|
29. fejezet (1. rész)
2010.07.28. 10:00
Edward
Többször egymás után juttattam el kedvesemet a csúcsra. Minden alkalom azt a célt szolgálta, hogy az Ő öröme váljon teljessé, hogy az Ő akarata teljesüljön. És minden alkalom után pihegve borultunk egymás karjaiba, és csókkal pecsételtük meg a kielégülést testileg és lelkileg egyaránt. Meg akartam neki adni az elmúlt idő kárpótlását. Éreztetni vele a végtelen szerelmemet iránta, a rajongást, amely minden egyes vele töltött perccel inkább nő, mintsem csökkenne. És még mindig nem csökkent az utána érzett vágyam annak ellenére, hogy most Én kényeztettem őt, és én néztem végig, ahogyan ragyogó szemeivel felfalja a testemet, ami az övé.
Az övé.
A szó a lelkem mélyéig hatolt, és habár régen nem hittem benne, most biztos voltam benne, hogy van. Az ok egyszerű. Ha nem lenne lelkem, nem érezném a szerelmet iránta, és nem éreznék bűntudatot minden egyes percben, ha a lányomra gondolok.
Sejtelmem sincs Bella, miként van meggyőződve róla, hogy Nessie megbocsát, aminek az esélye a nullával egyenlő. Tőrként villant elmémbe a felismerés, hogy ezt én okoztam.
Én váltottam ki belőle az érzést, amit soha senki iránt nem érzett.
Mert Nessie még senkit sem gyűlölt. Mert az igaz, hogy a farkas falkából Leah senkinek nem volt a kedvence, képes volt őt mosolygásra késztetni, és még meg is kedvelni.
Mivel Nessie minden élő-lélegző lényt elvarázsolt, meglepő lett volna, ha Leah savanyú képet vág a közelében.
Mert Nessie hozta a fényt mindenki életébe.
Ennek számtalan jelei voltak az életünkben. Például Rosalie, ha nem is lett imádnivalón kedves, és a hiúsága is megmaradt, de mikor Nessie a közelben volt mindent megtett, hogy jól érezze magát. Jacob volt a társa, és kezdetben rettentően idegesített, hogy ilyen közel állt hozzá, de mára visszacsökkentettem egy morgásra, ha a közelemben ölelkeztek. Jacobot igazán megkedveltem, és a bajtársiasság mellett egy kis versengést éreztem iránta. A lányom iránt. Hiszen Jacobtól olyan dolgokat is kért, amit tőlem sosem, és ez idegesített. Én is szerettem volna fákon táncolni vele, túrázni a világban, mint a múlthéten ők tették a farkas falkával. Habár emberi alakban mentek, véletlen szerűen döbbentek rá, hogy az átváltozás képessége még megmaradt, noha már feladták ezt az életet. Jacob említett valami változást… de sose fejtette ki igazán ezért nem is agyaltam rajta.
Carlise sokkal többet volt itthon, és Esme még nagyobb szeretettől duzzadt, mint még eddig. Jasper egyenesen új vámpír lett, meglátta az élet értelmét, és már nem csak a vár hajtotta, hanem elkezdte élni azt az életet, melyet kínáltunk neki. Hála Nessienek és Bellának.
Nessiet a húgaként szerette és felelősséget érzett iránta, míg Bella iránt barátságot, és bizalmat.
Emmett kiélhette az állandó verekedési kényszerét, bár nem örültem neki, mert olyankor volt, hogy bedurvult. De nem aggódtam, mert mindig pontosan tudta Nessie lépésit és még időben megállította magát, ha messzire ment, ezért nyert mindig Nessie. Hagyta őt nyerni.
Majdnem elmosolyodtam, amikor arra gondoltam, hogy Nessie mennyire mérges volt Emmettre, mert hagyta őt nyerni és nem önszántából érte el azt, amit akart.
De Emmett megnyugtatta, hogy nem hagyta, csak nem figyelt, ezért elvétette az ütést.
Imádta Nessiet, ahogyan mindenki más is.
Még én is, és már elképzelni sem tudtam az életemet nélküle. Hogy ne ugráljon körölöttünk vidáman. Idegesítően legyeskedjen körölöttünk, amikor napközben elbújunk a garázsban, és ahogyan kinevet minket, mert folyton lebukunk előtte.
Ahogyan éjszakánként arra figyelek fel, hogy az ajtó előtt álldogál, mert rosszat álmodott. Még így nagylányként is képes volt átjönni és odabújni hozzám, hogy aztán dorombolva hajtsa álomra fejét. Ilyenkor Bellával csak mosolyogva karoltuk át, és bántuk, hogy nem egymásra szentelhetjük a megmaradt időt.
De nem bántam, mert míg itt volt fényt hozott az életünkbe, és ha ez a fény már nem lesz velünk, „össze fog törni a szívem”. Bellának különösen fájdalmas lenne, hiszen ő is tudta, hogy Jacob egyszer elveszi Nessiet, és már nem tudjuk várni kétséges éjszakákon, hogy megkérdezze aludhat-e nálunk.
Bella az első pillanattól kezdve tudta, hogy ő jó lesz, és én csak akkor hódoltam be neki, amikor meghallottam a gondolataiban mennyire imádja Bellát. A mai napig is. Habár gyorsan felnőtt, belül is érett lett, egy igazi nő, mégis megmaradt benne az élet élvezete, a komolytalansága, habár tudott komoly is lenni. Legtöbbször érzelmes jeleneteknél, és vadászatnál.
Mindig hiányzik, ha nincs a közelünkben, és az hogy most Bellával fekszem itt, és Nessie a volt szobámban sírja ki a szemét növelte a bűntudatomat.
Hiszen az apja vagyok, aki ráadásul nem mondta el neki az igazat, és még is, itt is tartja titkolózásának tárgyát.
Ha ezért, miért nem kellene gyűlölnie?
A gyűlölet. Talán nem ez lenne a megfelelő szó. A legmegfelelőbb szó a düh lenne.
Én is sokszor mondok olyat dühömben, amit nem gondolok komolyan. De ismerem a lányomat, és ok nélkül nem lesz dühös senkire, főleg nem hosszabb ideig.
Nessie nem tudott néhány percnél tovább haragudni valakire, ez volt az „átka”.
A leghosszabb ideig így is Jacobra volt mérges, amiért később jött, mint ígérte. Majdnem egy teljes fél óráig bírta, az után könyörögve bújt hozzá, hogy ölelje meg.
Elmosolyodtam az emlékre.
Olyan régen volt már!
- Min mosolyogsz? – kérdezte Bella betöltve a csendet a szobában.
A mellkasomról nézett fel rám, aranybarna tekintete nem nyerte vissza eredeti színét, ezért gyanítottam, hogy ideje lenne vadászni egyet.
Magam is éreztem már a jeleket, de az utóbbi időben annyira megfeledkeztem a vadászat szükségességéről, hogy most már nem tudtam tagadni, hogy olyan éhes voltam, mint egy farkas.
- Csak elgondolkoztam – válaszoltam, és hátát cirógató kezemmel lejjebb vándoroltam.
Bella nevetve lökte le magáról a kezemet, megemelve csípőjét.
- Hé, még nem volt elég? – kérdezte csipkelődősen.
Elvigyorodtam.
- Belőled sosem elég, kedves – válaszoltam selymes hangon, amitől a szája megremegett, egy elfojtott mosolytól.
Arca próbált komoly maradni, ami nem sikerült neki, mivel kezeim egyre lejjebb kalandoztak, a fenekére.
- Elég, Edward – szólt rám szigorúan, de határozottságából heherészés lett, amint ujjaim utat találtak maguknak a nedves hasítékba. Újra éreztem a belőle áradó hőséget, és friss illatának felélénkülését, mely a vágyát jelentette.
Még nem szólalt meg, és el sem rejtette az arca ragyogását. Úgy vigyorgott, mint a tejbe tök.
Rátámaszkodott a mellkasomra, és a térdét a vállamhoz emelte, ezzel tökéletes kilátást biztosítva számomra, a kedvenc helyem felé.
Felemeltem a fejemet és immár sokadszor temetkeztünk egymás testébe…
- Szóval, arra gondoltam, hogy mi lenne, ha elmennénk egy közös vadászatra? – kérdezte miközben könnyedén legurult rólam.
Utána kaptam, jelezve nem volt elég a közelségéből, és oldal pózban magamhoz szorítottam.
Soha többé nem lesz tőlem távol.
Mosolygott, habár a szemei feketék voltak.
- Igen, remek ötlet – simítottam meg a szemhéját.
Mély levegőt vett, és kinyitotta szemeit.
- És talán Nessievel is kibékülsz – mondta halkan, félénken.
Már biztosan észre vette, mennyire érzékenyen érint ez a téma.
Már a nap is felkelt, hiszen egész este egymással foglalkoztunk. Ettől összeszorult a szívem. Amit az éjszaka elgondoltam, mind igaz volt, és sajnáltam, amiért magára hagytam, ahelyett, hogy utána mentem volna.
De bíztam Aliceben, és a látomása, amit megmutatott nekem elárulta, ez volt a legjobb megoldás, hogy Nessie lenyugodjon.
Ha ellenszegülök, és utána megyek, ki tudja mi történt volna.
Bár még nehezteltem a húgomra, amiért személyes viccként azt hitte, hogy vicces lesz, ahogyan Bella nekimegy Kathrine-nek, nem számolt azzal, hogy Nessie felbukkan, és ezért újra és újra bocsánatot kért, és már bánom, hogy olyan csúnyán elküldtem onnan, mikor a karjaimban volt már a lányom.
Persze Jasper mérges volt, de igazat adott nekem, és inkább Nessie miatt maradt kint, mint a miatt, mert mellettem állt volna.
Bocsánatot kérek Alicetől – döntöttem el, és már magam előtt láttam a pattogó gumilabdát, amint a nyakamba borult, és azt kiáltja köszi, köszi, köszi.
Ez megmosolyogatott, hiszen tudtam, hogy látja a döntésemet.
Bólintottam Bellának, aki sajnálattal telve nézett rám, ajkát begörbítette, így olyan volt, mintha nem is lenne neki, mert össze lenne varrva.
Megráztam a fejem.
- Te emiatt ne érezd magad rosszul, megoldom – mondtam, de magam sem hittem ezt.
Talán, amikor vadászunk elhívhatom Nessiet és bocsánatot, kérhetnék tőle.
És ha megbocsát, azt kér tőlem, amit csak akar.
Bella nézett rám. Az arca belenyugvó, már sokkal, élettel telibb volt és nyoma sem volt fájdalomnak, amit sikerként könyveltem el. Hálás voltam érte, amiért elfogadta, és megértette az okokat.
Nagyot sóhajtva ültem fel az ágyon, ő is követett.
- Mi a baj? – kérdezte.
Ránéztem.
Csak nézett rám, az arcomat fürkészte.
- Még mindig nem hiszem el, hogy ilyen könnyen túltetted magad rajta. Azt hittem ordítani fogsz velem, őrjöngeni, kiborulni…
Bella felnevetett, halkan, kuncogósan.
- Magam is azt hittem, de hidd el. Ha az út idáig messze volt, és ahhoz is messze, hogy elmenjen, nem fogom hagyni neki, hogy élvezze azt, ahogyan látja, tönkre megyek.
Tudod… azt hiszem velem is baj volt, hiszen annyira makacsul küzdöttem az ellen, hogy megértsem az okaidat, hogy nem érdekelt semmi, csakhogy elmenjen és megbüntesselek – nézett rám mindentudóan -, de ami ma történt, hogy láttam még Nessie-t is képes bántani, felébresztett bennem valami nagyon mély érzést. Egy olyan érzést, amit akkor éreztem, amikor a Volturi akarta elpusztítani azt a lényt, aki belőlem lett. Nem hagyhattam, hogy nyerjen és legyűrtem a fájdalmat, ami arra a gondolatra ébredt bennem, akárhányszor eszembe jutotta a múltad. Nem mondom, hogy most nem fáj, de itt vagy velem és képes vagyok túl élni. És ha már elment, semmi okom nem lesz rá, hogy fájjon – nézett a szemembe hosszas tanulmányozása után a testem porcikái után.
Töretlenség és igazság sugárzott a lényéből és én habozás nélkül feleltem neki.
- Akkor segítettem? – kérdeztem.
Bólintott.
- Úgy vélem, te sokaknak segítesz, mindenki mellett állsz. És nehezemre esik bevallani, de az, amit Kathrine-val teszel, az is azt mutatja mennyire sok emberrel, tudsz törődni, még ha te ezt úgy éled is meg, mintha kettéosztanád magadat. Edward, te neked hatalmas szíved van, és én hálás vagyok érte, amiért a szíved engem választott, nem fogok még nagyobb fájdalmat okozni neked azzal, hogy látod nekem mennyire fáj, és még mielőtt tiltakoznál ismétlem. Hogy itt vagy reményt ad nekem, és kitartást, mert te egy, igazmondó, tisztességes vámpír vagy, aki mindenkinek jót akar. Akkor fogadd el az én jómat is, amit nyújtani szeretnék neked – mondta és megfogta a kezemet.
Egy pillanatig nem jutottam szóhoz a szavaitól és szinte magától csúszott ki a számon az igazság.
- Megcsókolt – mondtam bűntudatosan. – Hirtelen történt, és én azonnal elhúzódtam tőle. Nem éreztem semmiz, azonnal te jutottál eszembe…
Bella lesújtva nézett rám, két egész percig, nem tudtam, mit találgat a fejében. Hogy megüt vagy megcsókol.
Büszkeség vagy megalázottság csillog a szemiben? Dühvel vagy belenyugvással tekint rám?
Aztán megszólalt:
- Kösz, hogy elmondtad – mondta és felém hajolt, végig cirógatva ajkával a halántékomat.
Meglepődve néztem rá.
- Nem haragszol? – kérdeztem és utána nyeltem egyet, hiszen a mérgem felgyülemlett a számban, jelét adva annak, hogy ideje vadászni.
Bella megrázta a fejét.
- Talán tegnap este fel tudtalak volna képelni ezért, de miután elmondtad, hogyan érzel vele kapcsolatban, és hogy miért marad itt, minden megváltozott. Nagyon hirtelen éreztem változást a hozzáállásom felett. Mintha egy óriáskeréken ültem volna, ami egy oldalra kering körbe körbe, és már azt hittem nincs vissza út. Tisztára, mint a Bermuda háromszög, de aztán mintha valaki odalentről megfordította volna a kereket, és immár teljesen más szemszögből néztem előre felé – vont vállat.
Teljesen elöntött a hála érzése. Ennél töbre nem volt szükségem tőle, hiszen tudtam, hogy többet nem is kérhetek tőle.
Hálás csókért hajtoltam ajkához, ami engedelmesen tapadt az enyémhez.
Miután ajkain elváltak, mosolyogva kérdeztem tőle valamit.
- Vagyis én voltam az, aki a kereket megfordította? – kérdeztem viccelve, tudva a nemleges választ.
- Nem – nevetett. – Hallottad a beszélgetésemet Jacobbal ugye? Csak ki kellett eresztenem magamból, és így kimondva teljesen más értelmet rejtettek, mint ha magamban mondtam volna. Rávezetett arra, hogy ha nem mondom ki, nem változik semmi. De bevallom, kicsit szégyellem magam, hiszen tudtam, hogy ott vagy, mert éreztem az illatodat, és akartam hogy tudd mit élek át. – nézett rám ártatlanul, de én nem tudtam rá haragudni.
- Te tudtad, hogy ott vagyok? – kérdeztem.
- Igen, hiába a szél nem fújt, éreztem az illatod megállapodását egy helyen, és tudtam, éreztem, hogy hallod – mondta szégyellősen.
Ha ember lenne, az arca gyönyörű pírban játszana, ami úgy hiányzik. Hiányzik a meleg bőre, ahogyan hozzám érnek. De nem bánkódom, hiszen sokkal nagyobb ajándékot adott nekem, így mint bárki más.
- HM – hümmögtem. – Szóval érzed, hogy hol vagyok, furcsa…
- De Jacob nem tudta, így szerintem, sőt biztos vagyok benne, hogy a fantáziáját szabadon engedte, bocsánat, ha valami olyat mondtam, ami fájt – suttogta halkan, de elég hangosan egy átlagos beszédhez képest.
- De, tudta, hogy ott vagyok. És élvezettel gondolt vissza az elhagyásod időszakára is… - mondtam úgy, mintha az időjárást vitatnám meg vele.
Bella elkerekedett szemekkel és leesett állal nézett rám, mire én csak vállat vontam.
- Jacob, már csak Jacob, de nyugi, hálás volt nekem, amiért Nessie van, de hidd el nem ecsetelem, hogyan tépne szét, amiért fájdalmat okoztam a szerelme anyjának és a legjobb barátjának – hajtottam le fejemet a fájdalom szónál, majd újra ránéztem.
Ahelyett, hogy arca eltorzult volna, rosszallóan csóválta fejét.
Ennyire eltökélt lenne a döntésében?
- Jacob nem változik, még valami? – kérdezte érdeklődve, meglepően könnyedén.
Tanácstalanul néztem rá. Nem tudtam megemlítsem-e neki a másik lányomról a témát, hogy meg szeretném ismerni. Úgy döntöttem, nem hallgatok el előle többé semmit. Nem tehetem többé ezt vele!
Az igazág fáj, de jót tesz. És még mindig jobb, mint elhallgatni, minthogy később derüljön ki.
Homlokráncolva néztem rá, de nem láttam rajta arra utáló jeleket, hogy hazudott volna arról, hogy valóban túl tette magát a döntésemen. Azt könnyen felfedeztem volna rajta.
- Ha azt mondom, szeretném megismerni a másik lányomat… - kezdtem lassan figyelve arca rezdülését, és miután nem mutatott semmilyen érzelmet folytattam -… mennyire érintene rosszul téged és Nessiet? – kérdeztem félve.
Nem mutatott meglepettséget, vagy dühöt, csupán elgondolkozott.
Arcát félig felfelé fordította, mint azok a lányok a suliban, akik úgy tesznek, mintha gondolkodnának. Nekik bután állt, hiszen így mutatták ki milyen ostobák igazából, de Bellának inkább mókásnak hatott.
- Hát… - szólalt meg gondolkozva – azt hiszem, nem fájna jobban, mint az, hogy egy másik nővel feküdtél le először. Bár Nessie kikaparja majd a szemét, amilyen féltékeny. Ezt tőled örökölte? – kérdezte félmosolyra húzva ajkait.
Tényleg kezdtem hinni, hogy elfogadta.
Lehajtott fejjel mosolyogtam.
Ezt igennek vette, és megkönnyebbülten sóhajtott.
- Akkor megyünk vadászni? Szomjan halok! – nyafogott, mint egy kétéves és átkarolta a nyakamat, egész testével hozzám préselődve.
- Megbeszéljük, később – motyogtam ajkainak, és hanyatt döntöttem az ágyon.
Jelenleg a szomjam eltörpült a vágyam mellette iránta.
Én magamban ujjongva repültem a gyönyör felé, hogy még Kathrine felbukkanása se szakított szét, minket, míg Bella a hét fáradalmai után jutott fel az egekbe, és világot megrettentő sikolya számomra szirén énekeként hatott…
Bella egy szellős ruhát kapott fel, ami nem volt se túl kivágott, se túl sok mindent takaró. A ruha vonala tökéletesen illett, tökéletes alakjára, és a hozzá illő egyszerű fekete magas sarkú kiemelte nőiességét.
Alice ruha kollekciója végtelen időkig elég lett volna Bella számára, de ismerve a húgomat, megadta neki magát, és sexibbnél sexibb ruhákkal ajándékoztatott meg engem. Inkább az én, mint a saját örömére élte túl az elmúlt 9 év vásárlásait.
De nekem bármiben tetszett volna…
Én a szokásostól eltérően kék szabadidő nadrágot és fehér rövid ujjú pólót húztam. Úgy gondoltam, most jobban fogom magam érezni, ha valami kényelmeset veszek fel a vadászathoz. Még ha nem is piszkolom össze magam, ezzel Alicet is lerázom magamról, és megúszom a folytonos morgolódását, miszerint jobb lenne, ha kicserélném a ruhámat, mert biztosan összekoszolódott egy elejtett szarvas miatt.
Izgatottan fogtam meg Bella kezét és egy kicsit ideges voltam, hogyan fog sikerülni Nessie megbékítése, de szerettem volna, ha megbocsát, hiszen már olyan régen öleltem meg és láttam felhőtlen mosolygását.
Majdnem 3 napja már…
Az erdőn keresztül futni most felderengtek bennem a beszélgetések, melyek itt zajlottak és már unalmasan szemléletem a fákat és azok lombjainak hajlongását, amit a szél mozgatott.
Egyedül a népes élet és a friss levegő, a helyek aromája és persze Bella édes illata töltötte ki az űrt a bennem, amint átszeltük a Cullen ház és a mi kis kunyhónk távolságát.
Útközben próbáltam nem gondolni semmire, csakis a száguldásra, amely mindig megnyugtatott, de most túl feszült voltam, ahhoz, hogy arra koncentráljak.
Már a ház lépcsőjén tartottunk felfelé, mikor felfogtam, hogy éppen megérkeztünk.
Nagy levegőt véve nyitottam ki kedvesem előtt az ajtót és ő boldogan húzott maga után be, a konyhába.
Láttam anyám megható tekintetét, és gondolatai csak úgy záporoztak.
„oh, istenem! Kibékültek? Ez egy csoda… mindig is tudtam, hogy őket egymásnak teremtették, és semmi nem választja őket el egymástól…”
Biccentettem felé, miközben Bella oda sietett egy pusziért, és hogy megkérdezze segítsen-e valamit.
Esme mosolyogva bólintott és engem figyelmen kívül hagyva megkérdezte, hogy minden rendben van-e? Megbeszéltük-e a problémát? És hogy ő sem örül ennek, de el kell fogadnunk.
Meglepett újra, ahogyan Bella méltóságteljesen értett vele egyett és felém pillantva azt mondta némán: Igen, tényleg így gondolom.
Aztán Nessie reggelijéhez valókat kezdték el összeszedni, és én addig leültem az egyik bárszékre, és elkezdtem felverni a tojást, hogy segítsek, és persze, hogy Nessiet megbékítsem.
Kis idő múlva, úgy beszélgettünk, akárcsak bármely hétköznapokon, meg is feledkeztem az erdőben lévő személyről, aki holnap tér vissza egy magányos vadászatról.
- Carlise jövő hétre szabadságot vesz ki, így elmehetünk vadászni – mondta Esme bólogatva Bella javaslatán.
Bella egy „oké”-val elintézte a témát, majd megkérdezte, Esmevel mi újság.
Mindig ezek a - mizu? Semmi, és veled? Semmi - párbeszédek. Igen, az embereknél ez unalmas lehet, de egy vámpírnál mindig vannak újdonságok.
- Ami azt illeti, Bella. Ezt előbb kellett volna mondanom, de édesapád hívott, hogy szeretne eljönni Sue-val ma este, ha ráértek. Már alig várja, hogy lássa Nessiet. Oh és Edward, a heti farkas-ebéd is holnap lesz – mondta Esme szégyenlősen, amiért nem említette gondolatban, de abban a pillanatban meghatódott, amiért megint békében lát minket.
Bella fogai közt vett levegőt, és rám nézett.
Szemei tanácstalanok voltak, és hirtelen nyitotta meg elméjét előttem, és az érzés, hogy hallom őt a fejemben, örömöt okozott.
„Szerinted alkalmas az időpont?”
Egy törted másodpercig mérlegeltem a kérdést, majd bólintottam.
- Minek kérnénk, hogy most ne jöjjön, azért mert van pár kényes dolog? Biztosan örülnél, ha láthatnád – mondtam biztatóan.
Bella még mindig tanácstalanul méregetett.
- És ha észre veszi, hogy valami nem oké? Elég jó megfigyelő… és a farkasok már tudnak Kathrineről, szerinted szívesen jönnek?
Esme is elgondolkozott ezen.
„Talán ha nem holnap, hanem holnapután tartanánk…”
- Nem, ezért nem kell lemondani, már meg van beszélve, vagy nem? – kérdeztem, de tudtam, hogy már minden elő van készítve.
Esme bólintott, de még bizonytalan volt.
„Talán nem kéne őket egy légtérben elhelyezni, előbb nem kéne hagyni még a dolog, leülepszik? Nem szeretném, ha veszekedés lenne a vége…”
Ránéztem anyám aggodalmas szemeibe. Mindig aggódott. És ezt szerette benne mindenki, de néha túlzásba vitte, és ez idegesítő. Mindenki tudta, hogy mennyire aggódó, ha a családjáról vagy a közeli barátokról van szó, de ez esetben az aggodalma felesleges.
- Anya, túl sokat aggódsz! Lazíts! – mondtam somolyogva, mire egy mérges pillantást adott válaszul. Nem pimaszkodni akartam vele, de ez az igazság.
- Tudd kivel, beszélsz – mondta és a fakanalat felemelve, megrázta a kezét felém, én csak vigyorogtam.
Bella figyelte a szócsatát, bár Esme szavai fenyegetésnek hatottak, tudtuk nem lenne képes bántani.
„ah, fiatalok! Edward, nagyon pimasz lettél, bár sose bántanálak, azt tudod, de megérthetnéd az aggodalmamat!” – sugallta felém, immár Nessie szendvicsét tette a pultra.
A tojást, amit eddig vertem, már fel habosodott, ezt jól megszokott mozdulatokkal beleöntöttem az olajba, majd hagytam, hogy jól átsüljön, és amikor láttam, hogy kellőképpen összeállt, fogtam a serpenyőt és tartalmát a tálra borítottam, a szendvics mellé. Nessie sósan szereti ezért jó vastagon betakartam vele.
Utána nem maradt más, csupán a reggelire kapott szokásos narancsleve, amit Bella már ki is készített.
Miután Esme rárakta a szendvicset – amiben nyers hús, saláta, paradicsom és sajt volt kettő rozskenyér közé szorítva – és a narancslevet egy fehér, közepesen nagy és kerek tálcára, majd nagy mosollyal a kezembe adta.
„Békítsd meg! Tudod, elég hosszú időbe telt, míg a lelkem elaludt. Jasper és Alice a szobájukba vitte, ott nyugtatták” – mondta Esme szeretetteljesen és gondolatban megindokolta miért nem, mondja el mi történt este.
„Edward, jobb lesz, ha Nessievel beszélsz, és nem a mi gondolatainkat hallgatod ki, mi történt este miután elmentetek!
Számat elhúzva bólintottam, majd megfogva a tálcát Bellára néztem.
Ő kíváncsian nézett rám, hiszen nem hallotta Esmevel folytatott tikos társalgásunk, de már elég jól ismert ahhoz, hogy tudja, beszélgettünk.
Nem örültem neki, hogy nem mond semmit, még Emmett sincs, itt hogy elviccelve elkotyogja az este történteket, és Rosalie vicsorítása sem köp bele a képembe…
- Azt hiszem magamnak, kell kitalálnom az este alakulását – sóhajtottam szerelmemre.
Bella sajnálkozva nézett rám, és arcáról pontosan lerítt, mit gondol most.
Szörnyű engem így látni, és hogy Nessie szenved. Legszívesebben összezárna minket egy szobába, hogy kibeszéljük magunkat, ahogyan neki is segített.
- Arra gondolsz, amire én gondolok, hogy gondolsz? – kérdeztem sunyin.
Bella kacagott. És kezét az enyémre rakta, úgy fogta meg a tálcát.
Nevetésétől rázkódtam, hiszen fogta a kezemet a tálcával együtt.
Esme csillogó szemekkel nézett minket, és a már vizes rongyot a kukába hajította.
- Menj, és vidd fel neki, ha jól hallom már ébren van! – mondta biztatóan, és odalépett hozzánk.
Bella abbahagyta a nevetést, és rám nézett. Eltökéltséget láttam arcán, amitől én is bátrabb lettem.
Ha most Nessie nem bocsát meg, ha nem áll szóba velem, fogalmam nincs, hogyan fogom visszanyerni a bizalmát, és hogy úgy tekintsen rám, mint azelőtt.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés