Edward bevezető mondatát kínos csend követte. Magamban számoltam a másodperceket, és azon gondolkoztam, vajon mire vár, miért nem folytatja. Harmincnyolcnál Leo váratlanul megszólalt, és hadarni kezdett. Lehet, hogy előtte próbáltak rájönni, mit akar a másik...
- Oké, lehet, hogy el kellett volna mondanom, de még csak tegnap este történt, és túl frissnek találtam, hogy elmondjam nektek, de... Igen, Olivia és én együtt járunk - mentegetőzött Leo. Szegény még nem sejtette, hogy ennél többről lesz szó.
Kíváncsian vártam Edward válaszát, és közben egy kicsit aggódtam, hogy miképp fog elsülni a helyzet. Tudtam, hogy Ő az egyik legcsodálatosabb és legbátrabb teremtmény a világon, de tartottam tőle, hogy pont úgy zavarban lesz, mint Leo, márpedig határozottnak kell lennie. Bizonyos szempontból egy kamaszfiú sokkal nagyobb kihívásnak tűnt, mint pár vérszomjas nomád... Ezért aztán eléggé meglepődtem Edward ironikus válaszán.
- Nos ahhoz képest, hogy milyen friss, eléggé komolynak tűnt, amit francia előtt műveltetek - jegyezte meg teljesen nyugodt hangon. Lelki szemeim előtt láttam az arckifejezését: sima és érzelemmentes, csak a szemén látszott, hogy mennyire koncentrál, és valószínűleg közben Leo gondolatait is figyeli. Gyorsuló szívverés jelezte Leo hangulatának megváltozását. Úgy tűnt, hamar a lényeghez értek. Egyszeriben szégyellni kezdtem magam, amiért nem bíztam eléggé Edwardban. Magamból indultam ki, én nem lettem volna elég ügyes ehhez... Persze, még Ő sem volt túl a nehezén, a konkrétumok még nem kerültek terítékre.
- Te leselkedtél utánam? - tört ki Leo döbbenten. - Azt hittem, megegyeztünk...
- Nem leskelődtem - vágott szavába Edward. - Arra volt órám, és véletlenül nem csukott szemmel közlekedtem a folyosón. Ezer bocsánat...
Alig emelte meg a hangját, ami még mindig nagyon nyugodtan tűnt, de áradt belőle valami erő, ami azonnal lelohasztotta Leo felháborodását. Talán a nem túl sűrűn használt szülői tekintély volt az.
- De hiszen olyankor neked tornaórád van, az a másik irány - tiltakozott erőtlenül.
- Szerdánként művészet van - emlékeztette Edward, aztán erélyesen hozzátette: - És ne tereld a szót! Nem az órarendem a téma, hanem ami közted és Olivia között folyik!

Újabb hosszú csend következett, én pedig vártam a folytatást. Újra aggódni kezdtem, mert úgy tűnt, nem lehet majd a laza szülő stílusban megoldani ezt a beszélgetés. Viszont tapasztalatból tudtam, hogy nem jó Leót túlságosan felhúzni, mert akkor direkt az ellenkezőjét fogja tenni, mint amit kérünk tőle. Edwardnak szüksége volt a segítségemre, nyilván nem személyesen, hiszen az csak tovább rontott volna a helyzeten. Elképzeltem, ahogy kivonulok, leültetem Leót, aztán belekezdek...
- Tudod, amikor egy fiú és lány nagyon szeretik egymást...
Megborzongtam. Nem, Edwardnak kell beszélgetnie Leóval, de egy csapat vagyunk, és attól, hogy nem vagyok ott, még segíthetek neki. Övé a neheze, hiszen neki kell szemtől szembe beszélgetnie Leóval a szexről, én pedig itt hallgatózóm nyugodtan. Pont ezért higgadtabban tudtam gondolkodni, és igyekeztem ezzel Edward segítségére lenni. Erősen koncentráltam, hogy meghallja a gondolataimat.
- Nyugodj le egy kicsit, ne felejtsd el, jó kapcsolatra törekszünk! Ne légy túl szigorú, próbáld az ő álláspontjáról megközelíteni... - üzentem Neki.
Hallottam, ahogy mélyet sóhajt, aztán a korábbiaknál még higgadtabban és egy kicsit könnyedebben folytatta.
- Nézd, Leo, tudom, hogy megegyeztünk, hogy a magánéleted az magánélet, és csak annyi közöm van hozzá, amennyi egy átlagos emberi szülőnek lenne. Ezt tiszteletben tartom, de vannak dolgok, amiket nem hagyhatok figyelmen kívül. Erre a beszélgetésre akkor is sor kerülne, ha egyszerű földi halandók lennénk, és nem járnék veled egy iskolába. Mert akkor nem láttam volna, amit láttam és csak később jutott volna eszembe ez a dolog, amikor talán késő...
- Elég a körülírásból - figyelmeztettem Edwardot, pont amikor Leo kétségbeesetten felnyögött.
- Nem... Istenem, ugye nem akarsz... olyasmikről beszélgetni? - minden dühe és harciassága elpárolgott és a hangján már kizárólag csak a zavar érződött.
- De - bökte ki Edward, és érződött a hangján, hogy legszívesebben azt mondaná, dehogyis, eszemben sem volt, menj csak a dolgodra... De nem tette, mert jó apa volt.

- Apa, ne már! Kérlek, ne! - fogta Leo könyörgőre.
- Én sem örömömben teszem - felelte Edward összeszorított fogakkal. - De fontos, hogy időben beszélgessünk erről és ne csak olyan felületesen, ahogy az iskolákban szokás.
Leo újabb próbálkozásba kezdett, talán a védekezés a legjobb támadás alapon. Elvigyorodtam erre a gondolatra, érdekes, hogy pont ez a közhely ugrott most be...
- Apa, figyelj, nyugodtan hanyagoljuk ezt a témát. Oliviával ez a dolog tényleg még nagyon friss, és még tizenhat sem vagyok... Felesleges mindkettőnket kínoznod. Különben sem vagyok hülye, és ott a tévé meg az internet, manapság már mindent megtalálni ott.
Hiába választott el engem az egész kínos beszélgetéstől egy ajtó, mégis pontosan éreztem Edward kínját, és a sürgető vágyat, hogy rövidre zárja. Ideje volt egy újabb üzenetnek.
- Tarts ki, eddig jó! Térj a lényegre, legyetek túl rajta és kész! Meg tudod csinálni, szeretlek! - biztattam.
- A tévében és az interneten megtalálható mindenbe elég sok hülyeség is keveredik - ellenkezett Edward. - Tudom, hogy még csak most ismerkedtetek meg, de pont ezért szeretnék már beszélni veled erről. Ne érts félre, örülök, hogy ilyen hamar barátokra leltél, csak aggódom egy kicsit. Még egy hete sem élünk itt, és ti már... együtt jártok, és amit láttam, az elég meggyőző volt.
- Jaj, ne már - Leo valósággal nyafogott. - Apa, csak csókolóztunk! És az, hogy pár nap alatt összejöttünk nem jelenti azt, hogy máris lefekszünk egymással, jövő hónapban feleségül veszem, és egy év múlva nagyszülők lesztek! Szó sincs ilyesmiről...
- Ezt örömmel hallom, de azért jobb lenne tisztázni pár dolgot, nehogy véletlenül mégis nagyszülők legyünk...

- Oké, essünk túl rajta - morogta végül Leo lemondóan. - A francba is, ilyen hülyén még sosem éreztem magam...
Edward lendülete egy picikét megakadt a beleegyezéstől. Vagy talán attól, hogy elérkeztek a beszélgetés lényegéhez, ahol már nem lehetett körülírni a dolgokat... Leguggoltam, és kikukucskáltam a kulcslyukon - nem volt túl komoly cselekedett, de majd megölt a kíváncsiság. Edward nekem háttal sétálgatott, Leo pedig kétségbeesett arckifejezéssel ült a kanapén. Pont az ő arcára voltam kíváncsi.
- Szóval, nyáron Carlisle elvégzett rajtad pár vizsgálatot, és ezekből kiderült, hogy... öhm... szóval egy nap akár lehetnek majd gyerekeid is. Ha nem változik közben a tested, elvileg lehetséges, hogy apa legyél. De jelen pillanatban is nemzőképes vagy, szóval nagyon fontos a biztonság, mert egyikőtök sem elég érett ahhoz, hogy kisbabátok legyen! Ráadásul még ha gyerek nem is lesz, elég emberi vagy, hogy elkaphass valami betegséget, vagy ilyesmi. Ezt nem Olivia ellen mondom, csak általánosságban - tette hozzá gyorsan. Eddig egész ügyes volt. - A védekezés kettőtökön áll, de általában mégis a fiúé a nagyobb felelősség, szóval... Ez nagyon fontos.
- Eddig semmi olyat nem mondtál, amit az iskolában még ne vertek volna a fejünkbe- szúrta közbe Leo.
- Rendben, akkor nézzük... kevésbé gyakorlatiasan. Hiába nevezhetjük testiségnek is a... a szeretkezést, a lelki oldal szintúgy fontos, és ez különösen igaz a lányokra. Fontos, hogy az első alkalommal várjatok, míg megismeritek egymást, amíg biztosak lesztek benne, hogy a másik az igazi. Álszentség volna azt mondanom, hogy várjatok az esküvőig, de nem szabad elkapkodni. Talán már próbálkoztatok is, ha nem is Oliviával, hanem már korábban. De ez olyasmi, amivel
megéri várni. Ha később szakítotok, vagy ha nem úgy sül el a dolog, ahogy tervezitek, akkor esetleg megbánhatjátok. Az előbb azt mondtam, a lányoknak fontos az első alkalom, de persze a fiúknál is, csak nálunk talán egy kicsit könnyebb. De ez még nem azt jelenti, hogy semmi jelentősége, ha a barátaid esetleg már... túl vannak az első alkalmon, az sem jelenti azt, hogy akkor neked is gyorsan... követned kell a példájukat. Megéri várni, Leo, hidd el nekem, én is közel száz évig...
- Ne, Apa! - Edward monológja alatt Leo feje egyre vörösebb színt öltött, és most valósággal kitört. - Ezt ne! És még különben sem mondtál újat, szóval akár be is fejezhetjük...

Edward mélyeket sóhajtott, és egy kicsit lassabban járkált fel-alá. Kezdett egészen belejönni, még ha a virágnyelvű megfogalmazással adódtak is problémái...
- Leo, kérlek, ne poénkodd el! A szex felelősség! Nem akarok orvosi kiselőadást tartani neked, vagy bármit is megparancsolni, nem fogsz olyan tisztaság-gyűrűt kapni, mint amit a mai álszent sztárocskák hordanak. Nem akarom még nehezebbé tenni, de kérlek, vedd kellően komolyan a helyzetet! - Leo bólintott, miközben lehetetlen módon az arckifejezése még elkeseredettebb lett. Edward megnyugodva folytatta. - Rendben, ha szeretnéd, térjünk rá arra a részre, amiről
egészen biztos, hogy még nem esett szó az iskolában. Tudom, hogy sokban különbözöl tőlünk, de nem szabad elfelejtened, hogy attól még nem vagy egészen ember. Mint mondtam, ez az egész felelősséggel jár, és számodra többel, mint egy átlagos fiú esetében. Félig vámpír vagy, és ha eddig nem is voltak gondjaid, sosem lehetsz egészen biztos magadban... A testi szerelem egy igazán különleges és erőteljes élmény az emberek számára is. Vámpírként azonban még különlegesebb... A szeretkezés a szaporodás szükséges velejárója, és mint ilyen egy igazán ösztönös cselekedet. Vámpírként, kitűnő érzékszervekkel sokkal erősebben éled át, és teljesen elvesztheted az önuralmadat. Egy embernél ez nem jelent többet pár önfeledt pillanatnál, vagy óránál... De egy vámpírnak nem csak ilyen jellegű ösztönei vannak, ha elveszíted a kontrollt, olyat tehetsz, ami most eszedbe sem jutna... Annyira közel a másikhoz, annyira intenzíven érezve az illatát, a vérét... elég veszélyes a dolog. Tudod, én nem voltam elég óvatos, és amikor...
Leo ekkor már tűzvörös fejjel ült. Pár perccel ezelőttig nem is hittem volna, hogy képes ilyen emberien elvörösödni, de lassan az én rekordjaim felé haladt... Amikor Edward a saját példáját kezdte mesélni, hirtelen a fülére szorította a kezeit, és dúdolni kezdett.
Edward feltartott kézzel jelezte, hogy megadja magát, és nem folytatja.
- Apu, nem akarok rád és Anyára gondolni... - borzongott össze Leo. - Megértettem a lényeget, nem kell példa!

Újabb rövid szünet következett. Edward tovább rótta a köröket, Leo pedig úgy nézett ki, mint aki három hétig a legijesztőbb horrorfilmeket nézte, és most egyedül maradt egy szellemkastélyban. Persze, ha valaki vámpír, a horrorfilmek varázsa eltűnik, de Leo tényleg úgy ült ott, mint akit halálra ítéltek. Néhány perc hallgatás után reménykedve megkérdezte, hogy vége van-e, de Edward még nem végzett.
- Esetleg van valami, ami érdekel? Vannak kérdéseid?
- Lenne egy. Komolyan gondolod, hogy még beszélgetni is fogunk? - háborgott Leo.
- Reméltem. Ha csak én beszélek, az tényleg semmivel sem több, mint egy iskolai előadás... De ha te ahhoz ragaszkodsz. Vegyük át újból... Tehát, a védekezés. Rég nem jártam iskolába, szóval nem tudom, osztanak még az ilyen felvilágosító órákon óvszert? Csak mert ha szeretnéd vehetünk neked, ha nem akarod magad intézni, vagy ilyesmi...
- Istenem - nyögte Leo égre emelt szemekkel. - Igen, Apa, osztanak óvszert. És nem, nem fogok veled kézen fogva elmenni gumit venni! Most komolyan, inkább magam intézném, ha megengeded.
- Jó, jó - mentegetőzött Edward. - Örülök, ha elintézd egyedül, csak tényleg ne feledkezz el róla!
Leo csak motyogott valamit az orra alatt arról, hogy addig azért nem vár, amíg szenilis vénember lesz... Gondoltam, hogy megüzenem Edwardnak, lassan abbahagyhatja, nehogy túlzásba essen és ellentétes hatást érjünk el Leónál. De megoldotta Ő nélkülem is.

Edward néhány újabb néma kör után végül helyet foglalt Leo mellett a kanapén. Egészen más hangon szólalt meg, mint előtte, sokkal természetesebb és érzelemdúsabb volt.
- Figyelj, Leo! Én értem, ha ez most zavarba ejtő neked. Nekem sem egyszerű, úgy értem, sokkal szívesebben olvasnék egy könyvet, mint hogy ilyesmikről beszélgessünk, de a szülőség nem a kényelemről szól. Nem várom tőled, hogy olyan dolgokba avass be, amiről talán a barátaiddal beszélsz, vagy még velük sem. Csak szeretném, ha belátnád, hogy kötelességemnek éreztem erről beszélni veled, méghozzá időben. Különösen azért, mert nem vagyunk átlagosak, talán az osztálytársaidnál működik, hogy a szülők az internetre hagyják az ilyesmit, de nekünk vannak sajátosságaink. Különben is úgy gondolom, hogy ha kellemetlen is az ilyen beszélgetés, valahol mégis fontos, hogy ilyenekről is tudjunk beszélgetni. Tudod, a Cullen családban általában nincsenek tabuk, persze nehéz is volna, ha mindenki pontosan hallja mit mond a másik, sőt esetemben azt is, mit gondol, meg ugye Alice... Szóval tiszteletben tartom a kérésed a magánéletre, de attól még szeretném, ha tudnánk beszélgetni...
Valósággal éreztem, ahogy a hangulat megváltozik, kissé megenyhül közöttük - persze nem úgy, hogy Leo hirtelen a téma folytatásáért kezdett könyörögni. Szó sincs róla - ugyanolyan kínosan érezhették magukat, de Edward újabb monológja valahogy mégis oldottabbá tette a helyzetet. A kényelmetlen és számomra mulatságos beszélgetés egy picikét bensőségesebb lett. Épp ezért nem értettem, miért vált Leo arca újra egyre és egyre vörösebbre. Egészen addig nem is jöttem rá, míg meg nem törte a hosszú hallgatást.

- Szerinted... lehetségesnek tartod, hogy ha majd egyszer valakivel, hát szóval... úgy együtt leszünk, akkor belőlem hirtelen kitörjön a vámpír? - nyögte ki nehezen és arcán igazi aggodalom látszott.
Edward is zavartnak és nyugtalannak tűnt a kérdéstől - talán mert nem lehetett biztos a válaszban, vagy talán mert félt tőle. Hosszasan gondolkodott és végül nagyon megfontolt, kissé talán kitérő választ adott.
- Nem tagadhatod meg azt aki vagy, ez örök szabály. Te félig vámpír vagy, ez sem kérdéses. De, hogy miként reagálnál egy ilyen helyzetben azt nem tudhatom biztosan. De én optimista lennék a helyedben... A vadászat nagyon ösztönös cselekedet, emberként gondolkodva nem is lennénk rá képesek, de te olyankor is nagyon józan tudsz maradni, pedig sokan ezt évekig gyakoroltuk. Persze itt nem csak az ösztönösségről van szó, bele kell kalkulálni, hogy mennyire intenzív lesz számodra az élmény. Rengeteg új érzés, és illat. Sokkal erősebben érzed majd a lány illatát, de ez talán nem számít, hiszen számodra még az sem jelent csábítást, ha valaki vérzik a közeledben. A lényeg az önuralom. Ha majd kicsit közelebb kerülsz egy lányhoz, jobban tudhatod majd mire számíts, hiszen akkor már érezni fogod, hogy csak a... természetes vágyakozást érzed, vagy van-e valami más is, valami a vámpír énedből. Akkor még időben megállhatsz, és még rengeteg időd van kifejleszteni az önfegyelmedet. Ha szükséges, persze.

Leo bólogatott, és megint hosszan hallgattak. Megvártam, míg felteszi a következő kérdést, akkor gyorsan a szekrényhez osontam, hogy végre eleget tegyek jóval korábban tett kijelentésemnek, miszerint átöltözöm.
- Ha mégis... elveszteném a kontrollt, és hirtelen előtörnének a ragadozó ösztöneim, akkor mi történne? - faggatózott tovább Leo.
- Újabb fogós kérdés - vigyorgott rá Edward. - Valószínűleg megharapnád, de megnyugtató, hogy nem termelsz mérget, szóval nem tudnád átváltoztatni. Ha ez történne, az mindenképpen furcsa lenne, mármint nehéz lenne ráfogni, hogy a... szenvedély hevében elragadtattad magad, mert egy vámpír harapása az igazi harapás. A gyilkos harapása az áldozatba. De a jobbik esetben ennyi volna, egy harapásnyom, ami hetek múltán eltűnik. A legrosszabb esetben viszont... Te is tudod, megtörténhet olyasmi, amire sosem számítottunk, hiszen mindeddig érdektelen voltál az emberi vér iránt... Nehéz megjósolni, hiszen olyan különleges vagy. Én például csak feküdtem anyád mellett, és egyszer csak...
- Apa, a rohadt életbe, légyszi ezt ne! - pattant fel Leo dühösen és a meghitt hangulat egy csapásra elpárolgott. Nem tudtam, hogy tényleg ennyire zavarja ez a téma, vagy valami más is van a háttérben... Talán csak menekülni próbál. - Köszi mindent, örülök, hogy beszélgettünk, ha egyszer lefekszem valakivel akkor védekezni fogok és megpróbálom nem megölni. Most megyek, ha nem bánod.
Edward csak bólintott, megvárta míg az ajtó becsukódik immár megint paprikavörös fejű fiunk mögött, aztán hangos sóhajtással hátradőlt a kanapén és lehunyt szemekkel pihent. Vártam egy kicsit, majd halkan kilopóztam hozzá.

- Ügyes voltál - jutalmaztam meg egy csókkal.
- Hallgatóztál? - kérdezte mosolyogva, miközben átfogta a derekam, hogy ne húzódhassak el.
Kár lett volna tagadni, így hát bólintottam. Váltottunk még pár óvatos csókot, de aztán elhúzódtam és figyelmeztettem Edwardot Leo megjegyzéseire. A következő hetekben még figyelmesebbnek kell lennünk, hiszen a jelek szerint nagyon zavarja ha kettőnk között felforrósodik a hangulat. Persze mindig figyeltünk erre, de ezek szerint nem vettük elég komolyan az apró csipkelődéseit...
- Jól megoldottad, büszke vagyok rád - dicsértem meg újra.
- A végén egy kicsit túlzásba estem a közvetlenséggel. De azt hiszem, ezt leszámítva tényleg egészen jól ment - helyeselt Ő. - Remélem meglesz a hatása, és egy kicsit megfontoltabb lesz. Bár lehet, hogy feleslegesen aggódtunk. Észrevetted mit mondott?
- Sok mindent mondott. Mire kellett volna felfigyelnem?
- Az elején magyarázkodott, hogy milyen friss még a kapcsolatuk Oliviával meg minden - kezdte suttogva Edward. Leo közben a fürdőbe vonult, és hallottam a víz zubogását, de sosem lehet nála tudni, mikor hallgatózik. - De később, amikor a jövő került szóba, amikor ő kérdezett, akkor azt mondta, ha majd egyszer valakivel, szóval talán nem olyan komoly a dolog, csak manapság már másképp megy, mint a mi időnkben.
- Nem mondd, azt, hogy a mi időnkben, attól olyan öregnek érzem magam - pirítottam rá, de közben azon gondolkoztam, amit mondott. Örültem volna, ha így van, mert őszintén szólva nem kedveltem Oliviát. Nem szép dolog ismeretlenül ítélkezni, de ez van. Nem az a fajta lány volt, akit szívesen látok a fiam mellett.
- Én öreg is vagyok - kacsintott Edward, mire tarkón legyintettem.
- Öreg és tapasztalt - szólaltam meg később. - Ezért oldottad meg ezt olyan jól. Elégedett vagyok a teljesítménnyel, úgyhogy holnap is tarthatsz egy kiselőadást neki a drogokról meg az alkoholról.
Edward csak a fejét rázta, és azt mondta, ha ragaszkodom hozzá, tartsam meg én, elvégre ez már nem olyan kényes téma. Úgy döntöttem, később megvitatjuk.

Másnap reggel derült csak ki, hogy Leo is számított a folytatásra. Legalábbis erre következtettem abból, hogy szinte menekült előlünk. Reggel egy rövid köszönés után egyedül indult az iskolába, ha véletlenül összefutottunk a folyosón, akkor épp csak ránk nézett. Szólt, hogy délután moziba mennek Oliviával - ennek örültem, legalább lesz végre egy randi-féleségük is -, és csak vacsorára ért haza. Néma csendben evett, megköszönte az ételt, és már el is tűnt.
- Kerül minket? - kérdeztem, bár majdnem biztos voltam benne, hogy így van.
Edward bizonytalan mozdulatot tett.
- Igyekszem vigyázni a személyes terére mentálisan is, de igen, azt hiszem, egy kicsit tart tőle, hogy újabb prédikációt tartogatunk neki.
Edward igaza másnap bebizonyosodott, Leo továbbra is csak akkor szólt hozzánk ha az udvariasság megkövetelte, vagy ha nem volt más választása. De ez nem azt jelentette, hogy hosszú percek teltek el néma csendben, hiszen amint lehetett, mindig lelépett. Aggódtam és örültem. Úgy tűnt nagy hatással volt rá a beszélgetés Edwarddal, csak féltem, hogy a megfelelő hatással volt-e. Bíztam benne, hogy bármi játszódik is most le benne, az nem fogja meggondolatlanságra késztetni. A beszélgetés után zavarban volt ugyan, de Edward szerint érezte a téma fontosságát. Annyira pedig nem rághatott be ránk a kínos téma miatt, hogy direkt hülyeséget csináljon. Azzal nyugtattam magam, hogy csak nem akar több ilyen zavarba ejtő kiselőadást végighallgatni, és ezért kerül minket.
Edward azzal biztatott, hogy minden rendben lesz, és Leo majd csak túl lesz ezen a megrázkódtatáson, hiszen egy lakásban élünk, nem kerülhet minket a végtelenségig. Engem azonban eléggé zavart az egyre hosszabbra nyúló bújócska.

Érthető hát, mennyire örültem, amikor több mint egy hét után, csütörtökön kijöttem spanyolról és Leóba ütköztem. Idegesen toporgott, és folyton visszapillantva a szomszéd terem ajtajára igyekezett engem odébb rángatni.
- Mi történt? - kérdeztem, és próbáltam nem túl feltűnően aggódni. De amikor ilyen arcot vágott, nehéz volt a testvéries viselkedés keretein belül maradni.
- Patrick - tátogta, és egy csapásra mindent megértettem. Hagytam magam bevonszolni egy sötét sarokba, hogy Edwardtól biztos távolságban beszélhessünk.
Az elmúlt hét aggodalmai közt egy kicsit megfeledkeztem Patrickről, nem nagyon láttam, Leo sem említette - hiszen szinte szóba sem állt velem -, és volt más, amin rágódhattam. Persze azért már elkezdett körvonalazódni bennem egy terv, de nem akartam feleslegesen bolygatni a témát.
Leo még egyszer körülkémlelt az egyre népesebb és zajosabb folyosón, aztán suttogva hadarni kezdett.
- Ma megint felhozta a témát, azt akarta, hogy adjam meg a számodat. Pedig mindent bevetettem, azt mondtam, hogy néha hisztirohamokat kapsz, meg fontolgatod, hogy apácának menj, és egy csomó hülyeséget, de nem érdekli.
- Mit mondtál a telefonos kérdésre? - faggattam gyorsan. El sem tudtam képzelni, milyen bonyolult lehet ez az egész Leónak - és, hogy mennyire nehéz eset lehet ez a Patrick gyerek.
- Semmivel sem tudtam lerázni, szóval azt mondtam, hogy megkérdezlek téged.
Bólintottam. Eljött a cselekvés ideje, nem hagyhattam, hogy egy levakarhatatlan tesztoszteron-bomba tovább gyötörje Leót miattam.
- Hol vagytok most? Ap... Edward már elment tornaórára, nem fogja észrevenni, mit csinálok, vigyél oda hozzá!

Leo az egyik nyelvi teremhez vezetett, nem is olyan messze. Franciája volt - kíváncsi voltam, hogy megy neki, mivel a hétvégi gyakorlás elmaradt Edwarddal -, és úgy tűnt Patrick is a teremben van. Épp serényen másolt valamit, amivel tovább zuhant nálam a sosem-létező népszerűsége.
- Hívd ki! - utasítottam Leót, mire ő kérdőn nézett rám. Óvatosan löktem rajta egyet, hogy útnak indítsam. - El tudom intézni, ne aggódj!
Leo bizonytalanul lépdelt be a terembe. Ledobta a táskáját, adott egy apró puszit Oliviának - mélyeket kellett lélegeznem, amikor láttam, hogy a lány azonnal a nyaka köré tekerte a karjait, mint valami vörös körmű, csinos kúszónövény -, aztán Patrickhez lépett, és közel hajolva mondott neki valamit. A srác azonnal felkapta a fejét, és az ajtó felé bámult. Mikor meglátott, intett, kérdezett valamit Leótól - kihallgathattam volna, de fontos volt, hogy nyugodt maradjak, és ismerve a mai fiúk szóhasználatát nem biztos, hogy a hallgatózás ezt elősegítette volna -, aztán felpattant és felém indult.
Miután megszületett a tervem még rágódtam egy sort azon, mennyire legyek udvariatlan. Amikor először találkoztunk Patrick egészen normálisnak tűnt. Persze, próbálkozott, de nem volt túlságosan vészes eset. Viszont Leo zargatása miatt kötelességemnek éreztem, hogy kellően határozott legyek az elutasításnál. Amikor a közelembe ért, a korábbi magabiztos mosoly elolvadni látszott, de hiába reménykedtem, továbbra sem érezte az ösztönös félelmet, és nem futott el.

- Beszélhetnénk? - kérdeztem még egészen normális hangon. Lelkesen bólintott. - Menjünk egy nyugodtabb helyre.
Úgy követett, akár egy pincsikutya, amíg egy csendesebb ablakhoz vezettem. A közelben csak egy-két végzős lézengett és habár ketten végigmértek, utána folytatták egymás ugratását, tehát viszonylag kettesben lehettünk. Láttam, hogy Patrick meg akar szólalni, de nem volt kedvem ócska bókokhoz, és az élvezkedő tekintetét is egyre nehezebben tűrtem.
- Két dolog van, amit szeretném ha tudnál. Az egyik az, hogy ha akarsz tőlem valamit, hozzám gyere, ne pedig az öcsémet nyaggasd ezzel! - A magamra erőltetett nyugalom szertefoszlott, amikor ehhez a mondathoz értem. Amúgy csak sajnáltam volna őt, amiért egy tininek tűnő vámpírnő után csorgatja a nyálát. De azzal, hogy a fiamat nyúzta miattam és vele osztotta meg nem éppen ártatlan véleményét, hát azzal nagyon felhúzott. - Ami engem illet, ez szerintem elég nevetséges, és a jövőre nézve is azt tanácsolom, hogy ha tetszik egy lány, ne a testvérén keresztül próbálkozz.
- Öhm, oké - mondta kicsit meghökkenten Patrick. Hirtelen nagyon ijedtnek tűnt, talán túlságosan is kemény voltam? Elvégre azt sem tudhatja, hogy Leo nem a testvérem, hanem a fiam. Akkor sem sokkal jobb a helyzete, de valószínűleg túl erősen reagáltam. - Csak fogalmam sem volt, hogyan kerüljek a közeledbe, de... Ha már így kettesben vagyunk...

Lehunyt szemmel, mélyeket lélegezve kapartam össze magam. Egyrészt nem akartam teljesen megfélemlíteni a srácot, másrészt, mert a beszélgetés kényesebb része következett. Sosem voltam jó az elutasításban, hiszen emberként nem is nagyon kellett gyakorolnom. Aztán ott volt mellettem Edward, aki elég meggyőző ellenérv a fiúk számára, így nem nagyon volt dolgom. De Patricket önerőből kell leráznom, méghozzá úgy, hogy hihető is legyen és egyúttal a többi fiútól is
megvédjem magam.
- Várj, mert van még valami - vágtam közbe a kissé még mindig megszeppent randira hívós szövegébe. - Kettőnk közt nem fog ez működni. Nem randizom. Nem csak azért, mert idősebb vagyok nálad, hanem azért is, mert... van valakim. San Franciscóban, és annak ellenére, hogy elköltöztünk még együtt vagyunk.
Patrick egy percig úgy bámult rám, mint aki nem érti amit mondok.
- Uh, értem - kezdte vontatottan. - Távkapcsolat. Oké, hát ez mellé ment...
Bólintottam egyet, aztán mielőtt mást is mondhatott volna, elköszöntem és ott hagytam. Torna órán sikerült levezetnem a feszültséget, és reméltem, hogy Patrickkel nem lesz több gond. Az öltözőbe menet írtam egy SMS-t Leónak, hogy képben legyen a helyzetről. A képzeletére bíztam, hogy magyarázza ki, hogy eddig miért nem beszélt az állítólagos barátomról - tudom, hogy szeret ilyen sztorikat kitalálni. Nekem pedig már csak egyetlen feladatom maradt, méghozzá elhinteni ezt a tényt másoknak is, így bebiztosítva magam.

A történet egyik felébe kénytelen voltam beavatni Edwardot, előbb-utóbb úgyis megtudta volna. Csak annyit mondtam neki, hogy volt egy srác, aki randizni hívott és, hogy ne keltsek gyanút, azzal utasítottam vissza, hogy van valakim San Franciscóban.
- Van okom a féltékenységre? - kérdezte Edward, mire játékosan vállat vontam.
Elégedett voltam a teljesítményemmel, mert azzal, hogy jó formán előre szóltam Neki, megelőztem a gyanakvását. Már csak olyasvalakire volt szükségem, akinek egy beszélgetésben keretében elmondhatom ezt, a többi majd szépen elterjed.
Épp ezen gondolkoztam, amikor matek előtt lehuppant mellém Helen, mintha csak önkéntesnek jelentkezne a feladatra. Magamban mosolyogtam ezen, és döntöttem is, hiszen amellett, hogy Helen rengeteg embert ismer, egészen szimpatikus is volt. Nem lesz nehéz beszélgetnem vele.
- Csajszi, megnyugodhatsz - mondta, miközben a füzetét keresgélte a táskájában.
- Miért is? - kérdeztem vissza. Nem létezik, hogy tud Patrickről!

Úgy nézett rám, mint aki megbuggyant. Ha az lennék, akinek mutatom magam, biztos beugrott volna a dolog, de valójában sokkal több dolog miatt izgulhattam, mint egy átlagos tini, szóval nem emlékezhettem mindenre.
- Jason miatt. Ejtett téged, új szerelme van - magyarázta Helen, és láthatóan kemény küzdött, hogy a hangja közömbös maradjon. Az asztalra csapta a füzetet, és megvetően hozzátette. - Egy lila-rózsaszín hajú énekesnő a tévéből.
Vigyorogtam a kijelentésen, és még jobban megkedveltem Helent. Sőt, ami azt illeti Jasont is. Két csodabogár - vajon mikor tűnik fel Jasonnek, hogy Helen odavan érte?
- Színes skálán mozog - jegyeztem meg. - Az én hajam tök uncsi, egyszínű és az is természetes.
- Micsoda minőségbeli zuhanás - helyeselt Helen. - Az a csaj rém ronda, azt legalább értettem, te miért tetszel neki. Ráadásul soha sem lesz esélye, még csak élőben látni sem. Nem értem, hogy gondolja...
Vállat vontam. Korainak éreztem volna rákérdezni, tényleg tetszik-e neki Jason, vagy csak én értelmeztem félre valamit. Épp meg akartam kérdezni az énekesnő nevét, hogy én is megnézhessem és együtt szörnyülködhessünk, amikor Helen újra megszólalt.
- Figyelj, ma délután a nagynénémnek kell segítenem, de holnap ráérek. Arra gondoltam, összefuthatnánk egy kicsit dumálni. Túl sok időt töltök Jason-féle fogyatékosokkal, szükségem lenne valaki értelmesre.
- És én megfelelek a kritériumoknak? - hitetlenkedtem. - Te mondtad a múltkor, hogy kevesen olyan hülyék, mint én, hogy szóba álljanak Jasonnel.
- Éppenséggel én is szóba állok vele, szóval ez nem számít - öltött nyelvet Helen. - Akkor jó a holnap? Beugorhatunk a könyvtárba, vagy lóghatunk a parkban... Vásárolni nem szeretek a mozi meg pénzkidobás. Benne vagy?
Arra gondoltam, a könyvtárat kivéve ezek olyan dolgok, amiket a fiam csinálna. De hát, jelenleg a fiam ugyebár az öcsém, úgyhogy...
- Végül is, miért ne? Benne vagyok - mosolyogtam rá, aztán gyorsan elhallgattunk, mert megérkezett a tanárnő.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés