Önkéntelenül húzódott mosolyra a szám. Lehet, hogy Bella az, de aztán az agyam ezt a feltevésemet meg is cáfolta. Nem jó a köpeny színe… Bella sötétebbet hord…

- Úgy tűnik, örülsz, hogy látsz – szólalt meg.

Ahogy felismertem a hang tulajdonosát, lefagyott a mosoly az arcomról.

- Tanya, honnan szerezted a köpenyt? – kérdeztem csak úgy mellékesen és nekitámaszkodtam az ajtónak.

- Meglepettnek tűnsz, talán mást vártál? Amúgy Eleazaré volt, csak kölcsön vettem – állt fel és közelebb lépett.

- Meg is leptél. És mi szél hozott erre?

- Mikor hazaindultatok beszéltem egy Volturival és kicsit nyugtalanít, amit mondott – kertelt.

A gondolataiba hiába néztem, mert éppen arra gondolt, hogy milyen film lesz ma este a mozikban. Direkt terelt, ami nyugtalanított.

- Bocs, de nem értem az összefüggést, ha elrejted előlem a gondolataidat – mosolyodtam el, hogy oldjam a feszültséget.

- Ha ennyire akarod… - motyogta és felidézett egy emléket…

- Várj, Tanya… Edward és te…? – kérdezte kétségbeesetten egy gyönyörű hang.

- Nem, Edward még szűz. Védi az erényeit és csak azzal fekszik le, akit a feleségének mondhat – válaszolta Tanya kicsit nevetve.

- Biztos vagy benne, hogy Edward még szűz? – nézett Bella Tanyára keserűen.

- Mint abban, hogy itt állok – válaszolta Tanya magabiztosan.

- Akkor ülj le, kérlek – mosolyodott el kedvesem, de láttam, hogy műmosoly volt.

- Én egy évtizede próbálom megtörni a jégpáncélt, nem hiszek neked – kiáltotta utána Tanya.

- Tanya, akkor ne hidd – mondta rendesen beszédhangon.

- Hogy?

- Akkor ne hidd el, amit mondtam. Nem zavar.

- Nem szerethet téged. Az lehetetlen.

- A tiltott gyümölcs a legédesebb – súgta neki Bella és láttam, hogy kifelé megrázza a zokogás.

Az emlék itt megszűnt és észre se vettem, hogy nem veszek levegőt.

- Igaz ez Edward? – kérdezte Tanya tőlem számon kérőn.

- Ha igaz lenne, veszélybe sodornám vele a családomat, Tanya! – csattantam fel idegesen.

- Tudtam, hogy hazudott! – Ördögi mosoly terült szét az arcán és a gondolatai elkezdtek körülöttem forogni…

Legalább nem tűnt fel neki, hogy nem válaszoltam neki igennel, vagy nemmel a kérdésére.

- Tanya, nem! – utasítottam vissza már nem is tudom hanyaggyára.

Nagyot sóhajtott és megint leült az ágyamra.

„Egyszer majd beadod a derekad, Edward. Egyszer úgyis szerelmes leszel!” – üzente gondolatban.

- De én csak barátként szeretlek Tanya. Nem vagyok beléd szerelmes és nem hiszem, hogy változni fog.

- Én hiszek benne. Mindenesetre a lány, akit majd társadul választasz, igazán szerencsésnek mondhatja majd magát – mosolygott rám, majd elsuhant mellettem.

Hallottam, ahogy kinyitja az ajtót és elfut.

„Viszlát, Edward!” – köszönt el gondolatban és már itt sem volt.

Én visszasétáltam az autómhoz és újfent beszálltam. A motor elsőre beindult és én már száguldottam is a Kecske-sziklához. Igazából nem az izgatott, hogy sok a hegyi oroszlán, hanem az, hogy mi köze van a dolognak Bellához. Azt a lehetőséget kizártam, hogy találkozni fogok vele, hiszen a szikla itt van Amerikában, Bella pedig egy kontinens távolságra, Olaszországban. Talán hagyott nekem még egy üzenetet, hogy menjek Olaszországba, vagy csak le akar rázni… Az egyetlen, akinek nem látom a gondolatait és mit meg nem adnék azért, ha csak az övét hallhatnám... Az egész öröklétet odaadnám érte.



*



Négy óra vezetés után leparkoltam egy kisebb ételbár előtt az autóval és elmentem a kedvenc vadászhelyem felé. Az üzenetnek valószínűleg semmi értelme nem volt, mert alig találkoztam egy-két példánnyal. Vadászni, azért vadásztam, de a gondolataim másfelé kalandoztak, ezért pár csepp vér az ingemen kötött ki. Lehet, hogy az egész csak Demetri rossz vicce? Hiszen hallottam a gondolatait Bella irányába…

Lefelé menet gondoltam bemegyek az ételbárba és lemosom magamról a bizonyítékot, hogy mi is vagyok. Amikor belépni készültem megcsörrent a telefonom. Alice volt az.

- Szia, Alice! – köszöntem.

- Eltűnt a jövőd – mondta idegesen és rögtön megértettem.

- Láttad, hogy meghalok Alice? – próbáltam megtudakozni, de ő csak zokogott.

- Nem, egyszerűen csak el… eltűnt. Edward gyere vissza! – kérlelt.



Nagy levegőt vettem és már éppen készültem mondani, hogy ott leszek, mikor megláttam. Bent ült és egy csésze kávét kavargatott. Barna haja lágyan omlott a vállára és a pincérnővel beszélgetett. Kicsit belehallgattam a beszélgetésbe.

- Kérsz még egy kávét Bella? – kérdezte a pincérnő.

- Nem, köszi, még ezt sem ittam meg – bökött szerelmem a csészéjére.

- Nem értem miért ülsz itt lassan három órája – vonta meg a vállát a lány, de a gondolatai kíváncsiak voltak.

- Várok valakit – mosolyodott el Bella.

- Nagyon különleges lehet az a valaki, ha ennyit vársz rá. Talán a barátod?

- A szerelmem – válaszolt kedvesem és nyomban eldöntöttem, hogy Alice látomása ide vagy oda én itt maradok.

- Nagyon sármosnak és rendkívül kedvesnek kell lennie ahhoz, ha te még mindig rá vársz…

- Edward, itt vagy? Edward? – Alice hangja egyre hisztérikusabb volt, engem viszont most nem érdekelt él-e, vagy halok-e. Bella itt volt.

- Nem megyek haza Alice. Még van egy kis dolgom – suttogtam, majd kinyomtam a telefont és ki is kapcsoltam.

Amint beléptem az ajtón mosoly szökött gyönyörű arcára és a pincérnőhöz fordult.

- Őt vártam – suttogta neki.

- Á, már értem – súgta neki vissza a cinkostársa.

- Bella! – mondtam teli szerelemmel.

- Hiányoztál! – mosolygott.

- Szeretlek! – motyogtam és azonnal megcsókoltam. - Fizetünk – mondtam a pincérnőnek.

- A ház vendége voltál Bella – válaszolt barátságosan a hölgy, akit a kitűző szerint Amandának hívtak.

- Köszönöm Am. Akkor majd még látjuk egymást! – köszönt el Bella és engem az a „látjuk még egymást” igencsak felvillanyozott.

Gyorsan kimentünk és Bella már be is vágódott az autómba, amin csodálkoztam, hiszen riasztós.

- Okos terv volt – jegyeztem meg a találkára utalva.

- Köszönöm – mosolyodott el, majd felém fordult.

- Hova megyünk? – kérdeztem izgatottan.

- Az lényegtelen. Azért jöttem, mert beszélnünk kell Edward.
Megrémültem. Minden rossz dolog így kezdődik…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés