Az ajtó előtt álló illető mosolyogva szólalt meg:
- Szia, Nessie-m!

Majd' meg sültem. Hogy lehet ilyen meleg, ilyenkor? Kb. 44°C! Bár itt a mérsékelt övi monszunon… Apám remegni kezdett kezeim alatt, majd mély levegőt vett és megpróbált uralkodni magán. Ilyen mérges, azért mert itt van ő? Mondjuk én is mérges voltam rá. Miért pont most? Olyan szép estém, vagyis hajnalom volt. Igaz, hogy csak a "lélegeztetés"-re emlékszem... Igaz, hogy nagyon kedvelem őt. De akkor is, miért van itt?!
- Csak azért jöttem, hogy elkísérjelek az iskolába - mondta még mindig mosolyogva Matt - Jössz?
Apára néztem. Remegése ismét erősödött és szemeivel Mattet vizsgálta. Mattre fordítottam tekintetem. Ő apámat nézte és remegett is egy kicsit, de sokkal kevésbé, mint apa. Alice a háttérben fintorgott. Miért remegnek? Vagy csak én remegek, és azért látom őket így, egyre homályosabban? Megráztam a fejem, de mikor kinyitottam még mindig homályosak voltak. Úgy éreztem, muszáj kimennem a levegőre. A nagy feszültségben egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Nem hittem, hogy apát majd ennyire zavarja, ha az ő kicsi lányát fiúk veszik körül. Bár semmi értelme idegeskedésének, engem mindig csak ő fog vonzani.
- Mehetünk. Szia apa! - mondtam és elengedtem apát, de ő még gyors puszit lehelt homlokomra. Egész testem beleremegett. Mint egy mágnes. Úgy vonz magához, mint egy, két lábon járó, és persze gyönyörű mágnes. Azzal Matt kifelé kezdett húzni, de olyan erősen szorította meg a kezem, hogy feljajdultam. A mágnesem felmorgott mögöttünk és még továbbra is húzott maga felé.
- Bocsáss meg Nessie, csak sietnünk kell - kérlelt Matt.
- Semmi gond - válaszoltam és elindultam Matt mellett, hátra-hátra nézve a mágnesemre. Még mindig homályos volt. Vagy csak túl távol van már tőlünk? Amúgy is a szemem eddig sose hagyott cserben. Lehet, hogy szemüveget kell hordanom... Pfuj. Az nagyon gáz lenne. Összerázkódtam a gondolattól, mire Matt értetlenkedve nézett rám. Nem válaszoltam a fel se tett kérdésre, csak elmosolyodtam. Ezt látva Matt is mosolygott. Az út további részét csendben tettük meg. Visszagondoltam a hajnalban történtekre. Vissza, egészen a legelejére. Hogyan is történt? Apa azt hitte, hogy nem kapok levegőt… Nem jó, mi is volt előtte? A gondolkodásba belefájdult a fejem, és halkan felnyögtem. Hirtelen minden bevillant. Rémálom, sikítás, kihallgatás, Elizabeth, vér, lélegeztetés, apa, Matt. Ugorjunk vissza az időben... Miről is hallgattam ki apát és Alice-t? Ja, a beszélgetésük mikor alvajárósdit játszottam. Miről beszéltek? Próbáltam felidézni eszmecseréjüket.

- De hogyhogy?- kérdezte apám döbbent fejjel.
- Szerintem, mikor ideköltöztetek, beindult az átváltozás. Biztos Renesmee miatt.
- Hagyd abba kérlek azt, hogy Renesmee-nek hívod a én Nessie-m. Renesmee-nek Bella hívta... - mondta és felsóhajtott.
- Tudom, hogy fáj Jacob, de túl kell ezen lépni. Nekem is nehéz. Hidd el.
- Rendben, amúgy kiket láttál? - kérdezte apa, visszatérve az előző beszélgetésükre. Erre nagyon halkan suttogni kezdett Alice. Olyan halkan, hogy nem is hallottam.
- Timson...?! - mondta apa ledöbbenve..
- Igen. Matt Timson.
- Biztos vagy benne? - kérdezte apa kétkedve.
- Igen, láttam ahogy átv...
- Mi van Alice? Láttad, ahogy á... - kérdezte apa, de Alice közbeszólt.
- Pssz... Azt hiszem látogatónk akad.

Mit titkoltak el előlem? Ráadásul Mattről. Matt pedig elvileg a „barátom”. Épp meg akartam kérdezni, de odaértünk az iskolához, és Matt ajkait az enyémre tapasztotta. Hagytam magam. Édes csók volt, szükségem volt erre. De a belső bizsergés, ami apámnál volt, itt elmaradt. Elhúztam a fejem.
- Bocsáss meg, csak nagyon melegem van – ziháltam.
- Nem baj – mondta mosolyogva, és még egy puszit lehelt számra.
- Majd folytatjuk – kérleltem, jelezve, hogy már mennem kellene órára.
- Nessie, nekem ma el kell mennem. Ugye nem baj?
- Neeeem… De hova mész? És meddig kell kibírnom nélküled? – kérdeztem boci szemekkel, mert ma még kérdezni akartam tőle valamit.
- Közbejött valami – sziszegte fogai között. - Délután 3-kor nálatok?
- Rendben. Szia – motyogtam magamnak, mert Matt már el is tűnt. Sok dologról kell ma még beszélnem vele. Meg kell kérdeznem, hogy ő tud-e valamit arról, amiről Alice-ék beszéltek. És lassan be kellene vallanom neki valódi érzéseim. Vagy nem… Szükségem van rá. Nagyon önző vagyok, és csak kihasználom, de kell nekem.
- Na, ki vagyok? – kérdezte a hátam mögül Bree.
- Nem is tudom… - kezdtem viccelődni, majd megfordultam és megöleltem.
- Nessie, nem tudod mennyire, aggódtam miattad. Sőt, mind aggódtunk. Olyan rosszul voltál, és Matt nem árult el semmit. Nem akarok beleavatkozni a férfi ügyeidbe, de valami nem stimmel, ezzel a Mattel. És láttad milyen képet vágott Daniel? Ashley-t majd’ meg ölte a féltékenység. Tényleg, mi van Jacobbal? – tipikus Bree, csak mondja, mondja és mondja.
-Igen, már jobban vagyok. Nem kellett volna aggódni, és igazad van. Mármint nem abban, hogy Matt fura, hanem, hogy nem kellene beleszólni. Nem, nem láttam Danielt, Ashley meg le van szarva – hadartam egy levegővel.
- Nessie! Matt ilyen rossz hatással van rád? Hagyd ott, és a barátnőd vagyok, jogom van beleszólni. Na, mi van Jacobbal? Elmondod neki?
- Felesleges. Szerintem tudja, hála Alice-nek. Amúgy, hajnalban azt hitte, hogy nem kapok levegőt, és szájon át lélegeztetett… - ájuldoztam barátnőm mellett.
- Mi? Ezt nem hiszem el Vanessa Wolfe! – most mi baja van? Ilyen mérges rám, mert örülök? – Mond el részletesen! – utasított, pedig már kezdtem azt hinni, hogy őrültnek néz. Akkor beállhatna a sorba. Elmondtam neki részletesen a terem felé menet, majd bent fojtattam. Pont befejeztem óra végére. Elkezdtünk átslattyogni a következő terembe. Az első két óránk közös volt.
- De romantikus – sóhajtott fel Bree. Ez is csak ő lehet. Ugyanúgy fordítva jár az agya, mint nekem. Erre nem így kellene reagálni. – Most tudom, hogy arra gondolsz Nessie, hogy miért így fogom fel, de szerintem, totál összeillessz apáddal. Mintha nem is az apád lenne. Teljesen máshogy néztek ki. És Jacob… Hány éves is? Huszonöt? Mert be kell vallani, iszonyat jó pasi – sütötte le szemeit barátnőm.
- Bree, te most ugye nem az ÉN Jacobomról beszélsz? – nevettem fel.
- A TE Jacobod? – kérdezte, s már ő is nevetett.
- Látom jó kedvük van, Miss Wolfe és Miss Taurner. Már megint – förmedt ránk Mr. Neandervölgyi. Gyorsan elhallgattunk, és úgy mentünk át a padok között. Bree megbökött karjával.
- Ugye nem baj? – kérdezte ujjával az integető Erik felé mutatva.
- Dehogy, menj nyugodtan – mosolyogtam rá.
- Köszönöm, Nessie! – mondta hálásan és megölelt.
Elindultam helyet keresgélve, mikor megláttam Elizabeth-et. Észrevette, hogy őt nézem, ezért rám mosolygott, majd a mellette lévő székre mutatott. Körbenéztem a teremben. Sehol egy szabad hely, csak Elizabeth mellett. Nagy levegőt vettem, és elindultam a szék felé.
- Szia, Nessie! – köszönt nekem.
- Szia, Elizabeth! – mondtam, és megpróbáltam erőltetni egy mosolyt.
- Hívj csak Beth-nek – szólt kedvesen.
- Rendben. – Leültem, majd lenéztem a karjára. Be volt kötve, így nem látszott, de egy kis sárgás-barna fertőtlenítő így is átütött a kötésen. Mikor meglátta, hogy nézem a sebet, zavarba jött és kezét a pad alá csúsztatta. Nem sokat segített, de kifejezetten jobb volt így. Sokkal jobb. Most nem voltam annyira rosszul, de a fura érzés rám tört. Az óra végén kistartoltam a teremből és a folyosón vártam meg Bree-t, aki Erikkel jött, kézen fogva. Neki legalább összejön valami. Mikor odaértek hozzám, Eriknek el kellett mennie tesire, ezért Bree köszönt neki, mire a fiú közel húzta magához és puszit nyomott ajakira, és elviharzott. Ha barátnőmet nem kapom el, szerintem ott helyben esik össze…
- Úgy szeretem – sóhajtozott mikor végre saját lábára állt. Rámosolyogtam és elindultunk a következő órára. A délelőtt többi része unalmasan telt, csak a beszélgetésre gondoltam. Mit mondok majd Mattnek? Bree végig Erikkel volt. Ebéd után a parkolón keresztül akartam menni, de megláttam a Renault-t. Apa mosolyogva várt rám a kormány mögött. Szívem újra gyorsan vert, és lehajtott fejjel, (hogy ne lássa piros arcom) beszálltam az anyós ülésre.
- Szia kicsim! – köszönt apa és pont mikor puszit akart adni hajamra, felemeltem fejem, így a puszija, pont ajkam érte. Gyorsan kapkodtam a levegőt és elhúztam a fejem. Apám elvörösödött, és beletaposott a gázba. Tehetetlenségemben kinéztem az ablakon. Na, ez aztán szuper… Egy nap alatt kétszer. Apa megköszörülte torkát és hozzám szólt, bár még mindig előre meredve.
- Mi volt a suliban?
- Semmi különös.
- A kis Matt nem volt hajlandó haza is kísérni? – mondta flegmán, s keze megint remegett.
- Ma nem volt suliban. Azt mondta valami közbe jött – mondtam, és hangomba egy kis szomorúságot csempésztem. Had bosszankodjon apám.
- Ja, vagy úgy? – szólalt meg még mindig remegve.
- Ma délután átjön. Remélem nem baj, hogy meghívtam.
- Nem baj… De mire ideér Jasper, azt akarom, hogy eltűnjön az a kuty… fiú – köpködte a szavakat flegmán.
- Rendben. – Észre se vettem, hogy közben hazaértünk. Bementem a nappaliba. Köszöntem Alice-nek és leültem mellé a TV elé. Egy pár másodperc után már apám is mellettünk volt. Most következtek a hírek. Kb. 10 perc, csak kibírom. Amúgy sem tudtam mivel lekötni magam, úgyhogy elhatároztam, hogy végig nézem. A képernyőn egy kissé duci, feketés hajú nő jelent meg, kezében kék cetlivel.
- A délután 3 órási híreket hallják. Vulkán kitörés miatt áll a légi közlekedés Európában. Halálos baleset Tampában, egy erdő közelében. Végül, Obama elnök beszéde, exluzív felvétel. Kezdjük a balesettel. Tampa egyik erdejének közelében, egy kocsi szenvedett balesetet, különös módon. Ugyanis semmi sincs a közelben, de a kocsi be van horpadva, és az utasai is meghaltak, de gyilkosságnak semmi nyoma, ezért az érdekes halálesetet a bíróság, balesetnek nyilvánította. A balesetben elhunyt a Greey család két tagja. Kislányuk állítólag, szemtanúk szerint velük utazott, de a holttestét nem találták 100 m-es körzetben. Aki látja a képen látható lányt – Ekkor egy hosszú, szőke hajú lány képét rakták be. – kérem, telefonáljon nekünk. A lány neve Isadora Greey. Következő hírünk, légtérzár Európában.
Apámra és Alice-re néztem. Tátott szájjal bámulták a TV-t.
- Ez érdekes – szólaltam meg, mert kezdett kínossá válni a köztünk lévő csend.
- Alice, láttad ezt? – kérdezte apa még mindig csodálkozva.
- Nem – válaszolta összezavart fejjel. Most meg miről beszél? Itt ült végig, hogy ne látta volna? Ennyi ésszel szabadlábon…
- Reménykedjünk, hogy csak átjáróban volt – mondta apa.
- Gyere, most beszélnünk kell – mondta Alice és behúzta apámat a konyhába.
Ránéztem az órára. Már elmúlt három. Hol van már Matt? Elhatároztam, hogy felhívom. Elővettem a mobilom és bepötyögtem a számot. Egy csörrenés, két csörrenés és kinyom. Ez meg mi volt? Miért nyomott ki? Újra próbáltam. Megint kinyomott. Most meg mi baja van? Lehet, hogy csak nem ér rá. Ezt még eljátszottam, kb. 3-szor. Szóval nem áll velem szóba? De az is lehet, hogy még dolga van. Majd kitolok én vele. 10 perc múlva átállítottam a telefonom hívásjelzőjét rejtettre és újra hívtam. Első csörgés után felvette.
- Halló? – szólt bele.
- Szia! Hol vagy? – kérdeztem gúnyosan, hisz csak nekem nem vette fel. Pedig elvileg „járunk”.
- Nessie, békén hagynál?! – förmedt rám Matt.
- Most meg mi bajod van? – Hangom kissé hisztérikussá vált.
- Ezt még te kérdezed? Én azt hittem te más vagy. Adtam neked egy esélyt. De te mit csinálsz? Természetesen hülyeséget. Belegondoltál abba, hogy mit tettél? – Mi van? Rájött, hogy apámat szeretem? – Szegény hozzátartozók… Vagy ha nem is te voltál, amit igazán kétlek, akkor a kis barátosnéd, Alice. Csalódtam benned. Te is csak egy büdös pióca vagy. Egy kétszínű pióca. Undorító vagy! – Ekkor kezdtem el bőgni. A szívem most teljesen romokban hevert. Egy ember, aki „fontos” nekem, most elhord mindennek – Soha többé ne hívj, és ne szólj hozzám! Már a te érdekedben is. A legjobb lenne, ha elhúznátok innen. Minden normális lenne, ha te nem tolod ide a pofád és…
- Ebből elég legyen! – tépte ki a telefont a kezemből Alice és beleordított. Azzal lecsapta a készüléket – Nyugodj meg Nessie, semmi baj.
Mondta és próbált megnyugtatni, nem sok sikerrel. Csak sírtam és sírtam. Nem fogtam fel. Hogy történhetett ez? Miért nevezett kétszínű piócának? És miért hordta le az egész családomat a sárga földig? Reggel még teljesen más volt… Mi történt azóta? Miért? Fejemben csak gyűlt a kérdések sora. Összetörtem. Most csak egy valaki segíthet rajtam. Alice felemelt és a konyhába támogatott. Apám épp zenét hallgatott a headset-jén.
- Ness, gyere! Ez a kedvenc számunk a Crush… Nessie mi a baj? – kérdezte és szemében fájdalmat véltem felfedezni. Kiszabadítottam magam Alice kezei közül, és apám ölébe vetettem magam. V nyakú pólójára hajtottam fejem és sírtam. Apa nem bánta, hogy felsője teljesen elázik sós könnyeimtől, csak csitítgatott és azt hajtogatta, hogy minden rendben lesz. De még mindig nem értettem, hogy miért utált meg Matt. Apám felé fordítottam a fejem.
-Apaa – Hüppögtem. – Mondjátook elll, hogy mii ez az egésssz! – kérleltem mire Alice és apa összenézett.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés