Bella szemszöge:

A csengő ébresztett föl a gondolataimból. Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Edward volt az, kezében egy csokor virág.
-Szia! Miben segíthetek?- kérdeztem udvariasan, mire elmosolyodott.
- Szia! Hát, igazából azért jöttem, hogy megnézzem jól vagy- e és nem tudnál mesélni nekem erről a kazettáról?- kérdezte zavartan mire én mosolyodtam el.
- Tanya miatt kérdezed?- kérdeztem, és a kilincset fogó kezem, olyan erősen fogta a gömb alakú kilincset, hogy az eldeformálódott.
- Igazából az apám miatt. Tudod Jessica apját ő vizsgálja és lehet,hogy valamilyen segítséget tudnál neki adni -  mondta. A mostoha apjáról úgy beszélt, mint a katolikus Istenről.
- Én teljesen jól vagyok és segítek neked- mondtam, mire elmosolyodott.
-Ezt neked hoztam -nyújtotta át a csokrot. A paradicsom is megirigyelhetné az arcomat.
- Micsoda gesztus!- mondtam neki mosolyogva. - Bejössz, vagy menjünk el sétálni?- kérdeztem tőle.
- Mi lenne ha elmennénk sétálni. Most nem esik az eső - mondta csibészes mosollyal, mire a szívem olyan gyorsan kezdett el dobogni, hogy azt hittem kitépi saját magát a bordáim közül.
- Rendben, csak vázába teszem a virágot. Addig gyere be! - mondtam neki és kerestem egy olyan vázát ami illett a sárga színű fréziához. Miután elintéztem a virágot, felkaptam egy kabátot és elindultunk.
Az erdőbe mentünk. Vagy kétszáz métert gyalogolhattunk, mikor leültünk egy nemrég kidőlt fatörzsre.
- Mit szeretnél tudni?- kérdeztem
- Hogyan történt?Honnan tudod ezt? - kérdezte
- Hát semmi közöd hozzá...de azért elmondom mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott. Nem fogom elmondani neki az igazat. Vagyis elmondom neki, csak egy kicsit ferdítek.
- Van egy lány, akinek az anyukája meghalt mikor megszületett. Az apja berakta egy árvaházba, mert úgy gondolta nem tud vigyázni a kicsi lányra. A lány hamar egy olyan házaspárhoz került, akiknek nem lehet gyerekük. A lány tizenkét éves koráig volt kedves, édes. De utána állatokat gyilkolt, kikészítette a szüleit. A mostoha anyja tizenhét éves korában megfojtotta és a kerti kútba dobta, ám a lány még élt és amikor a kút mélyén látta, hogy a kút tetejét lezárták, csak egy fehér kört látott. Akkor elátkozta élete kazettáját, aki megnézi hét nap múlva meghal.- mondtam neki. Láttam a szemében,hogy issza  a szavaimat. Pedig ha tudná, hogy ez az én életem kezdete.
- És te honnan tudsz erről?- kérdezte. hazudnom kell neki, pedig nem akarok. Bella! Még is miket gondolsz? Ha ezt hallaná...
- Mint már mondtam, láttam, ahogyan megöli öt barátomat, köztük a legjobb barátnőmet. Én elbújtam, mikor kijött a Tv-ből, így engem nem ölt meg, de a barátaimat megölte, mert ők látták a videót. - itt elkezdtem könnyezni. Két okból
Első: Mert tényleg fájt az, hogy megöltem a legjobb barátnőmet.
Második: Hazudok Edward-nak, és ez rosszul esik, bűntudatom van.
Ekkor viszont megölelt.
- Bocsáss meg Bella, hogy felhoztam neked a témát. Nem kellett volna...- mondta. Miattam aggódik, de édes!
- Semmi baj, Edward! Ezt még Jess-nek sem mondtam el. Sajnálom őt, mivel négy nap múlva már nem lesz köztünk.- mondtam, és újra átkoztam magam, amiért ilyet kell tennem vele.
- Bella, ez nem a te hibád! Még annak a lánynak sem a hibája, vagyis övé is de nem ő indította el!- mondta , mire felnéztem rá. Most jól hallottam amit mondott? Szerinte nem a lány vagyis az én hibám? Tiszta hülye ez az ember!
- Ha nem az övé, akkor kié? - kérdeztem, mivel kíváncsi voltam a válaszára.
- A mostoha anyjáé. Ha nem fojtja bele a kútba, akkor ő lehet, hogy nem lett volna egy barátságos típus, de még mindig jobb lett volna, mint, hogy gyilkoljon!- mondta és szavai kés szúrásként hatottak. Ő nem tudhatta, hogy akiről beszél az én vagyok, de akkor is fáj, mert én is pontosan ezt gondolom magamról. Furcsa.
- Lehet, de nem kellett volna azért elátkoznia a világot.- mondtam és felnevettem. Nevetségesnek találtam azt, hogy saját magamat beszélem ki, egyszerűen röhejes.
-  Mi az ami ennyire nevetséges? - kérdezte és amikor felnéztem topáz színű szemeibe csak kíváncsiságot láttam bennük.
- Ezek szerint nem csak emberek vannak a Földön!- mondtam, mire ő is felnevettet.
- Hát igen. De te honnan tudod, hogy mikor van itt a lány? - kérdezte.
- Hát amikor nem sikerült neki ott a barátaimmal együtt megölnie, engem elkezdett rémisztgetni. Nem öl meg, de mindig megrémít. Néha tudom, hogy mit csinál. Mintha gondolat olvasó lennék. Volt már olyan érzésed, mintha hallanád mások gondolatait? - kérdeztem, mire csibészesen elmosolyodott.
- Általában, csak így érzek. Kivéve téged. Nálad soha nem tudhatom - mondta.

Edward szemszöge:

- Ezek szerint nem csak emberek vannak a Földön!- mondta, mire  felnevettem.
- Hát igen. De te honnan tudod, hogy mikor van itt a lány? - kérdeztem.
- Hát amikor nem sikerült neki ott a barátaimmal együtt megölnie, engem elkezdett rémisztgetni. Nem öl meg, de mindig megrémít. Néha tudom, hogy mit csinál. Mintha gondolat olvasó lennék. Volt már olyan érzésed, mintha hallanád mások gondolatait? - kérdezte, mire elmosolyodtam. Hallottam, hogy szíve kihagyott, majd őrült tempóba kezdett.
- Általában, csak így érzek. Kivéve téged. Nálad soha nem tudhatom - mondtam. Hogy eltalálta a képességemet!
- Neked hol vannak a szüleid? - kérdeztem meg, mivel nem hallottam róluk semmit.
-Árva vagyok, de mivel már betöltöttem a tizennyolcadik születésnapomat ezért egyedül élek - szóval árva. Szegény Bella. Miket beszélek én illetve gondolok?
Még egy ideig beszélgettünk. Majd miután visszamentünk a házához, én elköszöntem és boldogan hajtottam hazafelé.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés