- Nessie... - hallottam egy elhaló hangot a hátam mögül.

Eltoltam az arcom Mattétől és felnéztem. Két szempár nézett le rám. Apámé és Alicé. Azt nem értettem, hogy annak a nőnek mért van döbbentség szemében, ezért apámra néztem. Azt a fájdalmat amit tükrözött tekintete, még elképzelni is szörnyű. De tulajdonképpen miért is? Még ő csalódott, mikor egy nővel kavar egész este?
- Igen? - mondtam minden bátorságom összeszedve, kevésbé remegő hangon.
- Félre tudnál jönni egy picit? - kérdezte Alice.
- Veled? Nem - szóltam vissza neki flegmán. Ekkor újra megcsapott az édes illat. A két sorral arrébb lévő kocsi felől jött. Pontosabban Elizabeth felől. Ránéztem. Összeszorított fogakkal állt Thom mellett. A kezét vér borította.
- Gyere már, muszáj bemenned a suliorvoshoz! - hallottam Thom hangját. Ahhoz képest, hogy milyen távol voltam tőlük, meglehetősen tisztán.
- Nem kell, csak be kell kötni - mondta a lány.
- De hisz, ez az izé, beleállt a kezedbe. Szerintem össze kell varrni - aggodalmaskodott Thom. Elizabeth egyre fehérebb arccal hallgatta Thomot.
- Most azonnal velünk jössz! - jelentette ki Alice, és apa húzni kezdett. Nem is figyeltem rájuk, csak Elizabeth vérző karja és ez az édes, ugyanakkor égető illat érdekelt. De miért?! Elborult agyam miatt azt se tudtam, merre visz apám. Hirtelen felkapott hátára és őrült tempóba kezdett.
Friss levegő zúdult arcomba. Egy idő után már kitisztultak a gondolataim. Hogy értünk az erdő közepére ilyen gyorsan? Biztos csak képzelődök a rosszullétek miatt...
- Tegyél le! - nyöszörögtem.
- Mindjárt - mondta és megállt velem. - Alice, mit gondolsz? Már jól van? - Még ebben is őt kérdezi meg?! Hogy nem sül le a pofájáról a bőr...
- Igen. Bocsi, nekem most mennem kell va… vásárolni. Ketten mindent meg tudtok beszélni majd. Látom - mondta mosolyogva, hirtelen eltűnt és apa letett a földre.
- Miről van most szó? Csak rosszul éreztem magam. Miért kell ezt ennyire túldramatizálni? -kérdeztem felháborodva.
- Na most már elég! Kis híján embert ölsz. Érted megyek, hogy megállítsalak, erre, mint egy könnyűvérű cafka, ott smárolsz a földön egy vadidegennel. Nincs okod arra, hogy mérges legyél! És Aliceszel se beszélj ilyen hangon. Nincs rá okod! - mondta már-már ordibálva.
- Persze, nekem nincs, de te beszélhetsz bárhogy Mattről! - förmedtem rá.
- Az egészen más... - mondta lehajtott fejjel, még mindig dühösen.
- Ja tényleg. Alice a te új barátnőd, Matt meg a barátom - vágtam vissza, jól megnyomva a barátom szót. Ekkor apám elkezdett egész testében remegni.
- Nem...nem - morogta halkan maga elé. Nem tudtam mi baja van. Odarohantam hozzá.
- Apa! Apa! Mi a baj? - kérdeztem megölelve. Hirtelen erőt vett magán és elállt a remegése.
- Nessie-m, valamit nagyon félreértettél. Alice nem az új barátnőm. - Még, tettem hozzá magamban. - Ő csak egy közeli barátom és a tiéd is. Hányszor megmondtam, hogy te vagy az egyetlen nő az életemben?! - mondta csalódottsággal szemeiben.
- Aha, de mikor este megjelent nem úgy látszott mintha csak közeli barátok lennétek. Vagy ha igen, akkor nagyon közeli barátok. Az a nő ellopja az apám! Ráadásul azt mondta, hogy a nagynénim. Most már valaki elmondhatná nekem, mi folyik itt! - akadtam ki és zokogva a földre zuhantam. Apa átölelt. Egyik kezével lágyan megemelte fejem, mire szívem össze-vissza kalimpált.
-Nessie, elmondhatnám, de nem lehet. Bár így nagyon nehéz! - kezdte szomorú fejjel. - Tizenöt évig bírtam és most 3 nap alatt minden úgy összezavarodott. Nem tudom, hogy meddig bírom még ki - panaszolta szenvedő tekintettel. A szívem majd megszakadt. Túlságosan is szerettem ahhoz, hogy tovább bírjam nézni szenvedését.
-Hát akkor ne bírd ki. Nyugodtan mondj el mindent nekem. Én mindig itt leszek melletted -suttogtam neki, bár így is meghallotta, mert csak 20 centi volt fejünk között.
-Lehet, hogy könnyebb lenne - lehelte és közelített felém. - De nem lenne helyes és amúgy is megígértem Bell... Billynek is, az apámnak - mondta, s elhúzta magát arcomtól. Mit ígért meg? Szívem kezdett visszaállni rendes tempójába, mikor újra felém közelített.
- Azt hiszem, most haza kellene mennünk - suttogta fülembe. Ahol lehellete érintett, felforrósodott a bőröm. Hogy zavarhat ennyire össze a saját, tulajdon apám?!
Ekkor jöttem rá, hogy mi mindent megadtam volna, ha apám nem húzta volna el a fejét... Sőt... Az ő csókjára jobban vágtam mint Mattére. Kissé őrült gondolatmenetemből felkeltve elengedett és segített felállni.
- Szeretnél magad jönni, vagy vigyelek? - kérdezte.
- Vigyél légyszi. - Erre kedvenc mosolyom terült szét arcán, mire én elpirultam. Épp felkapott ölébe, mikor odaért hozzánk Alice.
- Muszáj beszélnem majd veled Jacob! - A kis hangulatromboló. - Látom segített a beszélgetés. Akkor most mindenki haza.
Jól hallottam, hogy a közös házunkat apával, a saját tulajdonaként említette? Hogy az a....De elhatároztam, hogy apám kedvéjért kedves leszek vele.
- Alice, amúgy meddig maradsz nálunk? - Na, ez minden csak nem kedves. Jól kezded Vanessa....
- Pontosan még nem tudom. Szerintem még 1-2 nap és ideér Jasper. Várj... - Megint elnézett a távolba. - Holnap este ideér - mondta mosolyogva. Apára néztem, mert elképzeltem milyen fejet vághat arra, hogy a 'közeli barátja' épp arról beszél, hogy mikor érkezik a pasija. De a szomorúság helyett még jobban mosolygott, mint az előbb. Hirtelen öntudatlanul ásítottam egyet, mire mindketten rám mosolyogtak.
- Na menjünk - mondta apa és elindult. Az előbb biztos csak képzelődtem a gyorsaságunkról, mivel most lassabban mentünk. Útközben eszembe jutott valami.
- Tényleg, honnan tudtátok, hogy rosszul vagyok és, hogy egyáltalán hol vagyok? - kérdeztem.
- Ööö... - mondta apa habozva.
- Az egyik barátod szólt az egyik tanárnak, és a tanár felhívott minket - segítette ki Alice. Bár tudtam, hogy nem mondanak igazat, rájuk hagytam.
Egy dolgot még mindig nem értettem. A rosszullétem. Ráadásul nem emlékeztem semmire, csak arra, hogy kijövök az ebédlőből, és aztán itt találom magam.
De most nem akartam ezzel foglalkozni. Felnéztem apámra. Bizsergető melegség járt át.Most már tényleg bevallhatom magamnak, hogy szerelmes vagyok belé. Nem muszáj elmondanom neki. Így legalább nem néz majd őrültnek. Inkább élveztem, hogy karjai között tart. Észrevette, hogy nézem, mire elmosolyodott, majd ismét elkomolyodott. Miért?
- Ez nem mehet így örökké, Jacob. Ez a terved nem fog menni. Meg fogja tudni az igazat - mondta Alice. Most meg miről beszél? Már megint ez a hülye szövegelése... Nem engedhetem, hogy vele járjon apa.
- De igen. Sikerülni fog. Megígértem nekik, és be is tartom. Szerintem így jobb is neki - mordult rá apa Alicere. Mi ütött belé? Bár nem mondanám azt, hogy ez nem tetszett...
- Nem látod tisztán a helyzetet. - Rázta meg a fejét Alice. - Láttad, hogy mi történt ma. Ez csak rosszabb lesz. Ha nem is ma, idővel el kell majd mondanod neki, hogy ő egy v...
- NEM! - ordította apám. - Normális élete lesz! Ő is ezt szeretné! - Elkezdett futni.
Most meg miről beszélnek?! Ja, és ráadásul kiről, hogy ennyire fontos apámnak? Mért érdekli, hogy az-az illető mit akar? Plusz arról a (szerencsésebb esetben) nőről, Aliceszel beszél. Most már tényleg nem értek semmit...
Út közben elbóbiskoltam. Arra keltem fel, hogy apa letesz az ágyamra és menne ki a szobámból. Hirtelen megragadtam a kezét.
- Apa - szóltam neki egy ásítás kiséretében. - Megígéred, hogy egyszer elmondod azt, amit nagyapának ígértél meg? - kérdeztem álmosan.
Először összezavarodva nézett, aztán vette a lapot.
- Igen kicsim - mondta és puszit nyomott a homlokomra. Most már nyugodtan aludtam tovább, azzal a tudattal, hogy apa elmondja nekem , hogy mi olyan nehéz neki.

Egy tisztáson voltam, emberekkel és farkasokkal körülvéve. Hatalmas farkasokkal. Kisbaba voltam. Megnéztem, hogy kinek a kezében vagyok, de csak szürkeséget láttam arca helyett. Körülöttem csak két ember fejét láttam tisztán. Egy rövid, sötét hajú, gonoszan mosolygó és egy szőke, vállig érő hajú, gyilkoló tekintetű férfiét. Ők velem szemben voltak egy csomó emberrel. A mi oldalunkra néztem. Sokkal kevesebb ember volt itt, mint a felezővonal másik oldalán. De volt velünk kb. 10 farkas. Vagyis nem tudom, hogy farkasok-e, mert hatalmasak voltak. Hirtelen átadtak az egyik farkasnak, aki rohanni kezdett velem.

Felordítottam. Erre rögtön ott termett apám és Alice.
- Mi baj kicsim? - kérdezte aggódva, és átölelt. Alice leült mellém és ő is rám tette a kezét. Ez alapból nagyon zavart volna, de most nem foglalkoztam vele.
- Rémálmom volt - mondtam elhaló hangon.
- Mi? - kérdezte érdeklődve. - Persze nem muszáj elmondanod...
- Egy tisztás, emberek, farkasok. De csak 2 ember fejét tudtam kivenni – mondtam, miközben apám rátette arcára a kezem. El akartam neki mondani, hogy hogyan nézett ki a két ember, de mivel vissza kellett emlékeznem, erősen koncentráltam rájuk. Apám hirtelen megszólalt, kezeimet elengedve.
- Aro, Caius - mondta ki utálattal a neveket és Alicere nézett. Alice szájtátva ült.
- Kik? - kérdeztem összezavarodottságomban. Apa ismét Alicere nézett, aki alig észrevehetően nem-et bólintott.
- Mindegy... - mondta. - Már jobban vagy? Vagy még mindig nem tudsz aludni?
- Jobban és tudok - füllentettem.
- Rendben. Majd holnap beszélünk. Jóéjt -mondta már kevésbé rémült arccal.
Mikor kimentek, vártam egy kicsit és követtem őket a lépcsőig. Ők a nappaliban voltak, így pont rájuk láttam. Épp egy beszélgetés közepén tartottak.
- Az lehetetlen - mondta apám.
- De láttam őket. Biztos, hogy azok voltak. Olyan büdösek voltak, csak jobban, mint te - szólt vissza Alice. Az előbb lebüdösözte az apám?
- De hogy-hogy? - kérdezte apám, döbbent fejjel.
- Szerintem, mikor ideköltöztetek, beindult az átváltozás. Biztos Renesmee miatt.
- Hagyd abba kérlek azt, hogy Renesmee-nek hívod az én Nessie-m. - Ez forrósággal töltött el, bár nem értettem miről van szó. – Renesmee-nek Bella hívta... - mondta és felsóhajtott.
-Tudom, hogy fáj Jacob, de túl kell ezen lépni. Nekem is nehéz. Hidd el - Nyugtatta Alice apámat.
- Rendben, amúgy kiket láttál? - kérdezte apa, visszatérve az előző beszélgetésükre. Erre nagyon halkan suttogni kezdett Alice. Olyan halkan, hogy nem is hallottam.
- Timson...?! - Apám arcán újra döbbentség látszott.
- Igen. Matt Timson.
Gyorsan átfuttattam a fejemben az ismerőseim neveit. Matt... Matt Timson... Matt?! Matt Timson?! Mi van vele?
- Biztos vagy benne? - kérdezte apa kétkedve.
- Igen, láttam ahogy átv... - Ekkor hirtelen elhallgatott.
- Mi van Alice? Láttad ahogy á... - kérdezte apa, de Alice közbeszólt.
- Pssz... Azt hiszem látogatónk akadt - mondta és felnézett rám mosolyogva.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés