(Edward szm.)

Eddig nem hittem Istenben, de ezek után kezdem elhinni, hogy mégis, létezik, mivel csak ő tud így büntetni. Vagy az is lehet, hogy magát az ördögöt küldte rám. Végül is megérdemlem, mert egy lelketlen szörnyeteg mást nem is kaphatna. Nagyon jól végzi a dolgát. Egy ilyen tüneményes teremtményt küld rám, aki ha akarná, könnyen elvehetné az eszemet is. Bár ami késik, az nem múlik.

-          Azt mondtam, hogy tedd le! – még az előzőnél is mérgesebb lett a hangja.

-          Ugye megint csak hallucinálok? Vagy esetleg rosszul hallok?

-          Mondd, te magadban beszélsz? Jól vagy? – tett egy lépést felém.

-          Nagyon úgy néz ki, hogy nem festek valami fényesen.

-          Az biztos. – állát felszegte, hogy a szemembe tudjon nézni. – Holtsápadt vagy és az a múltkori eset is! Mégis, hogy került az a puma a szobámba? – kérdezte újra.

-          Most már biztos beszélnem kell Carlisle-val. – motyogtam és megfogtam a „B” betűs dobozt majd kiindultam a garázsból. A lány egész végig követett és idegesítően csicsergett a fülembe. Akárcsak Alice-t hallanám. Próbáltam nem észrevenni, hiszen ha ez egy hallucináció, akkor majd eloszlik a szemem előtt. De nem ment.

-          Nem megmondtam neked, hogy az a doboz neked tabu? – állta el az utamat az ajtónál, ami a házba vezetett a garázsból.

-          Mondd, mit akarsz tőlem és mit vétettem, hogy nem hagysz békén? – fakadtam ki.

-          Először is azt szeretném, ha a dobozomat visszaadnád, mivelhogy az az enyém. Másodszor meg ez az én házam és te serte pertélsz folyamatosan az otthonomban szóval légy szíves ne játszd itt nekem a sértődött kisfiút.

-          Már megbocsáss, de néhányszor volt már alkalmam elmondani, hogy ez itt nem a te házad! – szemeiben egy pillanatra düh lobbant – És itt jelen pillanatban én lakom, a családommal együtt! – jelentettem ki, mire közelebb lépett.

-          Hát hogyne! Én meg hülye vagyok, ha ezt beveszem. – fintorgott. – Azt pedig add ide szépen! - megpróbálta elvenni tőlem a dobozt, de egyszerűen csak átnyúlt rajta. Szóhoz sem jutottam, ahogyan ő sem. Csak álltam és meredten bámultam rá. Még vagy ötször is megpróbálkozott avval, hogy kivegye a kezemből a dobozt, de sehogy sem sikerült neki pedig még csak meg sem mozdultam. Most már biztos, hogy megzakkantam. Én vagyok az első elmebeteg vámpír.

-          És még azt mondod, hogy ez a te házad és itt laksz, mikor egy dobozt sem tudsz megfogni. – mondtam szarkasztikusan, és egyre hülyébbnek éreztem magam. Már egy szellemhez beszélek. – Szellem vagy, vagy csak az agyam űz velem játékot? Te tényleg itt laksz, vagy csak a fejemben? – gondolkodtam hangosan és felvontam a szemöldököm. Számat mosolyra húztam, majd végül vigyorra, ahogy az apró lányt figyeltem, aki még mindig próbálkozik. Igen, most már biztos vagyok benne: beteg vagyok.

-          Miért nem sikerül? Mi van velem? Miért nyúlok át rajta? Mi történt? – esett kétségbe. Majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan semmivé is vált. Egyszerűen eltűnt a szemem láttára. Ezt meg hogy csinálta? Nem értem. Mégis kicsoda ez a lány? Miért kínoz? Miért kísért? Mert most már biztos, hogy kísértet. De mit vétettem, hogy engem kísért?

-          Edward, jól vagy fiam? – tette apám a kezét a vállamra. – Hallottam a hangod mintha valakivel beszélgetnél és lejöttem megnézni. Jól vagy? Olyan mintha szellemet láttál volna. – észre sem vettem, hogy a garázs ajtaja kinyílt, úgy elvonta a figyelmemet. Néhány másodperc kellett mire felfogtam Carlisle szavait, majd egy pillanatra felnevettem, bármennyire sem volt vicces a helyzet.

-          Mert azt is láttam. – suttogtam. Szemöldökét felvonta, s gondolatai is eljutottak hozzám, melyet oly nehezen palástolt. Láttam Esme aggódó arcát, amint Carlisle-al beszél rólam, a néhány órája történt szobai incidensről, mikor az a lány feltűnt.

-          Ezt hogy érted? Biztos vagy benne? – értetlenkedett apám. – Gyere fel! Mondj el mindnet, ami történt.

Bementünk a házba, miközben a nappaliban Esme, Rose és Alice újságot olvastak, Jasper és Emmett pedig sakkoztak.

-          Hé, öcsi jól vagy? Olyan fehér az arcod. – hatalmas nevetésben tört ki a saját poénján. A többiek csak a szemüket forgatták.

-          Bocs Emmett, de most valahogy nem vagyok vevő a hülye vicceidre. – mondtam miközben haladtunk felfele a lépcsőn.

-          Nem tán agyadra ment az a sok doboz? Mert ha igen, akkor Carlisle jobb is, ha megnézed Edykét még a végén magában kezd el beszélni. – itt már úgy röhögött, hogy a sakkasztalt is felborította.

-          Többet sem játszok veled Emmett Cullen. Komolyan, ha elborul az agyad, akkor nem hagysz semmit sem épen magad körül. Amúgy is épp nyerésre álltam. – bosszankodott Jasper majd sarkon fordult és elment.

-          Ne már, most mi van? – fancsalodott el.

-          Ülj le, kérlek és mesélj mi történt veled lent a garázsban? – vette elő orvosi hangnemét.

-          Tulajdonképpen nem ez volt az első eset. – elgondolkodtam, hogy most tényleg elmondjam-e apámnak. Még néhány percig csendben voltam, amíg átgondoltam, hogy mit is mondjak. – Mikor Emmett volt olyan kedves és becsempészte a szobámba azt a pumát igazából akkor láttam először. Nem is akartam hinni a szememnek. De ott volt és nem csak képzeltem. Még beszélt is hozzám, hogy mit keresek én az ő szobájában meg, hogy hogy jöttem be. Meg persze ő is ki volt akadva a pumán. De ami a legfurcsább nem is félt, vagyis nem láttam rajta csak haragot, de még így is olyan szép volt. – uh, Edward most ezt komolyan te mondtad? Hogy a csudába tudsz te ilyeneket mondani? Nem hiszek a saját fülemnek. Persze apám rögtön észrevette. Na ná hát, hogy ne venné észre, mikor a fia több mint száz év után egy lányra azt mondja, hogy szép. Te jó ég, hogy fogok, ebből kimászni azt nem tudom. – Vagyis nem is szép inkább furcsa.

-          Nincs miért mentegetőznöd, már egyszer kimondtad fiam. – mosolygott sejtelmesen Carlisle. – De kérlek, folytasd. Nos, ebből már rájöttem, hogy hölgy az illető.

-          Igen egy lány barna hajú úgy tizenhét éves körül lehet. Eléggé csípős a nyelve és határozott. Váltig állította, hogy a szobám az nem az enyém, hanem az övé. Fogalmam sincs, hogy került oda egyszer csak ott termett. Majd mikor bejött anya, akkor meg mire visszanéztem csak a hűlt helyét láttam. Azt hittem, hogy elment az eszem. De most újra láttam lent a garázsban, mikor a dobozokat pakoltam és akkor jelent meg mikor a „B” betűs dobozt fogtam meg. Azt mondta, hogy az az övé és, hogy ne bántsam. Majd megpróbálta elvenni tőlem, de nem sikerült. – apám erre felnevetett. – De nem azért nem sikerült elvennie, mert nem hagytam neki, hanem mert átnyúlt a dobozon. Komolyan ott álltam meg sem mozdultam ő meg csak kapálódzott mérgelődött majd úgy, ahogy jött el is tűnt. Carlisle, ezt nem értem. Valami baj van velem?

-          Nos, fiam ez felettébb érdekes. Még sohasem találkoztam szellemmel vagy még csak olyan esetről sem hallottam, hogy valaki találkozott volna. – vakarta meg a fejét. – Én hiszek neked. Bár elég nehéz, de tudom, hogy te nem hazudnál nekem főleg nem egy ilyen dologról. De azért ne mondd el senkinek. Az lenne a helyes, ha itthon maradnál pár napot és pihennél. Ha esetleg meglátnád megint azt az ismeretlen lányt, akkor próbáld meg kikérdezni, hogy ki ő és mit csinál a házban. Lehet, hogy valamelyik régebbi tulajdonos, aki itt halt meg. Vagy egy kóbor szellem. Elég furcsa hogy most szellemekről beszélgetünk. – nevetett fel.

-          Hidd el beszélni róla még nem is olyan, mint látni. De nem olyan volt, mint gondolod nem volt átlátszó úgy nézett ki mit mi, hús vér emberként. Jó lehet, hogy ez rossz példa volt, de akkor is, nem láttam át rajta. Sőt most, hogy jobban belegondolok az ő gondolatait nem is hallottam. – csodálkoztam el. Hisz még nem volt olyan ember vagy épp valami más, akinek nem hallottam volna a gondolatait.

-          Lehet, hogy azért mert nem él vagy nem tudom. Ez annyira bonyolult. – sóhajtott.

-          Biztos. De az akkor sem normális már a tény, hogy szellemeket látok. Lehet, hogy nyitnod kéne egy magán klinikát őrölt vámpíroknak. – nevettem fel keserűen.

-          Ne beszélj, butaságokat Edward nem hinném, hogy megőrültél. Végül is mi is létezünk, tehát az ő létük sincs kizárva bár elég abszurd, hogy léteznének, de majd megoldjuk. De az is lehet, hogy rossz irányban fejtegetünk. Ne értsd félre, csak az is lehet, hogy történt veled az évszázadok alatt, amit nem osztottál meg, és így mutatkozik ki rajtad, vagy éppen lehet, hogy a fantáziád részese. Most menj, próbálj meg pihenni. Erre a hétre adok igazolást az iskolába.

-          Köszönöm Carlisle tudtam, hogy te megértesz. – hálásan néztem rá majd felálltam és kisétáltam.

Első tervem az volt, hogy a szobámba megyek, mint sokszor, de végül mégis csak a nappaliba sétáltam le, ahol a többiek is voltak. Emmett és Jasper végül csak visszatért a játékhoz, csak most sakk helyett a pókerhez. Egy pillanatra figyeltem őket, mikor leértem a lépcsőn, viszont aztán tovább nem tudtam menni, mert megint földbe gyökeredzett a lábam. Ott ült a kanapé háttámláján és a játékot figyelte, habár fogalmam sincs hogyan. Bambultam és tudtam, hogy azt teszem, nem tudtam mást csinálni, csak őt nézni.

-          Mégis mik vagytok ti? – kérdezte lazán. – Szeretem a filmeket és sokat is nézek… vagyis néztem. – halkította le a hangját egy pillanatra. – Szóval, nem emberek az tuti. – mosolygott rám, habár mosolya nem volt valami igazi, inkább olyan kétségbeesett. – Mindegy, majd kiderítem. – vont vállat.

-          Hé, öcsi, ilyen jó csaj az a szellem? – rötyögött Emmett megint.

-          Mi van? – kérdeztem zavarodottan.

-          Fogszabályzós, kopasz nőci, tele szeplőkkel? Csak mert úgy állsz ott, mint egy kavics… vagy kő. – nevetett.

-          Tudtad, hogy az a nagy buldózer alakú maci csal? És a szemben ülő szőke fickó észre sem veszi. – pedig nagyon jól tudta, csak éppen nem akart szólni, helyette máshogy akarta leverni rajta a port. Vagy inkább magába a porba döngölni.

-          Azt hiszem, inkább felmegyek a szobámba. – sarkon fordultam, mert zsibongott a fejem, hosszú évek óta most először. Arra viszont már nem tudtam választ adni, hogy a csinos idegen miatt, vagy éppen a „buldózer alakú maci” bátyám miatt…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés