- Köszönöm, doktornő, a részletes analizálást – morogta és elpirult.

„Na, most már ezt is tudod!” – vonta le a következtetést Jazz.

- Nincs mit – válaszolta Lori és belekezdett egy olyan kacifántos történet mesélésébe, amit még mi is nehezen tudtunk követni, Bellát meg nem nagyon érdekelte a sztori, csak a kocsim.

A barátnője öt perc után elégelte meg a dolgot és rárivallt.

- Mit csinálsz, hogy nem én kötöm le a figyelmedet, és ki kellett, hogy hangosíts?

Bella, úgy látszott, nem nagyon hallotta meg Lori hangszínváltását, ezért kénytelen voltam én válaszolni.

- Éppen az én kocsimat szereli.

- Milyen kocsi? - harapott rá a témára a lány, és csak utána kapcsolt. – És ki az az „én”?

Ms. Swan erre már reagált, mert nagyon rondán pillantott fel rám.

- Köszi szépen, most nem fogom tudni levakarni – morogta. – Az egyik évfolyamtársam Volvo C30-asát nézem át.

- Mázlista dög – kuncogta Lori. – De ne tereld a témát! Évfolyamtárs? Hogy néz ki? Szőke, barna, fekete?

- Lori, itt áll mellettem fél méterre, ne akard, hogy most elemezzek neked! – pislantott rám Bella, én meg ördögien elvigyorodtam.

Pedig szívesen meghallgattam volna azt a személyleírást! Vajon mit gondol rólam?

- A hangja alapján B-kategóriás lehet – morfondírozott a barátnő. – Tudtad, hogy a kutatások kimutatták, hogy a pasik hangjába szeretünk bele és a külső csak másodlagos?

- Erre inkább nem mondok semmit, de fogadjunk, hogy a Cosmopolitan-ben olvastad – forgatta a szemei Bella.

- Joy volt, de nem lényeges. Hé, szexisen búgó hangú ismeretlen, hogy nézel ki? – intézte hozzám a szavait Lori.

- Hát… - jöttem egy pillanatra zavarba, ami nálam nem megszokott dolog.

Jasper felvihogott, Em meg egyenesen a képembe röhögött.

- Várj, vannak ott többen is?

- Igen, a szexisen búgó hangú ismeretlen… - kezdte Bella.

- Mellesleg Edward – vágtam közbe, mert a megnevezés, bár Bella szájából nagyon is jólesett, de nem viseltem volna el sokáig.

- … testvérei – fejezte be a megkezdett mondatot.

- Ne már! Több pasit hülyítesz egyszerre, és ráadásul még testvérek is? – Hihetetlen ez a Lori, de kedvelem!

- Igen, tudod, ez rossz szokás. Tőled tanultam – sóhajtotta lemondóan Bella és valamit csinált a motortérben. – De ha akarod, átküldhetem az egyiket!

- Nem szükséges – kuncogott az „Alice-hasonmás”. – Most éppen Jude-dal kavarok.

- Azzal a Jude-dal, aki egy évvel idősebb és a pompon lányok csapatkapitányával jár? – tudakolta izgatott hangom Bella.

- Igen, vele – érkezett a válasz.

- Te őrült vagy! – vágta rá Bella.

- Igen, és mégis miért?

- Mert egy foglalt pasival kikezdeni… - harapta el a mondat végét Bella.

- Kell valami ki izgalom – nevetett Lori. – Amúgy ezért az őrült címért te is ringbe szállhatnál!

- Már megbocsáss, de nem én csináltattam magamnak egy rakat piercinget különböző helyekre! – somolygott Bella.

- Te csak ne dumálj, azt a kettőt te még meg is spékelted egy tetoválással! – vágott vissza Lori. – És nem is akárki csinálta a kisasszonynak!

- Hé, le lehet akadni Chrisről és a tetoválásomról is! – sziszegte Bella.

- Nem tudom, hogy minek kellett a fél országot átutaznod és miért nem volt jó egy Phoenixi tetováló szalon.

- Azért, mert ő az egyik legjobb, és kész!

- Meg persze helyes is! – kontrázott a leányzó.

- Meg körülbelül húsz évvel idősebb, mint mi! – nevetett fel Bella. – Da ha már az őrültségeknél tartunk. Nem én smároltam egy vadidegennel egy billiárdasztal tetején!

Kibukott belőlünk a röhögés, amit Lori szavai a torkunkra forrasztott.

- Nem, te csak a klub medencéjében fürödtél egy szál fehérneműben… Ráadásul totál józanon!

- Na, az fogadás volt és megnyertem! – pirult el Bella. – És tudod, hogy soha nem iszom!

„Mamám, mik ki nem derülnek?” – ámuldozott Emmett és Jasper. – „Vajon mi volt a tét?”

Nem tudtam, és nem is nagyon érdekelt, mert elképzeltem, ahogyan több tucat pasi Bellát bámulja és cseppet sem tetszett a dolog.

„Hé, Edward, nyugi!” – csitított Jazz.

- Figyuzz, egyezzünk ki egy döntetlenben! – ajánlotta fel Lori.

- Rendben, belemegyek! – sóhajtotta Bella. – De szerintem nem ezért hívtál!

- Jah, igen, majdnem elfelejtettem! Mit csinálsz három hét múlva, péntek hét óra körül?

- Futok? – tette fel a költői kérdést Bella.

- Te jó ég, még mindig futsz? – nevetett Lori. – Tudtad, hogy a jó szex fél kilót fogyaszt?

- Mióta vannak nekem ilyen orientált barátnőim? – forgatta a szemeit.

- Erről már én is hallottam – vetette közbe Emmett.

- Kösz, Em – morogta Bella.

Lori csak nevetett.

- Na, szóval, van két jegyem a Seattle-i Linkin Park koncertre és elmehetnénk! – hadarta egy szuszra a még mindig nevető lány.

Bella olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy sikeresen beverte a motorháztetőbe.

- Bells, jól vagy? – kérdeztem aggodalmasan és odaléptem hozzá.

- Jé, Bellsnek hívott! – cincogta Lori. – Ez csak jelent valamit!

- Mit is mondtál? – kérdezett vissza a fejté tapogatva Bella.

- Azt, hogy Bellsnek hívott, és, hogy…

- Nem, nem azt, hanem előtte – vágott a szavába Bella.

- Jah, megyünk LP-koncertre?

Bella sikítani kezdett és ugrált a szerencsére már kiürült parkolóban. Mi csak nevetve néztük őt, és nem hittünk a szemünknek.

- Ez ő? – kérdezte Lori.

- Igen, ez ő és szerintem veheted igennek – válaszoltam.

- Akkor én hagyom, hogy kitombolja magát, és majd később beszélek vele – sóhajtotta Lori. – Ne hagyjátok, hogy nagyon kiabáljon, mert hamar bereked!

- Okés – válaszoltuk egyszerre.

- Szia, Bells! – kiabálta és Bella egy „sziát” még gyorsan kiáltott neki, majd megszakadt a vonal.

Öt perc múlva Bella is lenyugodott, odatáncolt hozzánk és egy mozdulattal lecsukta a motorháztetőt. Ellibegett mellettem – közben kikapta a kezemből a kabátját és a telefonját -, beült a volánhoz, és finoman gyújtást adott, majd indított. A Volvóm dorombolva életre kelt, mi meg döbbentem meredtünk a mosolygó lányra. Kiszállt, megpaskolta az ajtót és egy gyors puszit nyomott a kocsimra.

- Szép volt, Viv! – motyogta neki, mintha a kocsi saját magától javult volna meg. – Azt hiszem, hogy nyertem!

- Behalok! – mormolta Emmett.

- Ilyen még a mesében sincs! – hüledezett Jasper.

- Kocsi mániás! – suttogtam.

- További szép napot az uraknak! – somolyogta Bella és megindult a kocsija felé, de félúton visszafordult. – Láttátok már az Elit alakulatot, vagy a Kutyaszorítóban című sorozatokat?

Csak nemlegesen ráztuk a fejünket, mert még mindig le voltunk blokkolva.

- Akkor később még találkozunk! – intett oda.

- Hogy mi? – kérdezte Emmett.

- Alice nem mondta? – torpant meg Bella.

- Nem – vágta rá Jasper.

- Délután átugrom hozzátok egy apró meglepetéssel – és nevetve elsuhant Salvatore felé, otthagyva döbbent hármasunkat.

- Miféle meglepetéssel? – gondolkodott hangosan Em, miközben hazafelé tartottunk az immár újra szuperáló Volvómmal.

- Em, én sem tudok többet nálad – pillantottam rá.

- Ahogy én sem – mormolta Jazz. – De majd kiderül – rántotta meg a vállát.

- Én nem tudok várni, most azonnal akarom tudni – fonta karba a kezeit Emmett, miközben durcás képet vágott.

Teljesen olyan volt, mint egy ötéves!

- Hogy elterelhessem a figyelmem, váltsunk témát! – terült el a képén egy fülig érő vigyor. – Mondd csak, B-kategóriás öcsikém, milyen érzés, hogy úszott a randi Bellussal?

- Ne nevezz így! – mordultam rá.

- Ahogy akarod – rángatta a vállait felváltva -, de azért jó lenne tudni, hogy ki az a nőszemély, aki nem csábult el teljesen a hangod hallatán.

- Minek akarod te azt tudni? – hangzott a kérdés Jazztől.

- Csak úgy!

- Te nem szoktál akarni dolgokat csak úgy – szólt Jasper. – Vigyázz, meg ne tudja Rose, hogy szemet akarsz vetni Bella barátnőjére, különben megszabadít a legnemesebb kincsedtől – röhögött fel bátyám, és én is megeresztettem egy mosolyt.

- Milyen kincstől? – értetlenkedett Em.

- Amit a nadrágodban hordasz, és az eszed helyett irányít - adtam meg a választ.

Nem volt kedvem most a hülyeségeikhez, legszívesebben futva tettem volna meg az utat hazáig, hogy ne kelljen őket hallgatnom, de bátyáimat nem akartam egyedül hagyni Vivienne-nel.

A hangulatomat egy szóval is jellemezni lehetne: letargikus.

Végigpörgettem a fejemben Lori és Bella telefonbeszélgetését, de a B-kategóriás dolognál megtorpantam, és elhúztam a számat.

Igyekeztem kizárni Jazz és Em traccspartiját, de ez nem volt könnyű.

Minél jobban nem akartam gondolni arra a kérdésre, ami felvetődött bennem, annál inkább visszhangzott a fejemben.

Vajon Bella szerint is csak B-kategóriás vagyok?

Sokkal jobban fájt a gondolat, hogy ő is csak annak tart, mint szerettem volna.

A földúton tartottunk hazafelé, mikor felém szálltak Rose és Alice gondolatai. Mindkettőnek az elméje egy dolog körül forgott: hogyan javult meg a kocsim?

Jazz és Em a ház előtt izgatottan szálltak ki a kocsiból, hogy végre láthatják a feleségeiket – mintha nem körülbelül fél órája találkoztak volna utoljára! -, közben azon elmélkedtek, hogy mennyi mindent fognak csinálni Alice-szel és Rose-zal, ha vége lesz a mosolyszünetnek. Cseppet sem volt ínyemre, hogy a perverz gondolataikat kell hallgatnom, ugyanakkor most, mint az eltelt évtizedek minden alkalma alatt meglepett, hogy ahelyett, hogy a kapcsolataik kihűltek volna egy idő után, és megszokottá válna minden a magánéletükben, még mindig olyan szenvedélyt és szerelmet éreznek párjaik iránt.

Tanúja voltam Esme és Carlisle, Alice és Jasper valamint Rosalie és Emmett – nekik volt a legtöbb! -mosolyszüneteinek majdnem minden alkalmához, de aztán nem sokáig tartottak ezek az apró összezördülések. Gondolataik arról tanúskodtak mindig, hogy már megint jobban szeretik egymást, pedig ez már szinte lehetetlen lenne.

Mindig is úgy gondoltam, hogy nekem bár nem tökéletes, de megfelelő egyedül, viszont azért voltak magányos pillanataim, amikor én is szerettem volna, hogy egy nő átöleljen, szenvedélyesen csókoljon, és végre ne csak nekem kelljen hallgatnom a buja hangokat a családom tagjainak szobája felől, hanem engem hallgasson valaki. Persze a hangsúly azon volt, hogy legyen mellettem valaki, és nem azon, hogy perverz voltam és arra vágytam, hogy hallgassanak engem szeretkezés közben.

Alice és Rosalie kikerekedett szemekkel néztek ránk, hogy valóban mi vagyunk és a bejárathoz szaladva megnézték, hogy tényleg az én Volvómmal érkeztünk-e, mire csak rájuk mosolyogtam.

- Nem hittem volna, hogy ezt mondom majd, de köszönöm Rose, hogy elrontottad a kocsimat – léptem oda hozzá, és megöleltem.

Azt hitte, hogy meghibbantam!

- Mi bajod van? És, hogy javult meg a kocsid? – hangzottak tőle a kérdések, én pedig miután elengedtem őt, levágódtam a kanapéra, majd a divatbemutatós műsorról elkapcsoltam a tv-t egy baseball meccsre és csak utána feleltem.

- Nincs semmi bajom, és Vivienne Bellának hála működik ismét – válaszoltam készségesen, egy pillanatra felé fordulva, aztán ismét a képernyőre szegeztem a tekintetemet.

- Öcsi, te komolyan elnevezted a kocsidat? Azt hittem a parkolóban, hogy ez csak valami vicc – vágódott le mellém Em.

- Ideje volt, hogy ne csak „a kocsim”-nak hívjam – rántottam meg a vállam. – Alice, Bella tényleg átjön délután? – fordultam húgom felé, aki vigyorogva bólogatni kezdett.

- És miért is pontosan? – tette fel a lábát Em a dohányzóasztalra, majd a fejével ő is Alice felé fordult.

„Mondd meg neki, hogy nem szólok hozzá és semmi köze ahhoz, hogy Bella miért jön!” – üzente gondoltban húgom, én meg jó postás révén átadtam az üzentet.

Em felhorkant, aztán megrántotta a vállát, majd visszafordult a tv felé és felhangosította. Mikor a kedvenc csapata nyerésre kezdett állni, már eszébe se jutott sem Bella, és szégyenszemre már a felesége sem.

Hátradőltem és a baseballnézés helyett Bellán kezdtem merengeni, és azon, hogy mennyire mások vagyunk. Tűz és jég szó szerint. Az én bőröm fagyos, az övé pedig szinte égetően meleg, én vámpír, ő ember. Fáj arra gondolnom, hogyha nem lennék vámpír, ha én is ember lehetnék és egymásba szeretnénk, nem állna közénk semmi sem, így viszont az egész teljességgel lehetetlen lenne.

Nem sok minden van, amit szeretek a vámpírlétben – kivétel a gyorsaság, mert azt imádom -, viszont vannak dolgok, amikért tisztelem a magam fajtát - na, nem azért, hogy rajtunk és a Denali klánon kívül mindenki emberek vérével táplálkozik -, hanem a szerelem miatt. Az emberek nagy része manapság a holtomiglan-holtodiglant nem gondolják komolyan, vagyis akkor még azt hiszik, hogy életük végéig együtt lesznek majd, de aztán a szerelem kihuny, és az „ott, ahol tűz volt, parázs is marad” dolog sem létezik már utána. A vámpírok viszont egy életre, pontosabban mondva egy létezésre választanak párt maguk mellé – ha választanak -, és, ha az egyikük meg is „hal”, nem keresnek más társat, vagy csak nagyon ritkán. Tisztára, mint a hattyúk!

Mire feleszméltem a meccsnek már rég vége lett, ugyanis épp egy európai focimérkőzés első félidejének lett vége, és a húgaim és a bátyáim is eltűntek a nappaliból.

Rose a szobájukban feküdt az ágyon és egy magazint olvasott, Em Rose-t bámulta, aki egy pillantásra sem méltatta őt, Alice a gardróbjából dobálta ki a nem tetsző ruhákat, Jazz pedig egy az utolsó esküvőjükön készült képet nézegetett.

Jövőbelátó húgomnak a következő pillanatban látomása volt, de, hogy bosszantson engem, szépen eltitkolta előlem, hogy miről is szólt a víziója.

- Bella néhány perc múlva fel fog téged hívni a telefonodon – jelent meg a lépcső tetején és rám villantott egy ezerwattos mosolyt, majd visszament a szobájába.

Kikaptam a zsebemből a telefont és szuggerálni kezdtem, mintha attól majd Bella hamarabb hívna. A képernyőt vizslattam, hogy mikor kezd el világítani és a füleimet hegyeztem, hogy azon nyomban meghalljam, mikor megcsörrent az apró készülék.

Mintha nem lenne vámpírhallásom! – horkantam fel.

Nem figyeltem a családomra, nem néztem a tv-t, kikapcsoltam a külvilágot és nem létezett más, csak a telefonom és én.

A rég halott szívem mintha dobbant volna egy hatalmasat, hogy aztán őrült vágtába kezdjen, persze csak képletesen, mikor a telefon néhány percen belül valóban megcsörrent és a képernyőn „ismeretlen szám” volt látható.

A másodperc törtrésze alatt nyomtam meg a fogadás gombot és emeltem a fülemhez a készüléket, hogy minél hamarabb hallhassam a hangját.

- Halló – búgtam a telefonba.

Viszont nem azt vártam, amit kaptam!

A válasz egy teli torokból feltörő mackós röhögés volt, és hacsak Bella nem esett át egy nemváltoztató műtéten, és nem lett az új neve Emmett Cullen, akkor tényleg igaz, amit gondolok, és a bátyám szórakozok velem, rajtam.

- Szia, Öcsi – dörmögte idióta bátyám a telefonba, majd ismét felröhögött.

- Barom – morogtam, majd megszakítottam a hívást.

Így jár az, aki nem figyel oda, és szem, esetemben fül elől téveszti a hülye bátyját.

Épp felálltam, hogy a szobájukba menve alaposan lehordjam a sárga földig, de ismét csörögni kezdett a mobilom.

Na, majd most!

- Most már aztán igazán elegem van belőled! - kiabáltam a telefonba és kis híján letettem.

- Pedig még nem is mondtam semmit! - válaszolta a legédesebb hang, mire meghökkentem.

- Bella? – kérdeztem.

A családom otthon lévő tagjai egy pillanat alatt jelentek meg a lépcső tetején.

- Fél perccel ezelőttig még az voltam, de egy ilyen fogadtatás után... - harapta el a mondatot.

- Bocsi, csak az idióta bátyám szórakozik velem! - sziszegtem és rondán néztem az említett személyre.

- Oké, csak azt akartam, hogy negyed óra múlva ott vagyok, szólnál a lányoknak, hogy készülhetnek? - mondta rejtélyesen.

- Igen, de mire is? - kérdeztem értetlenül.

- Az titok, majd megtudod! - válaszolta és már ki is nyomta a telefont.

Kérdőn fordultam húgaim felé, akik csak felsikítottak, de azért közben igyekeztek titkolni előlem, hogy miről is van szó.

A következő pillanatban a két vásárlásmániás a korláton átlendítve a lábaikat, mellettem huppantak a talpaikra, majd izgatottan léptek a bejárati ajtóhoz, hogy feltépve azt a teraszon álljanak meg és a tenyerüket kezdjék dörzsölni.

Bátyáim ugyanolyan értetlen képet vágtak, mint én, de azért mindhárman vártuk már Bella megérkezését és követve a lányokat mi is kimentünk a teraszra.

Negyed óra múlva Salvatore és a benne ülő Bella már csak pár száz méterre volt a háztól, és húgaim minden pillanattal egyre izgatottabbak lettek.

A királykék Audi aztán végre csak megállt a ház előtt, majd Bella leállította a motort és kiszállt a járműből. Alice és Rose elé rohantak – persze, csak emberi tempóban – és míg kobold húgom egyből a nyakába vetette magát, addig a jégkirálynő címre is pályázható szőkeség csak vigyorgott, aztán ő is aprót ölelt Bellán.

Csak tudnám, mi az oka ennek a nagy változásnak, hisz Rosalie őrültnek tartott, mert szóba álltam Bellával, most meg ő ölelgetni azt a lányt, akit én szeretnék?! Tisztára megőrültem, hogy féltékeny vagyok a húgomra!

Bella kecsesen lépkedett felénk és én nagyot nyelve néztem végig karcsú testén. Egy szűk farmert viselt, ami kihangsúlyozta tökéletes lábait, így szinte már hipnotikusan időzött el a tekintetem a combjain. Kabát gyanánt egy fekete valami volt rajta, ami nem tűnt túl vastagnak, és épp a csípője aljáig ért. Csokoládészemei vonzották a tekintetem, de azért kényszerítettem magam, hogy alaposan megnézzem magamnak ismét sápadt szív alakú arcát. Ajkai fényesen és csillogóan húzódtak mosolyra, mire megállapítottam, hogy szájfény van rajta.

Fellépkedett a lépcsőkön és köszönt bátyáimnak, majd nekem is elmormolt egy „sziát”, miközben alaposan végignézett rajtam.

Lehet, hogy most erősíti meg magában, hogy valóban B-kategóriás vagyok, vagy talán lejjebb csúsztam a létrán és most már csak a „C”-t ütöm meg?

Rose és Alice szinte már rángatni kezdték befelé a házba. Mikor elhaladt mellettem – végig a szemeimbe fúrta csokoládé tekintetét -, akkor vettem csak észre, hogy mindkét kezében van valami. Pár pillanattal később szerencsére azt is megtudtuk, hogy mi. Azt a stóc valamit, ami úgy nézett ki, mint fél tucat DVD tok, letette a kanapéra, majd a felső kettőt felvette és lóbálni kezdte húgaim előtt. A két lány elvigyorodott, és Bella odaadta Rose-nak azt, ami a kezében volt. Aztán a bátyáim és felém fordult.

- Rólatok sem feledkeztem ám meg – mosolyodott el édesen, és a maradék DVD tokokat a kezembe tette.

Kényszerítettem magam, hogy ne a száját figyeljem, hanem nézzem meg, mit is adott ide.

A felső kettő elején az „Elit alakulat” az alsókon pedig a „Kutyaszorítóban” állt, mikor rápillantottam a tetejükre.

- Nektek mit hozott Bella? – nézett Emmett kíváncsian Rose-ra, aki ugyan tüntetőleg elfordította a fejét a férjéről, de azért felmutatta, hogy a csajoknak hozottakon mi is áll.

- Hogy az a… - mormolt el bátyám egy nem éppen nyomdafestéket tűrő káromkodást, amin Bella felkuncogott.

Jasper felszisszent, én pedig ismét Bellát kezdtem el nézni, de Em gondolatai megosztották velem, hogy mit is fognak nézni majd a lányok.

Vámpírnaplók!

Elnyomtam a feltörni vágyó morgásomat, nehogy megijesszem Bellát.

- Nos, én akkor megyek is – pillantott rám. – Sziasztok! – köszönt el mindenkitől, majd az ajtó felé kezdett lépdelni.

Ezt viszont nem hagyhattam.

- Várj! – szóltam utána. – Ne menj!

- Ednek igaza van – kezdte Emmett. – Maradhatnál. Jól jönne valaki, aki eltakarná Rose bébi szemeit, amikor az a démon Damon képernyőn van, míg mi azokat nézzük, amiket nekünk hoztál.

- A másik kezeddel meg Alice szemeit kellene eltakarni – mondta Jazz.

- Én meg, asszem maradok vámpírokat nézni – pillantottam bátyáimra -, elvégre Bella szemét is el kell majd takarni.

- Azt még értem, hogy Emmett és Jasper miért kért ilyet, viszont azt már nem tudom, hogy te miért akarsz szem-eltakarósdit játszani velem – szólt eltöprengve. – Szóval? – vonta fel a szemöldökét.

Egy pillanatra elgondolkoztam, majd úgy döntöttem, hogy a délelőtti fegyverét fordítom ellene.

- Azért, mert… - hagytam pillanatnyi hatásszünetet –… csak – adtam meg a „végső döfést”.

Bella csúnyán nézett rám, de azért megindult felénk.

- Edward megmondanád a bátyáidnak, hogy nekik a nappalin kívül tágasabb? – kérdezte Alice.

Bella miatt nem üzenhetett gondolatban, mert kicsit furcsa lett volna, ha Alice meg sem szólal, de én az üzenetét adom át Jazzéknek.

Bátyáim fújtattak egyet, majd a DVD-ket kikapva a kezemből felmentek az emeletre.

Rose a lejátszóhoz libegett, Alice lehuppant az egyik fotelbe – esélyt sem adva Bellának, hogy eltakarhassa a szemét -. Rosalie betette az egyik DVD-t, majd megcélozta a másik fotelt – így Bellának már nem lesz kinek a szemét eltakarni. Intettem Bellának, hogy üljön le, aki levette a kabátját – ami alatt egy olyan hosszú ujjú felsőt viselt, aminek az elején Csőrike volt. Igazán aranyos, ugyanakkor nagyon csinos volt benne, és azt hiszem az ilyen darabokat az én önuralmam leigázására tervezték, ugyanis a ruhadarab kiemelte Bella lapos hasát és csípőjét is, amint ide-oda ringatva indult meg a kanapé felé. Követtem őt – próbáltam nem felfalni a tekintetemmel -, és helyet foglaltam mellette.

Míg a kezdő képsorok mentek, ami az előző részekből volt, Rose Bella felé fordult.

- Edward mondta, hogy szereted az autókat, és, hogy te javítottad meg a Volvóját.

- Ühm, igen – erősítette meg Bella.

- Mióta szereted az autókat? – kérdezte Rosalie kíváncsian.

Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy egy ilyen fiatal lány ennyi mindent tudjon, hogy még az ő berhelését is meg tudja javítani.

- Hát, jó néhány éve már. Kiskoromban, mikor anyunak nem volt ideje velem foglalkozni, akkor leültetett a tv elé. Általában ilyen esetek hétvégenként voltak, és a tv-ben olyankor Forma1 volt. Aztán ebből alakult ki ez a mániám.

Az első alkalommal, mikor hosszabb ideig mutatták Stefant valóban eltakartam Bella szemét, aki méltatlankodásba kezdett, majd ujjait – persze úgy, hogy kénytelen voltam hagyni – lefeszegette az arcáról. A következő alkalommal – ekkor Damont mutatták – ismét közelítettem a szemei felé, de ő elkapta a fejét. Épp a rossz vámpír egy ágyban feküdt, miközben egy szőke hajú csaj nézegette magát a tükörben egy sárga ruhában, mikor elkezdett akadozni a lemez. Rose és Alice Bella felé kapták a tekintetüket, mire a kanapé társam rövid magyarázatba fogott.

- Akárhányszor néztem meg ezt a részt, itt mindig akadozni kezdett.

Néhány pillanat múlva aztán a sorozat tovább forgott.

A tv képernyő helyett Bellát bámultam, hogyan is reagál a vámpírokra, és az egyik alkalommal láttam, hogy a szeme sarkából rám pillant, aztán felém fordult. Nem tudom, meddig nem eresztettük egymás tekintetét – amit néha fél-fél másodpercre kénytelen volt megszakítani míg pislogott, és párszor nekem is kellett, nehogy gyanakodjon -, mikor is beharapta az alsó ajkát, majd egyik pillanatról a másikra arcszíne a sápadtból paprikavörös lett.

Újra szembesültem a ténnyel, hogy mennyire bosszantó, amiért nem hallom a gondolatait, hisz, ha nyitott lenne az elméje előttem, akkor könnyedén megtudhatnám, hogy mitől is lett ilyen kipirult szív alakú arca.

Bátyáim figyelme elterelődött arról, hogy a lányok mit is néznek, hála azoknak a „csemegéknek”, amiket Bella hozott nekik.

A nap már lenyugvóban volt, mi pedig túlestünk pár Vámpírnaplók részen – amik alatt csak néha fordítottam el a fejem Belláról két okból is: az első, hogy egyszerűen nem tudtam betelni vele és csak úgy ittam testének látványát, másodszor pedig, mert kellett valami, ami eltereli a figyelmem és ne kapjak vagy tízmillió agyvérzést. Bella az egyik rész végén csak úgy felpattant és nem tudtam, hogy miért.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés