(Edward szemszöge)


Az út a Denali-klánhoz eseménytelenül telt. Heidi izgatottan üldögélt mellettem az anyósülésen.
- Szerinted kedvelni fognak engem? – kérdezte tűnődve, miközben az ablakon bámult ki.
- Nem lesz semmi gond… Carmenék már több évtizede a család barátai – nyugtatgattam.
Hálásan elmosolyodott, és összekulcsolta a kezeinket, de továbbra is aggodalmasan nézett rám.
- Tudod, véletlenül meghallottam, ahogy Jasper és Alice beszélgetnek… - kezdte tétován.
- Heidi, kérlek, ne terelj! – szóltam rá.
- Szóval… arról beszélgettek, hogy Tanya vajon még mindig szerelmes-e beléd… - lehajtotta a fejét – Ez igaz? Tanya szerelmes beléd?
- Tudod, a Denali lányok, Kate, Irina és Tanya, több évtizede keresik az igazit. Megnehezíti a dolgukat, hogy ugyanazt az életmódot folytatják, mint mi. És mivel én voltam az egyetlen vegetáriánus szingli vámpírférfi, akit Tanya ismert, ezért rám esett a választása – magyaráztam.
- De ők nem tudják, hogy mi… - jelentőségteljesen elhallgatott.
-Nem, de Tanya felnőtt nő, és tudni fogja kezelni a helyzetet – bíztosítottam, bár én sem hittem benne igazán. Heidi bólintott.
Az út többi részét csöndben töltöttük el.


Rákanyarodtam a Denali(-)klán házához vezető útra. Nemsokára megláttam az említett épületet. Családom tagjait már régen látott barátaink köszöntötték.
- Ne aggódj! – súgtam oda Heidinek és kiszálltam a kocsiból.
Tanya még mindig Carlislet ölelgette, de amint meglátott engem, hangos sikoly kíséretében elengedte fogadott apámat, és az én nyakamba ugrott.
Annyira hiányoztál, Edward! - mondta el nekem gondolatban. A mellettem álló Heidire néztem és láttam rajta, hogy zavarja ez az egész szituáció.
Finoman lefeszegettem Tanya karjait rólam, de hogy ne bántsam meg, barátságosan rámosolyogtam.
- Tanya, szeretném bemutatni neked a páromat, Heidit! – öleltem át az említett személy derekát. Tanya elkerekedett szemekkel nézett ránk
Hogy micsoda? – kiáltotta gondolatban. – Edward foglalt!? Hülye szuka, elvette tőlem Edwardot!
- Üdvözöllek! – köszönt hidegen Tanya.
- Örülök, hogy megismerhetlek! – nyújtotta kezét Heidi, de Tanya sértődve bevonult a házba. Mindenki lefagyva nézett minket, de Kate erőt vett magán és megfogta párom kezét.
- Szia! – mosolygott rá, amit Heidi viszonzott.
- Edward… - ölelt meg Kate – Annyira rég láttalak!
- Helló! Én Carmen vagyok, ő itt a férjem, Eleazar – mutatkozott be Carmen Heidinek.
Végül Irina is üdvözte Heidit, és mind bementünk a házba.


- Meséljetek, mi történt veletek az elmúlt években? – dőlt hátra a kanapén Carmen. Mellette Eleazar ült, aki mosolyogva megcsóválta a fejét.
- Előzőleg Forksban éltünk. Most onnan jövünk – felelte szűkszavúan Carlisle.
- Történt valami? – kérdezte Kate kíváncsian. Feltűnhetett neki, hogy nem szívesen beszélünk a múltról, és ez felkeltette az érdeklődését. Carlisle segélykérően nézett rám.
Tisztában voltam vele, hogy nem tudja, mennyit árulhat el a Denali klánnak, de hogy segíthetnék neki, amikor még én sem tudom, hogy régi barátaink megtudhatják-e a teljes igazságot?!
- Elég sok mindent átéltünk Forskban – szólaltam meg pár perces feszült csend után. Közben Tanya is előkerült, és Irina mellett foglalt helyet, pontban velem szemben. Lehajtottam a fejem.
Szinte előre láttam, hogy most mi fog következni, Valaki a családból elmondja a teljes igazságot, mire mindenki sajnálkozó pillantást vet felém, majd azt mondja, sajnálja, és megérti.
De én ebből nem kérek.
Hisz hogyan is érthetnének meg, amikor még sosem vesztették el a saját lelküket! Bella megmutatta, hogy nem vagyok lelketlen szörny, s amikor kezdtem hinni neki, elhagyott, és magával vitte a hitem, a lelkem és szerelmem. Ezek után nincs szükségem senki szánalmára.
- Azt hiszem, én felmegyek… - motyogtam.
- Rendben – mondta Carmen. – Tudod, merre van a vendégszoba?
Bólintottam, majd felsiettem az emeltre. Benyitottam az egyik ajtón és leültem az egyik fotelre. Fejemet a kezeimbe temettem, és próbáltam kizárni a családom és régi barátaink gondolatait.


Halkan kopogtattak az ajtón. Senkivel nem volt kedvem beszélni, de nem akartam udvariatlan lenni.
- Szabad!
- Én vagyok… - lépett be Tanya. – Esme elmesélte az elmúlt két évben történteket – állt elém.
Csend telepedett ránk. Tanya rajtam gondolkozott, míg én… én a fájdalmamba temettem magam.
- Kérlek, nézz rám, Edward! – szólalt meg lágyan Tanya. Felnéztem, egyenesen aranybarna szemeibe. – Én boldoggá tudnálak tenni. Tudom, hogy itt van Heidi, de látom, hogy csak hálából vagy vele. Ezt nem szabad tenned! Az örökkévalóság túl hosszú idő ahhoz, hogy boldogtalanul élj!
- Veled sem lennék boldog… - motyogtam.
- Honnan tudod? - faggatott. Nem válaszoltam.
„- Mondd, ő miért jobb, mint én? – kérdezte.
- Te vagy az egyik legcsodálatosabb nő a világon! És bolond voltam eddig, hogy nem vettelek észre… De most már késő! Heidi segített nekem, nélküle még mindig a szobámban ülnék, és Bellára gondolnék! – jelentettem ki.
- A félvér Bella? És Ő? Mivel fogott meg? Egyébként is, halott! – kiabálta Tanya.
- Szeretem Őt, még most is… - feleltem.
- Akkor miért vagy másik nővel? – mosolyodott el gúnyosan.
- Sokkal tartozom Heidienek.”*
Ismét kopogtattak, mire mind a ketten az ajtó felé fordítottuk a fejünket. Heidi sétált be a szobába, és mellém állt.
- Miről veszekedtek? Tőletek hangos a ház… - jelentette ki.
- Csak arról, hogy Edward nem képes jól dönteni – felelte Tanya.
- Mivel kapcsolatban? – fordult érdeklődve Tanya felé.
- Veled – közölte szárazon.
- Mit kellene eldöntened velem kapcsolatban? – nézett mélyen a szemembe Heidi.
- Felajánlottam egy jobb alternatívát a boldogságához. Mert szerintem most nem boldog veled… - Tanya gonoszan elmosolyodott.
- Miért, veled az lehetne? Kilométerekről ordít rólad, hogy elkeseredetten keresel magadnak párt, és minden potenciális áldozatot megpróbálsz becserkészni. Ezt inkább gyerekes és szánalmas viselkedésnek mondanám, és nem hiszem, hogy Edward a párja fölött apáskodni akarna – gúnyolódott Heidi.
Tanya felnevetett.
- Ezt pont te mondod? Hát nem veszed észre, hogy Edward csak hálából van melletted? – tette fel a költői kérdést. – Én a helyedben mélyen magamba szállnék, és elgondolkodnék az életemről. Mert bárhogy is hiszed, Edward sosem lesz teljesen a tied…
- Lányok, kérlek, ez most fejezzétek be! – szóltam bele a vitájukba. – Azt hiszem, elég idős vagyok ahhoz, hogy eldöntsem, mi a jó nekem! Tanya – fordultam az említett felé -, Heidi a párom és igen nagyon hálás vagyok neki, de nem ezért vagyok vele. Úgy gondolom, nem vagy abban a helyzetben, hogy megmondd nekem, mi a jó és rossz. Heidi, Tanya a család régi barátja, és egy kis tiszteletet kéne iránta tanúsítanod, mert ő olyan nekem, mintha az egyik családtagom lenne.
A lányok kitágult szemekkel néztek rám, döbbenten álltak egymás mellett.
- Most elmegyek vadászni. Egyedül – hangsúlyoztam ki az utolsó szót. Kiugrottam az ablakon, és egyenesen az erdőbe rohantam.
Csak futottam és futottam. A száguldás szeretete az egyetlen, ami megmaradt a múltamból. Egyedül csak ez tudott kikapcsolni, de a fájdalmamat nem tudta elfeledtetni.
Vajon mi lett volna, ha nem szeretek bele Bellába? Most mind a hárman élnének… Most együtt lehetnének…
Megráztam a fejem. Ezen már késő gondolkodni.
A vadászattól elment a kedvem, de mégis kötelesnek éreztem, hogy táplálkozzak, hisz holnap emberek közé megyünk. Nem szerettem volna az ő életüket is tönkretenni. Bőven elég, hogy egy családot tettem tönkre.


Elkaptam két szarvast, de még mindig szomjas voltam, ezért egy nagyobb testű állatot kezdtem keresni. Mellettem egy bokor megmozdult. Érdeklődve néztem arra, de semmi furcsát nem láttam, ezért lassan lépkedve elindultam, amikor ismét megrázkódott a növény. Hátra fordultam, de valami leterített a földre és rám morgott. Meglepődve, egyenesen hitetlenkedve néztem a rajtam elterülő állatra. Egy farkas volt, de nagyobb, mint az átlag. A szemében értelem tükröződött, amiből tudtam, hogy ő nem egy átlagos erdei lakó. Ő egy alakváltó. Puszta önvédelem céljából lehajítottam magamról, egyenesen egy fenyőre, ami kidőlt.
- Békés szándékkal vagyok itt… - kezdtem volna nyugtatgatni, de ő megindult felém. Nem volt más választásom, meg kellett védenem magam. A háta mögé kerültem, így ő nem rám ugrott, hanem egy tócsába. Mérgesen fordult meg, rám morgott, és rám támadott. Küzdöttem ellene, de hirtelen megharapott a nyakamnál, mire felordítottam. Ezek után már nem tudtam koncentrálni, és ő szabadon támadhatott engem. Ki is használta, fájdalmas karmolásokat ejtett a testem különböző pontjain, ezzel elérve, hogy a pokolban érezzem magam.
- Meg fogok halni… - mondtam ki magamban a nyilvánvaló tényt, de ez a gondolat nem öntött el szomorúsággal. Legalább nem kell Bella nélkül tovább élnem.
Aztán minden megváltozott.
Valaki leszedte rólam az alakváltót, és elhajította. Lehunytam a szemem, és készültem a halálra. Ha az alakváltó nem is, az idegen vámpír biztos megöl majd. Vártam a megváltó halált, de az nem jött. A sérüléseim egyre jobban fájtak, és szinte már könyörögtem a halálért.
- Ne aggódj nem lesz semmi baj! – suttogta egy lágy hang közvetlenül a fülem mellett. Nem tudom miért, de azonnal megnyugodtam. Még éreztem, hogy valaki felemelt, és elkezd velem futni.
Lehunytam a szemeimet, és még utoljára élveztem a sebességet, majd átadtam magam a sötétségnek.


* Részlet az Örök éj-Harminchatodik fejezetéből

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2010.09.09. 15:30 szannika Szia 8nadin! Köszi! :) Sietek a frissel!

2010.09.05. 18:21 8nadin Mi a befejezés? itt abba hagyni! Nem tudom, hogy Edrward túl éli-e és ki volt aki rá támadt? Remélem, hogy minnél hamarabb lesz új fejezet és nem kell azon izgulni, hogy mi történik Edwarddal. Amúgy nagyon jó a történet és nagyon jól írsz minden elismerésem.