14.fejezet - Magyarázat

- Ti? – Hallottam meg egy sercegő hangot a hátunk mögül,mire azonnal szétrebbentünk.
- Meg tudom magyarázni! – Lihegte Rosalie.Pedig nagyon is tudta,hogy innen nincs tovább...
- Ezt mégis hogy lehet megmagyarázni? – Toporzékolt Alice,miközben már felöltöztünk.
- Én annyira sajnálom,Alice.De...
- Mit tettél Emmettel? – Úgy nézett Rosaliera,mintha valami féreg lenne.Elöntött a méreg.
- Nah ebből elég legyen!Mi most tehetünk arról,hogy többet kezdtünk el érezni egymás iránt?
Szerintem ezt most fejezzük be,rendben?Szeretnénk,ha egyenlőre nem szólnál senkinek.
- Dehát becsaptatok mindenkit!
- Én őszintén...sajnálom – suttogta a végét Rose.Hirtelen úgy éreztem,mintha le akarna tagadni.
- Egyáltalán mióta van ez a „valami” köztetek? – Becsukta az ajtót,hogy a többiek ne hallják.
- Pár hete... – mondtam unottan.
- Pár hete? – Szemei kitágultak. – És ezt csak így mondod?Nem értem miért nem vettük észre.
- Talán mert próbáltuk titkolni – Forgattam meg a szemeim.
- De Rosalie...azt hittem,hogy mi vagyunk olyan barátnők,hogy elmondd – Fonta össze karjait
mellkasa előtt.
- Azért nem mondtam el,mert pont ettől féltem,ami megtörtént.Kiakadtál.
- Hogy ne akadtam volna ki,ha megcsaltad a bátyámat? – Ebben csak az a bökkenő,hogy még meg
se csalta.Legalábbis velem biztosan nem.
- Kérlek,segíts nekünk.
- Mégis mit vártok?Hogy végignézzem ahogy Rose játszadozik Emmel? – Dühösen összehúzta
szemöldökét.
- Nem.De jobb lenne,ha elmondaná a többieknek az igazat?Szerinted mit szólnának?Örülnél,ha
kitagadnák a családból?Csak mert nekem úgyis mindegy lenne,de Rosenak?Már mióta veletek él? –
Mérgesen,artikulálva ejtettem ki ezeket a mondatokat,hogy jól a fejébe vésse.Hirtelen arcáról eltűntek
azok a bizonyos ráncok.Sóhajtott.
- Egyáltalán belegondoltatok,hogy van e jövőtök?Egy vámpír és egy vérfarkas nem fér össze,srácok
– Már nem dühöngött.Mintha...megbékélt volna a helyzettel.De volt valami abban,amit mondott.
- Nagyon is tudjuk.De te kibírnád,hogy ne érj hozzá egy ujjal sem Jasperhez,miközben olyannyira
szereted,hogy akár az életed is odaadnád érte? – Magyaráztam,és éreztem,hogy Rosalie rám pillant.
- Ez annyira nem jó... – Idegesen beletúrt a hajába.
- Csak ígérd meg,hogy a gondolataidat zárva tartod Edward előtt,rendben?Neked úgy is tökéletesen
megy.
- Még Bellának sem mondhatjuk el? – suttogta.
- Nem! – Vágtam rá azonnal,majd mindkettőjük meg sem mukkanva várta beszédem folytatását. –
Mármint...persze,hogy nem!Szerintetek Ő nem ítélne el?Lehet,hogy eltiltana ettől a háztól.Örökre.
- Jacob,Bellsről beszélsz – Fejét megrázta. – Legjobb barátok vagytok.És ez egyszer úgyis
kiderül.Akkor hogy fog reagálni rá?Ugye van valami sejtésed,hogy nem fogja bírni megbocsájtani,hogy
nem mondtad el,mikor lett volna rá lehetőséged? – Utálom,hogy ez most teljesen igaz volt.
- Ez most legyen az én bajom.Majd el fogom neki mondani,oké?
- Ahogy akarod...

Csönd telepedett közénk,ami kezdett kínossá válni.Én és Rose ott ültünk az ágyon,Alice pedig az
ajtónak dőlt,és az ujjaival játszott.Nem tudtam mit mondjak.

- És...ki ez a Tanya?Úgy láttam nem nagyon örültetek a jelenlétének.Pedig szerintem tök helyes –
Észrevettem egy apró szemkontaktust kettejük között,majd Rose válaszolt.
- Egyáltalán nem helyes!Egy kis hárpia! – Nagyon biztos volt abban,amit mondott.Ígyhát elhittem
neki.
- És legfőképpen Bella a legnagyobb fej az anti Tanya klubban – Tette hozzá Alice.
- Miért? – Emeltem fel a kezem,ami kisebb csattanással esett vissza a combomra.

- Általában amikor nálunk van,mindig meg akarja szerezni magának Edwardot – Mosolyra húztam a
szám.Bells féltékeny.
- Most már értem.De attól függetlenül jó fej,nem?
- Nem!Egoista,érzéketlen,önző,buta,gonosz,és nem legutolsó sorban ribanc – Minden egyes szót jól
megnyomott.Szavaiból úgy vettem ki Rosalienak,hogy nem nagyon bírja.
- De akkor miért jött ide,ha Ő az a személy a világon,akit a hátatok közepére kívántok?
- Carlisle hívta... – Alice rátette a kezét a kilincsre.Indulni készül.
- Az ismeretlen vámpírok miatt?
- Még nem tudni.Amennyit elcsíptem a beszélgetésükből,valami ilyesmi lehet a dologban.
- És mi volt az? – Megköszörülte a torkát.
- Carlisle azt mondta,hogy talán bosszúból jöhettek.És Rosaliehoz állhattak olykor régen
közelebb.Tanya felajánlotta neki a segítségét,ha véleletlen harc törne ki,amibe persze beletartozik
Elezar és Irina is.
- Ők külön családot alkotnak Tanyával?
- Igen – Bólintott.
- De miért akarnának bosszút állni Rosalien? – Ránéztem az említettre,aki tekintetét hol rám,hol
Alicere vetette.
- Volt valaki az emberi életedben Rose,aki gyűlölt téged?Csak mert nem igazán vagyok már biztos
benne,hogy ismerlek – Utolsó mondatára Rosie idegesen sóhajtott.
- Nem.Vagyis...volt egy.De Ő már nem él – Hangja elcsuklott a végére.
- Nekem azt mondtad,hogy már akkor is nagy lábon éltél.És...valahogy úgy vettem ki a
szavaidból,hogy nagyképű voltál.Akkor nem lehettek irigyeid? – Rosalie felhúzta egyik szemöldökét.
- Jacob!
- Oké,oké! – Tettem magam elé kezeim. – Én csak próbáltam gondolkodni.
- Végülis érdekes elmélet,de egyben jó is.Majd elmondom Carlislenak.De most mennem kell.És
szerintem gyertek ki.Legalább ne a házassági évfordulódon,jó? – Meresztette Rosera kidülledt szemeit.
- Jó – Majd az ajtó szempillantást alatt becsapódott.A vámpír gyorsaság...Rosaliehoz fordultam.
- Az én hibám,hogy lebuktunk – Megfogtam kézfejét,és ujjaimmal simogatni kezdtem.
- Ne magadat okold.Én is akartam.Csak éppenséggel kibírtam volna.
- De mégsem – Húztam féloldalas mosolyra számat.
- De mégsem... – Ismételte meg mondatomat,és közelebb araszolt hozzám.
- Tudod igaza van.Tényleg mennünk kéne,mielőtt a többieknek feltűnik a hiányunk.Hiszen te vagy az
ünnepelt.
- Csakhogy én veled szeretnék lenni – Kezeit nyakam köré kulcsolta,majd megcsókolt.

Tovább tartott ez a csók,mint gondoltam.Nyelvével utat tört magának,és felfedezte már sokadszorra is
szájüregem összes zugát.Egyre vadabb és vadabb lett.Nem akartam,de muszáj volt leállítanom.

- Rosalie... – Nyögtem. – Most már tényleg mennyünk,hallod?
- Hallom,Jacob.De ezt te akartad.
- Rose... – Nehezen lefejtettem magamról ölelő karjait,mire Ő duzzogni kezdett.
- Jól van – Lihegte. – Máskor én is így fogok csinálni – Elmosolyodtam makacsságán.Majd hirtelen
talpra zökkent. – Akkor szia!
- Most meg hova mész? – Tekintetemmel kövedtem,ahogy az ajtóhoz ért,majd egy pillanatra még
megfordult.
- Teljesítem a kívánságod – Közölte közönyösen,és becsapta a szegény ajtót.

Fáradtan hanyattdőltem az ágyán,és kifújtam magamból a mellkasomat szorító levegőt.

Másnap korán keltem.Megígértem Cullenéknak,hogy elmegyek velük valamilyen baseball
meccsre.Persze Sethtel együtt.Összekócolt hajjal indultam el,semmi kedvem nem volt most a tükör
előtt álldogálni.Kiléptem az ajtón,és megcsapta arcomat a hűvös levegő.Megborzongtam.Szinte látni
lehetett leheletemet,amint sóhajtottam.Útnak eredtem,és elindultam Sethért.Lassan haladtam,hiszen

bőven volt még háromnegyed óránk odaérni a többiekhez.Mindig is szerettem nézelődni,szerettem a
természetet.Egy erdő mentén sétáltam,és ennek köszönhetően csak a fákat bírtam
számolni.Viszont...azt hiszem a 134. fánál egy árnyékot véltem felfedezni.Megálltam,majd hunyorított
szemekkel elkezdtem odaosonni.Amint léptem felé egyet,tisztán lehetett látni,hogy az ürge beijedt,és
szemfényvesztően beleolvad az erdő környezetébe.

- Vámpír – suttogtam magam elé,majd futásnak eredtem,és egy ugrással a levegőben,átváltoztam a
jól ismert farkas alakomba.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés