9.fejezet

Még csak 5 perc telhetett el, mióta elmentek, de valaki már kopogott azt ajtómon.
- Bejöhetek? - halottam hátam mögül a világ legszebb hangját.
- Minek kérdezed ha meg sem várod válaszomat!? - kérdeztem és hátat fordítottam neki.
- Mert féltem, hogy nemet mondanál.
- Miért nem vagy a bálon Tanyával?
- Beszélnünk kell Bella!
- Igen és mégis miről? - kérdeztem még mindig hátat fordítva neki
- Rólunk! - mondta és kezeit a derekam köre fonta. Éreztem a kipattanó szikrákat… ne! Így csak jobban fáj…
- Ne… kérlek... ne csináld ezt… - mondtam és hangomból tisztán kicsengett a fájdalom, éreztem hogy testem megrázkódik és könnyek  nélküli zokogásba kezdek…
- Kérlek.. beszéljük meg…! – kezdte.
- Nincs miről beszélnünk… - suttogtam alig halhatóan.
- De igen van! Nem eresztelek el, míg el nem árulod mit tettem? Az Istenért, Bella, ne csináld ezt velem, mert megőrülök! - mondta kétségbeesve, mire felé fordultam, de nem bontakoztam ki az öleléséből.
- Te őrülsz meg?! És mit gondolsz, nekem ez hogy esik? Mi voltam, ha? Csak egy játékszer? Akkor meg miért törődsz velem, mit érdekellek téged?
- Játékszer?! Bella, miket beszélsz?! Te vagy az életem! Szeretlek, hát nem érted!?
- Tanyának is ezt mondod?
- Tessék? Jesszusom Bella, ha a csókra gondolsz, én ellöktem őt a nappaliban, nincs köztünk semmi.
- Ne hazudj Edward!!! Beszéltem vele!! Láttam!Mit? Elmagyaráznád végre?
- Hát, elég gáz hogy nem tudod!
- Igen az, de kérlek… magyarázd el!
- Tanya és te együtt vagytok. És ne merd letagadni, mert láttam. mutatott emlékképet, amin… csókolóztok...
- Tessék?! Tanya és Én? Képtelenség… Sosem voltunk együtt. Rengetegszer bepróbálkozott, de én mindig elutastíottam. Kérlek, Bella, hidd el! Nyilván egy ilyen emlékképet mutatott... és bejött neki… nem hiszem el… megölöm! - mondta és olyan vad morgás hagyta el száját, hogy egy pillanatra én is megijedtem, majd leszedte rólam ölelő karjait és az ajtó felé indult, de én még időben elkaptam kezét.
- Kérlek Edward, ne tedd! Tegyük fel, hogy hiszek neked, de megbánnád, ha most bántanád őt.
- Hát még mindig nem hiszed el? SZERETLEK mindennél jobban… 100 évet vártam rád… az utóbbi hetekbe majd beleőrültem. A hiányodba. Szeretlek hát nem érted? - mondta kétségbeesve majd magához húzott és megcsókolt. Mielőtt elmélyülhetett volna a csókunk, Edward telefonja csörögni kezdett.
- Vedd… csak… fel...- nyögtem két csók között.
- Nem… - jött a felelet. De a telefon csak nem akarta abbahagyni a csörgést.
- Edward, kérlek! Biztos fontos! - mire az említett nagy sóhajtások közepette lekászálódott rólam, majd felvette telefonját.
- Mit akarsz Jazz?
- Alice.. neki akart támadni Tanyának… ha nem altatom el, akkor Tanyából nem sok maradt volna. Kérlek, gyere értünk! Haza kell őt hozni! – hadarta Jazz a telefonba.
- Tanya megérdemelte volna nem is tudom, minek állítottad meg.
- Tessék?! - hallom jazz döbbent hangját.
- 10 perc és ott vagyunk! - mondta szerelmem és lecsapta a telefont.
- Miért akart Alice rátámadni Tanyára?
- Azért amit tett. nyilván látta a beszélgetésünket… Nagyon szeret téged…ahogy én is, csak én kicsit másképp – mondta, majd egy csókot nyomott az arcomra - na gyere, menjünk, mielőtt kedvenc húgunk kómába esik.
- Várj! Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne együtt mennünk…
- Tessék? Miért nem?
- Nézd Edward, én szeretnék hinni neked… tényleg… el sem tudod képzelni mennyire, de láttam az  emlékképet… és a… a csókot a nappaliban... Azt hiszem, az lesz a legjobb… ha …ha egy ideig kerüljük egymást.
- De Bella azt hi...
- Ne, Edward! ne mondj semmit, kérlek! Így lesz a legjobb… mindkettőnknek – mondtam, majd kifutottam az erdőbe. Éreztem, ha most tudnék sírni, már patakokban ömlene könnyem. Főleg, hogy úgy éreztem, szívem ezernyi darabkára tört össze…
- Bella!!!! – hallottam hogy szerelmem utánam kiállt.

(Edward szemszöge)

- BELLAAA!! – kiáltottam szerelmem után, majd a padlóra rogytam… épp most vesztettem el az életemet. Hát nem szeret… és ekkor megcsörrent a telefonom.
- Edward hol a fenében vagy?! Tanya elszökött! Alice-t Csipkerózsikává kellett tennem, Rose és Em Tanya után eredtek. Kérlek, siess! - mondta emelt hangon, majd letette a telefont.

Lementem a garázsba, beszálltam a kocsimba és még egy utolsó pillantást vetettem az erdő felé, ahol Bellával együtt a szívem is elment. Megráztam a fejem, majd a gázra taposva haladtam a város, Forks felé. Hamar be is értem ilyen sebességgel. Az iskola elé érve, láttam meg bátyámat, kezében tartva az édesen szundikáló Alice-t. Segítettem betenni őt a hátsó ülésre, de nem szóltam egy szót sem. Visszafelé már lassabban haladtam.
- Na jó, azt hiszem, ideje felkeltenem az én alvó hercegnőmet - mondta Jazz és gyengéden megsimította húgom arcát… mennyire szeretik egymást… mennyire jó nekik, hogy együtt lehetnek.
- Mi történt? Hol van Tanya? Mit keresek én a Volvóban?
- Nyugi kicsim! Először is: elaltattalak, mielőtt kinyírtad volna Tanyát a fél város előtt, a rossz hír, hogy elszökött, de Rose és Em utána eredtek, ne félj!
- Elaltattál?! Jasper ezért még számolunk! De Edward, hol hagytad Bellát? – kérdezte húgom egy mosoly kíséretében. Ez remek, amíg átmeneti kómában volt, nem működött a képessége, pedig mennyivel könnyebb lenne, ha látná... hogy is mondhatnám el?
Bella...
Már a gondolatra is összeszorult a szívem.
- Edward jól vagy?
- Nem kicsim, csöppet sem…  körülbelül úgy érzi magát, mint ahogy Bella az utóbbi napokban. totális űr.
- De hát, miért, mi történt? Hol van Bella?? – láttam a visszapillantóból, körben, hogy Alice szeme a semmibe mered. Olvastam a gondolataiban és láttam Bellával való beszélgetésünket. Majd Bella a réten van és sír….  
- Nem hitt neked? Állj! Tegyetek ki! Beszélnem kell vele!
- Ne menjek veled kicsim? Hátha le kell őt nyugtatni, bár megjegyezem, fogalmam, sincs miről van szó… - mondta kissé sértődötten Jazz.
- Ne, te inkább maradj Edwarddal és ne engedd hogy hülyeséget csináljon! Ne feledd Edward, látom mit tervezel, de nem adhatod fel. minden rendbe jön!
- Ezt nem is láttad, Hugi. –  mondtam szemforgatva
- Nem, de tudom, hogy így lesz! - mondta, majd kiugrott a kocsiból.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés