67. fejezet

(Jacob szemszöge)

Mosolyogva figyeltem Gabriellát, ahogy már majdnem egy egész tál süteményt eltüntetett a Cullenek bálján. Annyira édes volt, mikor tömte magát. Persze messze nem tudott annyit enni, mint amennyit én, de akkor is csábító volt a számomra a falánksága. Az én bélpoklos kis szépségem. Mindig zavarba jött, amikor megemlítettem, hogy mennyire tetszik, amikor gátlások nélkül eszik, pedig nem kellene, hogy emiatt rosszul érezze magát.

-          Jake, ne nézd, amikor így falom a sütit – pirult el, amikor mellé léptem.

-          Nagyon szexisen eszel, úgyhogy nem könnyű levennem rólad a szemem – öleltem magamhoz. – Csak nehogy túl edd magad – fűztem még hozzá.

-          Jól van na, az csak egyszer fordult elő, azóta uralkodom magamon – biggyesztette le az ajkát, és letette a sütit a kezéből.

-          Hé, nem akartam elvenni a kedved – emeltem vissza a szájához az édességet.

-          Oké – egyezett bele azonnal, és folytatta, amit elkezdett. – Viszont sokkal jobban esne, hogyha segítenél elpusztítani ezt a tálcát – tett egy szelet édességet a szám elé.

-          Rajtam ne múljék – vigyorodtam el. Majd engedelmesen megettem a nekem felajánlott süteményt.

-          Aha, tudtam én, hogy csak a süteményemre hajtasz, azért néztél, hogy neked több jusson – szegte fel dacosan az állát. Én pedig felnevettem.

-          Rafinált egy nőszemély vagy te – nyomtam apró csókot a szájára. – Pont ezért szeretlek. Na meg az ellenállhatatlan alakodért, és az eszedért, és sok minden másért, amit inkább majd négyszemközt fejtek ki – búgtam a fülébe.

-          Te szex-mániás – kuncogott fel Gaby.

-          Nem is tudom, hogy ki ugrott rám reggel kétszer – haraptam a nyakába.

-          Gyerekek, viselkedjetek – vert hátba Anthony. Majd elcsent egy tálca sütit valószínűleg Nathalie-nak. – A gondolataitoktól elég nehéz másra koncentrálni. Úgyhogy eldöntve a vitát, mindketten súlyos nimfomániában szenvedtek.

-          Nem is igaz – mondtuk egyszerre szerelmemmel.

-          Erre nem reagálok semmit, valahogy túl egyszerre kezdtetek el tiltakozni – vigyorgott ránk.

-          Bosszantó vagy – morogtam magam elé.

-          Én is szeretlek, öcsi – nevetett fel Anthony. Pf… testvérek. Imádom őket, de néha elég bosszantóak, tényleg. Talán mostanában a bátyuskám túl sokat társalgott Emmettel.

-          Na, mikor jön a gólya nálatok, fiatalok? Stramm kiskutyákat akarok sétáltatni – lépett mellénk az említett. Na, ez tipikus esete az emlegetett szamárnak.

-          Nagyon vicces vagy – vágtam mellkason.

Igazán kedves, hogy a leendő gyermekeinket lekiskutyázta. Gyönyörű kisbabák lesznek, kivételes gyerekek, hogyha egyszer egyáltalán sikerül nekünk családot alapítani. Ez nálunk még komplikáltabb, mint bárki másnál. Legalábbis a jelek szerint. Még csak pár hete magyarázta Carlisle az ilyen meg olyan elváltozásokat Gabriella testében, és az én megváltozott génjeimet, meg, hogy ketten együtt milyen közös, és eltérő elváltozásokat hordozunk magunkban egy egyszerű emberhez képest. Na jó, igazság szerint úgy a harmadik percnél totálisan elvesztettem a fonalat, pedig Anthony nagyapja nagyjából egy órán át vetett fel minden egyes lehetőséget, ami számításba jöhet. Lényeg a lényeg, hogy minden csak a természeten múlik.

-          Ugyan már, tudod, hogy csak vicceltem – veregetett hátba Emmett. Még jó, hogy erősek a csontjaim, különben most ripityára törve feküdnék a padlón.

-          Persze, hogy tudom – köhintettem, mikor újra levegőhöz jutottam.

-          Te se haragudj, kiscsaj. Tőled csak jót örökölnek majd a lurkók – szorongatta meg kedvesemet is.

-          Hé… – kezdtem volna bele, de valaki közbeszólt.

-          Emmett, Gabriella erősebb, mint egy ember, de azért legyél szíves és vigyázz rá, ettől még törékeny – mondta Carlisle erényesen.

-          Jól van, bocsi – biggyesztette le az ajkát Emmett. Majd óvatosan a földre állította kedvesemet.

-          Semmi baj, Emmett – mosolygott fel rá szerelmem.

Elég mókás látványt nyújtottak, mert Emmett csaknem két fejjel magasabb volt Gabynál, így most rendesen kiütköztek a magasságkülönbségek. Na meg persze szerelmem jó, ha hatvan kilót nyomhat most, míg ez a nagy medve majdnem kétszer annyit.

-          Hol is tartottunk? – lépett vissza a tálca elé. – Szóval, eddig az enyém, az pedig a tiéd, így igazságos – húzta meg a határvonalat.

-          Én akkor sem haragszom, hogyha mindent felfalsz, és több mázsát fogsz nyomni – tömtem a szájába még egy szelet süteményt.

-          Pazar jövőkép – fintorodott el rágás közben. – Inkább nem kérek többet. Azt hiszem, hogy egy pohár tejjel viszont le tudsz venni a lábamról – pislogott rám ártatlanul. - Hát még ha belecsempészel egy kis fahéjat is valahonnan, meg egy kiskanál mézet – fűzte még hozzá.

-          Mi történt a pezsgőimádatoddal? – kérdeztem döbbenten.

-          Még mindig imádom a pezsgőt, de a sütihez jobban szeretem a tejet – rántotta meg a vállát. – Azt mondtad még reggel, hogy bármit megteszel értem – simított végig a mellkasomon.

-          Még szép, csak az a kérdés, hogy itt tartanak-e tejet. Mindjárt kiderítjük – simítottam végig az arcán. Azután pedig a konyhába siettem, ahol Esme tevékenykedett. – Esme, esetleg nem lenne egy pohár tej, egy kis fahéj, és egy kiskanál méz? – kérdeztem nem túl sok reménnyel a hangomban.

-          Dehogynem – mosolyodott el. – Hoztam haza, mert Gabriella mindig azt kér a sütihez, amikor itt van, vagy itt vagytok Carlisle-nál. Már át is főztem egy adagot, hogy hideg legyen estére. A hűtőben megtalálod, rá van írva az üvegre, hogy „Gaby”. Várható volt, hogy megint ezt kér majd, mivel ma bővelkedünk édességben – magyarázta gyengéden. Micsoda kedvesség. Hogyan tudnám én ezt valaha is meghálálni ennek a családnak. Megmentették a szerelmemet, boldoggá tették anyát, és még a részletekre is figyelnek.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá. Majd hirtelen felindulásból puszit nyomtam az arcára. Amin igencsak meglepődött, de úgy láttam, hogy örült neki. A következő pillanatban pedig egy poharat nyomott a kezembe.

-          Nagyon szívesen. Szeretünk titeket – simogatta meg az arcomat.

Majd kivett a sütőből egy újabb adag almás pitét. Hihetetlen mennyiségű finomságot halmoztak fel ide. Az ember nem is gondolná, hogy lehet egyáltalán ennyit sütni egy nap leforgása alatt. Miután töltöttem egy nagy pohár tejet, visszasiettem szerelmemhez, akinek a szája azonnal széles mosolyra húzódott, ahogy meglátta a kezemben az italát.

-          Köszi – vette el a poharat tőlem. Majd egy gyors csók után egy hajtásra kiitta a pohár teljes tartalmát. Én csak néztem rá nagy szemekkel. Fél liter tej egy húzásra. Szép teljesítmény. Biztosan nagyon szomjas volt már, szólhatott volna előbb is.

-          Nincs mit – vettem el tőle az üres poharat. – Még? - kérdeztem kíváncsian.

-          Nem, ez bőven elég volt, tényleg – nyomatékosította, mert nem igazán hittem neki. Volt már rá példa, hogy meg sem állt egy liter tejig esténként.

-          Oké – bólintottam rá.

Majd egy szempillantás alatt letettem a poharat a konyhában, és visszasiettem Gabyhoz. A parti még csak most kezdődik igazán. Éppen most érkezett meg Johanna és Billy is, úgyhogy elkezdődhet végre a tánc. Mindig is imádtam táncolni, úgyhogy már alig várom, hogy lehetőségem nyíljon alaposan könnyíteni a párom cipellőjén. 

-          Ajaj – húzta el a száját Gabriella.

-          Mi a baj? – kérdeztem döbbenten.

-          Már megint összeszólalkoztak, vagy valami, mert mindketten olyan arcot vágnak, mint aki citromba harapott – mutatott kedvesem az érkezőkre.

-          Uh, igazad lehet – húztam el a szám én is, amikor jobban szemügyre vettem őket. Johanna megkaphatja a földkerekség legmakacsabb bevésődése címet, az már egyszer biztos. Még én féltem Gabriellától? Ő legalább közel engedett magához. Johanna már szinte fagyos, pedig szegény bátyám készséggel kiolvasztaná.

-          Biztosan megoldják – simított végig kedvesem, amikor elkomorultam. – Johanna aranyos lány, csak nehéz élete volt eddig. Nehéz közel engedni magunkhoz idegen embereket.

-          Úgy rémlik, hogy te nem voltál ennyire nehéz eset – mosolyogtam rá.

-          Hát, mindenki más. Én lényemtől fogva elragadó vagyok, így nem nehéz a közelembe férkőzni. Nem tehetek róla, hogy a bájaim elkápráztattak, és éppen jókor voltál jó helyen, hogy még a kegyeimbe is fogadtalak – szegte fel az állát büszkén. – Mindig is tudtam, hogy nincs nálam szebb kerek-e világon.

-          Nos, igen, ezzel nem mondasz újat, aki tud, az tud. Ember létedre engem azonnal elkápráztattál – pusziltam bele a hajába. Majd legnagyobb sajnálatomra gyorsan abba kellett hagynom az elcsábítását, mivel bátyám mellettem termett, úgyhogy ha nehezen is, de elszakítottam magam kedvesemtől.

-          Mennyire zárkózott be ezúttal? – kérdezte Gaby kissé elfintorodva.

-          Jobban, mint amennyire kellene. Én már nem tudok mihez kezdeni. Egyszer már majdnem langyos, azután pedig hideg, aztán megint langyos, utána pedig fagyosba vált. Nem tudom, hogy mikor érinthetem meg egyáltalán, vagy mikor nem akarja, mindig a hangulatától függ, hogy milyen éppen a kapcsolatunk. Én értem, hogy fél egy komoly kapcsolattól, de ez azért már túlzás. Hogyan segítsek, hogyha azt sem tudom, hogy hol rontom el? Hogyan legyek az, amire szüksége van, hogyha a bevésődésem sem tudja, hogy mit akar valójában? Lehet, hogy barátnak akar, lehet, hogy szerelmének, de lehet, hogy csak egy kedves ismerősnek. Akkor most melyik? Legalább ő eldönthetné, hogy én is kapjak valami viszonyítási alapot – fakadt ki bátyám.

Ez tökéletesen jogos volt, és értettem a fájdalmát, ahogy Gabriella is mondta, Johanna helyzete elég nehéz, hiszen nem volt könnyű élete, és ez most nagy változás, de biztosan megoldják majd valahogy. Bármennyire is próbáltam meggyőzni bátyámat, hogy a nyitótáncnál majd minden megváltozik, és Johanna is biztosan felenged egy kicsit, makacsul tartotta magát a terveihez, miszerint majd táncol anyával, és Edwardot kéri meg, hogy kérje fel Johannát. Szerintem ez rossz ötlet, bár ki tudja. Talán, hogyha Johanna közeledik Billy felé, akkor könnyebben menne a dolog.

Természetesen én a szerelmem harisnyakötőjét húztam ki, amikor eljött az idő, és boldogan álltam meg előtte, hogy táncba hívjam. Szerelmem azonnal a nyakam köré fonta a karjait, és természetesen simult hozzám. Annyira csodálatos érzés volt. Összeilletünk, olyanok voltunk, mintha két testben lett volna egy lélek. Még nem éreztem ehhez fogható csodát, soha Gabriella előtt.

-          Nézz csak oda – fordított meg minket szerelmem.

-          Na, ez már valami – vigyorodtam el elégedetten. Johanna végre nyitott Billy felé. Azt hiszem, hogy erre már elég régóta vártunk, már nem csak Billy, hanem mindkét család, és az egész falka ezen drukkol, amióta az alfánk bevésődött.

-          Mondtam, hogy csak idő kell neki – húzta ki magát büszkén Gaby. Majd visszabújt a mellkasomhoz, és elégedetten felsóhajtott.

-          Szeretlek – pusziltam bele a hajába. Ezt muszáj volt minél többször elmondanom neki, hogy még véletlenül se legyen esélye kételkedni a szerelmemben.

-          Én is szeretlek – mosolygott fel rám. – Ma éjjelre tartogatok nekünk egy kis meglepetést – simított végig a mellkasomon.

-          Már előre tetszik a dolog. Előre hozzuk a közös esténket? – ajánlottam a lehetőséget.

-          Azt ígérted, hogy ma alaposan megtáncoltatsz – koppintott az orromra. – Követelem a hosszan tartó táncot, amit ígértél. Tudod, hogy imádok szórakozni, hogyha tehetem – rebegtette meg a szempilláit.

-          Jól van, tudod, hogy kérésed számomra parancs – simítottam végig a hátán. Tényleg megígértem.

-          Vagy te talán nem élvezed? Ha nem érzed jól magad, akkor mehetünk – pislantott fel zavartan a dal végén.

-          Édesem, én mindent imádok, ami veled kapcsolatos, ráadásul táncolni is szeretek, úgyhogy ez egy gyönyörű este – biztosítottam.

Majd szenvedélyesen megcsókoltam. Azután pedig tovább pörögtem kedvesemmel. Azt esténk hátralévő része csendben telt. Leginkább csak élveztük a partit, amibe az összes pár kellőképpen belemelegedett. Még Esmeés Carlisle is. A maguk nemes tartásával táncoltak, amit csak nagyon régen volt jellemző az ilyen eseményeken, de mégis tapintani lehetett a szenvedélyt, ami forrt közöttük. Csodálatos, példaértékű páros voltak. Nem sokáig kémleltem a körülöttünk lévőket, mert éreztem, hogy Gabriella egyre inkább elernyed a karomban.

-          Fáradt vagy, édesem? – kérdeztem halkan, egészen közel a füléhez.

-          Hát, nem vagyok friss, és üde, de bírom még – pislogott fel rám. Látszott rajta, hogy már csak erőlködik, hogy ébren maradjon, és ezt semmiképpen sem akartam. Lesz még alkalmunk szórakozni. Nem akarom, hogy szegénykém teljesen kimerüljön most csak azért, mert én nem viszem eleget szórakozni. A jövőben majd beiktatunk táncos estéket is. Rajtam ne múljék.

-          Kicsim, mindjárt összeesel. Gyere, elmegyünk aludni, és a jövőben ígérem, hogy többet viszlek szórakozni és táncolni. Pihenned kell – pusziltam meg a nyakát.

-          Ezt erőltesd – hajtotta hátra a fejét. – Ettől felébredek – csillantak meg a szemei pimaszul.

-          Oké, de ezt inkább majd a sátorban fogom folytatni, mert itt elég feltűnőek lennénk – kuncogtam fel. A kis heves.

-          Jól van, meggyőztél, de tényleg el kell vinned szórakozni – nézett rám szigorúan.

-          Esküszöm, hogy már a jövő héten elmegyünk táncolni valahová – tettem le a nagy esküt. Majd keresünk valami kellemes helyet, ahol tudunk andalogni.

-          Rendben, ez esetben megengedem, hogy az ideiglenes szállásunkra vigyél – harapta be az ajkát.

-          Tudtam, hogy imádsz farkason utazni – vigyorodtam el. Eddig tagadta, de tudtam, hogy élvezi a hátamon száguldást.

-          Én egy szóval sem mondtam, hogy nem – rebegtette meg a pilláit.

-          Folyton tiltakoztál, amikor vinni akartalak – mondtam kicsit morcosan.

-          Azért, mert akkor vadásztunk az ellenségre, és semmi szükséged nem volt rá, hogy még én is folyamatosan gyengítselek. Amúgy sem akartál már csak magaddal vinni sem, kolonc pedig végképp nem akartam lenni a hátadon – magyarázkodott. Nos, ez valóban logikus, de akkor én máshogy fogtam fel a helyzetet.

-          Értem – bólintottam komolyan.

-          Igen, én is hallottam, hogy végre koppant, hogy miért nem akartam akkor, hogy vigyél. Néha egy kicsit tökfej vagy – kopogtatta meg a homlokomat.

-          Te pedig pimasz – nyomtam egy gyors csókot az ajkaira.

-          Lehet, de én ezt tudom a nap huszonnégy órájában produkálni – kacsintott rám.

-          Ezzel nem tudok vitatkozni – forgattam meg a szemeim. Tényleg egyfolytában pimaszkodik velem. – Most viszont indulás, pihenned kell – kaptam a karjaimba. A többiek pedig tapsviharban törtek ki, mire kedvesem elpirult.

-          Na látjátok srácok, így kell ezt csinálni – vigyorgott ránk Emmett. – Jacobnak van stílusa.

-          Köszi – biccentettem a nagy mackó felé. Emmett gyakran bár idegesítő, de igazából csupa szív, és bármit megtenne érted. Nem gondoltam volna, hogy még valaha ezt mondom, de tényleg kedvelem ezt a vámpírt. Meg az egész Cullen famíliát.

Miután mindenkitől elköszöntünk kivittem kedvesemet, és addig emberként sétáltam vele, amíg el nem tűntünk a fák között. Mikor már elég messze jártunk, gyorsan ledobáltam a ruháimat, és átváltoztam. Gabriella összeszedte minden göncömet, és felszállt a hátamra. Én pedig viszonylag lassan elindultam. Valami furcsa érzésem volt Gabyval kapcsolatban mostanában, így nem mertem vele teljes sebességgel futni. Mintha mostanában törékenyebb lenne, mint amilyen volt az utóbbi időben. Fáradtabb is, és könnyebben legyengül. Valami nem stimmel, én eddig nem faggatóztam, de holnap ki fogom deríteni, hogy mi a baj. Ha kell, akkor Carlisle-hozmegyek, és követelem a válaszokat. Lehet, hogy a vámpírméreg mégsem tart ki örökké a szervezetében, és szép lassan megint teljesen emberré válik? Vagy talán a méreg erősödik és gyengíti őt? Semmiképpen sem lehet jó dolog, ami történik.

-          Jake, csigalassan haladunk – mondta a fülembe panaszosan. – Ha fáradt vagy, akkor inkább tegyél le, megyek a saját lábamon – simogatta meg a bundámat. Én pedig megráztam a fejem, hogy nem. – Hát jó, akkor magadra vess, hogyha elalszom itt rajtad, mire odaérünk. Akkor bizony a meglepetés is elmarad, és hoppon maradsz ezen a gyönyörű estén – búgta a fülembe. Mi ez, ha nem kínzás? A férfi nagy dilemmája. Óvni a szeretett nőt, vagy szeretni a szeretett nőt egy eldugott helyen? Hát igen, nehéz a döntés, de inkább nézem, ahogy alszik, minthogy bármilyen kárt is okozzak benne. – Oké, akkor magadra vess – feküdt el a hátamon, és a bundámba túrva szuszogni kezdett. Nem zavart, hogy el fog aludni. Majd reggel bepótoljuk, ami most elmaradt. A lényeg, hogy pihenjen.

Még egy jó tíz percig eltartott, mire odaértem vele a sátorunkhoz. Gabriella pedig már mélyen aludt. Óvatosan feküdtem le a puha fűre, nehogy felébresszem, azután pedig átváltoztam. Majd a karjaimba véve Gabytbevittem a sátorunkba, azután pedig felöltöztem. Szerelmem édesen szuszogott, és ahogy letettem a takarómra az oldalára fordult, és összegömbölyödött. Mindig így aludt. Meglazítottam a ruháját, és gyorsan ráadtam a meleg pizsamát, majd betakartam. Ezután vettem észre a sátor másik sarkában levő apró kis dobozt, amire az volt írva, hogy „Jake”. Ezek szerint abban rejlik a meglepetés, amiről beszélt az este kedvesem. Már csak az a kérdés, hogy mi van benne? Eléggé kicsi, és tökéletesen kocka formájú dobozban van. Egyelőre ötletem sincs, hogy mit rejthet. Mindenesetre gondolom nem lenne illendő a szerelmem engedélye nélkül kinyitni az ajándékomat, hiszen biztosan szeretné látni, hogyan reagálok a meglepetésre. Na és, ha csak belekukkantanék? Csak egy picikét. Éppen hogy kinyitnám, és már vissza is csuknám a dobozt. Á, nem, nagy a kísértés, de nem tehetem ezt. Majd, hogyha Gabriella felébredt. Kibírom addig. Inkább befekszem mellé, és én is alszom néhány órát. Így is lett. Felkaptam egy bokszert, majd bebújtam szerelmem mellé, és a mellkasomra húztam.

-          Jake? – kérdeztem kedvesem halkan.

-          Igen? – kérdeztem vissza. Bár szinte biztos voltam benne, hogy álmában beszél.

-          A doboz, nyisd ki a dobozt – bújt hozzám még szorosabban. – Fontos.

-          Majd reggel kinyitjuk együtt, nincs semmi baj, csak aludj – simogattam meg a hátát.

-          De…

-          Nincs semmi de, már így is félig alszol. Kibírom reggelig, akkor viszont az lesz az első dolgom. Most pedig aludj, kicsim – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Jól van – sóhajtott fel. Majd néhány pillanattal később már szuszogott is.

Nekem sem telt bele sok időbe, hogy elaludjak. Néhány perccel később magával ragadott az álmok birodalma, és én egyáltalán nem tiltakoztam, hosszúak voltak a napok az utóbbi időben. Nem igazán volt időnk kipihenni magunkat. Gabriella is biztosan ettől készült ki ennyire.

Reggel szerelmem apró csókjaira ébredtem. Nem tudtam, hogy mennyi az idő, de még nem régen világosodhatott ki, mivel a madarak sem csipogtak egyelőre. Lassan nyitottam ki a szemem, mire Gabriella elvigyorodott, és apró csókot nyomott a számra. Majd a csomagot kezdte el a szemem előtt húzogatni.

-          Jó reggelt – vigyorodott el. – Nem nyitottad ki, pedig ez nagyon fontos – mondta komolyan.

-          Neked is jó reggelt – pusziltam a hajába. – Már nyitom is – vettem el tőle a dobozt. Mire Gabriella izgatottan felült, és feszülten figyelte az arcomat. Gyorsan kibontottam a csomagolópapírt, és felemeltem a doboz tetejét. Amit ott találtam, attól szó szerint elállt a lélegzetem. – Ez… ez az, amire gondolok? – kérdeztem döbbenten. Nem tudtam mást kinyögni jelen pillanatban.

-          Igen, ez az, amire gondolsz – mosolygott rám Gabriella, és láttam, hogy a szemében már csillognak az öröm könnyei. – Sikerült – fűzte még hozzá.

Óvatosan emeltem ki a dobozból azt az egy pár apró kis cipőcskét, hogy közelebbről is szemügyre vehessem őket. A kisbabánk első cipőcskéje. Egyszerű, fehér kis lábbeli volt, de most mégis a világot jelentette számomra ez az apró kis ajándék.

-          Mióta tudod? – kérdeztem izgatottan.

-          Már egy ideje sejtettem, de Carlisle csak két napja tudta biztosan megmondani – válaszolta izgatottan.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés