(Edward szemszöge)

 

Megtorpantam – ezzel megszakítva közel tizenöt perces fel és alá mászkálásomat – és dühösen meredtem rá a nyitott ablakban ücsörgő bátyámra. A kórház kevésbé „veszélyes” részlegén voltunk, de Jazz ragaszkodott a biztonsági intézkedésekhez.

Nem mintha bárki is tartózkodott volna a közelben, de ez már csak megszokás volt.

Leültem, és a falnak döntöttem a fejemet, miközben az orrnyergemet masszíroztam, hogy lehiggadjak. A kórház felé vezető út vámpír létemre is eléggé megviselt, most meg ez a várakozás!

Nem hívtuk ki a mentőt, mert a Volvómmal gyorsabban ideértünk. Alice vezetett, míg én a hátsó ülésen kaptam agyvérzést az ölemben fekvő Bella miatt. A légzési nehézségei nem romlottak tovább és kiütései sem lettek, amiből arra következtettem, hogy csak enyhe rohama volt, tehát minimális mennyiségű bazsalikom került a szervezetébe.

Charlie-t nem értesítettük, mert Bella nem akarta és nem is volt rá szükség.

„Pedig itt lenne az alkalom, hogy Bellát anélkül a fránya blúz nélkül is lásd!” – kacsintott rám és nem tehettem róla, de meg kellett ütnöm.

Tényleg nem ütöttem erőset, csak éppen, hogy megsuhintottam a tarkóját.

Felpillantva megláttam Bellát, aki értetlenül meredt ránk. Mögötte állt Carlisle és Bella kórlapján jegyzetelt valamit. Bella elvette az apró vattapamacsot, amit eddig a karjára szorított és miután megnézte a tűszúrást, kidobta a szemetesbe a vattát. Szerencsére már nem vérzett, így nem kellett félnem a nagyobb kockázattól. A vérének csábító illata pedig … Nos, azt most elnyomta kissé a kórházi szag, na, meg persze az aggodalom.

Járás közben összecsuklott a lába és felpattanva elkaptam, mielőtt még összeesett volna.

Egyik kezemmel a derekát karoltam át, másikkal a karját fogtam. Nem ellenkezett, pedig nem lehetett kellemes márványkemény és a ruhákon keresztül is hűvös testemnek támaszkodnia. Józanabbik felem azt skandálta, hogy le kéne ültetnem a székre, és jó messzire húzódni tőle, de önzőbb voltam ennél. Melegség járta át az egész lényemet, ahogyan kecses testét magamhoz ölelhettem és forró bőre az enyémhez ért.

„Annyira aranyosak együtt” – gondolta Alice, és rohanni kezdett még a startpisztoly eldörrenése előtt.

Rondán néztem rá, mert dühített a képzelgése. Bellával csak barátok vagyunk és semmi több!

Mindez egy másodperc alatt zajlott le, nem kellett hozzá több idő.

Carlisle felnevetett Bella válaszán, majd bólintott.

Bella elhúzta a száját és furcsa „chö” hangot adott ki. Pár pillanattal később Alice-nek látomása volt, amiben megmutatta az éjjeli ügyeletbe igyekvő Swan rendőrfőnököt. Tehát egyedül lesz otthon és senki nem fog rá vigyázni!

Hat szempár meredt rá, de talán Bella szemei tágultak a legnagyobbra.

Ha ezt most komolyan gondolta a húgom, akkor megfojtom! Mégis hogyan képzeli, hogy egy vámpírokkal teli házban fog Bella éjszakázni? Elmentek neki otthonról?

Megáll a vámpír esze!

Finoman elmutogattam Emmettnek, hogy kicsinálom, ha olyat mer mondani. A feleségétől viszont adott pillanatban jobban félt, mint tőlem.

„Úgy látszik, hat az adrenalin!” – jegyezte meg Carlisle.

Mérgesen tolta el a kezeimet és az övéit karba fonta a mellkasa előtt. Úgy fújtatott, mint egy kismacska, egyszerűen bájos volt.

Emből kitört a röhögés, de a többiek szája szegletében is mosoly bujkált. Rápillantottam az órára és csak utána válaszoltam a szerintem költőinek szánt kérdésre.

Kifújta a benntartott levegőt és lehunyta a szemeit. Alice-nek volt egy víziója, amiben Bella a földön fetrengett és dühösen vagdalózott – kis híján elnevettem magamat az abszurd látvány miatt –, de ahogyan változtatta a tervét, úgy változott a látomás is.

Elbúcsúztunk mindenkitől és a parkoló felé vettük az irányt, amikor az égből apró, fehér pelyhek kezdtek hullani. Tudtam, hogy Bella nem szereti a hideg és nedves dolgokat – lásd például az esős incidenst –, ezért finoman tolni kezdtem őt Vivienne felé. Ő viszont megtorpant és tenyérrel felfelé kitárta a karjait.

Viv dorombolva kelt életre és kifordultam a főútra. Bella a tájat figyelte és ennél nyilvánvalóbban már nem is hozhatta volna a tudomásomra, hogy ignorál. De legalább volt időm a havas és a Finnországos közbevetésén töprengeni.

Tízpercnyi megfeszített gondolkodás után sem jutottam semmire, így kénytelen voltam beismerni ismételt vereségemet.

Kiismerhetetlen ez a lány, és ez megőrjít! A falra mászom egyszer tőle, az biztos!

Bella telt ajkai megremegtek az elfojtott mosolytól, de rendezte vonásait és csak utána fordult felém.

Rájöttem, hogy Bella férfiideáljaival kapcsolatban jobb az áldott tudatlanság. Még a végén előbújna belőlem a kisördög és felkeresném mindegyiket, hogy személyesen beszélgessek el velük. Viszont most legalább tudtam, hogy ki az a Kimi Räikkönen…

Tekintetünk egy pillanatra összefonódott, és bennem megvolt a késztetés, hogy végigsimítsak gyönyörűen törékeny járomcsontján. Elképzeltem, milyen érzés lehet bármiféle félelem nélkül hozzáérni… Ez az, amit én soha nem fogok megtapasztalni, hiszen egy szörnyeteg vagyok!

Én azon merengtem el, hogy vajon Bella apja hogyan fogja fogadni a híreket, Bella pedig… Nos, bármit megadtam volna érte, ha tudtam volna, min jár az agya!

A házuk előtt megálltam, de úgy, hogy Charlie a rendőrautójával ki tudjon tolatni a feljáróról. Kinyitottam Bellának az ajtót és kénytelen voltam a karjaimba kapni, amikor elkezdett szédelegni. Elnyomtam egy mosolyt, de ő volt olyan szemfüles és észrevette, így durcásan fonta karba a kezeit, amíg becipeltem a házba.

Swan rendőrfőnök éppen az emeletről jött le teljes díszöltözetben, amikor meglátott minket. Még fel sem ocsúdhatott a kezdeti sokkból, mert Bella kivergődte magát a karjaim közül és egy nagy levegő után hadarni kezdte.

Olyan gyorsan beszélt, hogy csodálkoztam azon, Charlie felfogja-e a szavakat. De úgy látszott, igen.

Bár, az enyhe túlzás, hogy aludni, de hát ez van!

Biztosan volt már tapasztalata ilyen téren.

 

A Swan-ház nem volt nagy – a mi házunkhoz képest nagyon is kicsi – mégis volt benne valami, ami megfogott. Az emeleten már jártam – mikor besunnyogtam nézni Bellát, ahogy alszik –, de kénytelen voltam úgy tenni, mintha most látnám először.

Akaratlanul pillantottam az éjjeli szekrényre, hogy ott van-e még az a fényképalbum, ami legutóbb elrontotta a hangulatomat, de már hűlt helye volt.

De jobban belegondolva cseppet sem lenne vicces számomra, ha ennem kellene, pedig ez elkerülhetetlen lesz. Hiszen elég feltűnő lenne, ha semmi ételt sem fogyasztanék és egy korty italt sem innék holnapig. Elfintorodtam a gondolatra, hogy kaját kell majd letuszkolnom a torkomon, és már most elkezdtem felkészíteni magam, hogy milyen pocsék lesz az emberi étel íze.

 

A következő pillanatban aztán már teljesen más kötötte le a figyelmemet. Bellát fürkésztem, amint egy, az asztaláról elvett hajgumival összefogja hosszú, gesztenyebarna tincseit, felfedve ezzel előttem kecses nyakát, és kívánatos artériáját. A méreg automatikusan kezdett termelődni a számban, és nagyokat kellett nyelnem, hogy eltüntessem. Láttam, ahogyan a hártyavékony bőre alatt sebesen száguld a vér, hallottam, ahogyan a szíve ütemesen – bár gyorsabban, mint szokott – dobog mellkasában és ettől továbbra is csak termelődött a mérgem, a gyomrom pedig kezdett egyre jobban összefacsarodni. Bella felém fordult apró mosollyal az ajkain, én pedig igyekeztem úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon, majd bólintottam és kisétáltam a szobából, magam után behúzva az ajtót.

Énemnek az a része, amelyik az adandó alkalmakkor Bella fenekét bámulja, és amelyiknek ma reggel meglódult a fantáziája az alulöltözöttsége láttán, ismét előbukkant és könyörgött, hogy nézzek be azon a kis résen, ami az ajtó és a keret között van – lévén, hogy nem csuktam be, csak behúztam -, és fürkésszem az éppen átöltöző lány karcsú testét.

Egy pillanatra átvette az uralmat felettem a kisördög felem - míg elkalandoztam, hogyan is nézhet ki Bella egy szál fehérnemű szettben -, és akkor kicsit odapillantottam, hogy benézhessek azon a bizonyos résen. Bella szemben állt velem és éppen a nadrágját gombolta ki, majd húzta le rajta a cipzárt, én pedig türelmetlenül vártam a folytatást, mikor az átkozott telefonom csörögni kezdett a zsebemben. Bella felkapta a fejét a hangra én meg automatikusan léptem távolabb az ajtótól – az ég adja, hogy ne jöjjön rá, hogy kukkoltam őt – és nyúltam a zsebembe, hogy felkerüljön a kinyírandó személyek listájára az, aki a legrosszabbkor zavart meg.

Te jó ég! Mikor lett belőlem perverz kukkoló? Úgy tűnik az Emmettel töltött évek csak kiütköznek rajtam. Kész tragédia… vagy mégsem?

Fújtattam egy sort, és elmormoltam néhány cseppet sem kedves jelzőt a bátyámra, mikor a legédesebb hang ütötte meg füleimet.

Megfordultam, és ott találtam a szobájának ajtaja előtt álló Bellát, egyszerű mégis a karcsú testére tapadó, kék melegítőben, és aggódva nézett rám.

Aztán bevillant, hogy ha Bella melegítőben áll, akkor már túl van az átöltözésen, és ez a tény csalódottsággal töltött el.

Kezd egyre jobban idegesíteni, hogy mennyire perverz lettem hirtelen!

Bella megindult felém, és én kíváncsian vártam, hogy mit is akar, de elsomfordált mellettem, és lesétált a lépcsőkön a földszintre. Azonnal követtem őt, és pillanatokon belül már a konyhában álltunk. Bella a falra felcsavarozott polchoz lépett, majd lábujjhegyre állva próbált nyújtózni az egyik könyvért. Apró termete miatt esélye sem volt, hogy elérje, így odasiettem hozzá és levettem neki a szakácskönyvet.

Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy: Van, minden egyes csepp véred.

Na, de ilyet azért mégsem mondhattam, így végül megráztam a fejem.

Aztán hosszas győzködés után megegyeztünk Bellával, hogy készítse el azt, amit ő szeretne enni, én meg majd felhívom Esmét, hogy hozzon nekem az én diétás ételemből. Először méltatlankodott, hogy mit fog gondolni róla anya, hogy neki kell majd kaját hoznia nekem, de csak sikerült megállapodnunk.

Bebizonyosodott, hogy Bella valóban nem tud főzni, így végül valami gyorsfagyasztott ételt készített magának.

Evés után felmentünk a szobájába tanulni – vagyis ő tanult, én meg őt bámultam. Feltett néhány kérdést, hogy én miért is nem hordom az iskolai felszerelések nagy részét magammal, de sikerült kivágni magam. Iszonyatosan frusztrált, hogy nem hallom a gondolatait, de még kínzóbb volt, amikor párszor rajtakapott, hogy őt nézem, és nem tudtam, hogy ilyenkor mit gondol rólam.

Hogy fenn tartsam az ember álcámat egyszer folyóügyek miatt a mosdóba mentem, de WC-használat helyett csak elszámoltam húszig, majd lehúztam a WC-t, kezet mostam és visszamentem a szobába Bellához.

Kissé meggondolatlan voltam, mikor felajánlottam, hogy majd én vigyázok rá, de már nem tudtam, és nem is akartam visszavonni a szavamat, hiába lesz bonyolult megoldani azt, hogy ne kelljen ennem.

 

Nem sokkal később ismét magára hagytam néhány percre Bellát, míg felhívtam Alice-t, hogy kifaggassam, mit lát, hogyan fognak alakulni a dolgok.

Elmeséltem neki mindent, majd képzeletben összedugtuk a buksinkat, hogy mégis hogyan oldhatnánk meg a dolgot. Végül neki támadt egy ötlete, amit – jó szokásához híven – nem osztott meg velem, sőt egy Esme kiáltás után csak úgy lecsapta a telefont. Morogtam egy sort, majd felmentem Bellához, aki már befejezte a tanulást, így remek alkalom adódott, hogy feltegyek néhány nagyon is foglalkoztatott kérdést.

Néhány pillanatra a gondolataiba merült, és már kezdtem azt hinni, hogy nem kapok választ a kérdésemre, de aztán megszólalt.

Megindult felém – ugyanúgy, mint nem sokkal ezelőtt -, de már ismét nem tőlem akart valamit, csak kicsusszant a még mindig a félfának támaszkodó testem mellettem a szobából. A földszintre ment, majd a nappaliban lehuppant a kanapéra. Megkeresett a tekintetével engem, majd megpaskolta maga mellett a helyet. Leültem én is, és várakozóan tekintettem rá, hogy kérdezze meg azt, amit szeretne.

A halott szívem egy pillanat alatt melegedett fel, ahogy felfogtam a szavait. Tehát fél attól, hogy talán nem akarok vele vacsorázni? Ha tudná…

Egyik kezemmel az álla alá nyúltam, hogy gyengéden ugyanakkor mégis határozottan felemeljem a fejét és a szemeibe nézhessek.

Bella a távirányítóért nyúlt, majd bekapcsolta a tv-t. Váltogatta egy ideig a csatornákat, majd elkezdte rágcsálni a száját, és a szeme sarkából rám pillantgatott.

Egyből rájöttem, hogy szeretne valamit megtudni, csak nem tudja, hogy tegye fel a kérdést.

A tenyeremet a szájára simítottam, hogy hagyjon engem is szóhoz jutni.

Elmosolyodtam, mikor megláttam, hogy milyen piercingje is van - hiszen ezelőtt még nem volt alkalmam tüzetesen megvizsgálni -: sárga alapon feketével volt egy mosolygós fej.

Bella megígérte, hogy tekintettel lesz rám, és nem fog sem nyálat csorgatni, sem pedig vágyakozóan sóhajtozni a vámpír pasik után a tv-ben, majd odakapcsolt arra a csatornára, ahol a sorozat lesz.

Még fél nyolc sem volt, Bella viszont már ásított néhányat. Egyre laposabbakat pislogott, de harciasan küzdött az alvás ellen, végül csak elvesztette a csatát. Feje oldalra billent, mikor az álmok világába ért, én meg elmosolyodtam, és nem csak azért, mert annyira édesen aludt.

Kiosontam a konyhába, majd felhívtam Alice-t, hogy bármit is tervezett az evésemmel kapcsolatban, arra már nem lesz szükség, de tájékoztatott, hogy a Swan ház ajtajában áll és legyek kedves őt beengedni. Egy ételtartó műanyag edény volt nála, piros tetővel, valamint egy kisebb méretű sporttáska. Felvont szemöldököm láttán tájékoztatott, hogy a holnapi ruháim, pizsama és tisztálkodó szerek.

Alice átadta Emmett üzenetét is – persze úgy, hogy végig bátyám dörmögős hangját utánozta -:

„Mondd meg az öcskösnek, hogy csak semmi huncutkodás, vagy, ha mégis, akkor utána részletes beszámolót kérek.”

Ezen egy ideig morgolódtam, de húgom sikeresen lenyugtatott. Alice nyomott még egy puszit az arcomra, aztán jó éjszakát kívánt, és kitáncolt a házból kezében az ételessel.

Tétováztam egy ideig, mikor láttam a vámpíros sorozat kezdő képsorait, végül csak nem ébresztettem fel Bellát, mondván hadd aludjon. Megkockáztattam, hogy kissé – vagy nagyon? – dühös lesz rám, amiért nem keltettem fel, de jobbnak láttam, ha pihen.

Negyed tíz is elmúlt, mire felébredt, és mikor megtudta, hogy átaludta a sorozatot, dühösség helyett csak legyintett egyet, amitől nagy kő esett le a szívemről, hogy nem mérges rám.

Felküldött zuhanyozni, míg ő megcsinálja nekem a fekhelyemet a kanapén. Pizsamában – fogalmam sincs Alice honnan szedte, ugyanis nekem nincsenek ilyen ruhadarabjain, lévén, hogy nincs szükségem rá - léptem ki a fürdőszobából, ahol is néhány centire az ajtótól ő állt karba tett kézzel.

Bólintott egyet, majd belépdelt a szobájába, ahonnan egy pillanat múlva már lépett is ki törölközővel, és egy apró táskával - azt hiszem, ezt hívják a nők nesszeszernek -.

 

Becsukta maga mögött a fürdőszoba ajtaját, én meg míg várakoztam, hogy végezzen emberi teendőivel a lementem a földszintre tv-t nézni, közben pedig hallgatóztam, hogy mit csinál odafent. Jó tíz perc múlva káromkodást hallottam, majd nyílt a fürdő ajtaja és hallottam a lépteit, amint a szobájába siet. Nyílt, majd csukódott az ajtaja, aztán kis nyikorgás, suhogás… aztán egy félelmetes sikoly.

Vámpírsebességgel rohantam fel az emeletre és dúvad módjára nyitottam be a szobájába, ahol számomra megdöbbentő, ám annál kívánatosabb látvány fogadott. Bella állt nekem háttal, amivel nem lett volna semmi gond, ha ezt nem félmeztelenül teszi.

Alul egy fekete nadrág takarta lábait, felül viszont tökéletesen láttam, hogy nincs rajta semmi sem. Haja fel volt kötve a feje tetejére, így kiváló rálátásom nyílt meztelen hátára és kecses nyakára.

A csodás látványtól felsóhajtottam - bizonyára emberi fül hallatára -, mert Bella hátrakapta a fejét, és tágra nyílt szemekkel nézett rám. Nem tudtam sikolya okát, viszont azt igen, hogy mindennél jobban vágytam arra, hogy felsőtestéből ne csak a hátát lássam, és mintha csak ő lenne a gondolatolvasó kettőnk közül és nem én, lassan kezdett megfordulni, egyenesen felém…