- Mire gondolsz? – kérdeztem.

- Tudom, hogy nem szeretsz engem szerelemmel, de a barátodként igen. Viszont félsz a kísértéstől is, amit Ő okoz neked. Félsz, hogy elveszed Őt élete párjától. Igaz? – nagyon lelkesen beszélt, miközben megfogta a kezemet és úgy sétáltunk tovább.



Rengetegen megbámultak minket, de nem érdekelt, mert értettem mire akar kilyukadni.



- Gyere el velem Denaliba, Bella! Gyere velem és megígérem, hogy nem kell félned többé a kísértéstől. Ha nem szereted, gyere velem és megígérem, hogy boldog leszel. – Mikor befejezte várakozásteljes arccal nézett rám.

- Mi… Mikor indulsz? – nyögtem ki az első kérdést, ami az eszembe jutott.

- Most. Meg akartam még ezt kérdezni tőled. Rengeteget gondolkoztam a tegnapin és erre jutottam. Itt van ez, vedd el, a tiéd. Ez a gyűrű Nathalie-é volt – nyújtotta át a gyűrűt.

- Ez most lánykérés volt? – ijedtem meg.

- Nem, ez csak egy ajándék, a legfontosabb személynek a létezésemben – mondta mosolyogva.



Ledermedtem. Döntenem kellett, ennyit tudtam. Választanom kellett, de nem a két család között, nem is a két fiú között, akikhez láthatóan vonzódom, hanem a két érzés között. Chris-szel jól érzem magam és tényleg boldoggá tudna tenni engem, vonzódom hozzá, de hiányzik belőle valami. Edward rejtélyes és titokzatos. A viselkedését nem értem, szinte soha, egyszer olyan, mintha féltékeny lenne, mintha szeretne, máskor rám se néz. Edward a bizonytalan jövőm, viszont Chris a biztos boldogság, de elég ez nekem? Lehetek boldog, de az a valami, ami Chrisből hiányzik, az megvan Edwardban. Két jövő van, ami között választanom kell.



- Telefonálnom kell – nyögtem és elbújtam a szertárban.



A gyorshívómban az első helyet foglalta el az otthoni szám, úgyhogy már ki is csengett.



- Itt Rachel Black – vette fel a telefont Rach.

- Megkért, hogy menjek vele Denaliba – mondtam. A hangom csak úgy reszketett az idegességtől.

- Bella? Ki kért meg? – kérdezte Rachel, de már leesett neki. – Á, szóval Mohammed. És elmész vele?

- Szerinted mégis miért hívtalak fel? Te vagy az egyetlen pártatlan barátom. Alice Edward húga őt mégsem kérdezhettem, Jacob viszont elég hosszú ideig utálta őt ahhoz, hogy Christophert javasolja. – Elmeséltem neki mindent szóról szóra, hogy tisztában legyen mindennel. Még a gondolataimat is kiadtam magamból. – Szóval?

- Már mondtam, hogy én kit választanék a helyedben drágám, de azt hiszem, te nem én vagyok. Válassz bárkit is, karácsonyra várjuk. – Itt beállt egy jó egyperces szünet, majd Rach sóhajtott egyet. - Ja, és Bells?

- Igen? – kérdeztem megtörten.

- Te vagy az, aki a döntéssel együtt él majd, de mond csak… neked tényleg elég az a boldogság, ha nem szereted Moh… Christophert, vagy kockáztatsz?

- Köszönöm, Rachel – mondtam és kinyomtam a telefont.



Most már eldöntöttem és innentől nincs visszaút. Kinyitottam a szertár ajtaját és odasétáltam Chrishez, aki már várt rám és idő közben elhozta a kocsiját is otthonról.



- Mire jutottál? – kérdezte, miközben újra megfogta a kezem és sétálni kezdtünk.



Nem akartam a szemébe nézni, ezért jobbra fordítottam a fejemet és még rosszabb dologgal találtam szemben magamat. Alice csalódott, szomorú tekintete égette a bőrömet. Ujjával tett egy olyan mozdulatot, mintha elmorzsolt volna egy könnycseppet, majd elfordult és meg sem állt a teremig. Ott újból visszanézett és megrázta a fejét. Kétségbe estem, a határozottságom megingott, aztán beugrott Alice régebbi látomása.



Egy barna hajú férfivel sétálok kéz a kézben, aztán a férfi beszáll a kocsiba és elhajt. Ez a suli előtt van – gondoltam. Elindulok a négyes terembe, de Edward megállít és beránt a szertárba.

„Nem akarom, hogy elmenj vele.” – mondta.

„Nem akarok elmenni vele.” – suttogtam.

„De mégis elmész. Maradj itt, kérlek.” – az arca elgyötört volt.

„Miért?” – kérdeztem.

„Miattam.” – mondta és megcsókolt.





- Nem megyek Chris. Sajnálom – fordultam felé.

- Tudtam, hogy ezt mondod, de lehet még egy kérdésem? – arcán halvány, beletörődött mosoly bujkált.

- Bökd ki! – Próbáltam viccesre venni a figurát, nem sok sikerrel.

- Nem fogsz összejönni vele.

- Ez inkább kijelentésnek hangzott – mosolyodtam el, de nem is akartam rá válaszolni.

- Nem, nem hiszem, de egyszer talán még szeretni fogok valaki mást, és akkor hibának tartanám, ha veled mennék.



A kezét kihúzta az enyémből, adott egy puszit, majd elindult a parkolóba, és én a folyosó ablakából néztem végig, ahogy elhajt, úgy, mint a látomásban. Viszont tudtam, hogy Edward nincs itt, mivel első órája sincs. Hallottam a becsengőt és elkezdtem sietni a négyeses terembe. Éppen, ahogy elhaladtam a szertár mellett kinyílt az ajtó és Edward rántott be rajta.



- Nem akarom, hogy elmenj vele – mondta.

- Nem megyek el. Láttam Alice arcát és tudtam, nem hagyhatom itt a legjobb barátnőmet – suttogtam.

- Alice miatt maradsz? – kérdezte és egyre közelebb hajolt az arcomhoz.

- Mégis mi másért maradtam volna itt? – vágtam vissza kicsit ingerültebben.

- Igazad van. Nincs más ok – fordult meg és már nyitotta ki az ajtót, mikor megfordítottam és megcsókoltam.



Nem tartott sokáig, de ahhoz elég volt, hogy a lábaim megremegjenek. Pár lélegzetvétel után elengedtem és szörnyen bizseregni kezdett az arcom.



- Sajnálom, tudom, hogy ezt nem szabad, csak egy kicsit sok volt a mai napból – motyogtam és kirohantam a szertárból.

- Semmi baj – válaszolta és idegesen a hajába túrt.



Elszakítottam tőle a tekintetemet és hazarohantam, ahol Alice már várt rám.



- Maradsz – mosolygott szomorkásan.

- Azt hittem ezt szeretnéd – értetlenkedtem az arca miatt.

- Ezt, de nem jó indokból maradsz. De, végtére mindegy is. Majd rájössz a dolgokra… Idővel.

- Bizonyára – válaszoltam, de közben a tekintete elhomályosodott.

- Mit látsz Alice? – kérdeztem tőle ijedten.

- Edward, fut, Christopher után. Megköszön neki valamit. Nem értem mit mondanak. Zavaros a kép. Edward még nem döntött. El akar menni innen. Azt mondjam nem akar téged belerángatni a rosszba és, hogy Chris jobb lenne, mint ő. Erre Mohammed megpofozza és rámorog. Elhordja mindennek és visszaküldi ide. És kellemes karácsonyi ünnepeket kíván neki – mondta Alice síri hangon. – Te értetted?



Kint elkezdtek szállingózni a hópelyhek. Forksban ilyet november közepén még nem igazán láttam. Alice hirtelen felsikkantott és felé kaptam a fejemet.



- Mi a baj Alice?

- December huszonkettő. December huszonkettő – ismételgette.

- Mi lesz akkor? Alice?

- Az esküvőm – vigyorgott száz wattosan. – És két nap múlva lánybúcsúra megyünk.

- Miért változott a terv? – érdeklődött az ajtón bejövő Rosalie.

- Hogy kerültetek haza? Nem a suliban lenne a helyetek? – kérdeztem, mikor megláttam, hogy mindenki bejön az ajtón.

- Kaptunk egy sms-t Alice-től, hogy fontos megbeszélni valója van – világosított fel Jasper.

- Nos, hova is megyünk lánybúcsúra? – kérdezte Rose.

- Az titok, viszont Jazz édesem. Meg kell beszélnünk valamit – ragadta kézen Alice vőlegényét és felrohant vele az emeletre.

- Mi is két nap múlva indulunk Jazzy fiú búcsúztatójára. Hát nem szuper? – kérdezte Emmett.

- De az – válaszoltam bárgyún. – Ti hova mentek?

- Azt nem tudom, csak azt, hogy te hova mész.

- És hova?

- Alice meglep egy KEDVES ismerőssel…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés