Bella szemszöge:

Rohannom kellett, hogy ne késsek el. Hiányozni fog nekem, ő volt a leges legjobb barátnőm, de én megöltem. Előkaptam a telefonomat, mert eszembe jutott valami.
 " NE MOND EL SENKINEK! Bella..."
Küldtem el az SMS-t Edward-nak. Mikor nem figyelt, felhívtam magamat a telefonjáról. Ezen kuncogtam egy sort, majd előkotorásztam a ruhámat. Fekete volt, mint az éjszaka és szomorú, mint a halál fénye. Mivel Seattle elég messze van ahhoz, hogy én fél óra alatt odaérjek, ezért a tükrön keresztül mentem.  Így sokkal gyorsabban odaértem a házuk elé. Csöngettem,majd fél perc múlva Mary anyja Kate nyitott ajtót. Szeme vörösre duzzadt a sok sírástól.
- Oh... Szia Bella! Köszönöm,hogy eljöttél! - mondta és felzokogott. Kate tudta, hogy csak azért mentem el, hogy megpróbáljam elfeledni...nem sok sikerrel. Éreztem az arcomon, hogy legördülnek az első cseppek. Fájt itt lenni. Itt öltem meg őket, és itt töltöttem Mary-vel életem leges legjobb pillanatait. Ezeket a pillanatokat örökre megőriztem.
- Szia Kate! Őszinte részvétem és tudod, hogy rám számíthatsz!- mondtam, majd megöleltük egymást. Imádtam itt lenni, mindig jól éreztük magunkat. Mivel én egyedül laktam, sokszor volt úgy, hogy én itt aludtam. Ezekre az emlékekre mindig emlékezni akarok.
- Kate! Nem bánod, ha felmennék Mary szobájába? - kérdeztem. Bólintott.
- Persze, menjél csak!
Már indulni akartam volna, de megfogta a kezem.
- Bella! Mary-nek volt egy ládája. Abba tartotta a legfontosabb dolgait, mármint baráti körben. Ott van az asztalán, nézd meg és vidd el amire szükséged van, akármit. Az ő holmija, a te holmid is!- mondta, majd elment sírni. Mary mindig ezt mondta nekem.
" Az én holmim a tied is! Ezt ne feledd Bella!"  hangzottak el szavai. Elindultam hát a lépcsőn. Mikor a szobája elé értem megtorpantam. Féltem. Féltem az emlékektől, féltem mindentől.
" Bella! Te vagy a legjobb barátnőm! Akármi rosszat csinálsz, mondasz mindig te leszel az! "Mindig ezt mondta, mikor én azt mondtam, hogy nem érdemelek meg egy ilyen jó nem is, hanem ilyen fantasztikus barátnőt. Zokogva nyitottam ki. Az állandó parfümje halványan kavargott a szobában. Tőlem kapta. Becsuktam az ajtót és beljebb mentem. Alig bírtam ki, hogy ne rohanjak ki a világból. Odamentem az asztalához. Kinyitottam a ládát és a könnyeim úgy folytak le az arcomról, mint a csap amikor teljesen megnyitod. Ebben a ládában csak mi ketten voltunk, az emlékei. Fényképek ezrei sorakoztak. Felemeltem az egyiket. Mary és én voltam rajta. Az első náluk töltött éjszakánk. A szívemhez szorítottam. Raktam volna vissza, mikor az egyik tükrön megláttam, hogy a hátuljára írt valamit.
" Az első közös éjszakám a leges legjobb barátnőmmel Bella-val! <3 "Visszaraktam a képet. Az ágy alól kivettem a naplókat. Az enyém is itt volt. Fogtam és az összeset beraktam a ládába. Volt vagy tíz darab. Majd fogtam még pár kacatot ami mind akettőnknek fontos volt. Levittem a ládát. Majd letettem a konyhába. Elindult a tömeg és vitték el a zárt koporsót. Hát igen, nem lett volna szép látvány.
 A szertartás gyönyörű volt. Mindenki búcsút vett és elkísértük utolsó utjára. Mindenki sírt,zokogott, bőgött. Én mind a három egyszerre. Nagyon megviselt engem a halála, holott én okoztam. Mikor eltemették és egy 50 rózsából álló csokrott raktam a sírja elé. Fekete és pirosból kiraktam egy szívet. Gyönyörű volt. Azért ez a két szín, mert a fekete a gyász, az elmúlás jele, a piros a szeretett és a kedvenc színét jelentette. Mikor vége lett ennek a fájdalmas eseménynek visszamentünk a házukba. Én nem maradtam sokáig. Mindenkitől elbúcsúztam, majd felvettem a ládát és hazamentem.
Mikor hazaértem  a ládát felvittem a szobámba. Lezuhanyoztam, felvettem a pizsamámat. Nem volt kedvem ijeszgetni, majd reggel elintézem.  Bebújtam az ágyba és elővettem a fényképeket. Mary mindig csinált képeket, mivel ez volt az álma. Magunkról, rólam, magáról csinált általában. Ha csak egy hétvégét töltöttem náluk akkor is meghalatta az ötszáz- hatszáz képet és ami azt illeti négy éven át voltunk a legjobb barátnők. Elég sok kép készült,de ő buzgón a hátuljára felírta a dátumot és az eseményt. Addig-addig nézegettem míg annyira álmos lettem, hogy kénytelen voltam elaludni.

Edward szemszöge:

Mikor hazaértem Alice gondolatban üzent.
"SMS!"
Akartam válaszoni, mikor a telefonom elkezdett rezegni.
- Kösz!- mondtam, majd megnyitottam az SMS-t-
 " NE MOND EL SENKINEK! Bella..."
Elmosolyogtam, de honnan tudja a  számomat. Nem tudom, majd megkérdezem. Felmentem  a szobámba és bekapcsoltam a hifit. Debussy ment. Háttér zajra halkítottam és becsuktam a szemem.
Bella  a szörny, vele történtek meg azok a dolgok amit tegnap mondott. De ki lehet olyan szívtelen, hogy belefojtja a mostoha lányát a kerti kútba?! Sajnáltam Bella-t. Rosszabb volt az élete az enyémnél.Ő nem ismerte a szülei közül. Ekkor valaki bejött a szobámba. Kinéztem az ablakon. Már sötét volt odakint.
- Edward?- kérdezte egy hang az ajtóból. Carlisle volt az.
- Igen? - kérdeztem még mindig a tájat bámulva.
- Megtudtál valamit Bella-tól? Tegnap nem volt alkalmam megkérdezni - mondta és kérdezte. Bólintottam. Elég sokat megtudtam Bella-től arról a lányról aki megfogja ölni Tanya-t. Az a lány Bella volt. De Bella megkért rá, hogy ne mondja meg a többieknek. Nem fogom elárulni, akkor sem árulnám el, ha utálnám azért ami. De nem, én nem utálom, hanem szeretem őt. Jobban, mint eddig bárki mást. Nem tudom, hogy miért szerettem belé, még alig ismertem, már éreztem, hogy szeretem. Különös érzés.
- És mit? - kérdezte Carlisle, mivel nem fejtettem ki.
- Azt tudtam meg, hogy Tanya megdog halni!- mondtam szomorúan, persze ez csak színjáték volt. Gyűlöltem Tanya-t!
- És nem lehet valahogyan megállítani?- kérdezte reménykedve, de a gondolatai elárulták, hogy Tanya-t akarja megvédeni, hanem Jessica Stanley és annak édesanyját. Ráztam fejem, mire lemondó sóhajjal kiment a szobámból. Én visszafordultam a táj kémleléséhez.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés