( Edward szemszöge)

Odaléptem az ajtóhoz, s kinyitottam. Bella még mindig fújtatott a kanapén.
- Most miért? Az előbbi nem jelentett semmit? – durcáskodott tovább. Olyan édes volt. Nem láthatta, hogy elmosolyodtam, ugyanis háttal álltam neki. Ideje egy kicsit visszavágni.
- Most mennem kell. – fordultam felé. – Majd még találkozunk. – feleltem sejtelmesen. Bella hápogott valamit, de hang nem jött ki a száján. Megfordultam, majd mosolyogva távoztam. Csak egy kis lecke. Semmi más.


   ( Rosalie szemszöge)

- Mit akarsz azzal, bébi? – nézett Emmett riadtan az ollóra a kezemben.
- Csak játszadozunk egy kicsit. – húztam végig a nyakán, a mellkasa felé közelítve.
- Nekem nem tetszik ez a játék. – suttogta alig hallhatóan.
- Miért nem? – haladtam lefelé.
- Csak nem, és kész. – nézte rémülten az olló haladási útvonalát.
- Itt az idő a bosszúmhoz. – állt meg kezem férfiassága előtt, majd hirtelen elkaptam, s egy jól irányzott rúgással lecsaptam rá. Emmett a földre rogyott. Hiába vámpír, ez még akkor is fáj neki.
- Aú- visítozta, miközben férfiasságát szorongatta.
- Csak azt kaptad, amit érdemeltél. – néztem le rá. Semmi együttérzés nem volt a pillantásomban. Egy kocsi állt meg a házunk előtt, majd pár másodperccel később Alice lépett be az ajtón.
- Itt meg mi folyik? – nézett a földön fetrengő Emmett-re.
- Semmi lényeges. Vettél kocsit? – kérdeztem izgatottan.
- Igen. – felelte csillogó szemekkel. Ebben a pillanatban Edward is beesett az ajtón.
- Vettél kocsit? – kérdezte Alice-től.
- Hát nem fantasztikus? Első láttásra beleszerettem.
- Az senkit sem érdekel, hogy Rose bébi az előbb tökön rúgott? – szólalt meg Emmett. Még mindig a földön feküdt. Látszólag még voltak fájdalmai.
- A fekete tényleg jó szín. – mondta Edward. Mintha mindenki fülét elkerülte volna az, amit az előbb Emmett mondott.
- Volvo XC60. – fordult felém Alice. Biztos látta, hogy meg akarom kérdezni a márkáját.
- Olyan kocsit akartam, ami Hannának is megfelel. Ez tökéletes választás volt. – mosolygott húgom. Hát igen. A kis csöppségre is gondolnunk kell. Miután behoztuk az össze szatyrot a kocsiból – ami nem egy-két darab volt- rögtön kérdőre vontam Edwardot.
- Miért tartott ilyen sokáig felmondanod?
- Mit érdekel az téged? – kérdezte dühösen.
- Csak kíváncsi vagyok, hogy miért tartott eddig kinyögni azt, hogy felmondok.  – Edward Alice-re nézett. Valami itt nagyon gyanús.
- Nos? – kérdeztem ismét. Nem rázhat le ilyen könnyedén.
- Csókolóztam Bellával. – felelte egyszerűen.
- Menő vagy öcsi. – pattant fel a földről Emmett.
- Az előbb még haldokoltál. – néztem rá gúnyosan.
- Össze is törted a kis szívemet. – kezdett el szipogni.
- Fogd már be! – hajítottam neki egy párnát. Most nem ő van porondon.
- Hogy mit csináltál? – keltem ki magamból.
- Megcsókoltam Bellát. Vagyis ő támadott le. – kezdett el kuncogni. Alice nagyon furcsán viselkedett. Szomorúan nézett maga elé.
- Részleteket akarok. – vágta hátba testvérét Emmett.
- Egyszerűen csak letámadott. De az a csók. Isteni volt. Kicsit tovább is léptünk. – vigyorgott Edward. Alice hirtelen eltűnt a házból.
- Mi baja lehet? – kérdeztem értetlenül.
- Majd én utána megyek. – távozott a házból Edward is.

  ( Edward szemszöge)

Vajon mi baja lehet Alice-nek? Nagyon furcsák voltak a gondolatai. Állandóan csak azt hajtogatta, hogy Ne gondolj rá! Ne gondolj rá! Egy fa alatt találtam rá. Elmerengve nézett maga elé.
- Alice. – szólítottam meg. Neve hallatán összerezzent.
- Nem vettem észre, hogy itt vagy. – nézett még mindig maga elé.
- Mi a baj? – foglaltam helyet mellette.
- Semmi.
„Ne gondolj rá! Ne gondolj rá!” – hallottam meg gondolatait.
- Tudom, hogy valami baj van. Mondd el!
- Nem lehet, Edward. – nézett rám szomorúan. – Megutálnál.
- Dehogyis. Hogy gondolhatsz ilyet? – lepődtem meg szavain. A következő pillanatban elém tárta elméjét.
- Ó- csak ennyit bírtam kinyögni.
- Látod? – nézett rám rémülten.
- Ez... hogy is fogalmazzam meg. – kerestem a megfelelő szavakat. – Csak magányos vagy, és belekapaszkodsz az első férfiba, aki az utadba kerül. Mivel én állok a legközelebb hozzád, így hozzám kötődsz a legjobban. De csak testvérként. Hisz te Jaspert szereted. Most csak össze vagy zavarodva a helyzet miatt. De tedd a szívedre a kezed, s mondd ki, hogy mit súg. – húgom engedelmeskedett.
- Jasper- suttogta halkan. – Jasper- nézett rám mosolyogva.
- Látod? Csak összezavarodtál.
- Köszönöm Edward. – ölelt át húgom.


  ( Bella szemszöge)

Mióta Edward elment, fullra ideges voltam. Vajon komolyan gondolta, hogy még találkozunk? Vagy csak meg akart szívatni? Senkivel nem tudtam szót érteni. Mindig csak bámultam magam elé, s álmodoztam, vagy a csókunkra gondoltam. Vajon ő is élvezte? Nem vagyok túl tapasztalt ezen a téren. Lehet, jót röhögött rajtam utána? Jó ötlet volt, hogy letámadtam?
- Áú – pattant fel a székéről egy férfi.
- Nagyon sajnálom. – ezt volt a tízedik, akire ráborítottam az italát. Az est hátralévő része is így telt. Még öt embert leöntöttem, mire Carl-ék úgy döntöttek, hogy én inkább maradjak a pult másik oldalán. Alig bírtam kivárni, hogy vége legyen a műszaknak, s mehessek haza. Most csak egy kiadós alvásra vágytam, a jó meleg ágyamban. Bezártam az ajtót, s megindultam a kocsim felé. Valaki lezseren nekitámaszkodott, de nem láttam az arcát. Mikor közelebb értem, rögtön felismertem, hogy ki vár rám.
- Edward. – mosolyogtam rá. Egész este elképzeltem, hogy milyen lesz ismét látni, de ideges voltam. Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar bekövetkezik az újbóli találkozásunk.
- Bella. – biccentett a fejével. Túl távolságtartó. Ez nem jósol túl sok jót.
- Hogy vagy? – kicsit húzni akartam még a pillanatot. Elmémbe akartam vésni arcvonását.
- Jól. És te? – érzéseit nem tudtam leolvasni arcáról. Miért kell ennyire megnehezítenie? Csak egy apró jelet adhatna, hogy hogy érzi magát.
- Köszönöm jól. – néhány percre csend állt be közöttünk, mit ő végül megtört.
- Bella, beszélnünk kell! – feszülten vártam mondandóját.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés