemet lá… Azt a mindenit! Hová, hová Bella? Csak nem az én kisöccsimet akarod meglepni? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.

 - Fogd be, Emmett! Most pedig, mindenki eltűnik a szobámból! Tünés! – a végét már kiabáltam.

 - Nyugi van Bells! – csitított Emmett. – Nem fogsz belehalni abba a három másodpercbe, még mi kiérünk a szobádból.

 - Nem lehetsz biztos benne!

 - Mennyünk Emmett – szólalt meg kótyagosan apa.

 Végre elhagyták a szobámat, és nyugodtan felöltözhettem. Fogalmam sincs, hogy ezek után miként fogok apám szemébe nézni, de majd csak megoldjuk valahogy. Talán ha egy különleges vacsit összeütök, akkor miközben eszünk, megbeszélhetnénk a dolgokat.

 A másik dolog, ami fejtörést okozott, az Emmett volt. Miért jelent meg itt, ilyen korán?

Miért nem Edward jött értem? Minden reggel ő visz iskolába kivéve, amikor vadászni mennek a testvéreivel. Mindegy, majd kifaggatom szerelmem bátyját. Letrappoltam a lépcsőn s megálltam Emmett és apám előtt.

 - Ha azért jöttél, hogy elvigyél iskolába, akkor mehetünk, mert kész vagyok – fordultam a nagy mackó felé.

 - Mi másért jöttem volna? – tette fel a kérdést vidáman, de én átláttam rajta. Tudtam, hogy valami bántja.

 - Akkor indulhatunk? – kérdeztem.

 - Persze, menjük!

 - Bella, kicsim, ma sokáig bent fogok maradni, úgyhogy nem kell megvárnod – szólt utánunk Charlie.

 Remek, akkor a közös, beszélgetős vacsora törölve.

 - Rendben! Vigyázz magadra! Szia! – köszöntem el tőle.

 Mikor kiléptünk a házból Emmettel, csak egy picit szemerkélt az eső, de kiismertem már annyira a forksi időjárást, hogy tudjam, ebből a csepergésből fél perc alatt, olyan zápor keletkezhet, ami elől csak az épületek, s a kocsik tudnak védelmet nyújtani.

 - Minden rendben, kiscsaj? – nézett rám aggódva, pillanatnyi sofőröm.

 - Persze, csak elmerültem a gondolataimban. Amúgy ha már itt tartunk, te is mesélhetnél, hogy mi történt veled. Hiába is akarod tagadni, látom rajtad, hogy bánt valami. Szóval mesélj!

 - Neked még nem mondtuk el, és szerintem te se vetted észre, de mostanában állandóan összekapunk valamin Rose-val. Van olyan, hogy egy apróságból hatalmas balhét csinál, majd veszekszünk, és ekkor ő eltűnik pár órára, vagy akár egy fél napokra is. Ha rákérdezek nála, hogy merre járt, azt feleli, semmi közöm hozzá, s hagyjam békén. Lehet, hogy most hülyének fogsz tekinteni, de azt hiszem, hogy megcsal – nézett rám fájdalmas tekintettel Emmett.             

Semmi sem látszódott, abból a vidám és humoros férfiból, akit megismertem.

 - Em, én nagyon sajnálom, ha tudtam volna, hogy ez bántja a szívedet, akkor nem hozom fel ezt az egészet. Ne haragudj!

 - Nem baj Bella! Nem haragszom rád! Inkább örülök is, hogy rákérdeztél, mivel a családban senkinek sem tudom kiönteni a szívemet. De hagyjuk is most a siralmas életemet, mert elkésünk. Nem venném a lelkemre, hogyha kikapnánk Edwardtól, mert késtünk – eresztett meg egy mosolyt felém.

 - Látod, így sokkal jobban nézel ki, és sokkal jobban is szeretlek, amikor mosolyogsz vagy nevetsz.

 - Na de Bella! Már nem is elég neked Edward, éhségeid csillapítására? Ennyire rosszul teljesít az öcsi az ágyban? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.

 - Emmett! - csaptam rá a karjára, ami neki gyengéd simogatásnak hathatott. – Tudod jól, hogy Edward és én, nem feküdtünk le egymással.

 - Óh, tényleg? Akkor kinek vetted fel azt az Assia Lingerie fekete-piros csipkecsodát? Csak nem Mike Newtonnak?

 - Istenem, hogy lehetsz ekkora hülye? – csaptam homlokom magam. – Egyébként azért vettem fel, mert Alice, csakis ilyen fehér neműket vett nekem, és ez egy igen szolid darab volt a többihez képest.

 Ekkor fordultunk be az iskola parkolójába, majd egyenesen beálltunk Edward Volvója mellé.

 - Öcsi, nem tudod mit hagytál ki ma reggel! - pattant ki az autóból Emmett.

 - Ezt nem hiszem el! – fakadt ki életem szerelme. Gondolom a nagy mackó éppen most mutatta meg az emlékeiből a reggeli incidenst.

 - Alice, még is mi a fenének kell neked ilyen ruhákat venni Bellának? Te is nagyon jól tudod, hogy ki nem állhatja, ha úgy kell öltöznie, ahogy te megszabod! – kelt ki magából Edward.

 - Miért? Mi történt? – nézett ránk Alice zavartan.

 - Tényleg nem láttad a reggeli incidenst? – hitetlenkedtem.

 - Valaki elmondaná, mit kellett volna, Alice-nek látnia? – érdeklődött Jasper, cseppet sem nyugodtan.

 - Türelem, tesó! Én is csak onnantól tudom az eseményeket, hogy mentem Belláért, és ő meg ott állt Charlie előtt, egy Assia Lingerie fekete-piros csipkecsodában. A többire én is kíváncsi vagyok – nézett felém Emmett és az összes Cullen.

 - Az úgy volt, hogy felkeltem, és fel akartam öltözni, de csak a fehérneműig tudtam eljutni, mert apám benyitott a szobámba, mondván, el fogok késni a suliból. Lefagyott, mert nyilván nem hitte, hogy ilyen ruhákba járkálok mostanában. A köntösöm se volt kéznél, tehát pillanatnyilag, semmivel sem tudtam eltakarni magamat. Ekkor toppant be Emmett, és innen már ti is tudjátok a történetet.

 - Bocsi Bella, ha előre látom, hogy ez fog történni, akkor felhívlak, és figyelmeztettelek.

 - Semmiség Alice, már megtörtént, úgyhogy hagyjuk. Viszont arra kíváncsi lennék, miért Emmett jött értem, helyetted? – fordultam kérdőn szerelmem felé.

 - Vadászni voltam Jasperrel, és nem figyeltünk az órára. Alice, pedig most ért vissza a bevásárló körútjáról, így ő sem tudott érted menni. Esme és Carlisle, pedig elutaztak pár napra. Rosalie közelébe, meg nem szívesen engedlek, úgyhogy maradt Emmett.

 - Értem. Egyébként hol van Rose?

 - Talán valami régi barátnőjét látogatja meg, nem mondta meg pontosan, hogy hova megy – válaszolt Jasper.

 Rögtön eszembe jutott, mit mesélt Emmett idefelé jövet. Rosalie pont úgy viselkedik, mint, ahogy ő mondta. Meghatározatlan helyekre tűnik el, kitudja mennyi időre. Lehet benne valami, hogy megcsalja a férjét. De miért? Ha Emmett megbánt bárkit is, s látja rajta, hogy ez a sértett személynek nem esett éppen a legjobban, bocsánatot kér, vagy felvidítja. Bárki örülne neki, ha a magáénak tudhatná, ezt a hatalmas mackót.

 Rápillantottam Emre. Szemeiből sütött a fájdalom és a megbántottság. Nem érdemli meg, hogy ennyit szenvedjen. Ha Rose ilyen szemét vele, akkor miért nem válnak el. Bár ha belegondolok, hogy Edward és én lennénk ebben a helyzetben, akárkihez is járna el, megpróbálnék minél több időt eltölteni a társaságába. De Rosalie már ezt sem hagyja Emmettnek. Azt hiszem a nyáron lesz egy válás a Cullen családban. Remélem, hogy a mi nagy mackónk nem fog elmenni. Az túl nagy fájdalom lenne mindenkinek, de legfőképpen Esmének és Carlisle-nak.

 - Bella, minden rendben? Hihetetlenül nagy szomorúságot érzek tőled – nézett rám Jazz.

 - Persze, minden oké! Nincs semmi bajom! – nyugtattam meg.

 - Biztos kicsim? – kérdezte meg Edward aggódva. – Ha szeretnéd, hazamehetünk pihenni, Carlisle ír majd nekünk igazolást.

 - Nyugodjatok meg! Semmi bajom sincs, csupán csak elgondolkoztam néhány dolgon.

 - Oké, ha nincs senkinek semmi baja, akkor mehetnénk órára. Hallgassuk meg idén, milyen záróbeszédet talált ki Mr. Green.

 - Ezt úgy mondod, mintha már nem láttad volna előre az egészet – forgatta meg szemeit szerelmem.

 - Igaz, hogy láttam már, de élőben sokkal viccesebb, mivel mindig átír benne valamit, aztán az egészből egy nagy zagyvaság lesz, amit a végén ő sem ért meg – kuncogott előttem Alice, majd elindultunk.

 Próbáltam úgy menni, hogy minél közelebb legyek Emmetthez. Nem akartam, hogy azt higgye, egyedül van. Észrevehette, mesterkedésemet, mert átölelte a derekamat, s egy puszit nyomott a fejem tetejére.

 - Szeretlek hugi! –suttogta fülembe.

- Én is téged bátyus! – mondtam, majd egy puszit nyomtam az arcára.

- Örülök neki, hogy ilyen jól elvagytok egymással, de ha nem akarjátok, hogy eltiltsalak egymástól, akkor a közelemben mellőzitek az öleléseket, és a puszikat – szólalt meg Edward, s virított az arcáról a féltékenység.

 - Hűtsd le magad, Ed! – szólaltunk meg egyszerre Emettel, amin Alice és Jasper, remekül elszórakozott.

 - Tudod jól, hogy csak téged szeretlek! – mondtam majd megcsókoltam az én görög istenemet.

 Nem is gondoltuk, hogy pár hét múlva véget ér ez a boldog időszak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés