( Bella szemszöge)

- Szeretlek – nézett rám várakozón.
- Én is szeretlek – suttogtam alig hallhatón. Edward a következő pillanatban felkapott, s megforgatott a levegőben.
- Valaki nagyon boldog. – kuncogtam, mikor végre letett a földre.
- Baj? – mosolygott rám, miközben félresöpört egy tincset az arcomból.
- Nem, nem baj. – pirultam el érintésétől.
- Álmos vagy? – kérdezte, mert megpróbáltam elnyomni egy ásítást az előbb. Úgy látszik nem túl sikeresen.
- Kicsit. – vallottam be szégyenkezve. Végre összejövünk Edwarddal, és én álmos vagyok. Ki hallott már ilyet? Nem vagyok normális.
- Hazakísérlek. – vette ki a kocsi kulcsot kezemből, s elkezdett terelgetni az anyósülés felé.
- Mit csinálsz? – torpantam meg.
- Hazakísérlek. De ezt már mondtam. Biztos nem aludtál be egy kicsit? – kuncogott rajtam.
- Nagyon vicces. – nyújtottam rá nyelvet. – Azt hittem, a kocsiddal fogsz követni. – néztem szét a parkolóban, de nem találtam egy kocsit se, az enyémen kívül.
- Nincs itt a kocsim. Elhoztak idáig. De most már ülj be, mert állva elalszol. – mosolygott rám édesen. Mindig ilyen cuki volt? Vagy csak a boldogság teszi? Nem számít. Szót fogadtam Edwardnak, s beültem. Néhány pillanattal később ő is beszállt, s indított is. Annyi kérdés kavargott a fejemben, hogy nem tudtam melyikkel is kezdjem. És az illata. Az illata fantasztikus. Vajon milyen parfümöt használhat? Az biztos, hogy csodálatos.
- Bella – rázogatott Edward. Mikor kinyitottam a szemem, már a házunk előtt állt a kocsim. Fantasztikus! Elaludtam.
- Honnan tudtad hol lakom? – próbáltam kikecmeregni a kocsiból. Biztosan nem említettem neki.
- Ez egy kisváros. És a rendőrfőnök lánya vagy. Mindenki ismer. – nyújtott nekem kezet, amit én készségesen elfogadtam. Az ajtó előtt kissé kényelmetlenül éreztem magam. Vajon megcsókoljam? Vagy az túl gyors? És ha nem teszem? Lehet, akkor megint azt fogja hinni, hogy visszahúzódtam a csigaházamba?
- Jó éjt. – lehelt könnyed csókot ajkamra.
- Jó éjt. – estem be mosolyogva a házba. Nekidőltem az ajtónak. Szükségem volt néhány másodpercre, hogy összeszedjem magam. Miután csökkent a varázs, eszembe jutott, hogy Edward kocsi nélkül jött. Hogy jut haza? És erre miért nem gondoltam előbb? Kivágtam az ajtót, s kiszaladtam az útra. Először jobbra néztem, majd balra, de Edwardnak hűlt helyét találtam. Basszus, még a számát se kértem el. Gratulálhatsz magadnak, Bella Swan, igazán briliáns vagy. Felmentem a szobámba, s kinyitottam az ablakot. Mindig is nyitott ablaknál aludtam. Előkotortam egy rövidnadrágot, egy toppot, meg egy bugyit, s elmentem zuhanyozni. Annak ellenére, hogy ennyire idióta voltam, még énekeltem is a zuhany alatt. Még szerencse, hogy a szüleim alszanak, különben kirohantak volna a házból. Gyorsan fogat mostam, s visszaindultam a szobámba. Az ágyamon egy cetli fogadott, ezzel a felirattal.

Nem sok mindenben értettek egyet. Tulajdonképpen semmiben. Állandóan veszekedtek, minden nap sértegették egymást. De a nézeteltéréseik dacára egy dolog közös volt bennük: imádták egymást.

Szerelmünk lapjai. Edward. Ez biztos, hogy ő volt. De hogy jutott be? Tökéletesen emlékszem, hogy bezártam az ajtót. Mindegy, majd ezt is megkérdezem. Lassan annyi kérdésem lesz már, hogy egyet-kettőt el fogok felejteni. Lehet, füzetet kellene vezetnem. Bevetettem magam az ágyba, s pillanatokon belül már az álmok világában voltam.
  ( Edward szemszöge)

Még életemben nem voltam ennyire boldog. Bella más, mint a többi nő, akikkel eddig dolgom volt. Nem akarok semmit se elsietni vele. Előbb meg akarom ismerni. Azt a kis üzenet dolgot nem bírtam kihagyni. Tudom, hogy őrültség volt, mert biztos érdekelni fogja, hogy jutottam fel a szobájába, de jelenleg még ez sem érdekel. Szóval így értették, hogy a szerelem elvakít. Ellepi a rózsaszín köd az elméd. Pont így érzem magam most. Szeretnék valami emlékezetes randit holnap Bellának. A legalkalmasabb személyhez kell fordulnom ebben a témában. A nappaliban már vártak rám.
- Nagyon szuper lesz. Egész életében emlékezni fog rá. – tapsikolt boldogan Alice.
- Te normális vagy? – kelt ki magából Rosalie.
- Nyugodj meg, cica! – próbálta nyugtatgatni Emmett.
- Te ebbe végképp ne szólj bele! – sziszegte dühösen.
- Vázoljuk a tényeket. Te vámpír vagy. Ő ember. Te szörnyeteg vagy. Ő prosti. Majd meghalsz a véréért, ő a sült krumpliért. Olyan vagy, mint a jég, ő hozzád képest tűzforró.
- Az ellentétek vonzzák egymást. – kacsintott húgom.
- És persze nem utolsó sorban, üldöz téged egy csapat vérszomjas vámpír, akik királynak akarnak. Vagyis helyesbítek. MINKET üldöznek. Ezzel a kapcsolattal mindenkit veszélybe sodorsz. Még Hannát is. – üvöltözött Rosalie.
- Bella nem veszélyes ránk nézve. – morogtam rá.
- És azt, hogy magyaráznád meg neki, ha beállítanának Jasperék a házukba, megölnék a szüleit, majd rólad faggatnák? Akkor is kitartana a nagy szerelme? – kérdezte gúnyosan.
- Miért nem tudsz örülni Edward boldogságának? – sértődött meg Alice.
- Mert az egy ember. Hát itt mindenki bolond? Nem látjátok, hogy mekkora veszély ránk nézve?
- Gyere, Edward. Menjünk, beszéljük meg a részleteket! Még a végén mi is megkeseredettek leszünk. Pontosabban féltékenyek. – húzott ki Alice a házból.


  ( Rosalie szemszöge)

- Te is az ő oldalukon állsz? – szegeztem a kérdést Emmett-nek.
- Cica, Bella nem olyan. Különben is. Apáék nem tudják, hogy hol vagyunk.
- Persze, véded a szeretődet.
- Na, de cica! – nem hallgattam tovább, inkább feljöttem Hannához. Hát erre a kis csöppségre senki sem gondol? Jasperék biztos megölik, ha ránk találnak. Sohasem lehet gyerekem, de ő olyan számomra, mintha a sajátom lenne. Még a vére utáni vágyamat is legyőzöm. Nem mondtam senkinek, de csábít a vére. Én emberi véren éltem, amíg el nem jöttem otthonról. De mégsem engedem a démonnak, hogy ő győzzön. Hannát sohasem bántanám. Ha megtenném, azzal magamat is megölném.

  ( Edward szemszöge)

- Szerinted is hülyeség, amit csinálok?
- Dehogyis. Tudod, hogy Rosalie csak féltékeny. Elvégre Bella ember. Rose is az szeretne lenni. – nyugtatgatott húgom.
- De…
- Semmi, de. – szakított félbe. – Kitalálunk valami nagyszerű randit, s utána megszervezem. Ugye én szervezhetem? – nézett rám kiskutya szemekkel.
- Másra rá sem bíznám. – mosolyogtam rá.
- Köszi, köszi, köszi. – kezdett el tapsikolni.
- Jól van, Alice, jól van. – próbáltam nyugtatgatni.
- Kezdjük is el! – látszott rajta, hogy milyen boldog. Hiányzott már neki a szervezkedés, az biztos.


  ( Bella szemszöge)

- Bella, kicsim, valaki jött hozzád. – kiáltott fel anya.
- Úúú, megyek. – csak ennyit bírtam kinyögni. Ki kereshet ilyen korán?  Még csak 8 óra. Még aludni akarok. Csak nem olyan sürgős – húztam a fejemre a párnát.
- Bella. Várnak rád. – kiáltott fel ismét anya. Ezek szerint muszáj lemennem. Lassan kikászálódtam az ágyból, s beledugtam a lábam a papucsomba. Mi van, ha Edward az? – jutott hirtelen eszembe. Így nem láthat meg. Belenéztem a tükörbe.
- Ú, minimum 3 óra kellene, hogy elfogadható állapotba kerüljek.
- Bella, igyekezz már! – hallottam meg anyu hangját. Szóval nincs három órám. Legalább most meglátja milyen is vagyok valójában. Ha igazán szeret, így is kellek majd neki. Remélem, szívinfarktust azért csak nem kap. Lecsoszogtam a lépcsőn, de megtorpantam, mikor megláttam, hogy ki is a látogatóm.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés