- A mije? – kiáltott fel az egyik fiú, és éreztem, hogy a romantikus pillanat - ha ez ugyan romantikus volt - elillan.

Elszakítottam a szemem Edwardétól, majd a fiúra vagy inkább férfire néztem, aki vigyorogva nézett minket.
- A Volturi bérgyilkosa – mondtam megint, és lassan elengedtem Edward kezét. Pedig én igazán szívesen fogtam volna még egy egészen… Nah, jó. Nem kicsit.
A család valahogy megváltozott. Mindenki lemerevedett, csak a fekete kislánynak kinéző nő mosolygott továbbra is.
- Akkor ezért vagy ilyen… – A féri tekintete az összetört üvegeket nézte - … ilyen… – Most kinézett a kertre, ahol egy csinos kis hamukupac hevert - … ilyen… Olyan – mondta végül és rám emelte a tekintetét.
- Igen, ezért vagyok… olyan – mondtam én is, olyan hangsúllyal, ahogy ő ejtette ki a szavakat. - Várjatok csak! – kiáltottam fel hirtelen, mert beugrott valami. - Cullent mondtatok? Ti vagytok azok a Cullenék? – kérdeztem, és fülig érő mosollyal néztem Carlisle-ra. - Aro már ezerszer mesélt rólatok…
És gondolatban visszajátszottam a párbeszédet, amikor Aro mesélt róluk. Valahogy megemlítettem neki, hogy van-e valami más megoldás az emberek gyilkolásán kívül. Ő azt válaszolta, hogy Cullenék azt csinálják, de valami kiállhatatlan… Hogy, aki elkezdi, annak olyan lelkierőre van szüksége, ami eléggé példás. És nem csak a különleges életmódjukról beszélt, hanem a képességiekről is…
Akkor Edward a gondolatolvasó. A kis fekete lány, ő Alice, aki a jövőbe lát. És a másik szőke férfi Jasper. Aki befolyásolni tudja az érzelmeket. Oké! Minden tiszta, és világos.

- Az állatok tényleg büdösek? – kérdeztem hirtelen
Meglepetésemre mindenki kuncogni kezdett, vagy belemosolygott a tenyerébe.
- Meg lehet szokni – mondta Carlisle kimérten.
Remélem csak az üldözési mániám miatt, de nagyon úgy néz ki, hogy Carlisle nem kedvel. Talán nem jön be neki a foglalkozásom, amit teljes mértékben megértek.
De így legalább nem unom magam halálra… És utazhatok is. És, akiket munkának kapok, azok mind… Hát fogalmazzunk úgy, hogy rossz fiúk? Talán ez a legegyszerűbb. Olyanok, akik lázadnak a törvény ellen… Szóval megérdemlik.
- Hol találok egy seprűt? – kérdeztem és a barna hajú nő felé fordultam. Ő tűnt a legháziasabbnak a nők közül.
- Nem kell vele foglalkoznod! Megcsináljuk mi – mondta, és mosolyogva nézett rám.
- De szeretném feltakarítani – mondtam, és csak remélni mertem, hogy nem a jelenlétem zavarja ennyire. Mármint, nem azért akar ő takarítani, hogy azonnal eltűnjek.
- Naná, hogy te csinálod meg, kislány! – kiáltott megint a nagydarab férfi. - Ha te tetted tönkre, akkor te is takarítasz! – tette még hozzá, majd ledobta magát a kanapéra, és a tévét kezdte nézni.

- Még igazán maradnék, de sajnos mennem kell dolgozni – mondta Carlisle az órájára nézve. Megcsókolta Esmét, majd felém fordult. - Addig maradsz, ameddig szeretnél, Bella. Szívesen látunk – mondta, majd rám mosolygott. Én csak bólintottam, majd Carlisle elment.
Lehet, hogy rosszul ítéltem meg, és egyáltalán nem vagyok neki ellenszenves?
És ha már meghívtak, akkor itt is maradok egy kicsit. Talán addig, amíg megcsinálom az ablakot… Ablakokat.
- Mikor van nyitva a seattle-i üveggyár? – kérdezte Edward majd sóhajtott egyet.
- Nem tudom – mondta a barna nő, majd elővett egy telefonkönyvet.
- Holnap tíztől kettőig – mondta Alice –, és nincs olyan üvegük, ami nekünk kell – tette még hozzá, majd elindult felém.
- Alice – mondta és kezet ráztunk. - Bár gondolom, tudod – tette hozzá mosolyogva.
Hirtelen belém karolt, és elindult velem ajtókon és folyosókon keresztül.

- Jobb, ha megjegyzed a neveket, mert egy ideig itt maradsz, ahogy láttam – monda miközben szélesre tárt egy ajtót. - Carlisle felesége Esme, ő a karamellahajú nő. Teljesen mellesleg ő az anyukánk, persze csak a fogadott, de néha olyan érzésem van, hogy jobb, mint az igazi. Bár én ilyet nem nagyon mondhatok, mert semmire nem emlékszem az ember életemből, de azt hiszem ez így van. A nagydarab pasi, Emmett. Őt nem nagyon kell bemutatni, megteszi azt magától is. A szőke, ő Rosalie. Vele is jóban lehetsz, ha szereted az autókat és a ruhákat. Meg, ha konyítasz egy kicsit a BMW M3-ashoz, meg a motorjához, és körülbelül két perc alatt szétszeded a motorját és össze is rakod. Edward… Hát ő Edward. És még van Jasper. Ő az én férjem.
És mindezt olyan gyorsasággal, hogy négy lépést is alig tettünk… Nem lepődtem meg, és követni is tudtam, amit mond. Csak furcsa volt, hogy valaki képes ennyi mindent elmesélni ilyen rövid idő alatt.
Közben feltűnt, hogy a konyhában kötöttünk ki, ami meglepően nagy volt. Látszott az egész berendezésen, hogy nem nagyon használják, de sehol nem volt koszos vagy poros…
Alice közben felkapta a seprűt, a lapátot és a szemetest is, majd teljesen természetesen a kezembe nyomta terhének a felét.
- Na gyere! Takarítsunk ki…
- Bocsi az üvegért – mondtam megint, és próbáltam a lehető legbűnbánóbb lenni…
De aztán eszembe jutott Edward és a csillogó szemei. És hirtelen nagyon hálás lettem azért, hogy azok az üvegablakok kitörtek, meg az üveggyárnak, hogy nincs olyan üvegük, amilyen nekik kell, ezért egy kicsit tovább maradhatok, mint illő lenne.

Félúton összefutottunk ábrándjaim megtestesítőjével, aki épp a garázsból jöhetett ki. Kezében egy fóliaguriga volt, az arcán meg félig boldog, félig bosszús kifejezés.
- Legalább van mit csinálnom – mondta, ahogy féloldalas mosollyal mellém lépett és a fólia felé intett.
És még egy ilyen kicsi mozdulata is felkavarta a levegőt… Mélyen szívtam be az illatát, és élveztem… Mert az illata maga volt a kísértés. Hogy lehet valaki ennyire… csábító?
Egy nőnek kéne ilyennek lennie! A vágyottnak, a csábítónak, a bűnbe ejtőnek! Most meg erősen úgy érzem, hogy Edward maga a kísértés. Minden mozdulata, az illata, az arckifejezései… Egyszerűen… Nem. Nem tudom elmagyarázni.
Kényszeríttettem magam, hogy lassabban vegyem a levegőt, mint ahogy akartam. Ha nem lenne lehetetlen, akkor azt mondanám, hogy a szívem őrült iramban vert…

- Segítsek? – kérdezte Edward, amikor visszaértünk a nappaliba. Egy hanyag mozdulattan az egyik kanapéra dobta a fóliatekercset meg a széles ragasztót, majd mosolyogva nézett rám.
És meglepődtem… És nem azért, amit kérdezett…
Hanem, mert Edwardnak mélyebb volt a hangja! Akkor nem csak rám van olyan hatással, hanem én is rá!
Egyszerűen boldoggá tett a felfedezés, és éreztem, hogy elő akar bújni belőlem a nő. Az a nő, aki kínozza a férfit saját magával. Aki egyszerre egy olcsó kis lotyó és a szende szűz…
Nem! Hova gondolok? Ez nem én vagyok! Elég volt!
- Köszi, megcsináljuk mi… - Pedig én tényleg szerettem volna, ha nem csuklik el a hangom. Hát ennyit erről…

Vajon van érintkezés nélküli szeretkezés?
Mert, ha van, akkor mi ezt csináltuk. Amióta csak betörtem a házba, mi szeretkezünk. Érintések és szavak nélkül. Talán még a tudtunk kívül is. Lehetünk egymástól centiméterekre vagy a szoba két végében, mi akkor is szeretkezünk.

- Na ezt nem gondoltam volna! – kiáltott fel hirtelen Emmett, és meredten bámult Edwardra. Aztán túl sok dolog történt egyszerre nagyon rövid időn belül.
Edwardnak halk morgás tört elő a torkából. Bátyja felé rántotta a fejét, és láttam, hogy rávicsorog. Láttam, hogy Alice megint mosolyogva néz Edwardra, majd Jasper felé fordul. Jasper csak egy aprót bólintott, majd tenyerébe temette az arcát.
Egyik mozdulatnak se láttam értelmét…
Talán valami sértőt gondolt Emmett, és Edward ezért vicsorgott rá. Edward ezután rögtön elfordult és felviharzott az emeletre. És én hirtelen meggondoltam magam, és inkább utána kiabáltam volna, hogy mégis segítsen. De nem akartam hülyének kinézni… Így inkább a nagyobb üvegdarabokért hajoltam le és dobtam a szemetesbe. Alice felsöpörte a szilánkokat, és perceken belül tiszta volt a padló.
Emmett egy hangos sóhajjal, Jasper meg némán kelt fel, és fóliázták be az üvegtáblák helyét.

- És mond csak, te jósnők gyöngye – szólalt meg Emmett, amikor az utolsó ragasztócsík is a helyérre került. – Mikor lesz olyan üveg, ami nekünk kell?
- Nem tudom pontosan – mondta Alice, majd Jasper mellé ült a kanapén. - Mennyire van veszélyben? – kérdezte Alice Jasperre nézve.
- Eléggé – mondta Jasper.
Aztán elcsodálkoztam, hogy a Cullenék, hogy tudnak egyszerre több érzelmet belesűríteni egyetlen mondatba, vagy akár szóba is. Jasper hangja is egyszerre volt olyan, mintha pillanatokon belül elkezdene röhögni, meg aggódó is.
- Ahogy én láttam, már rég elveszett – mondta Rose, kitekintve egy magazin mögül.
- Az első pillanatban – tette hozzá Emmett, majd továbbra is levakarhatatlan vigyorral átkarolta Rose-t.
- Nálad? – kérdezte Alice felé fordulva Jasper.
Még a pillantásuk is egyszerre vagy öt-hat érzelmet mutatott! Ez valami tehetség, de komolyan!
- Nálam minden rendben – mondta Alice sokat sejtetően.
- Ha engem kérdeztek, már épp ideje volt. És nagyon örülök neki – szólalt meg hirtelen Esme, ahogy előjött a konyhából seprűvel és lapáttal, mosollyal az arcán. - Oh! Már feltakarítottatok? Remek – mondta, majd vissza is fordult oda, ahonnan jött.

Aztán rá kellett jönnöm, fogalmam sincs, hogy most éppen miről cserélnek eszmét; és, hogy miben értenek ennyire egyet. Valahogy fölöslegesnek éreztem magam a társaságba. Én semmit nem tudok hozzátenni, főleg mivel fogalmam sincs, hogy miről beszélnek. Bár volt egy olyan gyanúm, hogy Edward a téma, de, hogy mi okból arra nem sikerült rájönnöm.

Elindultam kifelé a nappaliból, és mivel senki nem szólt rám, ezért felmentem a lépcsőn is. Aztán megéreztem, hogy a nadrágom zsebe erősen rezeg.
Előkaptam a kis készüléket, és megnyitottam az üzenetet.

Újabb munka két hét múlva. Addig csinálj, amit akarsz. Aro
U.I.: Félix és Dimitrij… meg Heidi is üzeni, hogy puszil… (Szánalmas…)

Általában nem örültem ezeknek a szabadságoknak. De most kifejezetten tetszett, hogy nem kell a másik földrészre rohannom, hogy egy újabb vámpírnak kitekerjem a nyakát. Most mosolyogva kapcsoltam ki a telefont, és vágtam zsebre, abban a biztos tudatban, hogy csak két hét múlva kapcsolom be… esetleg.
Még csak az első emeleten jártam, de zene ütötte meg a fülemet.
Chopin: E-moll etűd.
Szerettem. Szép volt, és volt benne valami bal jóslóan veszélyes. És mégis kellemesen lágy volt. Egy jó darab volt.

Nem akartam úgy tenni, mintha nem tudnám ki hallgatná, és tudtam, hogy fölmegyek hozzá. És biztos voltam benne, hogy kulcsra zárom az ajtaját… És azt is tudtam, hogy nem fog tiltakozni. És talán még abban is, hogy az a zár csak reggel nyílik ki… Esetleg.
Tudtam, mi van köztünk. Évtizedek óta játszottam ezt a játékot a Volturiban. Ismertem a szabályokat, és tudtam hol a határ.
Vajon most határ, a küszöbe átlépése? Szabad…? Megtehetem?
De ha nem is tehetem meg, akkor sem érdekel.

Határozottan lépdeltem fel a lépcsőkön, egészen a harmadik emeletig. Hallottam a zenét, és Edward légzését is.
Halkan nyitottam be a szobájába.
Edward hátradőlve ült a kanapéján, a szemét becsukta, és nagyon úgy nézett ki, mintha próbálna egyenletesen lélegezni. Nem nézett rám, és nem nyitotta ki a szemét. Az ajkai mégis megrándultak jelezve, hogy tudja, hogy bejöttem.
Bár fölösleges volt az óvatoskodás, halkan zártam be az ajtót, majd a zár szinte fölsüketítően kattant egyet.
Edward felemelte a fejét, és mosolytalanul nézett rám.
Bolondnak kéne lennem, ha ennek ellen tudnék állni! Nem! Lehetetlen!

Két lépéssel előtte voltam, majd lovagló ülésben az ölébe ültem. Edward figyelemmel kísérte minden mozdulatomat, és fogva tartotta a tekintetemet. A szemei elsötétültek, és láttam, hogy felemeli a kezét, hogy közelebb szorítson magához.
Az utolsó pillanatban meggondolhatta magát, mert nem érintett meg. Mégis éreztem, ahogy a tenyere milliméterekre a bőrömtől fel-le jár a hátam mentén. Továbbra sem szólalt meg, az arca nem árulkodott semmiről csak a szemeiben volt mérhetetlen mennyiségű vágy.
Akartam, hogy megérintsen. Kicsit hátrébb dőltem, hogy a tenyere végre a bőrömet érintse, de hátrébb húzta a kezét. Nem mosolyodott el gúnyosan, én meg nem sóhajtottam fel csalódottam. Pedig az lett volna a logikus…
Továbbra is mereven nézett.

Fölé hajoltam és ajkaimmal a nyakát kezdtem csókolgatni.
Játszani akarsz, Edward? Akkor megkapod! Csak győzzed kivárni!
Ajkaimmal egyetlen centimétert se kihagyva jártam körbe a nyakát. Majd az arcélét az állát a szája szegletét. Mindenhol értem csókommal csak a száját nem. Edward gyorsabban kezdte venni a levegőt és elnyílt a szája. Láttam, hogy kezét felemeli, és mintha megremegett volna egy kicsit, miközben a combomhoz közelített.
De nem érintett meg… Miért nem? Miért nem, Edward?
Ajkaimmal a füle mögötti érzékeny bőrfelületet kényeztettem, majd beleharaptam a fülcimpájába. Hallottam, hogy Edward felnyögött, majd két kezébe fogta az arcom, és eltolt magától.
Tekintete izzón égett az enyémbe, éreztem, hogy ajkam elnyílik, és mindennél jobban vágytam egy csókjára.
Edward fölém hajolt, és most ő kezdte el a nyakamat kényeztetni. Fejemet félre döntöttem, hogy ajkai még nagyobb felületet érjenek el.

Sóhajtoztam.
Hangosan és szégyentelenül, mintha semmi nem érdekelne a világon.
Éreztem, hogy ujjai anélkül, hogy a bőrömhöz érnének, lejjebb húzzák felsőm kivágását, majd a kulcscsontomon éreztem Edward nyelvét.
Felnyögtem a vágyakozástól, majd eltoltam tőle magamat. Pedig mindennél jobban vágytam az ő érintésére.
Félreérthetetlenül kínáltam fel neki ajkaimat, és vártam, hogy végre megcsókoljon, de nem tette meg. Én hajoltam hozzá egyre közelebb, majd az utolsó pillanatba újra a nyakára hajoltam.
A csípőmet az ő öle felé löktem, és hallottam, hogy nyögött fel, majd fogta megint két tenyerébe arcomat. Egy pillanatig feltüzelve néztünk egymás szemébe gúny és diadal nélkül, majd Edward hevesen tapadt ajkaimra.

Végre!
Követelőzve mozgott szája az enyémen, és mégis puha volt. Hirtelen úgy éreztem magam, mintha még soha senki nem csókolt volna meg. Így legalábbis biztosan nem, pedig még csak ajkai érintettek. Kezeivel továbbra is az arcomat tartotta.
Én felemeltem kezemet, és megfogtam az övét. Hagytam, hogy nyelve betörjön a számba, és a kezét a combomra helyeztem.
Egyre vadabb csatát vívtak nyelveink, és éreztem, hogy Edward keze elkezd felfelé haladni az oldalamon. Kezei egyből pólóm alá siklottak, és élveztem, hogy végre bőrömhöz ér. Amennyire csak tudtam hozzá simultam és ujjaimmal a pólója szegélyét kerestem.
Túl sok rajta a ruha, és túl kevés az idő… Felrántottam a felsőjét ameddig csak a karja engedte. Éreztem, hogy kicsatolja a melltartómat, és a gerincemen simít végig.
Megborzongtam, és zihálva szakadtam el tőle.
Azonnal lerántottam róla a felsőt, majd a sajátomat is ledobtam, és megint ajkára hajoltam.

Most, hogy tudom milyen őt csókolni, soha nem akarom abbahagyni!
Kezeimmel mellkasán, majd hátán simítottam végig, ő meg lesimította rólam a melltartómat. Ujja hegyével, finoman érintve simított végig mellemen, és akaratlanul nyögtem bele a csókba.
Körmömet a hátába mélyesztettem, és ösztönös mozdulattal húztam végig a lapockáján. Belemarkolt derekamba, és hirtelen mozdulattal döntött hátamra, és hajolt fölém.
Így a combjaim között feküdt, és lábaimat összekulcsoltam a csípője mögött. Még közelebb vontam magamhoz, karjaimat meg nyakába kulcsoltam.

De még többet akartam, és lassan már az is kevés lett, ami eddig elég volt.
Edward elszakadt tőlem, és ajkaival mellkasomat kezdte el csókolgatni. Nyelvével a mellemet kényeztette, én meg hangosan sóhajtoztam.
Ujjaimmal nadrágja gombját kerestem, és örömmel sóhajtottam fel, amikor megtaláltam. Azonnal kigomboltam, és elkezdtem róla letolni a zavaró ruhadarabot.
De ajkaival egyre lejjebb haladt, és már a hasam alját csókolgatta. Én a hajába túrtam, és éreztem ujjait, miközben kigombolta a nadrágom.
Kezei azonnal csípőmre simultak, és ajkai követték tenyere útját. Pillanatokon belül letornázta rólam a nadrágom, és most felfelé haladt az ajkaival.
A combom belsejét lepte el csókjaival, és kényeztető ujjai az oldalamat simogatták.

Újra fölém hajolt, én meg azonnal vadul csókolni kezdtem.
Éreztem, hogy kezei a csípőm oldalán a fehérneműm alá csúsznak, és kínzóan lassan kezdi el lefelé tolni.
De pár pillanat múlva végre teljesen lecsúsztatta rólam a parányi ruhadarabot, majd felpattant, és minden finomkodás nélkül rántotta le magáról az utolsó ruhadarabokat.

Csípőjével újra combjaim közé csusszant és ismét közelebb rántottam magamhoz a lábaimmal.
- Oh, basszus! – tört föl belőle hirtelen, majd ajkaimra hajolt, és egyetlen mozdulattal belém hatolt.
Szinte azonnal hevesen tovább mozgott, ugyanolyan tempóban csókolva.
Én is felvettem a ritmust vele együtt mozogva, és pillanatok múlva elértük a beteljesülést.

Kifulladva dőlt rám, és meg zihálva temettem arcomat vállgödrébe.
Pár perc elteltével szorosan átölelve megfordult, így most én feküdtem rajta.
- Minden rendben? – kérdezte, és éreztem, hogy megcsókolja a homlokom.
- Persze – mondtam, majd fölé hajoltam, és pillekönnyű csókot leheltem az ajkára. - Nem kéne lemennünk? – kérdeztem, és érdeklődve néztem, ahogy Edward egy hajtincsemmel mintákat rajzol a felkaromra.
- Nem – mondta, majd egy mosoly kúszott az arcára. A hajtincsemet a nyakamon járatta végig, és a kulcscsontomon…
- Miért nem? – kérdeztem kicsit nagyobbat nyelve, mint kellett volna. - Nem fogják furcsállni, hogy nem vagyunk ott? – Legalább a hangom nem csuklott el, még ha egy kicsit jobban remegett is…
- Te próbálj meg bármit is eltitkolni egy szuper érzékeny hallású családtól! Hidd el, hogy nem várnak minket – mondta Edward, és a hajammal már veszélyes közelben volt a mellemhez.
- Jó de…
- Semmi de! – mondta Edward, és már a mellbimbóm körül rajzolta a köröket.

- Hagyd abba! – szóltam rá, utalva nem éppen közömbös ténykedésére és inkább visszafeküdtem a mellkasára, hogy ne érje el érzékeny testrészeimet.
- Sajnos meg kell, hogy büntesselek! – mondta, és minden komolyság ellenére kihallottam az elfojtott nevetését.
- Miért is? – kérdeztem, és feltornáztam magam a mellkasáról.
Komolyan néztem a szemébe, de ő egyéb testrészeimet méltatta figyelemmel.
- Rám vetetted magad, mint egy kiéhezett… nőstény… Ezért büntetés jár – mondta, és újra megmarkolva a derekam magára ültetett, miközben ő is felült. - És nem is akármilyen – mondtam mosolyogva, és megcsókolt.

Büntetést akarsz, Edward? Akkor megkapod!
Vadul csókoltam, és kezemet hátranyújtva megmarkoltam férfiasságát.
Hallottam, hogy hangosan felnyög, majd minden finomkodás nélkül megmarkolja a csípőmet, és újra belém hatolt.
Vadul mozogtam rajta egyre gyorsabban, ahogy csak bírtam, majd a kielégülés váratlanul és meglepő erővel vágtatott végig rajtam.
Éreztem Edward rándulását magam alatt, és hangos sóhajjal nyílt el a szája.
Egyszerre nyögtünk fel a néma szobában, és dőltünk egymásnak hangosan kapkodva a levegőt.
Talán percekig vagy pillanatokig ültünk egymásba kapaszkodva, amikor Edward felkapta a fejét.

- Jön föl Emmett! – mondta, majd azonnal leszálltam róla, és a ruháim után kaptam. Láttam, hogy Edward is ugyanúgy kezdi keresni a ruháit, majd a lehető leggyorsabban öltözik fel.
Pár másodperc múlva már én is hallottam a lépteit, felsőmet magamra kapva ugrottam az ajtóhoz, és fordítottam el a kulcsot, hogy Emmett be tudjon jönni.
- A nagy család átka – mondta Edward miközben nadrágját gombolta be. - Soha nem lehetsz egyedül. – Miután végzett a nadrágjával mosolyogva nézett rám, én meg cinkosul tekintettem a szemébe.

- Ti meg mit csináltok? – kérdezte hirtelen Emmett, ahogy kivágódott az ajtó.
- Semmit – vágtuk rá egyszerre Edwarddal, és akaratlanul néztünk egymásra hatalmas mosollyal az arcunkon.
- Jah! De azt igen intenzíven… - mondta, miközben nekidőlt az ajtókeretnek, és perverz mosollyal nézett Edwardra. - Nah, mindegy! Alice üzeni, hogy holnap sütni fog a nap, nincs suli. És Jasper kérdezi, hogy megyünk-e vadászni este? – Emmett érdeklődve nézett Edwardra majd rám.
- És Bella? – kérdezte Edward teljesen természetesen.
- Ő is jöhet – mondta és rám kacsintott.
Edward kérdőn tekintett rám, bennem meg hirtelen felébredt a kíváncsiság. Vajon milyen lehet az állatvér?
- Felőlem rendben – mondtam megrándítva a vállam.
- Akkor mehetünk – mondta Edward Emmett felé se nézve. Végig a szemeimbe nézett, és tekintete újra perzselt.
- Ne is zavartassátok magatokat, fiatalok! Elvégre csak öt szuper erős hallású vámpír hallgatta végig az ingyen pornót! Egy kis csók kis közönség előtt már meg se kottyan! – mondta Emmett hatalmas vigyorral és széttárt karokkal.

- Viszlát, Emmett! – mondta Edward, becsapta az ajtót, és megint kulcsra fordította a zárat.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés