( Bella szemszöge)

Miután Edward elment, én is hazarohantam. A kocsiban alig bírtam a könnyeimmel. A szobámban már szabad folyást engedtem nekik. Nem, nem lehet. – vágtam le magam az ágyra. Megint sírok. Egy pasi miatt. Nem, még egyszer nem. Még Edwarddal sem.


 ( Edward szemszöge)

Vadásztam. Vadásztam és vadásztam. Szükségem volt valamire, hogy lenyugodjak. Most mégis mit tettem? Mitől változott meg a helyzet fél perc alatt?  Nők! Ki érti őket? Eléldegéltem én eddig nélkülük, szépen, nyugodtan. Semmi probléma, semmi idegesség. De nem! Nekem szerelmesnek kell lennem. Hogy én lehessek Edward Idióta Cullen. A kis puli, aki kullog utána, de ő csak nevet rajtam. Jó, nem nevet, csak nem tud dönteni. Pedig roppant egyszerű: igen vagy nem. Miért kell ezt ennyire megbonyolítani? Nem értem.


   ( Alice szemszöge)

Döntött. Bella döntött. Visszautasította. Hát vak ez a lány? Edward oda van érte. De valami oka csak lehet, hogy ennyire fél a szerelemtől. De vajon mi? Ezért vagyok én itt. Hogy kiderítsem. De el kell rejtenem Edward elől a gondolataimat. Ő biztos ellenezné. De kit érdekel a véleménye? Hazajön. Gondolnom kell valami másra. De mire? Találj ki valamit Alice, találj ki!

  ( Edward szemszöge)

Amikor hazaértem, Alice a nappaliban ült, s Emmett még mindig a sarokban állt.
- Miért van Emmett még mindig a sarokban? – ültem le húgom mellé. Amíg beszélgetünk, addig se gondolok Bellára.
- Mert ijesztgette Hanna-t, meg rémtörténeteket mesélt neki.
- Nem is igaz. - morgott az orra alatt bátyám.
- Azt mondtad neki, hogy a nyaki ütőeréből innál, mert közbe éreznéd a haja illatát. Beteg vagy.
- Értem. – sóhajtottam fel. Nem igazán tudtam rájuk koncentrálni. Csak Bella járt a fejemben, s a majdnem csókunk. Vajon milyen lett volna?
- Edward, figyelsz rám? – integetett a szemem előtt húgom.
- Mi? Mit kérdeztél?
- Azt mondtam, hogy holnap bemennék a városba Hannával. Nem gond?
- Nem, persze, hogy nem.
- Egyébként Hanna csinált neked valamit.
- Mit?
- Fent van a szobájában, nézd meg! Szerintem tetszeni fog. – mosolygott rám Alice. Hanna még aludt. Olyan édes volt. Lerúgta magáról a takarót, ezért betakartam. A hajnali napsugár már besütött az ablakon. Az asztalon rajzok tömkelege feküdt. Mégis tudtam, melyiket szánta nekem. Ez volt a legtetején. Hanna a nyakamban ült, körülöttünk fák és virágok. Mindketten mosolyogtunk. Pár percig csodáltam ezt a remekművet, majd visszatettem. Reggel úgy is ideadja nekem, s akkor láthatom a mosolyt az arcán.
- Jó reggelt, álomszuszék. – bújt az ölembe reggel Hanna.
- Szia, Edward bácsi. Csináltam neked valamit.
- Nekem? Mégis mit? – kérdeztem kíváncsian.
- Ezt. – nyomta a kezembe a rajzot. – Tetszik? – izgatottan várta a választ.
- Hogy tetszik-e? Hisz ez egy remekmű. Köszönöm. – mosolyogtam rá.
- Szívesen. – nyomott puszit arcomra. Megkordult a gyomra, amire elpirult.
- Éhes vagyok.
- Azt hallottuk. – kuncogott rajta Alice. – Na, gyere. Megreggelizünk, se bemegyünk a városba. Ha már vásárolni nem tudunk, legalább nézzünk szét.
- Miért ne tudnál vásárolni? – lépett be az ajtón Emmett. Most tért vissza a vadászatról. Végre letelt a büntetése. Bár, szerintem hamar vissza fog kerülni a sarokba.
- Mert nincs pénzünk, te lüke. Szerinted Edward miért dolgozik? – forgatta meg a szemét húgom.
- Nekem van pénzem. – jelentette ki könnyedén bátyám.
- Tessék? – kérdeztük egyszerre Alice-szel.
- Mi van? – értetlenkedett Emmett.
- És ezt eddig miért nem mondtad?
- Mert nem kérdeztétek. – húzta fel a vállát. Alice elé lépett.
- Te idióta. – adott neki egy taslit. Hannával jót kuncogtunk rajta.
-  Áú. Ezt miért kellett?
- Mert idióta vagy. – adott neki Alice még egyet.
- Szerintem megértette, Alice. – kuncogtam tovább.
- Ide a pénzt! – nyújtotta ki a tenyerét húgom.
- Nincs nálam. Emlékszel, hogy hoztam magammal egy zsákot? Na, abban van. Ott van a földön. – mutatott a zsák felé.
- Azt hittem, a ruháid vannak benne. – odamentem a zsákhoz, felkaptam, elment a kanapéhoz, s letettem.
- Ja, persze. Zsákba hordozom a ruháimat. – gúnyolódott Emmett. Szétnyitottam a száját. Tele volt pénzzel.
- Honnan is van ez? – néztem bátyámra.
- Útközben beugrottam egy bankba. – kuncogott.
- Loptad a pénzt? – morogtam rá. Szörnyen dühös voltam.
- Engem nem érdekel, hogy honnan van. Pénz és kész. Ellehet költeni, ez a lényeg. – csicseregte Alice.
- De akkor is lopott. – csak engem érdekel ez? Hanna még mindig a nappaliban állt, s mindent hallott. Fantasztikus! Jóra neveljük mi is.
- Hanna éhes. – szóltam Alice-re.
Miután Hanna megreggelizett és felöltözött, elment Alice-szel a városba. Alice és Emmett kijelentették, hogy a pénzt megtartják, ezért húgom úgy döntött, hogy vásárolnak egyet Hannával. Nem tudom, milyen újdonságot tudna még venni, a lopás után, de ő tudja. Egyre jobban elnyomnak, s egyre kevesebb a beleszólásom a dolgokba. Ez nem tetszik. Nagyon nem.

    ( Bella szemszöge)

Egész hajnalba csak hánykolódtam az ágyban. Nem tudtam kiverni a fejemből Edward Cullen-t. Miért vagyok én ennyire idióta? Mivel nem tudtam aludni, ezért úgy döntöttem, hogy segítek anyunak főzni.  Miután végeztem a reggeli teendőimmel, lementem hozzá a konyhába.
- Jó reggelt! – köszönt mosolyogva.
- Jó reggelt! – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. – Mit főzöl majd ma?
- Nem tudom. Azon gondolkozom. Bár, bevásárolni is be kellene már. Alig van valami itthon.
- Majd én bevásárolok. – ajánlkoztam fel. Addig se agyalok.
- Komolyan? Az nagyon jó lenne.
- Persze.
- Akkor mindjárt írok egy listát.
- Csak ennyi? – néztem nevetve a papírra.
- Miért? – kérdezte anyu értetlenül.
- A fél boltot fel kell vásárolnom.
- Ez nem vicces, kisasszony. – öltött rám nyelvet. Mindig is nagyon jól kijöttem a szüleimmel. Igazán szerencsésnek mondhatom magam.
- Inkább megyek. – felvettem a cipőmet, a dzsekimet, s kimentem a kocsimhoz. Leállítottam a motort az üzlet előtt, s bementem. Már vagy 5 perce kerestem a majoránnát, amikor beleütköztem valakibe.
- Ó, elnézést. – kaptam fel a fejem. Szóhoz se jutottam, mikor megláttam, hogy kibe ütköztem bele.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés