-    Én...sajnálom,Rose – Ziháltam,miközben eltávolodtam tőle.
-    Nem,Jake.Én nem sajnálom – Húzott vissza,és lábát derekam köré fonta.
-    Rosalie – Nyögtem ki,két csók között. – A női WC-ben vagyunk,és bárki megláthat.Lehetséges,hogy hallanak minket.És...a gondolataidat Edward...
-    Nyugodj meg,nem gondolok semmi rosszra – Mosolygott,és én visszamosolyogtam.
-    Mi ez a hirtelen nagy változás?
-    Mire gondolsz? – Kezével nyakamat óvatosan átölelte.
-    Tegnap még...nem akartál látni többet.Most meg...
-    Nem,én nem mondtam semmi olyat,hogy nem akarlak látni!Csak annyit,hogy nem kellene folytatnunk.De te ott hagytál,és végig sem hallgattál teljesen.
-    Nem hiszem,hogy sok mindent kihagytam.
-    Dehogyis nem!
-    Akkor most elmondhatod – suttogtam,majd megcsókoltam.
-    Jacob – Nézett bele szemembe gyengéden. – Én... – Megakadt,és nem értettem,hogy mire készül.
-    Te? – kérdeztem vissza,hátha rásegítek mondandójára.
-    Jacob én – Kezdett bele megint,de egy sikításra lettünk figyelmesek.

Tudtam!Annyira tudtam,hogy nem kellene ide bejönnöm.Rosalie villám gyorsan leugrott rólam,és megnyugtatta azt a lányt,aki sokkot kapott a látványomtól,miközben gyors kimentem.

-    Hát te meg mit kerestél ott bent? – Találkoztam szerencsémre Bellával az ajtónál.
-    Csak...túl sokat ittam.
-    Igen,azt érzem a leheleteden.És ki volt az a lány? – Célozgatott arra a személyre,akivel az elöbb a táncparketten vonaglottam.Orrcimpáját felhúzta.
-    Jajj Bells...Én most hazamegyek.Majd holnap mindent megmagyarázok.Szia – Megöleltem,és elmentem mellette.

Megkerestem Sethet,akivel azonnal elhagytuk ezt a kócerájt.

-    Hát...téves jelzés volt – Beszélgettünk reggel,mikor felkeltünk.Este nem nagyon akart elmenni már haza tőlünk,ezért ott aludt.
-    Micsoda? – kérdeztem,miközben felvettem magamra egy pólót.
-    A bevésődés – Felnevettem.
-    Miért?
-    Egyfolytában arról tudott beszélni,hogy mennyit készült a matek érettségiére,mikor csak egy négyest kapott.És ha abból is megkapta volna az ötöst,akkor blablabla – Legyintett egyet.
-    Nyugi öcskös,majd a te életedben is eljön egyszer az igazi – Nem lehetett az arcomról levakarni a mosolyt.
-    Is?
-    Hm? – Hümmögtem.
-    Azt mondtad, „is”.Úgy érted...? – Egy pillanatig hezitáltam,de miért is hazudnék neki?
-    Igen,kibékültünk.
-    Dehát ez nagyszerű,Jacob!
-    Tudom – Vigyorogtam még mindig.
-    És azok után még szóba állt veled,amit műveltél azzal a fekete démonnal?Amúgy emlékszel te arra,hogy az a csaj milyen dögös volt?
-    Nem,nem igazán – Nevettem.
-    Még egy kicsit meg is irigyeltelek.
-    Nyugodtan elvehetted volna tőlem.Viszont most figyelj,Seth.Nekem találkozóm van Rosalieval.Akkor mész el innen,amikor akarsz.Kaja van a hűtőben.
-    Randi? – Húzta izgatottan mosolyra a száját.
-    Nem tudom,hogy nevezhetném e annak – Túrtam bele hajamba.
-    Azért remélem jól fog sikerülni.
-    Én is – Bólintottam. – De mára akkor viszlát – Intettem neki,és Ő is elmotyogott egy hellot.

Rosalieval még reggel megbeszéltük,hogy összefutunk „Black-völgynél”.Azt hiszem...az lett a közös helyünk.Amilyen gyorsan csak tudtam,úgy haladtam végig az út hátralevő részében.Az alakváltásnak csak egy rossz oldala van,az pedig a fel- és levetkőzés.Megálltam a legközelebbi fánál,ahol már láttam azt a földi angyalt,aki ellopta a szívem,miközben ujját bele-bele mártogatta a patakba.Elmosolyodtam,és visszaváltoztam.Magamra húztam a nadrágot,és megragadtam a földről a pólómat.Épp fordítottam ki,mikor két,gyengéd kar átkarolt.

-    Rose – Megfordultam,hogy lássam gyönyörű szemeit,majd ledobtam felsőmet a mocskos talajra,hogy kezem közé vehessem arcát.

Ujjbegyemmel simogatni kezdtem,és Ő lelkesen belesimult érintésembe.Annyira törékenynek látszott ebben a pillanatban,pedig nagyon jól tudtam,hogy fele annyira sem az.

-    Azt hittem,nem fogsz eljönni – suttogtam.
-    Miért? – kérdezte felháborodva.
-    Féltem,hogy meggondolod magad ismét.És eszedbe jut,hogy számodra mégiscsak Emmett az igazi.

Dühös sóhajtással lefejtette kézfejem magáról,és elsétált tőlem.

-    Most meg mi rosszat mondtam? – Utána mentem,és hátulról magamhoz húztam.
-    Ugye nem birod elképzelni,hogy nekem mennyire nehéz?Nem akarom megbántani Őket – Államat vállára bigyesztettem,mire Ő oldalra fordult,hogy lásson.Ajkaink centikre voltak egymástól,és én nem voltam képes tekintetem levenni övéről.
-    Tudom,Rose.Tudom.De akkoris rossz nézni,hogy az a gorilla csókolgat téged.
-    Szerinted én nem voltam féltékeny arra a tegnapi ribancra? – Szemöldökét felvonta.Kérdő pillantással tekintett rám.

Fejemet felkaptam,és vigyorogni kezdtem.Rosalie féltékeny volt!

-    Tüntesd el a képedről azt az önelégült mosolyt! – Durcogott.
-    Szóval féltékeny voltál... – Ízlelgettem még e tényt,hiszen nagyon is tetszett.
-    Jajj,Jacob.Inkább felejtsd el,amit mondtam,rendben?
-    Bocsáss meg.De ez most nagyon jót tett az egómnak – Felnevetett,és apró csókot lehelt ajkamra.

Én ennél többet akartam.Visszahúztam magamhoz,miközben Ő megfordult ölelésemben,és egymásnak estünk.Minnél többször találkoztak nyelveink,annál vadabbul és intenzívebben játszadoztak egymással.Kezével összeborzolta hajamat,ahogy végigsimította,majd megállapodott a nyakamon.Még jobban magához rántott,mintha már így is nem lennénk elég közel egymáshoz.Testünk összesimult,és éreztem,ahogy férfiasságom reagál e mozzanatra.Hátrébb és hátrébb lépegettünk,ameddig neki nem ütközött háta egy fának.Persze vigyáztam rá,hogy épp hogy csak hozzá érjen.Felugrott derekamra,majd egy pillanatra elszakadtunk egymástól.Úgy nézett rám,mint még soha.Ekkor tudtam,hogy nekem nem kell más,csak Ő.Újra rátapadt ajka az enyémre,és én csipkés inge alá nyúltam.Túlságosan is tapadt testéhez,mire én elkezdtem föntről-lefelé kigombolni.Amikor már megcsodálhattam tökéletes domborulatait,kezemmel válláról lecsúsztattam a felsőt.

-    Ne,Jacob – Lihegte,miután elfordította a fejét,és visszahúzta magára.
-    Mi-miért ne? – Dadogtam,hiszen az utóbbiakban nem igazán vettem levegőt.Lemászott rólam.
-    Tudod jól,hogy hivatalosan még mindig Emmettel vagyok.
-    És...ez miért baj? – Felvettem a földön hagyott pólómat,és magamra vetettem.
-    Mondtam,hogy nem akarom megcsalni – Szinte már suttogta ezt a mondatot.
-    Rendben – Sóhajtottam. – Akkor csak azután,hogy szakítottatok?
-    Igen... – Hosszasan mondta ki ezt a szót. – De...
-    Az nem mostanában lesz,igaz? – Meg sem vártam a választ,elsétáltam tőle.
-    Én tényleg bazira sajnálom,de miért nem érted meg?Mi lenne,ha ezt Bella megtudná?
-    Mi köze ennek Bellához?Itt semmi másról nincs szó,csak arról,hogy félsz!Félsz szembe nézni a következményekkel! – ordibáltam,és Ő egy pillanatra összerezzent.
-    És ha ez igaz?A fenébe is!Mit vártál?Pár csók,és én már el is hagyom?Több mint hetven éve vele vagyok,Jake.
-    Ezzel most arra célzol,hogy nem fogod soha elhagyni,ugye? – kérdeztem normális hangnemben,és eléálltam.
-    Nem,semmi ilyet nem mondtam.Csak azt,hogy várj.Várj rám,kérlek.Adj időt – Tekintetéből fájdalom sugárzott.
-    Oké.Megpróbálok,de semmit sem garantálhatok.

Csak álltunk,és néztük egymást.És ő egyszer csak átölelt.Körübelül fél fejjel voltam magasabb nála.Visszaöleltem,és a távolba meredtem.Reszkedtem a gondolattól,hogy lehet elveszítem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés