Rosalie szemszöge
Nagyon nem izgatott, hogy Emmett nem ér hozzám egy hétig. Megérdemli! De vajon mit tett? Talán jobb is, hogy nem tudom.
Edward legalább elvégezte helyettem a piszkos munkát, úgy is meg akartam szívatni Emmettet, mert faképnél hagyott az én Mackóm. Nem hihette, hogy megússza, hogy személyemet hoppon hagyta!
- Rosalie néni! – kiáltott az emeletről Hanna. Istenem, de édes az a kislány! Végre lehet gyerekem! Végre lehet gyerekem!
- Megyek, életem! – válaszoltam, és vámpír sebességgel felfutottam hozzá.
A padlón ült, közben Barbie-val és Kennel játszadozott. Látszik, hogy az én gyerekem! Olyan büszke voltam rá.
Törökülésbe ültem, hogy egy magasságban legyünk.
Hanna elpirult, és a padlót kezdte el fixírozni.
- Valami baj van? – kezdtem volna az aggódást.
- Nem, csak kérdezni szeretnék valamit…
- Mondjad csak… - biztattam.
- Emmett bácsi a néni cicijét szereti, ugye?
Hogy az a…! Emmett! Mit volt, mit nem tenni, válaszoltam.
- Remélem, hogy nem csak a cicimet…
- Értem… De akkor miért akarja Bella cicijét is?
- Mit akar Emmett? – felment bennem a pumpa. Igyekeztem kedvesen beszélni. Kevés sikerrel. Hanna szemmel láthatóan megijedt. Éljen! Hülye, Emmett! Mi a francot művelt az én Macikám?
- Hát… múltkor randevúzott Bella nénivel, pedig Edwardnak jön be Bella néni cicije. És Emmett bácsi szerint Edward bácsi azért olyan savanyú, mert Bella néni medencéje túl száraz. Én ezt nem értem Rosalie néni!
- Majd Emmett megmagyarázza nekünk… - biztosítottam.
Én viszont értettem a helyzetet. Drága Emmettem nem tudta hová rakni a farkát a távollétemben. Most mit kéne tennem?
Talán megszabadíthatnám a kis barátjától…
Na, meg Edwardot! Felteszem ez a bizonyos – prosti – Bella ember. Mit akar ő egy humán lénytől, ha? Mikor én nem voltam elég jó neki… Nem mintha nem pofoztam volna fel, ha kikezd velem, de az a minimum, hogy a talpam nyomát is csókolnia kéne, nem egy emberre nyomulnia. Na, ez több mint sértő! Meg kéne ismerkednem a kis Bellácskával…
- Akadj le róla, Barbie! – üvöltötte Edward.
- Csak elbeszélgetnék vele… - mondtam gyilkos hangon.
- Most meghalsz! – ordította. Leültem a Hanna ágyikójára és a körmömet kezdtem el kapargatni. Alice úgy is elintézi helyettem. 3… 2… 1…
- Edward! Fél óra, húzz a sarokba! – parancsolta Alice.
Talált, süllyedt. Most mehetek az én kis Mackóm kiherélésére. Így csak megtanulja, kihez tartoznak a golyói.
Alice felkacagott. Gondolom látta a tervemet. Ennyit a magánszférámról…
- Hanna, drága, el leszel?
- Persze, Rose néni! De ne bántsd Emmett bácsit!
- Dehogy fogom, csak elveszem a kedvenc játékát…
Lényegében nem hazudtam. Tényleg a kedvenc dolgától szabadítom meg.
- Ne légy túl kemény Rose néni! Alice néni is benne volt! Állítólag ő vette rá Emmett bácsit!
Hogy mi a…?
- Tényleg? – kérdeztem számra fagyott mosollyal.
Alice lent felsikoltott.
- Igen. Emmett bácsi körbe-körbe, futott, mert félt Edward bácsitól, és azt kiabálta „Alice vett rá, ártatlan vagyok!”.
- Értem, köszönöm, drágám! Most megyek! – nyomtam egy puszit a homlokára.
- Szia, Rosalie néni! – csilingelte, majd folytatta a babázást.
Lerohantam a lépcsőn. Szerencsére Emmett vadászaton volt, így nincs ideje elfutni.
Alice-nek sincs. A falhoz vágtam, olyan erővel, hogy a betonépítmény tömeg megrepedt.
Alice hangosan felzokogott. Elengedtem, és értetlenül néztem rá. Most meg mi van? Nem fájhatott ez annyira…
- Jazz bébi… - szipogta. – Jazz is ezt tette velem!
Ó, hogy az a…! Szent szar! Tényleg!
- Alice… sajnálom… - mondtam bűnbánóan.
- Jó trükk! – nevetett Edward.
Csípőre tettem a kezem, Alice pedig gyilkosan méregette fivérünket.
- Plusz egy óra, te áruló… - sziszegte neki.
Edward még jobban nevetett. Szinte a falak is megremegtek. Testvéri szeretet.
Visszanyomtam a falnak.
- Mit csinált a Mackóm? – tértem vissza a témához.
- Csak randizott… - mondta rémülten.
- Kinek az ötlete volt?
- Alice-é! – vágta rá Edward.
- Plusz fél óra! – morogta.
- Miért tetted?
- Csak azért, hogy megnézzem, hogy csak Edit utasítja-e vissza! – mentegetőzött.
Elengedtem. Alice értetlenül bámult rám.
- Nem versz meg? – kérdezte riadtan.
- Nem, Emmett ment bele. Edwardot viszont engedd el!
- Miért?
- Mert most felmondani megy!
Nem akarom, hogy egy prostival dolgozzon!
És mikor jön haza az én kis Mackóm, hogy eljátszadozzak vele egy kicsit, az én módszereim szerint?
- Nem mondok fel!
- De felmondasz… - suttogta kábultan Alice. Gondolom a jövőt nézte, vagy ilyesmi. – Bella elutasít, te pedig felmondasz…
- Nem!
- De! – tért vissza közénk Alice. – Lásd be! Van már pénzünk! Bellának meg nem kellesz. Törődj bele, és lépj le szépen!

Bella szemszöge
Öt óra volt. Még lett volna két órám, de én már most elkezdtem készülődni. Ma szép akartam lenni, kivételesen. Nem tagadhatom, hogy bejön nekem Edward. Nem fogok szenyózni vele többet. Szeretem. És a múltkori kis jelenete után, mikor úgy ki volt akadva, hogy randizom, azt kell leszűrnöm, én is bejövök neki.
„Nem akarok savanyú citromként meghalni, adhatnék magamnak még egy esélyt.” – tűnődtem a tükörképemet bámulva, közben kihúztam a számat vörös szájfénnyel. Ez jól állt a fehér bőrömhöz, de ügyeltem, hogy a fogamat ne kenjem össze.
Fél hét, és én indulásra készen álltam. A hajamat feltűztem, és felvettem az egyetlen szépnek mondható göncömet, egy fekete testhez simuló, combközépig érő ruhát.
A disco kocsival úgy tízpercnyire van tőlünk, így teljesen időben voltam. De nem vártam tovább. Egy: rohadt ideges vagyok, kettő: hátha Edward már bent van, mielőtt leizzadom a sminkemet.
Beültem az ezüstszínű Peugeot 206-omba. Városi autó, kényelmesen tudok vele parkolni és nem utolsó sorban biztonságos. Nálam ez fontos.
Rekordidő, öt perc alatt értem a discoba. Lassan kiszálltam a kocsiból. Lelkiekben felkészültem arra, hogy kiröhög és elutasít. Egy hétig sírok, majd kikészítem. Ez a terv.
Megfontoltan haladtam a személyzeti bejáró felé. Nem akartam a köves úton elesni a magas sarkúmban. A gimis évek alatt meg tanultam benne menni, de azért nem kockáztatom a nyakam épségét.
Nyeltem egy nagyot, miközben a kezem a kilincsre helyeztem.
Még az sem biztos, hogy itt van! – dorgáltam gondolatban magam.
Még egyszer utoljára végig simítottam a ruhámon, hogy megigazítsam, majd benyitottam.
Elakadt a lélegzetem. Edward a főnöki asztalra támaszkodva állt és engem nézett. Az álla padlót fogott. Bejött!
Magamban elmosolyodtam, de próbáltam leplezni az örömömet.
Na, igen. Most mondanom kéne valamit.
- Hogy, hogy bent vagy ilyen korán? – csúszott ki a számon. Hiszen ő mindig pontosan hétre ér ide. Se előbb, se később (mert akkor megfojtanám).
- Bella… - nyelt egyet. – Én felmondok!
Mi? NEM!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés