( Edward szemszöge)

- Ezt mégis ki találta ki? – küldtem szúrós pillantást Rosalie felé. Biztos ő a hunyó.
- Igen, én voltam. – mondta rezzenéstelen arccal. Profi, az hót ziher. – Hanna még sohasem volt ott, és egyszer szeretne eljutni oda. Miért ne vihetnénk el mi? Elvégre van pénzünk hozzá. Még suli előtt be tudjuk iktatni az utat. Most róla van szó, Edward. Nem rólam. Miért ne teljesíthetnénk egy kislány álmát? – Ezeket a szavakat biztos, hogy ő mondta? Ez nem lehet az a Rosalie, akit én ismertem. Nem vitték el véletlenül az UFO-k? Agymosás? Hőguta?
- Nem kell így méregetni. Megváltoztam. Te is tudod. – Akkor is furcsa. Pontosabban hátborzongató.
- Tényleg ezt szeretnéd? – fordultam Hanna felé. Elvégre mégiscsak róla van szó.
- Annyira boldog lennék, Edward bácsi. – felelte csillogó szemekkel. Hát ki tud ennek ellenállni?
- Jó. – egyeztem bele, mire jutalom tapsot kaptam.
- De! – emeltem fel a mutatóujjam. Jobb mindent előre tisztázni. – Ez az egész utazás Hannáért van. Szóval… - fordultam bátyám felé – nem Emmett maciért. Emmett maci a játékok közelébe se mehet. Nem akarok problémákat.
- Jaj, ne már! - háborodott fel az említett. – Miért nem?
- Mondjuk, mert összetörne alattad a hinta? Körülbelül hatvanszor akkora vagy, mint egy gyerek. Be se férnél semmibe.
- Azért nem vagyok annyira kövér. – húzta fel az orrát. – De ha nem tetszem neked, akkor ezentúl vigyázni fogok a vonalaimra. Csak Update nyuszik vérét fogom inni. Rám senki se mondja, hogy kövér.
- Nem kell a hiszti. Nem mész a közelükbe és kész. – Hogy lehet valaki ennyire gyerekes? Fel nem foghatom.
- Nem vagy az apám. Nem parancsolsz nekem. – Húzta fel a vállát bátyám.
- Ezért nem akarok én sehova se veletek menni. Mindig ez van. Miért nem lehetünk egyszer egy normális család?
- Mert talán nem vagyunk normálisak? – Kérdezett vissza Emmett.
- Akkor miért mennénk mi Disneylandbe? Tulajdonképpen mit is fogunk mi ott csinálni? Emmett felül egy póni hátára? Alice arcfestésen vesz majd részt? Én meg? Activityzzek? – Miért kell az ilyen hülyeségeket állandóan erőltetni?
- Csak magadra tudsz gondolni Edward bácsi, igaz? Az nem számít, hogy én mit akarok? – Kezdett el hisztizni Hanna. Rosalie 2, avagy a szöszi visszavág. Mi jöhet még ezután? Mellimplantátumok háborúja?
- Jó, ne menjünk. De akkor ne rajtam kérd majd számon, ha nem tudok majd megfelelően teljesíteni az iskolában. A vágyódás sok időt elvesz a gyerek idejéből. A koncentrációja se megfelelő. Ez az esemény akár még lelki traumát is okozhat majd nálam. A lelki trauma nagyban befolyásolni fogja majd a jellemfejlődésem. Ez az egész kihatással lesz az egész életemre. Akár bele is rokkanhatok majd. De nem baj. Akkor nem megyünk. – Folytatta tovább, és a végén még az orrát is felhúzta. Ezeket meg honnan a francból tudja? Még csak 6 éves, könyörgöm. Mintha betanulta volna ezt a szöveget. Á, Rosalie-ból ezt is kinézem.
- Megyünk. – Sóhajtottam fel. Elvégre van más választásom?
- Jaj, de izgulok. – Csatlakozott hozzánk Alice is. – 3 óra múlva indul a gépünk. Irány pakolni.
- Mi? Ilyen hamar? Még csak el se búcsúztam Bellától. – Azért ez már a pofátlanság netovábbja.
- Jaj, Edward. Csak 1 hétről van szó. Kibírod addig nélküle.
- 1 hét? Ezt senkise mondta nekem. – Ez csak engem háborít fel? Hát hová csöppentem?
- Mert nem kérdezted. – Öltött rám nyelvet Alice. A kis pukkancs.
- Nem érünk most erre rá. Sipirc, mindenki pakolni. – Csapta össze két tenyerét húgom. Mindenki készségesen elkullogott a szobájába, így hát én is így tettem.  Bedobáltam pár cuccot a bőröndömbe, majd felhívtam Bellát. Biztos ki lesz akadva. Mondjuk, megérteném.
- Szia, édes. Mizujs? – Már a hangjától elolvadok.
- Szia, kicsim. Hát ömm… izé… lenne itt valami… - Szedd össze magad Edward! Férfi vagy.
- Baj van? – Kérdezte aggódva. Gratulálok! Az év nyuszija díjat elnyernéd.
- Disneylandbe megyünk 1 hétre 3 óra múlva. – Mondtam ki egy szuszra. Hű! Bátorság 4ever.
- Jó szórakozást! Érezzétek jól magatokat! Add át üdvözletem a többieknek! – Mondta könnyedén. Ennyi? Semmi veszekedés? Semmi leordibálom a hajad a fejedről? Hát milyen nő ez? Legalább egy kis hisztit, kérem.
- Ömm… okés. Átadom nekik. – Nyögtem ki végül. Ez a férfi hiú büszkeségemet sérti. Ki hallott már ilyet?
- Edward. Gyere, indulunk. – Hallottam meg húgom hangját. Mi van? Alice-ék elkészültek 10 perc alatt? Ez az év vicce.
- Mennem kell! Majd hívlak. Vigyázz magadra! Szeretlek.
- Te is. Én is. Nem túl gyorsan hintázni, mert összekócolódik a hajad. – Kezdett el kuncogni.
- Nagyon vicces. Tényleg mennem kell. Szia.
- Szia.
Letettem, majd felkaptam a bőröndöm és leslattyogtam a nappaliba. Á, szóval ezért készültek el ilyen gyorsan.
- Hol van a bőröndötök? – Néztem körbe a nappaliban, de sehol semmi.
- El kell mennünk vásárolni. Nincs semmi göncünk, amit magunkkal vihetnénk. – Kezdett el panaszkodni Alice.
- Végül is az a 60 tonna ruha semmiség. Biztos nincs köztük elegendő 1 hétre. – Hangom gúnyosan csengett.
- Most nem érünk rá a hülyeségeidre. Igyekeznünk kell! – Kezdett el kifelé tolni húgom a házból. Ezért nem akartam én ezt. Mindig ez van. De a család, az család. Bármennyire is golyót repítenél mindegyik fejébe. Mondjuk, úgyse halnának meg, szóval tök mindegy. Csak vigyorogj! Talán úgy túléled.

  ( Bella szemszöge)

Edwardék ma este érkeznek haza. Végre! Már nagyon hiányzott. Meg meglepetésem is van számára. Miután elutaztak, csak nem múltak el a rosszullétek. És a menszeszem sem jött meg. Továbbra is zabáltam mindent és mindenkor. A hasam is kezdett növekedni. Anyáék szóvá is tették, hogy kicsit meghíztam. Ráfogtam arra, hogy kicsit sokat ettem mostanában, de majd lemozgom. Szerencsére bevették. Minden jel továbbra is arra mutatott, hogy terhes vagyok. De mivel a teszt negatív lett, ez képtelenségnek tűnt. Aztán elgondolkoztam. Ha tényleg terhes vagyok, akkor egy félig vámpír félig ember babát hordok a szívem alatt. Nem hiszem, hogy a teszteket erre találták volna ki. Szóval 99 %, hogy terhes vagyok. Már alig várom, hogy elmondhassam Edwardnak. Szándékosan azt tervezem előre csak, hogy beszélnem kell vele. Nem akarom, hogy Alice lelője a poént. Már csak 3 óra. Vajon örülni fog? Nagyon remélem.

   ( Edward szemszöge)

Bella nem tudja, de korábban jöttünk haza. Azt mondtam neki, hogy csak nyolcra érünk haza, de három órával korábbi géppel érkeztünk. Meg akarom lepni. Már nagyon hiányzik. Ez az 1 hét viszonylag simán telt el. Leszámítva kisebb károkat – amiket ki kellett fizetnünk, és amik természetesen Emmett hibájából keletkeztek – minden zökkenőmentesen ment. A lányok is boldogok, mert vásároltak dögivel, Hanna is boldog, mert eljutott Disneylandba, Emmett is boldog, mert végre megkapta Rosalietól, amit akart, és én is boldog vagyok, mert egy ideig nem nyaggatnak majd. Mikor leparkoltam a ház előtt, ismerős vámpír illat csapta meg az orromat. Nem, ez nem lehet. Hogy találtak ránk?
- Edward, te is érzed? – Kérdezte rémülten Alice. Már késő volt a meneküléshez. Körbekerítettek minket. Mindannyian kiszálltunk a kocsiból. Rosalie szorosan magához ölelte Hannát, aki reszketett a félelemtől.
- Nocsak, nocsak! Kiket látnak szemeim. Hiányoztunk nektek? – Kérdezte gúnyosan Carlisle. Ki akartam olvasni a gondolataiból, hogyan bukkantak ránk, de szándékosan nem gondolt rá. A francba! Körbenéztem, de nem találtam kibúvót. Végünk. Nincs menekvés.
- Hogy találtatok ránk? – Legalább tudjam. ki vagy mi okozta a vesztem.
- Volt egy kis segítségünk. Lépj elő, drágám. – Carlisle parancsára a tömeg egy része kettévált, és kilépett Xénia. Xénia? Rosalie barátnője? Már semmit se értek.
- Xénia? – Kérdezte döbbenten Rosalie. – Hogy tehetted ezt? Hisz barátnők voltunk. Képes voltál elárulni? De miért?
- Barátnők? – Nevetett fel Xénia. – Ugyan már! De sokkal egyszerűbb lenne, ha inkább bemutatkoznék. Megkönnyítené a dolgunkat. Az igazi nevem Brittany Dawson.  – Felkaptam rá a fejem. A többieknek ez a név semmit sem mondott, de nekem annál többet.
- Még mindig nem értem. – Felelte értetlenül Rosalie.
- A menyasszonyom. – Suttogtam magam elé.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés