-Lia beszélnünk kell! – kérlelt erősen. Most erősen a falhoz préselt és úgy beszélt. Lent még nagyban buliztak a többiek, csak mi voltunk az emeleten.
- Mégis miről Edward? – kérdeztem tőle, és elnéztem a válla fölött.
- Rólunk, ami történt. – felelt csendben. Rólunk. A csókról. Ahogy egymással viselkedünk.
- Edward, nincs olyan, hogy rólunk, és vegyük úgy, hogy nem történt semmi sem. – beszéltem még mindig a válla fölött elnézve.
- Mehetek? – kérdeztem a szemébe nézve. Mire megrázta a fejét, és még szorosabban tartott.
- Nem, még nem. – mondta, majd megcsókolt. Jól esett, nagyon jól. Annyira gyengéd volt, és olyan szédítő az illata. A lélegzete pedig, mint valami mennyei aroma. Kétség sem fér hozzá, hogy elkábultam egy cseppecskét.
- Most már mehetsz. – Vette el a kezeit, és elállt előlem. Én csak álltam ott lefagyva, és magam elé meredtem. Aztán sóhajtottam egy nagyot, majd Edwardra néztem, aki kuncogott mellesleg rajtam. Majd fogtam magam megigazítottam a ruhám és szépen méltóságteljesen kivonultam a szobából. A történtek hatása alatt voltam. Lementem vissza a nappaliba, de még a zenét se hallottam.
- Szia Lia! – jött oda mellém Jasper. Na vajon most fog spekulálni?
- Hello Jazz! – köszöntem vissza.
- Hogy tetszik a buli? Nekem nagyon bejön véleményem szerint…- és csak mondta és mondta, de azt sem tudtam, hogy miről beszél. Lehet, hogy beleszerettem Edwardba? Nem az nem lehet! Én sosem voltam oda érte. Vagy lehet, csak azért mert akkor még nem ismertem őt. De Ő olyan bonyolult. Néha ilyen, néha olyan. Tiszta hangulatember, de én is az vagyok.
- Lia? Lia? Figyelsz te egyáltalán? – kérdezte Jasper és a kezét lóbálta előttem.
- Ja hát persze, mit is mondtál? – kérdeztem halványan mosolyogva.
- Azt, hogy meg akarom újra kérni Alice kezét! Hahóó! – Uhh…de kínos, ilyenről lemaradni.
- Jasper ez nagyszerű! – öleltem meg.
- De most mennem kell! – mondtam neki, majd eljöttem mellőle. Jasper elképedve meredt utánam, de én csak mentem, mert friss levegőre volt szükségem. Kimentem a ház előtti kis tisztásra és ott leültem a hintaágyba.
- Szia! Beszélni szeretnék veled! – ült le mellém Alice.
- Rendben, mondd csak, amit szeretnél. – mondtam neki, majd figyelni kezdtem.
- Láttam. – jelentette ki. Én nem igazán értettem, hogy miről van szó. Sőt a csók után sok mindent nem értek, és sokszor nem tudom, hogy miről van szó.
- Mégis mit? Oké tudom, hogy a jövőbe látsz és, hogy sok mindent látsz. De most mégis mit? – kérdeztem vissza.
- A csókot Lia, azt amikor csókolóztatok Edwarddal. – Hát, most az egyszer nem örültem, hogy Alice a jövőbe lát.
- Ja, hogy azt. – Alice hevesen bólogatott.
- Igen azt Lia. Mondd csak, mit érzel a bátyám iránt? – tett fel egy számomra is nehéz kérdést.
- Nem tudom Alice. – mondtam neki, majd a tenyerembe temettem az arcom.
- Edward valószínű többet érez nálad, mint barátság vagy testvéri szeretet. Ő szeret téged. – beszélt csendesen, és a kezét a vállamra tette.
- Ezt te honnan tudod olyan biztosra Alice? – Szerintem senki sem tud semmit biztosra, még ha az illető vámpír is.
- Lia ismerem a bátyám. Több mint 100 éven át vele együtt éltem, csak tudom, hogy mikor megy át valami változáson. Különben is vannak látomásaim, és igen fontos látomások. Valamint már kikészítenek a képek, mert nem tudtok dönteni. – lett egy kissé mérges.
- Jól van. Most erre mit mondjak? – tanácstalanul meredtem a semmibe.
- Dönts Lia! Mielőtt Edward elvesz….tudod mit? Erről neked nem kell tudnod, csak dönts! - mondta majd felállt és elment. Mégis miről nem kell tudnom? Mi volt az a félbehagyott mondat? Egyáltalán, mit csináljak most?
Bementem a szobámba és ledőltem az ágyra, úgy vártam a reggelt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés