- Ki van ott? – tettem fel a kérdést, most már határozottabban. Azzal egy morgás kíséretében, kilépett a fényre az árny.

Teljes testében remegett, így nem tudtam kivenni alakját.


- Meg kell tennem – morogta alig hallhatóan az illető.



Könnyes szemeimmel elkezdtem erősen koncentrálni. Te jó ég! Gyorsan becsuktam a szemem, és (ma már sokadszorra), megráztam a fejem, mintha ez elűzné a rossz dolgokat. Tátott szájjal álltam fel. Elképedve néztem az előttem álló lényre. Az előbb még Matt mérges arcát láttam, most meg egy hatalmas farkas vicsorgott rám. Elkezdett közelíteni felém, én pedig remegő lábakkal hátráltam. Ijedtemben nem bírtam futni. Míg terveken agyaltam, a lény és köztem már csak fél méter távolság maradt. Agyam leblokkolt. Itt fogok meghalni! Bár inkább én haljak meg, mint apáék. Én mit is számítok? Amúgy is ma minden olyan rossz volt… De mit szólna apa? Nem tehetem ezt vele, én, az egyetlen lánya. Muszáj valahogy megmenekülnöm. Időhúzásként megszólaltam:



- Matt? – hangom erőtlen volt, és fájdalommal teli. Eszembe jutott, hogy rám ordított a telefonban. A seb újra felszakadt bennem. Folyamatosan fájt, de most a félelem erősebb volt.



A farkas válaszként morgott egyet, ami felért egy igennel. Eddig azt hittem, hogy csak a képzeletem játszik velem, de nem. A farkas Matt volt. A szeme is teljesen olyan, mint a Matté, csak haraggal teli. Vagyis… Délután még nem apa volt vérfarkas? Újra összezavarodtam.


- Te vérfarkas vagy? – próbáltam kiutat találni, de Matt mindig elállta azt.

- Matt, beszéljük meg ezt! – kérleltem, mire megvetően felmorgott. Gondolom ez egy nem volt. Egyre közelebb jött. Csak egy szó volt a fejemben. Meghalok. A hatalmas farkas felém hajolt. Szemeiben harag tükröződött. Egy napja még csókolóztam vele, most meg, meg akar ölni… Még több morgást hallottam. A fák felé fordultam, ahol két dühös szempárral találkozott tekintetem. Kiléptek a fényre. Jézusom!!! Még két vérfarkas! Ez vicc? Hol a kandi kamera? Vérfarkasok nem léteznek! Vagy igen? Zokogva estem a földre.



- El a keze… illetve mancsokkal Nessie-től! – ordított egy nő mögöttem.



Hátranéztem. Még egy farkas. Egy rézvörös bundájú vérfarkas és mellette… Alice?! Szövetkezik velük? Ellenem? De nem azt kiáltotta, hogy…? Meg akar védeni?


- Ness, kutya vacsi akarsz lenne? – értetlenkedve néztem a fintorgó Alice-re.


Ott termett mellettem a semmiből és ellökte a farkast. Tíz métert csúszott hátra az ütéstől. Hogy tudta ellökni Mattet Alice? Vagy tévedek és a kb.160 kg-nak kinéző lény csak 1,6 kiló? Mert ez a kis kobold úgy dobta el. Hirtelen felkapott és elsietett velem a rézvörös farkasig. Feldobott a hátára és szólt a lénynek.


- Jake, fuss! – a farkas futni kezdett. De jà vu érzésem támadt. A rém álmomban volt ilyen. Várjunk… Az előbb Alice azt mondta, hogy Jake, fuss? Jake, mint Jacob? Jacob, mint apa?


- Apaa? – kérdeztem remegő hangon, mire a farkas, fejét felém fordította futás közben. Rám villantotta gyönyörű mosolyát. Most már nem csodálkoztam. Rájöttem, hogy a mesevilág létezik, és én benne élek. Odabújtam apám hátához, magamba szívva bundájának édes illatát. Melegség töltött el. Már mindent értettem, csak egy bajom volt. Apa az apám. Nekünk nincs közös jövőnk a rokonságon kívül. Halkan felsóhajtottam a felismeréstől. Farkasom doromboló hangot hallatva próbált megnyugtatni, mert észrevette, hogy feszültebben szorítom hátát. Észre se vettem, pillanatok alatt odaértünk házunk környékére. Apa letett és elment. Csak ültem, és értetlenkedve néztem utána. Ez meg mi volt? Miért hagy itt? Ekkor visszajött, most már emberi alakban. Képzelhetem milyen fejet vágtam, mert apám felkacagott.


- Mi lesz Alice-szel? – kérdeztem figyelemelterelés képpen, és hirtelen aggodalmamtól adódóan.

- Most megyek vissza hozzá, te addig itt maradsz Jasperékkel – mondta nyugodtan. Pár pillanatig vártam, hogy mikor mondja ki, hogy vicc, de nem szólalt meg. Ezt komolyan mondta? Itt hagyna engem, míg ő a halálba rohan?


- Visszamész oda?! – kérdeztem felháborodva – Na azt már nem! Meg is ölhetnek! Mit csinálnék nélküled…? – Na, ezt jól elszúrtam. – Mert… kell egy szülő…


Próbáltam kimászni a bakizásomból, de apa csak mosolygott.

- Ness, te tényleg nem figyeltél rám? – kérdezte még mindig vigyorogva.

- Miért is? – Ezt mire érti?



- Majd elmondom, most menj, Jasper ott vár! – mondta és kezével hátam mögé bökött. Hátrafordultam. Egy szőke, kócos hajú ember állt ott. Szóval ő Jasper. De ha Alice-szel jár, akkor miért hasonlítanak? Vagy nem is hasonlítanak? De olyan egyformák, csak a hajszín, arcforma, termet, orr, fül… Egyszóval minden különbözik, kivéve, hogy szemük és bőrük színe egyforma, és mindketten gyönyörűek. Ekkor esett le a tantusz. Alice vámpír! Miért lenne ember barátja/vőlegénye? Hogy 50 évente váltogassa? Visszanéztem apára, de már nem volt ott. Már el is ment? Ez nem lehet igaz. Már is hiányzik… Hogy szerethetem ennyire?



Elindultam Jasper felé. Ő kuncogva várt.

- Szia, Nessie vagyo… - akartam köszönni neki, de ő hirtelen átölelt.

- Szia Renesmee! Annyira hiányoztál! Nem is tudtam, hogy ilyen vicces vagy – Én vicces?

- Miért is, Jasp…

- Hívj nyugodtan Jaspernek, vagy Jazz-nek.

- Oké. Akkor miért vagyok vicces, Jazz? – kérdeztem kíváncsian.

- Vicces érzéseid vannak. Főleg Jake iránt. Ness, ezt jegyezd meg: Nem érdemel ekkora szerelmet egy kutya! – mondta röhögve.



Hé… Honnan tudja, hogy én apába…? Amúgy minek nevezte?

- Apa nem kutya! – rivalltam rá.

- De édes, még apának is hívod! Amúgy nagyon hasonlítasz Bellára! Ugyan olyan makacs vagy. Csak kevésbé törékeny, mint Bella ilyen idős korában – kuncogott már megint.

- Várj, akkor Bella az anyukám? – kérdeztem.

- Persze – válaszolta és úgy nézett rám, mintha ez magától értetődő kérdés lenne. Alapból igaza van, mert az, csak nem nálam. Én eddig nem tudtam, hogy ki az anyám. De biztos szerencsés lehetett, mert apám szerette. Ekkor beugrott a beszélgetésünk.



Az egész úgy kezdődött, hogy Bella Swan, egy régi jó barátom, aki akkor költözött Forks-ba, beleszeretett Edward Cullenbe. Én nagyon mérges voltam, csak magamnak akartam a lányt, mert úgy éreztem, hogy valahol mélyen nagyon közel állunk egymáshoz. De Bella Edwardot választotta.



A többire nem nagyon emlékeztem, csak az utána lévő fájdalomra. Ha Bella, vagyis anya, Edwardot választotta, akkor, hogy lehetek anya és apa közös gyereke? Kétlem, hogy házasságon kívül születtem meg. Vagy mégis?

- Jasper, én házasságon kívül születtem? – kérdeztem értetlenkedve.

- Nem, Bella és Edward már házastársak voltak, mikor születtél. Miért?

- Bella és Edward? Valamit nem értek. Nekem nem Jacob az apám? – kérdeztem.

- Nem – válaszolt Jazz és még mondott valamit, de már nem hallottam. Valahol a felhők között jártam. Apa nem az apám. Már csak az a kérdés, hogy szeret-e? Hirtelen valaki megrázott.

- Nessie! Az őrületbe kergetsz az érzéseiddel. Légy szíves, hagyd abba az álmodozást Jacobról, vagy be kell szereznem egy anti hangulat tablettát! – mondta Jasper.

- Bocsáss meg, de amúgy, honnan veszed, hogy mit érzek? – motyogtam halkan magam elé, csak fél lábbal a földön.

- Renesmee, vámpír vagyok. Rémlik? Vagy nem tudsz a képességekről? – kérdezte meglepetten.

- Milyen képességek? – kérdeztem.

- Majd elmondom, csak menjünk be - szólt Jazz. Kb. száz méterre voltunk a háztól. Elindultam gyorsan, mire Jasper megszólalt:

- Bocs, de nem lehetne gyorsabban menni? - kérdezte, mire én értetlenkedve néztem rá.

- Ez nem elég gyors?

- Tudod, én a vámpírsebességre gondoltam - mosolyodott el.

- Óóó... - Ez aztán nagyon értelmes volt tőled, Nessie. Vámpírsebesség? Én tudok olyan gyors lenni?

- Nem kell zavarban lenned. Félig vámpír vagy. Gyors vagy te is. Csak eddig nem próbáltad ki, mert nem tudtad, hogy sok képességed van - próbált bátorítani Jasper - csak kövesd az ösztöneid.

- Oooké - motyogtam. Jazz elindult, csak egy csíkot láttam belőle, majd én is szaladni kezdtem. Isteni érzés volt. A szél frissítően áralmlott az arcomba. Mintha repülnék. Könnyűnek éreztem magam. Annyira elmerültem az új érzésben, hogy neki ütköztem valami keménynek és nagy koppanással lehuppantam a földre. Az esés nem fájt, az ütközés annál jobban. Csillagokat láttam magam körül. Megfogtam a fejem és vártam, hogy elmúljon a szédülés. Felnéztem, és csodálkozva néztem az előttem álló személyre. Egy szőke lány volt, nagyon ismerős. Mintha valahol már láttam volna. De ő volt olyan kemény, hogy a földre estem tőle? Végig néztem rajta. Fehér bőre volt, és szőke haja. Ajkait összeszorította, szemei... Vörösek?! Megráztam a fejem, de még mindig vörösen izzott a szempár, bár kezdett átmenni feketésbe. Egy hideg kéz elhúzott a lánytól, be a kanapéra. Jasper volt. Majd kiment a lányhoz. Az ajtót nyitva hagyta és így láttam, hogy mit csinálnak. Jazz rátette a kezeit a lány vállára és csukott szemmel erősen koncentrált.

- Nyugodj meg! Nem lehet ezt tenned! Muszáj kibírnod - nyugtatta a lányt. De miért is? Mikor már enyhült a lány tekintete, elengedte és bólintott. Bejöttek hozzám. Jasper mellém ült, az ismeretlen-ismerős, pedig távolabb ült le. Jasper felém fordult.

- Nessie, ő itt Isadora. Isadora Greey. Pár napja eltűntnek nyilvánították, de igazából nem történt ez. De ezt szerintem, neki kell elmondania. Isadora? - mondta Jazz.

Megvan! A TV-ben láttam, a híradóban. Isadora mosolyt erőltetett az arcára és beszélni kezdett. Eddig fel se tűnt, hogy szinte nem is vesz levegőt. Vagy csak képzelődök? Vörös szemei rikítóan kiemelkedtek tökéletes vonásai közül.

- Szia, amint már tudod, Isadora vagyok. De hívj csak Dora-nak. Biztos láttad a hírekben az eltűnésem. De amint látod, én itt vagyok, bár senki sem tudja ezt. Az egész úgy kezdődött, hogy épp piknikezni akartunk az egyik kedvenc tisztásunkon a szüleimmel - oldalra hajtotta a fejét és elmélkedni kezdett, mintha ezek a dolgok nagyon régen történtek volna. Arca kissé megtört volt - hirtelen valami, majd később rájöttünk, hogy valaki, megállította a kocsit és az erdő felé húzta. A nő ráugrott és betörte az ablakot. Nagyon gyors volt, nem láttunk belőle semmit. Én teljesen lefagytam az ámulattól, csak arra eszméltem, hogy apu és anyu élettelenül ül előttem az ülésben, és a nő ajkait a nyakamra tapasztotta. Fogait belemélyesztette bőrömbe, mintha csak vajat szelt volna, olyan könnyen. Hihetetlenül fájt. Megpróbáltam kiszabadulni, kapálództam, de nem sikerült. Már pont kezdtem feladni a menekülést, mikor valaki letépte rólam a nőt. - Dora Jasper-re mosolygott, majd vonásai megkeményedtek - De ekkor minden megszűnt számomra, csak égető érzést éreztem. Lángoltam. Azt hittem éppen meghalok, és bűneim miatt most vagyok a tisztítólángban. De ez rosszabb volt. Mintha beléptem volna a pokolba. Az alvilág legkisebb bugyrai közt égtem, és ordítozásokat hallottam. Később rá jöttem, hogy én kiabálok. Lassan, nagyon lassan, enyhülni kezdett a fájdalom. A szívemnél ért véget. Észrevettem, hogy fekszek. Felültem és csodálkozva vettem észre, hogy minden olyan tiszta, és hangos. Mellettem volt Jasper, lehajtott fejjel. Megkérdeztem, hogy mi történt, és ő elmondta, hogy vámpírrá változtam. Először nem hittem el, de torkom égető érzése miatt később rájöttem, hogy Jazz igazat mond. Nem voltam se boldog, se szomorú. Végül is ennek így kellett lennie. Jasper már nem tehetett semmit, maximum megölhetett volna, mert az átváltozás már elkezdődött. De nem tette, és ennek örülök. Így most itt lehetek veletek. De újszülöttként nagyon nehéz. Mivel te csak félig vagy vámpír, a véred illata nagyon vonz - mondta kínzottan, elfojtott hangon. - Jacobé nem, tőle inkább undorodok a szaga miatt... - Nevetett fel. - De valahogy csak kibírom majd - mosolygott.

- Huhh... Ez elég bonyolult – mondtam. - Amúgy miért piros a szemed?

Ilyet kérdezni... Remélem, nem hoztam zavarba.

- Az újszülötteknek az első pár hónapban piros szemük van. A vérszomj miatt. De utána átváltozik arany barnára, mint az enyém, de csak akkor, ha állat véren él. Addig kontaklencsét szoktunk hordani, de ha nem muszáj akkor nem tesszük be. Nagyon kényelmetlen, és amúgy is elszivárog egy idő után, a mérgünk miatt - magyarázta Dora helyett, Jazz.

- Aha, most már értem - mosolyodtam el. - Miért undorodsz ap… izé Jacob-tól? - kérdeztem. Még mindig fura, hogy apa nem az apám. De ugyanakkor maga a mennyország. Magam elé képzeltem egy pillanatra az arcát, mire Jasper felköhintett, és rosszallóan nézett rám. Ekkor egy újabb kérdés jutott eszembe, de azt a válasz után akartam megkérdezni.

- Mivel vérfarkas. A kuty… farkasok szagától pedig nagyon undorodunk, úgy ahogy ők is miénktől - mondta fanyar hangon Dora. - Nem tudom, hogy bírtad ki ennyi éven keresztül emellett a szag mellett. Iszonyatos - mondta fintorogva és felkuncogott. Nekem fel se tűnt apa illata. Mármint feltűnt, csak jó értelemben. A világ legjobb illata ként azonosítottam be.

- Tényleg, milyen képességekről beszéltél kint? - kérdeztem Jazz felé fordulva.

- A vámpíroknak néha képességük van. Általában emberi életükből hozzák át ezt a tulajdonságot, csak ezek erősebbek lesznek az átváltozás után. Én régen is jól megállapítottam és befolyásoltam az emberek érzéseit és most ez a képességem. Érzem mások érzéseit, és irányítani is tudom azokat. Edward jó emberismerő volt, ő olvasott a gondolatokban. Kivéve Belláéban. Ugye milyen ironikus? - kuncogott fel - De később rájöttünk, hogy ez a Bella elméje körül lévő pajzs miatt van, amit ki tudott terjeszteni. Isadora együtt érez mindenkivel, és képes alakot változtatni. Neki két képesség jutott. Alice, pedig látja a jövőt. Ezért talált meg a mezőn. De látomásai képlékenyek, mert a jövő folyton változik.

- Alice! Tényleg, hol vannak ennyi ideig? Csak nem esett valami bajuk? - kezdtem aggódni, majdnem hisztérikus hangon.

- Bajuk? - nevetett Jasper - Amilyen kicsi, olyan előnye van. Látja, hogy mi a szándéka, mi a jövője az illetőnek, és ügyesen kicselezi. Jacob pedig okos kutyus. Vagyis reméljük. Ha hazaér, kap jutalom falatkát, vagy egy csontot.

Ekkor hatalmas nevetésbe kezdett Jazz. Csak úgy zengett az egész ház, de hirtelen abbahagyta. Fejével az ajtó felé nézett. Ránéztem Dora-ra is. Ő ugyanarra figyelt. Nem tudtam mi bajuk van.

- Mi történt? - kérdeztem suttogva, de tudtam, hogy hallják.

- Egy vérfarkas közeledik... - morogta halkan Jasper, és Dora is felmorgott.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés