(Edward szemszöge)

- Oh, szia Bella! – köszönt húgom is.
- Találkozhatnánk? Gondoltam, beszélgetnénk egy kicsit. Mostanában nem igazán volt erre alkalmunk.
- Hmm. Nos, igen, ez így van – pislantott felém Alice. – De most épp nem jó. Majd… talán holnap. Rendben?
- Ja, persze. De ugye nincs semmi gond?
- Gond? Ugyan már. Miért lenne bármi gond is? – kérdezett vissza Alice, majd ezúttal a Tanya-Jacob kettős felé nézett, aztán ismét rám, majd végül Leóra.
- Nem is tudom. Csak… Áh, hagyjuk, biztos csak képzelődtem. Akkor majd beszélünk. Szia!
- Szia! – Majd hallottuk a kis jelzőhangot, ami azt hivatott jelezni, hogy a másik oldalon kinyomták a telefont.
Hirtelen eszembe jutott, hogy talán az lenne a legjobb, ha elmennék Bellához. Mikor ezt eldöntöttem, Alice gondolatban helyeselte ezt a dolgot, majd azt is mondta, hogy azért nem árult el semmit Bellának, mert egyrészt nem telefontéma, másrészt nekem akarta hagyni ezt a „megtisztelő” posztot. Néhány másodpercig még morgolódtam magamban még azután is, hogy végül magukra hagytam a még mindig döbbent családomat, a Denaliakat, na meg a gerlepárt is és futásnak eredtem, ezúttal konkrét céllal. A Swan ház felé tartottam. Mikor odaértem, úgy gondoltam, hogy becsöngetek, mert Bella a nappaliban volt, így felesleges lett volna bemásznom az ablakon. Mikor kinyitotta az ajtót, arca először meglepettséget tükrözött, majd végül elmosolyodott és elállt az ajtóból, hogy beljebb menjek.
Felmentünk a szobájába, ő leült az ágyra, majd a kezével jelezte, hogy üljek le mellé, de nemet intettem a fejemmel.
- Beszélhetnénk? – kérdeztem, Bella csak bólintott.
- Miről van szó?
- Leóról. – Szerelmem arcán értetlenkedés, majd aggodalom suhant át. Úgy, szóval aggódik miatta. Nem a legjobb kezdet számomra. – Amikor felébredtél az ő nevét suttogtad. Szeretném tudni, hogy mi a helyzet köztetek. – Próbáltam nyugodt maradni, de ezúttal a zöld szemű szörny akart kikerülni a ketrecéből, nem a másik.
- Helyzet? Mégis mi lenne vele? Miután visszajöttem Denaliból, utána találkoztunk. A szomszédomban lakott. Csak egy barát. De tulajdonképpen pont azt akartam megkérdezni Alice-től, hogy mi van Leóval.
- Vámpír lett – mondtam el az igazságot.
- Oh. – Bella csak ennyit bírt szólni. Egy ideig nem is mondott egyikünk sem semmit. Hagytam, hogy Bella hagy eméssze meg, amit mondtam. Aztán odaültem mellé az ágyra, majd megfogtam a kezét.
- Miért nem mondtad el, hogy ismered?
- Nem igazán volt rá alkalmam, amikor nem voltam magamnál. Utána pedig azt hittem, hogy már régen otthon van, és nem tartottam olyan fontosnak, hogy elmondjam. Viszont ma meg akartam nézni, hogy hogy van Leo, de nem volt a házában, ezért hívtam Alice-t, de helyette te jöttél - mosolyodott el egy kicsit.
Magamban megkönnyebbült sóhajt hallattam, de aztán eszembe jutott, hogy még valamit meg kell beszélnem Bellával.
- Bella – kezdtem lassan. – Azt hiszem, el kell neked mondanom, hogy... Jacob bevésődött – böktem ki végül. Bella szeme nagyra kerekedett, majd miután rendezte arcvonásait, mosolyra húzta a száját.
- És ki a szerencsés?
- Tanya.
- Oh, akkor jó... – felelte nyugodtan, de aztán szerintem újragondolta azt, amit mondtam. – Hogy mi? – Egy vámpír és egy farkas? Ez egyáltalán lehetséges?
- Nézd, nálunk is mindenki meg van lepődve, de nem tudunk vele mit csinálni. Igazából nem tudom, hogy ez hogyan történt így, de most már valószínűleg ők egy párt fognak alkotni.
- Hűh… Na jó, ez most mind csak vicc, ugye? – nézett rám segélykérőn Bella. Hát igen, kicsit talán lassabban kellett volna adagolnom.
- Nem éppen. Nem én vagyok a mókamester. Azt a címet bitorolni inkább Emmett reszortja. Na meg most már Jacobé. – Az utolsó mondatot leginkább magamnak mondtam, de nem elég halkan így Bella meghallotta és kérdőn nézett rám, de végül megrázta a fejét.
- Na jó, tételezzük fel, hogy ez mind megtörtént és ti nem esküdtetek össze ellenem a megviccelésem végett. Persze…
- Persze Emmett egy fényképezőgéppel a kezében csúnyán rontana ennek az elhihetőségén, ugye? – kérdeztem, miközben azon voltam, hogy visszafogjam a kuncogásomat, ami bátyám gondolatai miatt készült feltörni belőlem, miszerint elrontottam a szórakozását. Egy kissé elfordítottam a fejemet, majd olyan gyorsan, hogy Bella ne hallja, elmondtam Emmettnek, hogy menjen haza azonnal.
- Miért? – kérdezett Bella vissza, mire visszafordítottam a fejem.
- Csak mert Alice volt szíves elmesélni Emmettnek, hogy el akarom neked mondani az igazat, mire ő ideszáguldott egy fényképezőgéppel, mert kíváncsi volt a reakciódra, és nem mellékesen meg akarta örökíteni.
- Szóval, akkor Leo vámpír – mondta ki lassan Bella néhány másodperc csend után. Bólintottam. – És hogy viseli?
- Elég nagy az önuralma, de azért még rajta tartjuk a szemünket.
- Na és a másik dolog mikor történt? – Felhúztam a szemöldököm, mire Bella pontosított. – A Jacob-Tanya románc.
- Nem sokkal azelőtt, mielőtt idejöttem volna.
- És Alice miért nem szólt róla?
- Mert úgy gondolta, hogy meghagyja nekem a lehetőséget, na meg nem telefonon akarta ezt veled közölni.
- Végül is, így jobb volt. – Bella lenézett a padlóra, majd egy ideig azt fürkészte, még akkor is, amikor ismét beszélni kezdett. – Én… Átmehetnék hozzátok most? – Ez a kérdés kissé meglepett, és bár szívesen vágtam volna rá, hogy igen, de nem tehettem, mert akármennyire is nagy az önuralma ennek a Leónak, ő újszülött, Bellának pedig mégiscsak túl csábító a vére ahhoz, hogy bármilyen kockázat nélkül Leo közelébe engedhessem. Már épp mondtam volna, hogy nem tartom túlzottan jó ötletnek, azonban ekkor megszólalt a mobilom. Mikor megláttam a kijelzőn a számot, gyorsan felvettem a telefont.
- Mi az, Alice?
- Leo elment Jasperrel és Eleazarral vadászni, szóval nyugodtan jöhettek. Ja, és már rendeződtek a dolgok itthon, úgyhogy nincs semmi ok a pánikra. Na szia! – Még mielőtt bármit is szólhattam volna lerakta.
- Mi történt? – kérdezett rá Bella.
- Semmi, csak Leóék elmentek vadászni, szóval most már nyugodtan átjöhetsz – mosolyogtam rá.
Mivel én nem kocsival jöttem, ezért Belláéval mentünk, amit kész rémálom volt vezetni egy olyasvalaki számára, mint én, aki imádta a sebességet. Bár álmodni nem tudtam, lévén, hogy aludni sem, de azért igencsak hasonlónak képzeltem azt is. Egyszerűen nem értettem, hogy mit eszik rajta Bella. Már számtalanszor mondtam neki, hogy veszek egy másik autót, de nem akarta. Mindegy, most nem ez a legfontosabb dolog jelen pillanatban. Ezzel ráérek később is foglalkozni.
Hosszú idő múlva odaértünk végre a házhoz. Jöttünkre Jacob kijött a verandára és jelentőségteljesen Bellára nézett, majd üzent nekem, hogy szeretne vele beszélni. Beleegyezően bólintottam, majd elmondtam Bellának is. Néhány másodperc múlva pedig azon kaptam magam, hogy szerelmem elment Jacobbal sétálni, én pedig még mindig egy helyben álltam. Végül nagyot sóhajtva, becsuktam a kocsi ajtaját, majd bevonultam a házba.

(Bella szemszöge)

Néhány percig csendben haladtunk egymás mellett. Közben én azon merengtem, hogy mintha az már ezer éve lett volna, mikor legutoljára beszéltem Jacobbal. Akkor azt hittem, hogy majd soha többé nem látom, mert nem ért egyet a döntésemmel, de örülök, hogy mégsem így lett, és most itt van. Az meg csak fokozza, hogy szinte sugárzik a boldogságtól. Láttam a szemében is.
- Nos, Alice elmondta, hogy már tudsz rólam és…
- Tanyaról, igen – fejeztem be a mondatát.
- És mit szólsz hozzá? – kérdezte félve. Rámosolyogtam, majd válaszoltam.
- Örülök, hogy boldog vagy.
- Szóval, nem zavar?
- Még meg kell szoknom, de rendben lesz.
- Tudod, örülök annak, hogy ezt mondod – élénkült fel. – És igazából azért is akartam veled beszélni, mert rájöttem, hogy elég hülye voltam. Most, hogy gyakorlatilag egy vámpírral járok, teljesen átértékelődött igencsak sok dolog. És lényegében megértem, ha örökké Vele akarsz lenni. Én úgyis a barátod maradok. Nem érdekel, ha te is vámpír leszel. Még akkor is te leszel az, Bella. És csak ez számít. Viszont ne csinálj majd tömegmészárlást, ha lehet! – nézett rám szigorúan Jake, majd elnevette magát. – Bízom benned. Biztosan remek leszel és tudod magad kontrollálni. Cullenék úgysem hagyják, hogy belemélyeszd a fogad egy emberbe. Legalábbis ajánlom, hogy nem, vagy különben velem gyűlik meg a bajuk – húzta ki magát.
- Jaj, Jake, remélem igazad lesz és minden rendben lesz majd. – Sóhajtottam, majd odamentem és megöleltem. Ő a hajam simogatta egy ideig, majd végül egy torokköszörülés vetett véget ennek. Gyorsan elengedtük egymást, majd szembenéztünk a vigyorgó Emmettel.
- Tudod, csajszi, vigyázz, Tanya eléggé féltékeny típus, ne akard magadra haragítani - kacsintott rám. – Amúgy értetek küldtek. Főként Bella miatt. Azért, hogy nem evett-e meg már a nagy és gonosz farkas – nézett rá Jacobra, ő csak elvigyorodott.
- Nem csinálnék semmi ilyesmit. Viszont, ha már itt tartunk, Bellát inkább a vérszomjas vámpíroktól kéne távol tartani.
- Oh, látsz itt akár egyet is? – kérdezte Emmett kíváncsian.
- Nem. Ugyan, dehogy. Csak úgy mondtam.
- Na jó, ha kibohóckodtátok magatokat és megbeszéltétek, hogy ki veszélyes rám, és hogy kitől kéne távol tartani, akkor akár vissza is mehetnénk – szóltam most már én is közbe.
- Ahogy gondolod – vont vállat Jake.
- Oké, de most én viszlek – közölte Emmett, majd mielőtt bármiféle tiltakozás jöhetett volna Jake-től, vagy tőlem, felkapott a hátára, majd már száguldottunk is vissza. Úgy hallottam, hogy Jake követ, de nem voltam benne biztos, és nem akartam hátranézni, így csak találgatni tudtam. Örültem neki, ha egyáltalán annyira képes voltam, hogy ne rókázzam össze Emmettet, bár kétségkívül annyi haszna volt annak, hogy ő vitt, hogy gyorsan odaértünk a Cullen házhoz. Kicsit szédelegve kecmeregtem le a hátáról, majd be akartam menni a házba, de egy erős kar megállított.
- Bells, a ház egy kicsit arrébb van – mondta vigyorogva Jake, mire kiérdemelt tőlem egy szúrós pillantást.
Hogy várja el tőlem, hogy a külvilág elmosódott foltjaiból megállapítsam a pontos helyét a háznak. Már az is csoda, hogy nem estem össze – mormogtam gondolatban, de kellett nekem elszólnom magam, ugyanis amint megindultam abba az irányba, amit Jake mutatott, két lépés után megbotlottam a lábamban. Szerencsére azért Jacob elkapott, mielőtt hasra eshettem volna. Egy kicsit kitisztult előttem a világ, amikor meghallottam Tanya hangját, aki követelte, hogy magyarázzuk meg a helyzetet. Ránéztem Jacobra, majd vissza Tanyára, aztán igyekeztem valahogy felállni, de Jake eléggé kifagyott, így ez megnehezítette a talpra állási akciómat. Jobb ötlet híján, vártam, hogy mi fog most következni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés