(Edward szemszöge)

Ma érkezik meg a mi kis hercegnőnk. Alig várom már, hogy velünk legyen! Bella szerint ez már beteges, de engem nem tud izgatni! Csak az lebeg a szemem előtt, hogy minél jobb pót apuka legyek a pöttöm számára. Szerelmem gyakran megjegyezte, hogy már valószínűleg egy diliházban lennék, ha én lettem volna terhes Pattyval. Ez megint beindított bennem valamit, mert Jasper, két napig nem mert a közelembe jönni.

- Mindjárt itt lesz! – szólalt meg csilingelő hangon Alice.

- De jó! – suttogtuk, izgatottan Bellával.

- Állíts le magadat öcsi! – nevetett Emmett.

- Fogd be! – morogtam rá, miközben hátrafordultam hozzá.

- Persze min…

- Bella! – bátyám nem tudta befejezni a mondatot, mert valaki édes, és kissé sikító hangon, ugrott szerelmem nyakába.

Megmerevedtem a hang hallatára, és lassan visszafordultam. Szerelmem karjaiban, egy szépséges kislány volt. Ugyanolyan hosszú sötétbarna haja, és csokoládé színű szemei voltak, mint az édesanyjának. Hihetetlenül gyönyörűek voltak együtt. Mint két tojás, szinte minden egyes porcikájuk ugyanolyan volt.

- Patty! – suttogta szerelmem, és még jobban magához szorította, egy szem kislányát.

- Mi, elmentünk! – üzente gondolatban Emmett.

Nem tudtam neki válaszolni, mert lekötötte a figyelmemet, az előttem lévő két szépség.

- Te ki vagy? – vett észre a kis csöppség, és a rá jellemző gyermeki bájjal tette fel a kérdést.

- Edward Cullen vagyok, Bella barátja – válaszoltam neki, és óvatosan végigsimítottam az arcán, mire elpirult és lesütötte szemeit. Muszáj volt elmosolyodnom gyermeki ártatlanságán. Ha ő is, olyan pirulós fajta, mint az édesanyja, akkor nagyon meg fogom szeretni, már ha ez lehetséges, mert már így is oda-vissza vagyok érte, pedig csak pár perce ismerem személyesen.

- Ne légy zavarban! – suttogtam neki, mire felkapta a fejét.

- Olyan furi vagy! Anyunak a múlt héten volt egy esküvőszervezése, és ott olt egy veled egyidős srác, és ő nagyon nem szeretett. Folyton letörpézett!

- Akkor annak a srácnak egy csöppnyi agya sem volt, mert te gyönyörű vagy!

- Kezdek féltékeny lenni! – szólalt meg Bella.

- Jól teszed! – kuncogtam. Egyszerűen imádtam, amikor féltékeny valakire, mert akkor megjelenik a szemöldöke között, az az észveszejtő kis ránc.

- Patricia Shepard vagyok, de hívj Pattynak – mosolygott rám.

Gondolataiból azt olvastam ki, hogy nagyon is örült az apró bóknak. Ez megrémisztett egy kicsit. Egy négy éves kislánynál az számít normálisnak, ha a szülei babusgatják, és dicsérik őt. Talán Amanda és a párja nem foglalkozik vele eleget?

A másik lehetősig, pedig az volt, hogy megtetszettem neki, de ezt a gondolatot tovahessegettem, amikor meghallottam, hogy mennyire örül, hogy Bellának ilyen barátja van. Ezek szerint kedvel engem!

Nem tehettem róla, de szerelmem kedvenc féloldalas mosolyát rájuk villantottam, mire mindketten rekordgyorsaságban elpirultak. Nem tudtam tartóztatni magamat, mert elkezdtem nevetni.

- Na, jó menjünk! – szólalt meg Bella.

Felkaptam szerelmem lányának poggyászát, és elindultunk a tömegben.

- Mesélsz valamit Edward? –kérdezte Patty.

- Mit szeretnél hallani?

- Hát, mondjuk… Milyen a családod? – mosolygott rám.

- Nos Esme és Carlisle a szüleim, de nem a vér szerintiek, mert örökbe fogadtak engem, és még négy testvéremet. Van két nővérem Alice és Rosalie. Alice kedvenc testvérem. Rettentően kicsi, és bosszantó, de mindig lehet rá számítani, mindezek mellett pedig ruhabolond. Rosalie a családunk leghiúbb tagja. Állandóan magával foglalkozik, és úgy gondolja, hogy ő a világ legszebb nője. A számára idegenekkel nagyon bunkó, és gonosz tud lenni, de ha valakit megkedvel, amellett az élete végéig kitart.

Van még két bátyám Emmett és Jasper. Emmett külsőleg leginkább egy megtermett grizzlyre hasonlít.

- Azok olyan cukik! – szólt közbe Patty, és gondolataiban megjelent egy csomó medve. – Folytasd lécci! – kérlelt.

Beültünk az autóba. Szerelmem kivételesen nem mellettem ült, hanem hátul, a lánya mellett, aki egy gyerekülésben foglalt helyet. Bella eleinte ellenkezett, amikor be akartam szerezni az ülést, hogy ez az ő feladata, és nem szeretné, ha én költeném a pénzem, de aztán néhány csók és ölelés után boldogan egyezett bele, hogy a lányára költsem a pénzem.

Alice-t viszont meg sem próbálta leállítani, mert tudta, hogy ő jönne ki a vitából vesztesen. Nővérem, amint tudomást szerzett kedvesem gyermekéről, és annak négy éves mivoltáról, bevetette magát Washington állam összes gyermekruha boltjának a kifosztásába.

Bellának nyugtatót kellett beadni, amikor is három nap elteltével Alice beállított jó pár kupac ruhával, amit az új házunkban lévő gyerekszoba gardróbjába gondosan bepakolt. Mivel már csak Alice-re vártunk, aki szerencsére még sötétedés előtt megérkezett, elmentünk vadászni a többiekkel. Kivételesen Esme és Carlisle is velünk tartott. Aggódtam, hogy szerelmem, mit fog csinálni egyedül, de aggodalmam feleslegesnek bizonyult, ugyanis, Bella, ahelyett, hogy bulizni ment volna el, mint a többi, vele egykorú fiatalok, otthon marad, és az számolgatta, hogy Alice mennyi pénzt költött.

Reggel az ágyunkban fekve, egy számológép és egy matekfüzet mellett találtam. Nem kellett sokáig várnom rá, hogy felébredjen. Amint szempillái megrezzentek, édes csókot leheltem a szájára. Boldogan, mosolyogva köszöntött, hogy itthon vagyok, de amint rákérdeztem, hogy miért töltötte az éjszakát a számológép, és a füzet társaságában, megremegett, és hátat fordítva az ablakhoz sétált. Megtámaszkodott a párkányon, és kérlelni kezdett, hogy adjam meg Alice bankkártyájának a számlaszámát. Nem értettem, hogy miért kell neki, de amikor rákérdeztem csak annyit mondott, hogy nem akarja még jobban felhúzni Esmét és Carlisle-t, aztán zokogva a földre rogyott. Rémülten futottam oda mellé, és próbáltam beszélgetésre ösztönözni, de ahelyett, hogy a problémáját mondta volna el, magát kezdte el ostorozni. A senkiházi, olcsó, kis lotyó, még a legszebb jelző volt, amit magára használt, aztán belekezdett, hogy ő nem tudja visszaadni azt a rengeteg pénzt, amit Alice költött, de megígérte, hogy rögtön felöltözik, és a kártyáján lévő pénzt, rögtön átutaltatja nővérem bankszámlájára, és szól Mrs. Newtonnak, hogy a következő fizetéseit, Alice kapja meg. Magamhoz rántottam, és szerelmes csókokkal próbáltam elosztani szomorúságát. Több-kevesebb sikerrel, de meg tudtam nyugtatni őt, hogy Esme és Carlisle a világ legboldogabb vámpírjai, hogy egy kisgyermekre költhetik a pénzüket. Nem sikerült őt túlzottan meggyőznöm erről, de miután galád és alattomos módon, belecsempésztem a reggelijébe ez ki nyugtatót, rögtön jobb lett a hangulata.

- Edward! – sikította Patty.

- Mi az? Történt valami? Jól vagy? – fordultam hátra, aggódva, de életem értelmein semmit sem láttam, ami miatt bármi is történhetett volna velük valami.

- Semmi baj, Edward, de már öt perce szólongatunk, de te még mindig nem szólaltál meg. Ha Patty sikítására nem reagáltál volna, akkor felhívtam volna Carlisle-t. Minden rendben? – kérdezte szerelmem, miközben furcsa pillantásokkal méregetett.

- Nincs semmi baj, csak elgondolkoztam egy kicsit.

- Akkor mesélsz Emmettről és Jasperről? – kérdezte izgatottan a mi kis csöppségünk.

- Persze! – mosolyogtam rá, mire szíve kihagyott pár dobbanásnyit, majd őrülten zakatolni kezdett, és az arca felvette egy egészséges paradicsom színét. Pont, mint az édesanyja.

- Szóval Emmett a mi nagy medvénk, emellett ő a házban a humorzsák. Mindenkit szeret idegesíteni és piszkálni, de ha leszidjuk őt, akkor úgy viselkedik, mint egy durcás kislány.

- Kikérem magamnak, és a velem egyidőseknek! – kiáltott fel Patty, mire mi nevetni kezdünk Bellával.

- Bocsáss meg!

- Semmi baj, de fojtasd!

- Jasper a mindig megfontolt és komoly családtag. Nagyon jó el lehet vele beszélgetni, és ezek mellett könnyedén átérzi mások érzéseit – utaltam bátyám képességére, és a visszapillantó tükörben láttam, hogy szerelmem egy mosolyt próbál elfojtani, burkolt célzásom miatt, amiből a lánya semmit sem értett. – Mindezek mellett Alice, Jasper párja, Emmett pedig Rosalie –val van együtt.

- Aha – mondta Patty, majd utunkat csöndbe burkolózva folytattuk.

Istenem ad, hogy megkedveljen ez a kis tünemény!

( Patty szemszöge)

Már egy hete itt vagyok Bellánál, pontosabban anyánál. Ő nem tudja, hogy tudom, mi a titka. Arról nincsenek információim, hogy miként is születtem meg, és hogy ki az apukám, de azt tudom, hogy én Edwardot akarom apunak! Olyan kedves, megértő és segítőkész. Esténként mindig szokott nekem zongorázni, hogy nyugodtabban tudjak aludni, reggelente pedig mielőtt még anya felkelne, akkor együtt szoktuk elkészíteni a reggelit. Egész nap játszik velem, egyik nap pedig levitt a ház alatti medencébe. Nagyon szeretem őt! Viszont van egy másik személy is, akit nagyon megszerettem.

Emmett. Azt hiszem, hogy szerelmes vagyok belé. Mindig elpirulok, ha hozzám szól vagy velem játszik. Mindig azt mondja, hogy én vagyok a kis hercegnője. Ha felnövök, akkor ő lesz a férjem, lesz egy csomó gyerekünk, és boldogan fogunk élni! Senkinek sem fogom megengedni, hogy elvegye tőlem, mert ő a szőke hercegem, barna kiadásban.

- Kicsim, nincs kedved elmenni egy kicsit Charlie-hoz? – jött le a lépcsőn anyu, illetve Bella. Muszáj őt így hívnom, ha nem akarok lebukni.

- De, persze! Mehetünk! – pattantam fel, és a garázs felé indultam.

Ott beültünk Edward, gyönyörű, ezüst Volvójába, majd anya indított, és nagypapa felé vettük az irányt.

(Bella szemszöge)

Aggódva léptem be a nagy Cullen ház ajtaján. Nem értettem, hogy Alice-nek miért volt olyan fontos, hogy Patty nélkül tudjunk beszélni. Talán ellenséges vámpírok közlednek? Vagy.. Lehet, hogy elegük van már belőlem? Ennek gondolatára a fájdalom elemi erővel söpört végig rajtam. Ha Edward már nem szeret, akkor nyugodtan megmondhatta volna négyszemközt is. De az is lehet, hogy már a többiek nem bírnak elviselni. Nem Bella, nem zokoghatsz, mint egy ötéves!

- Bells, minden rendben? – jött oda hozzám Jasper, és szorosan megölelt.

Megnyugodtam, mert ha már nem akarnának látni, akkor Jasper nem ölelne magához.

- Most már igen! – suttogtam a vállába.

- Oké, később ráértek kiélni az egymás iránt érzett testvéri szereteteket, de most van fontosabb dolgunk is! – szólalt meg Alice türelmetlenül, miközben a család többi tagjával, helyet foglalt a nappaliban.

Jasperrel, mi is leültünk párunk mellé. Szorosan belekaroltam Edwardba, mire Esme megajándékozott legkedvesebb mosolya egyikével. Természetesen most is fülig vörösödtem.

- Szóval, azért hívtalak ide titeket, mert ma reggel volt egy látomásom – kezdett bele Alice. – Egy esküvőn voltunk. Emmett és Patty esküvőjén. Patty körülbelül tizenkilenc éves volt – mindenki megdermedt, de én nem foglalkoztam vele annyit.

- Alice, Emmett nem fantáziálgat arról, hogy elvesz egy négyéves kislányt, úgyhogy csak is Patty miatt láthattad ezt. Kisgyerek, és aki sokat foglalkozik vele, abba beleszeret. Ez teljesen normális! – nyugtattam meg őket.

- Bellának igaza van. Meg sem fordult a fejemben, hogy elveszem Pattyt – mondta Emmett.

- Nem értitek! – fakadt ki Alice, és felpattant. – Egyik ötök sem fantáziálhatta ezt! Emmett nem az a házasodó fajta, főleg Rosalie után.

- Nem értelek!

- Elezar régebben mondta, hogy a képességem fejlődni fog. Ez azt jelenti, hogy már nem kell valakinek elterveznie valamit, mert anélkül is látni fogom a jövőt, sőt, jó néhány évre előre is láthatok! Ez történt most!

- Mire akarsz ezzel célozni? – kérdezte Edward.

- Patty az esküvőn vámpír volt! Nem értitek? Ha Patty felnő, akkor vámpírként Emmett felesége lesz!

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2010.08.14. 14:25 Süti húúha..ez nagyon durca lesz:D:D várom a folytatást, nagyon király lett, grat