( Emmett szemszöge)

Futottam, de tudtam, hogy hiába. A jövő elől nem menekülhetek el. Hiába próbálnék elbújni, megszökni előle, nem sikerülne.

Hihetetlen, hogy az a kicsi csöpp lány lesz az én párom! Ez természetellenes! Biztos vagyok benne, csak fájdalmat tudnék neki okozni. Hogy lehetne mellettem boldog, egy olyan törékeny ember, mint Patty? Szegény, kicsi, lány. Nem tudja még, hogy milyen jövő vár rá.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – hallatszott egy sikítás. Egy nagyon ismerős sikítás.

Patty! Nem engedhetem, hogy baja essen!

Elkezdtem rohanni a hang felé. Miért nem tudok úgy futni, mint Edward? Bosszankodtam magamban. Egyszer csak vége szakadt az erdőnek, és egy kicsiny réten találtam magamat. Gyorsan körbekémleltem, és megpillantottam, életem legfontosabb lényét. Egy öreg, és hatalmas fenyőfa alatt próbált menedéket találni magának. Apró, kicsi teste több sebből, is vérzett, szemöldöké és csodás ajkai felrepedtek. Hatalmas szemeiből, könnyek csurogtak végig az arcán. Jobb kis kezecskéje pedig, természetellenes szögben állt. Megölöm azt, aki ezt tette vele!

- Kicsim! – futottam elé vámpírtempóban. Nem érdekelt a lelepleződésünk, csak az, hogy megszüntethessem ennek az angyalnak a fájdalmát.
- Emmett! – borult zokogva, a nyakamba. Szorosan magamhoz öleltem, sírástól remegő testét. – Ne hagyd, hogy bántsa anyut! Ne hagyd, hogy bántsa Bellát! – kérlelt.
- Kicsim, anyukád Miami-ban van, Bells pedig, nálunk a Cullen házban! – nyugtattam.
- Emmett, tudom, hogy Bella az anyukám! – nézett rám, könnyeit törölgetve.
- Milyen megható! – szólalt meg a hátam mögül Tanya.

- Hogy merted őt bántani? – kiáltottam rá, mire Patty összerezzent. Nem akartam, hogy tőlem is féljen, ezért óvatosan a karjaimba vettem. Örömmel konstatáltam, hogy szorosan hozzám bújik.

- Egyszerűen! Megérdemelné az a kis, senkiházi ember, hogy megöljék a lányát! Edward az enyém! – köpte felém.

- Most azonnal eltűnsz innen, és életben hagylak! – morogtam rá.

Tudtam, hogy az én kis hercegnőm mellett nem támadhatok rá, erre a cédára, de hamarosan úgy is megölöm. Senki sem bánthatja Pattyt! Ő az enyém!

- Nyugodj meg, ezt terveztem! – nevetett fel gonoszan, és elfutott vámpír sebességgel.

Patty ismét hangosan kezdett el zokogni. Olyan kis csöppség, nem érdemli meg ezt a fájdalmat! Erős a gyanúm, hogyha Edward talál rájuk, akkor az a ribanc már nem élne.

- Szeretlek Emmett! – suttogta életem értelme, és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, majd ugyanezt tette a nyakamnál is. Istenem mi lesz velem, ha ezt fogja csinálni tizenkét év múlva? Szegénykémet abban a percben fogom megrontani.

- Én is szeretlek, kicsim! – suttogtam, és viszonzom a számára még ártatlannak titulált puszikat. – Gyere, menjünk haza! – kaptam őt karjaimba, mire édesen hozzám bújt. Itt fogok elolvadni!

- Elmondod, hogy honnan tudod, hogy Bella az anyukád? – pillantottam le rá kérdőn.

- Persze – mosolygott rám. Nyugi Emmett, nem folyunk szét! – Egyik este nem tudtam aludni, és le akartam menni a nappaliba Amandához, de nálunk volt a boszorkány.

- Boszorkány? - Az oké, hogy vámpírok léteznek, de boszorkányok? Eddig egyel se találkozott, senki sem a családból. Miért pont Patty tudna a létezésükről? A válasz egyszerű: Bella lánya.

- Igazándiból nem az, csak anya, Amanda és én hívjuk így Jack anyukáját. Borzalmas egy nő. Mindenkinek csak rosszat akar, és akkor boldog, ha valaki szenved.

- Értem! Folytasd, kérlek!

- Szóval le akartam menni, de ekkor meghallottam, hogy rólam beszélnek. A banya azt mondta, hogy nem csoda, hogy nem fogadok szót neki, mert olyan vagyok, mint anyám. Erre Amanda közbeszólt, hogy ne sértegesse Bellát. Ezek után tovább vitatkoztak arról, hogy anyu lánya vagyok. Szerencsére nem láttak meg, miközben hallgatóztam, ezért vissza tudtam menni a szobámba anélkül, hogy észrevettek volna. Így tudtam meg, hogy Bella a valódi anyukám.

- Sajnálom kicsim, hogy ilyen körülmények között kellett megtudnod, hogy ki az anyukád! – suttogtam a hajába. Egyszerűen fantasztikus illata van!

- Semmi baj! – mosolygott rám édesen. Annyira cuki! Állítsd le magad Emmett, kezdesz olyan lenni, mint egy jól nevelt buzi! – Tulajdonképpen örülök, hogy megtudtam az igazságot! Sokkal jobb volt így eljönni anyuhoz – Egyszerűen megzabálom! Na, jó, ez egy kicsit morbid volt egy vámpírtól.

- Megértelek.

- Messze vagyunk még? – kérdezte.

- Nem. Már csak pár méter és hazaérünk! – nyugtattam meg.

Az az igazság, hogy én már láttam a házunk fényeit, és néha egy-egy felvillanó ablakot is láttam, de ezt nem mertem neki elárulni. Mi van, ha ő még nem látja? Miként magyarázom meg neki a szuperlátásomat? Egyáltalán mit fog szólni a Tanya-s támadásra?

- Már látom a házat! – kiáltott fel boldogan.

Olyan jó volt őt boldognak látni! De egyben el is szomorodtam. Ennyire rosszul érzi magát a társaságomban? Vagy a sebei fájnak? A sebek!

- Jól vagy? – rémültem meg. Nagyon fájnak a sebeid? Bocsáss meg nekem! Csak nyaggatlak itt, amikor neked szinte minden porcikád fáj!

- Emmett, nyugodj meg kérlek! A keze sajog egy picit, és ég, de más bajom nincs! Jól vagyok! Ne felejtsd el, hogy ezt neked köszönhetem! – mosolygott rám.

- Bármitől, és bárkitől megvédelek, a nap huszonnégy órájában! – ígértem meg.

- Az én testőröm – kuncogott rajtam.

- Csak a tiéd! – mondtam, és beléptem az ajtón.

Az egész család ott ült a nappaliban, és elmélyülten beszélgetett egymással, de jöttünkre felkapták a fejüket. Mindenki hitetlenkedő, és félelemmel teli pillantásokat vetett ránk. A legszörnyűbb mégis Bella volt. Úgy nézett ki, mint aki mindjárt szörnyethal. Megértettem őt, mivel én is hasonlóan nézhettem ki, amikor megpillantottam az erdőben Pattyt.

- Jesszusom! Mi történt veletek? – pattant fel Carlisle.

- Tanya megtámadta Pattyt, és én csak később értem oda – vallottam be vétkemet. Miért nem tudtam előbb odaérni? Ha bármi baja lesz, azt sosem bocsájtom meg magamnak!

- Add ide, megvizsgálom!

Óvatosan fogadott apám karjaiba helyeztem a kis tündérkémet. Remélem, gyorsan meggyógyul!

( Bella szemszöge)

- Patty az esküvőn vámpír volt! Nem értitek? Ha Patty felnő, akkor vámpírként Emmett felesége lesz!

Alice szavai ott visszhangoztak a fülemben. A lányom, mint Emmett felesége? De hogyan?

Egyáltalán miért? Vámpír lesz? Ki fogja átváltoztatni? Emmett felé fordultan, de ő csak döbbenten meredt a szőnyegre. Hozzá akartam szólni, de felpattant, és vámpírsebességgel elfutott. Na, szép! Ő fut el, amikor nekem kéne!

- Alice! Biztos vagy a látomásodban? – néztem kérdőn legjobb barátnőmre.

- Igen Bella! Ez nem egy aprócska, homályos felvillanás volt. Tisztán láttam mindent!

- És pontosan mit is láttál? – kérdezte Carlisle.

- Elhomályosodott előttem a világ, és a következő pillanatban azt láttam, hogy Edward egy gyönyörű lányt vezet az oltárhoz. Nagyon hasonlított Bellára, de mégsem ő volt az. Aztán ott találtam magam az eskető, és Emmett mellett. Edwardék eközben odaértek az oltárhoz. A pap elkezdte az eskü szövegét, és amikor kimondta Patty nevét, akkor jöttem rá mindenre. Olyan boldogok voltak! Viszont valami furcsa is volt az egészben – vágott gondterhelt arcot.

- Mégis mi? – kérdeztem. Nem hittem, hogy lehetne annál nagyobb dolog, minthogy az egyetlen lányom Emmett felesége lesz.

Nem arról van szó, hogy nem szeretem a mi hatalmas mackónkat, de félek, hogy nem jól fog elsülni a házasságuk. Abban biztos vagyok, hogy Emmett nem hagyná, hogy bántódása essen az én kicsikémnek, de mégis féltem őt. Ezt az anyai mivoltom rovására írtam.

- Te és Edward is vámpírok voltatok, de Edward mellett ált egy férfi, aki teljesen hasonlított rá! Talán csak annyiban különbözött tőled Ed, hogy neki barnásabb árnyalatú volt a haj. Olyanok voltatok egymást mellett, mintha ikrek lennétek. Viszont Bella, melletted meg egy bronzvörös hajú nő állt. Hátborzongató nyugodtság és szeretet lengett körül titeket.

- Furcsa. Nekem nincsenek ilyen ismerőseim, akikre illene a leírás – szólalt meg Edward. –Neked ismerősek voltak, a le írottak alapján kicsim? – fordult felém.

- Nem, nekem sem voltak ismerősök! – ráztam a fejemet.

- Én… Azt hiszem, tudom, hogy kik voltak, de az lehetetlen lenne – szólalt meg halkan Carlisle.

- Mégis kik voltak azok? – kérdezte szerelmem. – Honnan ismerted/ismered őket?

- Edward, akkor lá…

Carlisle nem fejezte be a mondatot, mert az ajtó hirtelen kivágódott, és Emmett lépett be, a karjában, szörnyű állapotban lévő kislányommal. Aprócska, gyermeki testét, vágások, és az abból kicsorduló vércseppek tették piszkossá. Jobb keze pedig furcsán állt. Azt hittem ott halok meg Edward karjai között. Mi történt az én kincsemmel?

- Jesszusom! Mi történt veletek? – pattant fel Carlisle.

- Tanya megtámadta Pattyt, és én csak később értem oda – vallottam be Emmett. Mi az, hogy megtámadta Tanya? Hogy mer az a ribanc az én kislányomhoz nyúlni? Amint vámpír leszek, az lesz az első dolog, hogy megöljem. Megkérhetném rá Edwardot, de én akarok végezni vele!

- Add ide, megvizsgálom! – mondta fogadott apánk.

Emmett, óvatosan fogadott apám karjaiba helyezte kislányomat. Istenem add, hogy hamar meggyógyuljon!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés