(2005. június 30.)
(Bella szemszöge)

Két hét telt el az évzáró óta. Ezt az időt főleg Cullenéknál töltöttem, apám nagy bosszúságára. A szimpátia, amit Edward irányában érzett, rögvest elpárolgott, azután a kínos reggeli incidens után, amikor is szembesült vele, hogy miket is hordok. Betegesen féltett az én személyes istenemtől. Mondjuk, ha belegondolok a múltban történt dolgok után meg is értem, de Edward nem olyan, mint amilyen az a szemét disznó volt. Hahó, Bella, Ryanről is azt gondoltad, hogy milyen kedves ember, és nézd meg mit művelt veled! Na, jó most fejezzük be a saját magunkkal való beszélgetést, és a múlton való töprengést.

Gondoljunk egy sokkal kellemesebb témára, mint például, hogy itt fekszem Edward karjaiban.
- Jó reggelt, álomszuszék!
- Jó reggelt! Amúgy mióta vagyok álomszuszék? – fordultam felé, s megpillantottam kedvenc féloldalas mosolyomat, amitől a szívem állandóan ki akar ugrani a helyéről. Most sem volt ez másként.
- Onnantól, hogy már délelőtt tizenegy óra van – jelentette ki szerelmem kuncogva.
- Tizenegy? Miért nem keltettél fel előbb? Végigunatkozhattad az egész délelőttöt!
- Csacsi Bellám! Egyáltalán nem unatkoztam, ugyanis kivételesen nagy fecseghet néked volt, miközben aludtál.
- Miket hadováltam össze? – kérdeztem tűzpiros fejjel.
- Megtudhattam, hogy utálod a spenótot, aztán valamilyen medencéről hablatyoltál, majd felelevenítettél néhány együtt töltött pillanatot, és majdnem százszor elmondtad, hogy mennyire szeretsz. Én is szeretlek, kicsim! – a végét már csak suttogta, és szenvedélyesen megcsókolt.
- Bella, hallottam, h… oh, bocsánat, nem akartalak titeket megzavarni! – kért elnézést Emse, amiért ránk nyitott.
Vöröslő fejjel húzódtam el Edward ajkaitól. Mit gondolhat most rólam, a Forks béli anyukám?
- Semmi baj, anya! Mit szerettél volna mondani? – hihetetlen, hogy milyen selymes hangja van. Mintha az angyalok énekelnének. Bár ez a megállapítás a Cullen család összes tagjára igaz, de nekem még is, Edwardé hallatszik a legszebbnek. Vajon az iránta érzett határtalan szerelemnek köszönhető?
- Annyit szerettem volna mondani, hogy megcsináltam Bells reggelijét, és jöhet enni –nézett ránk szeretetteljesen Edward mamája.
- Köszönöm Esme! Mindjárt megyek, csak előtte elvégzem az emberi teendőimet - mondtam, majd kipattantam az ágyból. Ezt a tettemet rögtön meg is bántam, mivel most jutott eszembe, hogy csupáncsak egy parányi, átlátszó hálóing van rajtam. Edward természetesen rajtam legeltette a szemét, és úgy tűnt mintha vacillálna. Csak nem akarta szegény, a hálóingemet letépni rólam? Gyorsan abbahagytam az ilyesmi gondolatok gyártását. Szerencsére az ágy mellett, ott találtam a fehér, bolyhos köntösömet, amit magamra kapva, beszáguldok a fürdőszobába.

Beálltam a zuhany alá, és elkezdtem folyatni magamra, a forró vizet. Hiába tagadom le, Edward előtt, hogy nem zavar a hideg bőre, de ha pár fokkal melegebb test hője lenne, nem tiltakoznék ellene. Miközben ezen gondolkodtam, úgy döntöttem, hogy hajat is mosok. Alice persze ide is beszerezte kedvenc, eper illatú samponomat. Mikor kibotorkáltam a zuhanykabinból, felöltöztem. Kivételese én döntöttem el, hogy mit veszek ma fel, így a választásom egy koptatott farmerre és a kedvenc kék színű blúzomra esett, amit Edward is annyira kedvel. Úgy döntöttem nem vesződök a hajam megszárításával, ezért összefogtam egy laza lófarokba, majd felcsatoltam.

Próbáltam, úgy lemenni a lépcsőn, hogy mire leérek, ne kelljen meglátogatni Carlisle-t a kórházban. Már a lépcső felénél jártam, amikor rettenetesen megijedtem, mivel valaki megszólalt a hátam mögött.
- Jó reggelt, hugica! – kiáltott a fülembe a Cullen család nagy mackója, mire azt hittem, hogy beszakad a dobhártyám.
- Neked is jó reggelt, Emmett! –viszonoztam köszönését, de nem figyeltem eléggé, így megcsúsztam.
Lélekben már felkészítettem, magam az esésre, de az valamilyen csodával határos módon nem következett be. Félve pislantottam ki, szemhéjaim alól, s ekkor nagy csodálkozásomra, fogadott bátyám karjaiban találtam magam.
- Jól vagy? – kérdezte félve.
- Persze, izé… köszönöm, hogy elkaptál – hálálkodtam zavartan.
- Veletek meg mi történt? – lépett be a nappaliba Edward, miközben a szemében, csak a töménytelen féltékenységet, és jól látom, talán egy kis gyűlölet véltem felfedezni.
- Jöttem le a lépcsőn, s Emmett véletlenül hangosabban köszönt a kelleténél. Mikor én is köszöntem neki, visszafordultam, de megcsúsztam. Ha Em nincs itt, akkor már rég egy zöldség lenne belőlem.
- Aha. Nos, remélem nem haragszol meg érte, ha elrabollak, a te nagyszerű megmentődtől – nézett rám gunyorosan, de tudtam, hogy ez csak egy álca.
- Semmi kifogásom ellene – mondtam vigyorogva, majd kiugrottam Emmett karjai közül, s a nyakába vetettem magam.

Nem számíthatott, hirtelen felindulásból elkövetett tettemre, mivel egy kicsit megingott a súlyom alatt.
- Szeretlek! – suttogtam a fülébe, és egy apró csókot leheltem a nyakára. – Viszont, jelenleg a gyomrom a legfontosabb, így nem tudsz elrabolni – mondtam, és már siettem is a konyhába.
- Ezt megkaptad öcsi! – zengett Emmett nevetésétől az egész ház.

Vidáman léptem Esme mellé, majd nyomtan egy puszit az arcára.
- Nem voltál egy kicsit gonosz Edwarddal? – kérdezte rosszallóan, de ő se tudta levakarni arcáról a vigyorát.
- Szerintem nem. Rájöhetett volna már, hogy nekem csak ő számít, Emmettet pedig bátyámként szeretem.
- Van benne igazság. Nézd el neki, azért csinálja, mert halálosan szeret téged. Most pedig egyél! – ültetett le Esme, aztán egy tányér tojásrántottát tett le elém. – Jó étvágyat!
- Köszönöm!
Csendbe fogyasztottam el a reggelimet, mert Edward anyukája elment valahová. Miután elpusztítottam az ennivalómat, megfogtam a tányért és elmostam.
- Ízlett a reggeli? – suttogta fülembe kérdését, az én személyes, földi istenem, mire csupa libabőr lett a nyakam.
- Igen! Nagyon finom volt.
- Büntetést érdemelnél, azért mert olyan orvul otthagytál – fordított maga felé, majd lecsapott az ajkaimra. Ez a csók valahogy más volt, mint a többi. Edward felengedett egy kicsit, és én ki is használtam ezt, így a mostani csókunk, sokkal szenvedélyesebbre sikeredett, mint eddig bármelyik.
- Na, de gyerekek! Pont a konyhában kell közszeméremsértést elkövetni? Legalább szólhattatok volna, hogy az elejétől le tudjam filmezni!
- Emmett! – ordítunk rá mind a ketten Edwarddal, mire az egész ház ide csődül. Pontosabban mindenki, kivéve Rosalie-t. Mostanában egyre többet van távol, és sohasem tudja megmagyarázni miért is megy el. Kíváncsi vagyok, meddig fogja ezt tűrni a család, de legfőképpen Em.
- Mi történt? – kérdezte Carlisle.
- Épp most akadályoztam meg, hogy Edward és Bella, közszeméremsértést kövessenek el. Én szépen szóltam nekik, hogy ezt talán nem itt kéne, erre ők, leordították a fejemet. Hát nem gonoszak? – nézett Emmett, bánatos kisgyerek módjára szülei felé. Komolyan mondom, ha nem tudnám, hogy vámpír, akkor azt hinném, itt fogja elsírni magát.
- Persze, szépen szóltál! – horkant fel Edward. – Akkor csak én emlékszem úgy, hogy egy kamera is szóba került, amivel minket, akartál felvenni? Bella, neked, rémlik egy bizonyos kamera, vagy csak belebolondultam a gondolatolvasásba? – nézett rám kérdőn szerelmem.
- Nem, egyáltalán nem bolondultál meg! Emmett, határozottan azt mondta, hogy fel akar venni minket.
- De, Bella! Azt hittem te legalább szeretsz valamennyire, és mellém állsz – nézett rám megtörten a mi nagy mackónk.
- Tudod jól, hogy szeretlek Em! – léptem oda hozzá, s nyomtam egy puszit az arcára, mire elvigyorodott, s szorosan magához ölelt. – De ha választanom kell, Edward és teközted, Edwardot választanám.
- Megértelek! Szeretlek húgi! – mondta, aztán magához szorított, és egy aprócska puszit nyomott a fejem tetejére.
- Én is téged, bátyus!
- Oké, eddig tartott, a mennyire szeretjük a másikat rész, most pedig az következik, hogy Emmett szépen leszeded a mancsaidat Bellsről! – Edward utasítására mindenki nevetni kezdett. Imádom amikor, így együtt van a család.
Vajon Rosalie miért akarja megfosztani magát, ezektől a csodálatos lényektől? Hiszen keresve se találna ennél, jobb, megértőbb és boldogabb családot.
- Remek ötlet, Esme! – kiáltott fel Alice, megtörve a pillanat meghittségét, és nevelőanyja nyakába ugrott.
- Tényleg nem rossz gondolat, anya –helyeselt Edward is.
- Miről van szó? – érdeklődött Jasper.
- Menjünk a nappaliba, és elmondom.

Mindnyájan követtük Esme-t, hogy aztán elfoglaljuk a helyünket, a hívogatóan puha, hófehér színű kanapék egyikén. Amint leültünk, második anyám egy hatalmas mappát húzott elő, a nappali közepén található üvegasztal alól. A hatalmas irattartóból, rengeteg tervrajzot húzott elő. Ahogy jobban megnéztem a precíz, és pontos rajzokat, rájöttem, hogy a Cullen házat ábrázolják. Felismertem rajta Alice hatalmas méretű szobáját és gardróbját, Edward két oldalról üvegfallal borított birodalmát, Emmett és Rosalie óriási hálószobáját. Viszont volt pár olyan rajz, amit sehova sem tudtam beilleszteni. Talán egy másik ház tervei lehetnek?

- Nos, arra gondoltam, hogy Bella, már szinte nálunk, ezért neki is sokkal könnyebb lenne, ha kapna egy külön szobát – mosolygott rám Esme. – Úgy terveztem, a szoba a tetőtérben lenne. Azért ide esett a választásom, mert ott lenne a legkönnyebb megépíteni. Mit szólsz hozzá kicsim? – kérdezett meg forksi édesanyám.
- Ez, ez én, szóval, köszönöm! – böktem ki nagy nehezen, alig érthető mondatomat. Felálltam, odasétáltam Esme elé, és szorosan megöleltem. Hihetetlen, hogy mennyire megszerettek, pedig csak egy jelentéktelen, egyszerű ember vagyok, mégis befogadtak maguk közé, megosztották velem a titkaikat. Ők képesek voltak rá, de én nem. El sem tudom képzelni mi lesz, ha minden múltammal kapcsolatos dolog kiderül. Erre a gondolatra páni rémület fogott el. Nyugi, Bella! Nem tudnak róla, és rajtad kívül, senki se mondaná el nekik.
- Mégy egyszer köszönöm!
- Nagyon szívesen, kicsim, de most csüccs vissza, hogy mindent meg tudjunk beszélni a szobáról, és annak berendezéséről.
- A gardróbot, csak is én tervezhetem meg! – kiáltott fel Alice, mire mindenki elnevette magát. – Nevessetek csak, de egyikőtök se tudna olyan remekművet csinálni, mint amilyet én fogok. Esme, lehetne úgy, hogy a tetőtér fele Bella szobája, a másik pedig a gardróbja? – kérdezte Alice, teljesen komolyan.
- Egy fél tetőtérnyi gardrób? – mindenki kihallhatta, a hangomból kicsendülő félelmet. –Nem lesz az egy kicsit sok?
- Nem, egyáltalán nem lesz sok! – felelte határozottan a család divatbolondja.
- Oké, én csak megkérdeztem! – emeltem fel a kezeimet védekezés képen, mire ő kinyújtotta rám a nyelvét, melyen az egész család jót nevetett.

Az idilli hangulatot, a bejárati ajtó kivágódása törte meg. Mindenki megszeppenve nézett, az éppen megérkező Rosalie-ra.
- Á, szóval mind itt vagytok – nézett végig rajtunk. – Szuper, így egyszerűbb lesz az egész.
- Miről beszélsz, Rose baby? – érdeklődött Emmett.
- Nem vagyok, Rose baby! – sziszegte férje arcába. –Egyébként ezeket itt töltsd ki! – csapott le az asztalra egy köteg papírt.
- Ezek meg mik? – kérdezte Emmett.
- Válási papírok. Írd alá, és holnaptól nem vagyunk házasok!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés