(Carlisle szemszöge)


- Aro, azt hittem, ezt máshogy is meg tudjuk oldani. Kérlek, engedd ki a fiamat! – kérleltem barátomat.
- Ne aggódj! Csak egy kicsit megleckéztetem, hogy máskor eszébe se jusson így beszélni egy Volturissal.
- Mikor engeded ki? - kérdezte Esme. Átöleltem a vállát, nyugtatásként. Hálásan pillantott fel rám.
- Pár óra múlva! – felelte. Mind bólintottunk, és az ajtó felé vettük az irányt.
- És Carlisle… - szólt utánam Aro, megfordultam, míg a családom tovább ment -… sajnálom, hogy ilyen körülmények között kellett újra találkoznunk.
Biccentettem, és elhagytam a termet.
Hatalmasat csalódtam Aróban. Elrabolta és megölte a lányom, ezzel pedig a családomat tette gyászossá. Sosem bocsátom meg neki, amit tett, de ha most meggondolatlanul cselekednék, azzal veszélybe sodornék mindenkit, aki fontos számomra.
Ezt pedig nem hagyhatom.


Az út visszafelé a szállodába komor csöndben telt. Esme rázkódott a zokogástól, és a soha-ki- nem-hulló könnyeit törölgette.
Szorosan magamhoz öleltem, és osztoztam a gyászában. Elveszítettük a gyermekünket, Alice, Jasper, Em és Rosalie pedig a testvérét, nem beszélve Edwardról, akinek a szerelme, a lelki társa halt meg.
- Minden az én hibám… Ha siettem volna, ha szóltam volna nektek, ha… - suttogta Rose, de Emmett közbevágott.
- Cica, te nem tehetsz semmiről! Igen, lehet, hogy ha szóltál volna, akkor megmenthettük volna Bellát… de lehet, hogy nem! Ezt már sosem tudjuk meg.
Az út többi részében senki sem szólalt meg. Bántott a tudat, hogy nem tudok segíteni a családomon.
Talán az idő gyógyír lesz számunkra…


(Alice szemszöge)


Szorosan odabújtam Jasperhez. Annyira sajnáltam, hogy el kell viselnie ezeket a gyászos és szomorú érzéseket. Bármit megtettem volna, hogy neki könnyebb legyen, de jelen pillanatban csak a fájdalomra tudtam koncentrálni.
Elvesztettem a legjobb barátnőm. Elvesztettem a testvérem. Elvesztettem a leendő sógornőmet.
Szörnyen fájt a tudat, hogy sokkal boldogabbak is lehettünk volna, ha beteljesedik a látomásom. Minden olyan tökéletes volt. Edward imádta Bellát, és már csak idő kérdése lett volna, hogy feltárja előtte az érzéseit.
Bella… amikor először megpillantotta Edwardot, én már akkor tudtam – látomás nélkül is –, hogy ő a családomba fog tartozni.
Kettejük szerelme olyan szép, tiszta volt, és még csak nem is beszéltek róla. Egyikük sem mondta ki az érzéseit, ezért sosem teljesedhetett be szerelmük.


Közelebb fészkeltem magam Jazzhez, majd mélyeket szippantottam az illatából.
Gondolataim közé, akaratlanul is bekúszott életem egyik legboldogabb látomása.
- Nyugodj meg, Bella! Minden rendben lesz! – nyugtattam barátnőmet, aki a szívroham közelében állt.
- Alice, mi lesz, ha leesek a lépcsőn? Vagy ha elfelejtem kimondani az igent? – egyre hangosabban beszélt, és éreztem, hogy közel áll egy kiadós hiszti rohamhoz.
- Nem lesz semmi baj! Edward lent vár és szeret téged! Hidd el! – mosolyogtam rá bátorítóan.
Bella csak bólintott.
Edwardnak megmutattam a látomást, de nem hitt nekem. Akkoriban még nem hitt az érzéseiben, nem értette, hogy miért fontos neki Bella.
Ez után a látomás után pár nappal újabb víziót láttam. Sosem mondtam el senkinek, mert egyszerűen nem tudtam értelmezni.
Bella, Edward egy pataknál voltak és egy kisgyerek mellettük ruhástul belegázolt a vízbe. Mosolyogva figyelték a kisgyermeket, közben Edward átölelte Bella derekát.
- Szeretlek Bella! – fordította szembe magával szerelmét. Bella rámosolyogott.
- Én is! – épp megcsókolták volna egymást, amikor a kisfiú hangját hallották meg.
- Anya! Apa! Nézzétek! – Edward kuncogva engedte el Bellát, és emelte fel a kisgyereket.
- Ed, vigyázz azzal a rákkal! Megcsíphet! – mondta Bella és kivette a fiú kezéből az állatot.
- Bella drágám, ne feledd el, hogy ő majdnem vámpír! Ugyanolyan sebezhetetlen, mint mi! – kuncogott Edward, és megcsókolta Bella homlokát.
Láttam a boldogságukat, láttam jövőjüket. Láttam az egész életüket, és a legrosszabb az egészben, hogy pontosan olyan tisztán látom a látomásaimat – ami jövőjükről szól – mint pár hete.
Olyan mintha Bella nem halt volna meg, mintha ők még találkoznának egyszer és beteljesítik vízióimat.


Megráztam a fejem, amivel felkeltettem férjem figyelmét.
- Láttál valamit? – kérdezte.
- Nem… - feleltem tétován.
- Akkor mi történt?
- Még régebben, amikor megismertük Bellát, láttam egy víziót… - suttogtam – Abból tudtam, hogy Edward és Bella egyszer együtt lesznek… Vagyis ha nem történt volna meg az… - elcsuklott az hangom – Az esküvőjükön voltunk…
Jasper szorosabban ölelt.
- Minden rendben lesz! – nyugtatgatott.
- Semmi nem lesz rendben! – csattantam fel, majd bocsánatkérően ránéztem – Én sajnálom, tudom, hogy most neked a legnehezebb!
- Alice, kicsim, semmi baj! – halványan rám mosolygott, majd fájdalmas fintorba
Megérkeztünk a szállodába, ahol egyenesen Rose szobája felé az utunkat.


- Alice, mikor engedik ki Edwardot? – kérdezte Carlisle, amikor már a lakosztály nappalijában ültünk.
Aro döntésére koncentráltam, ezzel kényszerítve képességemet a működésre. Pár másodperccel később egy vízió jelent meg a szemem előtt.
- Most már kiengedhetitek! – szólt Aro a testőreinek. Azok bólintottak.
Végigmentek egy hosszú és sötét folyosón, majd megálltak egy ajtó előtt.
A két Volturi katona egymásra nézett.
- Menj te! – mondta a magasabb. A másik testőr benyitott az ajtón, és lement egy lépcsőn.
- Nos, Cullen, úgy látszik a Mesternek jó napja, van… Szabad vagy!
- Hagyjatok békén! – morogta Edward.
- Örülünk neki, hogy ennyire élvezed szíves vendéglátásunkat, de most már elmehetsz! – Demetri megragadta Edward karját, majd felvonszolta a lépcsőn.
- Melyik kijáraton engedjük el? – kérdezte Félix.
- Az északi… ott már sötét van. – Félix bólintott, és elindult.
Visszatértem a jelenbe.
- Este… az északi kijáratnál… - szóltam Carlislenak. Egy ideig csöndben ültünk, amikor hirtelen megint látomásom lett.
- Alice mit látsz, kicsim? – hallottam meg Jazz hangját, valahonnan távolról, de most nem foglalkoztam vele.
Egy fehér házat láttam magam előtt. Előtte sötét fával borított veranda volt találkató. Hirtelen bent találtam magam a házban, de senki sem volt bent. Üres volt a mediterrán nappali, és a konyha is.
- Alice, Alice! – szólongatott férjem. Megráztam a fejem.
- Itt vagyok… - pillantottam fel rá.
- Mit láttál?
- Öhm… - haboztam-… Egy házat, aztán a háznak a nappaliját és konyháját… De nem volt benne senki. Üres volt.
- Ez érdekes… - gondolkodott el Carlisle – Láttam bármi arra utaló jelet, hogy lakik benne valaki?
Visszaemlékeztem a látomásomra. Minden részletét átgondoltam, majd válaszoltam.
- Igen, a tévé be volt kapcsolva. – feleltem.
- Ez felettébb különös… - motyogta Carlisle.
- Nem lehet, hogy az egyik házunkról látta Alice a víziót? – kérdezte Esme.
- Nem, ez nem a mi házunk volt… Azt sem tudom, hogy miért lett látomásom… Még soha életembe nem láttam ezt a házat, de érzem, hogy egyszer oda fogunk menni…
- Nem tudod, hogy hol található ez a ház? – kíváncsiskodott Rose.
- Nem, csak azt tudom, hogy az erdőben… Mást nem láttam! Sajnálom! – Lehajtottam a fejem.
- Semmi baj, kicsim… - ölelt át Esme – Tudjuk, hogy te mindent megtettél!
Rámosolyogtam fogadott anyámra. A nyugtatása sikeres volt, de tudtam, hogy ez a látomás valami nagy változást hordoz magában.


(Edward szemszöge)


Halál.
Már csak ez maradt számomra. A halál.
Amint kikerülök ebből a cellából, az első nomáddal megöletem magam.
Mindenkinek ez lesz a legjobb. A családom boldogan élhet az örökkévalóságban, olyan fölösleges kolonc nélkül, mint én.
Az ő életük tökéletes. Mindig csodáltam őket a szerelmükért, és azt hittem, én soha nem fogom megtapasztalni ezt az érzést.
Mindig is úgy tartottam jónak, hogy én egyedül vagyok. Így tartottam helyesnek, hisz én egy lelketlen szörny vagyok. Miért érdemelném meg a boldogságot?
Csak ritkán vallottam be magamnak, hogy szeretnék boldog lenni. Egy idő után a remete élet csak önmarcangolásból és lelkiismeret furdalásból állt. Láttam magam körül ezeket, a tökéletes házaspárokat, akik tökéletesen kiegészítik egymást, és tudtam… ez hiányzik az életemből.
Bellában mindent megtaláltam mait, kerestem, és ami hiányzott az életemből…
Meghalt.
Nincs más megoldás


Követni fogom őt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés