Szombat délelőtt volt. Alicenak olyan ötlete támadt, hogy dvd-zzünk. Mindenki benne volt a kitalált ötletben, kivéve Carlesliet és Esmeét, mert ők nem voltak itthon. Alice betette a Titanic című filmet.
- Most komolyan ezt fogjuk nézni? – kérdezte Tanya. Mire mindenki rákapta a fejét és egyszerre vágtuk rá, hogy „Igen!”. Tanya ezek után meg sem mert mukkanni. Ment a film, és mi lányok közbeszólogattunk egy „ oh de jól néz itt ki” mondatrészt vagy éppen hangosan felsóhajtottunk, ilyenkor a fiúk majd kiborultak és hangosan becsmérelték a főszereplő fiút. Végül elérkeztünk ahhoz a részhez amikor a fiú meghal. Hát ott minden lánynál eltört a mécses. Még nálam is. Inkább a plafont kezdtem el nézegetni.
- Talán van valami a plafonon, hmmm? – kérdezte Edward, aki átölelt, ugyanis csak mi ketten terültünk el a kanapén.
- Nem, csak nem akarok sírni, így azon gondolkozom, hogy vajon hányszor volt már átfestve a fal. – mondtam neki, mire ő hangosan felnevetett, de a többiek egyből lepisszegték. Komolyan mint valami moziban. Amikor véget ért a film, ki-ki ment a maga útjára. Felmentem a szobámba, de amint beléptem megdermedtem, majd hirtelen támadó állásba helyezkedtem. Egy vadidegen fiú állt előttem, aki ráadásul vámpír volt.
- Ki vagy te? – kérdeztem tőle, még mindig támadásra készen. Ekkor rontott be Edward is aki egyből a falhoz nyomta és úgy vallatta.
- Álljatok már le! Lia testvére vagyok! – Óóó már csak ez hiányzott!
- Minek jöttél? – kérdeztem haragosan, immár a fotelben ülő fiútól. Edward védelmezően állt mellettem.
- Hogy megismerjelek. – Jó ha csak ennyit akar akkor nekem oké. Odasétáltam hozzá, majd kezet nyújtottam neki.
- Hello Lia Ever vagyok! – Edward megdöbbenve nézett rám. A fiú is bemutatkozott és megtudtam, hogy Joshnak hívják.
- Oké megismertél, most már mehetsz. – álltam vissza az előző helyemre.
- Miért vagy velem ilyen ellenséges? – Mi a fenét képzel ez magáról?
- Mégis miért ne lennék? Vámpír vagy és a testvéremnek mondod magad. – Tettem idézőjelbe a testvérem szót.
- Én sem élek velük, mármint a szüleinkkel. – mondta, mire én figyelni kezdtem rá.
- Miért? – a hangom még most is barátságtalanul csengett.
- Engem is elhagytak mint téged, csak engem otthonba raktak. – Minden haragom elszállt a fiú iránt.
- Miért higgyek neked? – kérdeztem, de ekkor eszembe jutott, hogy mit mondott Aro. Ha minden igaz, akkor megtudom nézni a múltját.
- Megfoghatom a kezed? – kérdeztem, de Edward megállított.
- Tudom, mit akarsz, de szerintem nem jó ötlet. Még soha nem csináltad. – fogta meg a kezem.
- Tudom. Pont ezért fogom most megcsinálni. Tudom, hogy sikerülni fog! – erősködtem, majd odamentem Joshhoz és megfogtam a kezét. Erősen koncentráltam. Semmi. A francba is sikerülnie kell! Újra Lia! Csak próbáld újra higgadtan! Hirtelen képek jöttek a szemem elé. Mint valami álom. Láttam az eddigi életét. Mindent ami vele történt az most a képességem által újra felszínre tört. Sokat szenvedett. Hirtelen engedtem el a kezét.
- Annyira sajnálom! – mondtam neki meggyötörten. Amiket láttam, szörnyű volt.
- Mégis mit? – kérdezett vissza.
- Láttam az eddigi életedet, azt, hogy mik történtek meg veled. – Joshnak felismerés suhant át az arcán, majd lesütötte a szemét.
- Sajnálom, hogy kutakodtam. Hiszek neked! – mondtam neki csendesen és leültem mellé. Edward is leült az íróasztalhoz tartozó székre és most már ő is nyugodt volt.
- Köszönöm és ne haragudj, hogy itt jöttem be. – mutatott az ablak felé. Megráztam a fejem.
- Te most hol élsz? – kérdeztem tőle, mert kíváncsi lennék, hogy egyáltalán van-e valakije vagy ilyesmi.
- Denaliban a feleségemmel és a kislányunkkal. – Biztos vagyok benne, hogy hallani lehetett amint az állam padlót ért.
- Neked van feleséged meg gyereked? – kérdeztem elképedve, mire ő vigyorogva bólintott.
- Igen van, és az életemet feláldoznám értük. De láthatod én sem vagyok idős. – mondta nekem nevetve. Tényleg nem volt idős, olyan 20 éves ha volt.
- Pont ezért lepődtem meg, hogy ilyen fiatalon gyereked és feleséged van. Hány éves vagy? – tettem fel egy újabb kérdést.
- Tizenkilenc. – Apám! Ez a fiú nem semmi! Josh jól nézett ki. Fekete haja volt, magas, erős, izmos fiú, és ilyen fiatalon családja van.
- Hogy hívják a feleséged és a kislányod? – kérdeztem már sokadjára.
- A feleségem Nina a lányunk pedig Nikki. – Bólintottam. Ekkor támadt egy újabb ötletem.
- Megismerhetem őket? Láthatom a kislányodat? – kérdeztem tőle izgatottan, mire ő csak elmosolyodott.
- Persze, nem gondoltam, hogy ilyen lelkes leszel, ahogy kezdtük. – mondta még mindig halványan mosolyogva.
- Elhozhatnád őket bemutatni végül is valamilyen szinten hozzánk tartoztok. Aki Lia rokona, az nekünk is az. - szólalt meg hosszú hallgatás után Edward.
- Nos mit mondasz? – sürgettem.
- Rendben. Hazamegyek és két nap múlva visszajövünk. Nikki nagyon aranyos kislány, mindenkit az ujja köré csavar percek alatt, és nagyon különleges. – A fülemig ért a szám az biztos.
- Köszönjük a meghívást. Akkor még találkozunk! – majd, ahogy jött úgy ment is Josh. Én ott álltam a szoba közepén, mozdulatlanul. Edward mögém állt és átölelt.
- Minden rendben? – kérdezte csendesen.
- Persze. Van egy kislánya. Hát nem csodás? Nagynéni vagyok ha úgy nézzük. – mondtam neki mosolyogva.
- Örülök, hogy boldog vagy, és ne feledkezzünk meg a képességedről sem. Hiszen megcsináltad! – mondta nevetve és még mindig ölelt.
- Uhh tényleg! Ezt el kell mondanom! – mondtam és már az ajtónál álltam. Nem tudtam így kimenni. Visszaszaladtam és megcsókoltam Edwardot.
- Szeretlek! Köszönöm, hogy mellettem állsz és, hogy számíthatok rád. – mondtam neki gyengéden. Edward csak mosolygott.
- Már akkor is melletted álltam amikor nem is tudtad. – mondta lágyan és végigsimított az arcomon.
- Köszönöm. – Megcsókoltam. Annyira de annyira szeretem Őt. Az életemet feláldoznám érte. Szerelmes vagyok.
- Most menjünk mondjuk el a jó hírt! – mondta majd kézen fogott és lementünk a nappaliban, ahol különös eseménynek lehettünk a tanúi.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés