Másnap reggel egy fekete hosszított pulóvert valamint egy fekete farmert vettem fel. Furcsa volt, hogy nem tudok aludni és tegnap megvolt az első vadászatom is ami egész jól ment mindenki szerint kivétel Tanyát. Már csillapodott a szomjúságom is, de még mindig ott van a kaparó érzés a torkomban. A szemem még mindig vörös. Lehet, hogy reménytelen eset vagyok? Lementem a nappaliba, ahol már az egész családom ott volt.
- Hello Lia, hogy aludtál? – kérdezte viccelődve Emett.
- Csak úgy mint te, nagy tesó. – válaszoltam én is nevetve. Szerencsére nyári szünet van a suliban, így nem kell mindenkinek magyarázkodnom, hogy hirtelen miért lettem albínó. Képtelen helyzet.
- Mi a mai program? – kérdezte Jasper. Az utolsó beszélgetésünk óta kicsit pikkelek rá, és ezt valószínű, hogy ő is érzi. Nevetnem kellett, még jó, hogy érzi.
- Semmi érdekes drágám. – köszöntötte Alice és a nyakába vetette magát. Gondolom Jasper ezt már megszokta mivel mosolyogva fogadta a kialakult szituációt. Alicenak hirtelen elködösült a tekintete, majd utána mosolyogva figyelt engem.
- Mi van? – kérdeztem értetlenül.
- A mai napod nagyon jó lesz Lia. – felelt sejtelmesen mosolyogva.
- Tudod Alice, most megkérdezném, hogy miért de mivel úgy sem mondod el ezért nem foglalkozok a jövővel. – feleltem mosolyogva.
- Én csak figyelmeztettelek. – Még mindig ott volt a kis kobold arcán az a pimasz mosoly. Le lehet egyáltalán vakarni onnan? Mindegy, kétség kívül szeretem Alicet mint barátnőmet, vagy mint nővéremet.
- Jó reggelt mindenkinek! – Na már csak ő hiányzott Mrs. Farm.
- Hello Tanya! – köszöntem neki, majd a nyakába vetettem magam. Ha már játszunk, akkor játszunk normálisan. Edward köpni-nyelni nem tudott Tanya mellett.
- Mit szólnál hozzá ha ma velem töltenéd az egész napodat? Manikűröshöz mennénk. Megbeszélnénk, hogy mennyire utálnánk tanyán lakni. Na? – a végére a többiekből kitört a nevetés, csak úgy mint belőlem.
- Hát jó én benne vagyok. Tényleg utálnék tanyán lakni. – Ekkora hülye nem lehet a csaj vagy mégis?
- Tanya, látszik, hogy szőke vagy. – veregettem meg a vállát, majd felsuhantam az emeletre a portfoliómért. Visszajöttem a nappaliba, majd leültem az egyik fotelba. Na kit rajzoljak le aki nem mozog egyfolytában? Edward pont a másik fotelban ül és olvas. A célpont kijelölve. Kis idő múlva kész lett az alkotás, és élethű volt. Olyan mintha fénykép lett volna.
- Mi elmegyünk vásárolni, Esme meg Carleslie pedig bemennek a kórházba. – Szólt oda nekünk Alice. A kis csapat készen állt. Emett és Jasper is velük ment, gondolom ők lesznek azok akik viszik, majd a megvásárolt temérdeknyi ruhát. Aztán Rosalie, Alice és Tanya lesznek azok akik barbie babát játszanak majd a kirakatokban miközben ruha után néznek. Tehát én és Edward maradtunk itthon. Milyen nagy szerencse! Kíváncsi vagyok ma, mit remekelünk össze. Ugyanis eddig mindig csak veszekedtünk amikor együtt voltunk. Szerintem ma sem lesz ez másképp. Úgy gondoltam jó lenne felfrissülni egy kicsit, így elmentem letusolni. Miután végeztem felvettem egy köntöst. Azt hittem elájulok, mivel a legnagyobb ellenségem nézett vissza rám a csempepadlóról: egy béka. Kinyitottam a számat majd akkorát sikoltottam amekkorát csak tudtam. Edward egy szempillantás alatt rontott be az ajtón.
- Mi az mi történt? Jól vagy? Van valami baj? – zúdította rám a kérdéseket. Én csak mutogattam és kapkodtam a levegőt, holott arra nem is lett volna szükségem vámpír létemre.
- Ott! Ott! Oda nézz már! – kiabáltam vele idegességemben. Nem tudom, de kiskorom óta undorodtam a békától és pánikrohamot kaptam tőle. Edward arra nézett amerre mutattam és egyszerűen kibukott belőle a nevetés, miközben én még mindig visongattam.
- Komolyan emiatt másztál majd nem a falra? – kérdezte tőlem, majd megfogta a békát és kivitte az udvarra, szerintem. Visszajött és becsapódott mögötte az ajtó.
- Hadd segítsek! – jött oda hozzám, hogy kiszedjen a zuhanykabinból.
- Ne nyúlj hozzám a békás kezeddel! – löktem el a kezeit és kimásztam magamtól a zuhanykabinból.
- Jó akkor megmosom. Na így jó? – kérdezte mikor már a kezeit törölgette.
- Jó és kösz, hogy kivitted azt az izét. – motyogtam majd megindultam az ajtó felé. Kiakartam menni de nem sikerült. Beragadtunk volna?
- Edward? Figyelj az ajtó nem igazán akar kinyílni. Nem néznéd meg? – kérdeztem tőle, bólintott majd odasétált mellém.
- Beragadtunk. – mondta nyugodtan.
- Akkor most mit csinálunk? – kérdeztem tanácstalanul.
- Nem tudom, várunk. – mondta majd leült a sarokba. Na én nem adom fel ilyen könnyen. Feszengettem, vertem, dübörögtem, kiabáltam az ajtón át, de nem jutottam semmire sem. Edward mosolyogva nézte a próbálkozásaimat.
- Edward mi lenne ha kitörnénk, vagy valami ilyesmi? Ki tudja, hogy mikor jönnek haza a többiek. – mondtam neki legújabb ötletemet.
- Most ugye csak viccelsz? Esme szétszedne minket ha kitörnénk az ajtót egy, ráadásul a frissen festett fal is megrepedne kettő. – sorolta nekem az érveit.
- Jól van, jól van tudok számolni oké? – kérdeztem kissé idegesen.
- Ideges vagy? – kérdezett újból.
- Nem Edward. Teljesen nyugodt vagyok nem látszik rajtam? – mutattam magamra ő pedig követte a kezeimet, majd egy kicsit elidőzött rajtam a pillantása.
- Ne engem hibáztass amiért itt ragadtunk rendben? Nem az én hibám. – Mindjárt engem fog vádolni. Na de adok én neked Edward Cullen!
- Miért talán az enyém? – kiabáltam vele.
- Nem mondtam, hogy a tiéd. Ez senkié sem. Beragadtunk és várunk. Ennyi. Gyere ülj le! – paskolta meg maga mellett a helyet, mire én leültem mellé.
- Félsz a békától? – kérdezte semleges hangnemben, mire én csak bólintottam.
- Ez Alice műve. Biztos vagyok benne. – Jöttem rá a titok nyitjára.
- Lehet. A húgom nagyon ravasz. – szűkítette össze a szemeit.
- Miért van az, hogy néha rendes vagy velem vagy a másik esetben csak veszekedünk? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Öhhm…Izééé…..Nem is tudom. Talán mindketten nagyon makacsak vagyunk. Nem? – kérdeztem vissza.
- De lehet. Kétségkívül makacs vagy, de én is az vagyok. – Felelt mosolyogva.
- Nehéz lehet neked, most. Hirtelen lettél vámpír, ráadásul azelőtt meghalt a nénikéd. Sajnálom. – Mivel könnyezni nem tudtam így csak a vállamat kezdte rázni szép lassan, komótosan a sírás, ez így ment pár percig. Hirtelen jöttek elő az Eve nénivel töltött idők emlékei és elég erősen törtek rám a régi érzések is egyben. Sírásra késztettek.
- Most sírsz? – kérdezte tőlem.
- Nem, dehogy. – motyogtam, majd elfordultam tőle de tovább sírtam az emlékeim miatt.
- Nyugalom, minden rendben lesz. – mondta, majd magához ölelt.
- Köszönöm. – mondtam majd a szemébe néztem és egyszerre kezdtünk közeledni egymáshoz. Hirtelen iszonyatos vágyat éreztem iránta. Megakartam érinteni az arcát a haját. Nem tudom mi vitt rá erre a dologra de Edwarddal megcsókoltuk egymást. Amint kitisztult az agyam a helyiség másik végébe rohantam, majd ott leültem a fal mellé és mereven néztem magam elé arra várva, hogy mielőbb haza jöjjönek a többiek, Edwardra rá sem mertem nézni. Mi a jó mennydörgést műveltem már megint?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés