~Phil~




- Ha egy ujjal is hozzáért Matt-hez, én megölöm! – hallottam Justin gondolatát.

- Csatlakozok! – vakkantottam egyet helyeslően és gyorsabb tempóra váltottam, nehogy késő érjünk oda. Hány vérszívó van? A szőke, folyton komor pasi, 1. Az örökké pattogó, szerintem kissé elmebeteg koboldhajú, 2. A szőke, vörös szemű, de őt nem engedik harcolni, szóval nem számít. Matt csaja, 3. De várjuk… Matt csaja és az erőben lévő újszülött egy személy. Bár Matt azt mondta, hogy Nessie többször is rátámadt már, mert összevesztek azon, hogy Matt rajtakapta a barnaképű, izompacsirta farkassal, s Nessie azt mondta, hogy neki nem elég egy pasi. Ezért is romboltuk le a házukat. Mondjuk, nem tudom, hogy mi értelme volt ennek. Matt-nek mindig vannak őrült ötletei. Hirtelen képek jelentek meg a fejemben, Pennyről. Én ezt nem hiszem el…

- Justin, megkérhetnélek arra, hogy ne gondolj megint rá? – gondoltam magamban, s megint gyorsabban futottam.

- Ezzel jár a berögződés, öcsi! – üzent vissza, s hirtelen megtorpant – látod, amit én látok? – bökött mancsával a bokrok mögé. Kitágult szemekkel meredtem oda.

A látvány, döbbentő volt. Matt ott feküdt mozdulatlanul és hófehér bőrrel. Mellette térdelt, nekünk háttal, Renesmee. Ruhája véres volt, épp felemelkedett Matt válláról.

- Matt halott – gondoltam, mire Justin fészkelődni kezdett a rejtekhelyünkön.

- Megölöm! Miatta már nem él a barátunk! Gerinctelen, vérszívó mocsadék! Kis senkiházi, hogy képes megölni a szerelmét? – háborodott fel barátom. Én fiatalabb vagyok nála, de hamarabb lettem farkas. Ő még csak 2-3 hete csatlakozott, tehát nagyon nehéz nyugodtnak maradnia. Nekem eszembe se jutott, hogy most öljük meg Nessie-t. Túlságosan lesújtott a tény, hogy Matt halott. Gondolkozásomat Justin zörgése szakította meg, mert kiugrott a bokorból, s elindult Nessie felé. Követtem, hátha ketten többet érünk, de Renesmee meghallott, és hátrafordította a fejét. Jézusom! Újra megtorpantam. Nessie feje vértől csöpögött, szemei vöröslöttek. Minden véres volt rajta, kivéve a nyakláncot a nyakában. Ijesztően ránk vicsorgott, majd megindult felénk, önelégült mosollyal az arcán. Justin nem hátrált, de Nessie kikerülte és felém jött. Féltem tőle. Nem olyan volt, mint Nessie, akit megismertünk, hanem mint egy vámpír. Hátrálni kezdtem. Nessie szemei fogva tartották az enyémet.

- Gyere ide kutyus, gyere csak! Nem akarlak bántani, csak had szagoljam a véred illatát, kérlek! A félelem még finomabbá teszi… - suttogta csilingelő hangon - Gyere, vagy tudod mit? Nyugodtan maradj ott, csak vágd meg magadat. Had szagoljam ezt a finom illatot!

- Justin, mit csináljak?! – nyüszítettem.

- Nem tudom, maradj ott, gondolkozok! – mondta, s láttam a fejében lezajló ötleteket.

Nessie közeledett felém, s véres kezével megsimogatta az arcomat. Hirtelen egy kép formálódott, s mint egy szó, zúgott a fejemben. Vér. Valaki leemelte rólam Nessie kezét, ezzel megszakítva a látomást. Sőt, nem csak Nessie keze, hanem az egész teste megemelkedett, s egy mohás fatörzsre esett. Ekkor láttam meg a megmentőimet: Jasper és Alice.

- Térj észhez, Renesmee! Ez nem te vagy! – mondta neki Jasper, miközben kezével szorította, mert Nessie újabb és újabb szökéseket kísérelt meg.



~Nessie~



Matt vére még mindig bódítóan hatott rám. Bár, nem soká’ már megint ihatom az édes nedűt, ebből a másik farkasból… Kezek szorítottak meg hátulról, s elragadtak egy fatörzsig. Vicsorogva fordultam feléjük. Alice és Jasper. Megtört arcuk volt, de most nem foglalkoztam ezzel. Engem csak az érdekelt, hogy belekóstolhassak a farkasba.

- Térj észhez, Renesmee! Ez nem te vagy! – szorított le Jasper, s nyugalmat sugárzott felém. De a vámpír énem mindent vörös köddel borított be, s mint egy pajzs, „védett” minden külső beavatkozástól.

- Nessie, ne tedd ezt! Jake se szeretné! – fordult hozzám Alice. Jake. Ez a szó, mintha bombaként hatott volna a „pajzsomra”. De egyszeri említése nem volt elég erős. Mikor Jasper észrevette megingásomat, lazított a szorításán.

- Bízok benned Nessie, tudom, hogy sikerül megtalálnod önmagadat. Mind bízunk benned. Alice, Dora, én és Jacob is. Mindenkivel megesik az ilyen, s te még újszülött vagy. Térj észhez! – mondta, s újabb adag nyugalommal ostromolt. De most pont akkor küldte, mikor Jacob neve hallatára megszűnt a „pajzsom”, s így betört a vörös ködbe. Éreztem, ahogy kezdek újra önmagam lenni. Becsuktam a most minden bizonnyal vörös szemeimet, ezzel kizárva a külvilágot, s csak Jake-re gondoltam. Én nem akartam ezt. Nem akartam gyilkos lenni. Önmagam akartam maradni. Csak szimplán Nessie. Miért olyan nehéz ez? És hol van Jake? Mondjuk jó, hogy nincs itt és nem lát ilyen állapotban, de nekem szükségem van rá. Megöltem Matt-et. A szavak lesújtottak. Megöltem egy embert. Nem is egy embert, hanem azt az ember. Azt, akit szerettem. Miattam nem él… a vörös köd elillant, helyette szúrtak a szemeim, de nem tudtam könnyezni, így könnyek nélkül zokogtam. A vállam rázkódott, s mikor észrevette ezt Alice, leült mellém. Nyugtatóan a vállamra tette kezét, hátha javít a helyzeten. De nem. Attól még mindig gyilkos vagyok. Úgy tűnik Jasper észrevette, hogy rendbejöttem, mert megszólalt:

- Mindenki el innen, most már Alice egyedül elbír vele, csak egyedüllétre van szüksége.

A két farkas elindult Matt testét maguk után húzva, de még hátramorogtak rám, jelezve, hogy nem felejtik el, amit tettem. Jasper mögöttük ment, de ő nem morgott, hanem csak bátorítóan rám mosolygott.

Egy pár percig csendben ültünk, majd enyhült a zokogásom. Csukva volt a szemem, de magamon éreztem Alice pillantását.

- Hogy érzed magad? – szólalt meg halkan, mire kipattantak a szemeim.

- Mégis hogy lennék? Gyilkos vagyok, Alice! – fakadtam ki.

- Nessie, az ilyen mindenkivel megesik. Te még újszülöttnek számítasz, akkor is, ha eddig félvér voltál. Nem csoda, hogy nem tudtál uralkodni magadon. Még azon is meglepődtem, hogy el tudtál szaladni. Matt hibája az egész. Nem a tiéd – meg akartam szólalni, de közbevágott – Tudom, tudom. Te szeretted Matt-et, és…

- Nem vagyok biztos benne, Alice. Pont ez az! Én már úgy nem értem magamat! – nem hagytam, hogy végigmondja. Alice arcán önelégült mosoly jelent meg.

- Azt hittem, hogy sohasem esik le! Bocsáss meg Nessie, de én szó szerint örülök, hogy eltűnt az útból az a kutya – mondta még mindig vigyorogva.

- Alice! Nem vagyok biztos benne, hogy szeretem, de attól még ne sértegesd! Most öltem meg! Bosszút fognak állni rajtam Justin-ék! Meg fognak ölni! – világosítottam fel nagynénimet.

- Akkor nincs mit tenni, el kell költözni – vonta meg a vállát Alice.

- Alice, te megőrült… – kezdtem, de belegondoltam az ötletbe. A házunkat úgyis lerombolták, viszont ha elköltöznénk, lehetne egy új házunk Jake-kel, ami mondjuk a véletlen kedvéért egyszobás lenne… - jó ötlet!

- Nessie, ne fantáziálgass az egyszobás házról, mert…

- Nem úgy gondoltam, arra értettem, hogy… ha nem lenne több szobás, nekünk az is jó lenne. Amúgy hova költözünk? – tereltem a témát – Megkérdezem Jake-et, ő hova szeretne. Hol van? – kérdeztem, mert most esett le, hogy amióta megmentettem, nem láttam. Vártam, hogy elmondja Alice, de nem szólalt meg, csak lesütötte a szemét.

- Mi az, hogy mert? Miért ne gondoljak az egyszobás házra? – kérdeztem szemöldök felvonva.

- Lehet egy szobás, de nem hiszem, hogy egyedül szeretnél lakni.

- Miért? Jake nem akar velem lakni, amiért újszülött vagyok? Vagy ti tiltjátok meg neki?! – kérdeztem most már idegesen.

- Nem, arról szó sincs – titkolózott továbbra is Alice.

- Akkor?! – kiáltottam, s felálltam.

- Elmondom, csak nyugodj meg és ülj le! – úgy tettem, ahogy kért, hátha hamarabb kapom, meg a választ – Szóval Jake elment.

Ajkaim szétnyíltak és dülledt szemmel bámultam Alice-re.

- Hooo-hova? – hebegtem.

- Visszament La Push-ba.

- Mennyi idő, amíg odaér? – kérdeztem, remélve, hogy még nem késő.

- Azt mondta, hogy repülővel megy. Akkor Tampában felszáll a gépre, onnan megy Seattle-ig, onnan Port Angelesbe, aztán gondolom így kocsi nélkül, elfut, La Push-ig. Azt kb.… 7 óra repülő és 1-1,5 óra futás.

- Én milyen gyorsan tudnám lefutni az egész utat?

- Miért? – kérdezte Alice kíváncsian.

- Mondd el, s megmondom! – utasítottam.

- Hát, kb. 6-6,5 óra. Szóval? – erősködött, s szeme csak úgy csillogott a kíváncsiságtól.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés