Gyors volt.Nagyon is.De magamat sem mondanám lassúnak.Épp hogy csak pár lépéssel voltam lemaradva utána,és tisztán kivettem,hogy nő.Lehetséges,hogy egy és ugyanaz az a személy,aki engem megtámadott,és akit most üldözök.De...aztán eltűnt.Én is megálltam.Körbeszimatoltam,majd visszaváltoztam.Azonnal felvettem a földről nadrágom,és magamra húztam.

-    A fenébe! – Ütöttem mérgesen a falba. – Már másodszor csúszik ki a kezeim közül... – suttogtam.
-    Kihez beszélsz? – Hallottam meg egy halk kuncogást,majd előlépett egy törzs mögül.A hirtelen adrenalintól hátrálni kezdtem. – Csak nem félsz? – Hátradöntötte fejét,és felnevetett.
-    N-nem – Dadogtam.
-    Amúgy bocsánatot szeretnék kérni Jacob,amiért annyira elbántam veled először – Odalépett hozzám,és kezét arcomra helyezte.
-    Mit akarsz Rosalietól? – Tértem azonnal a lényegre,és ravasz mosolyra húzta száját.
-    Te vagy számára az a lovag,aki a meséből lépett ki,igaz? – Végighúzta bőrömön ujjait,majd államnál megállt,és ellökte kézfejével.Elkezdett körbe-körbe sétálni.
-    Miről beszélsz?
-    Ugyanmár!Én nem vagyok olyan hülye,mint a többi nyomorult.Már elég régóta figyelünk titeket ahhoz,hogy tudjunk a kis románcotokról – Pupilláim kitágultak.Tud mindent...
-    Már nem azért,de mégis ki a franc vagy?És miért beszéltél többes számban? – Dühös lettem,és a méregtől testem vonaglani kezdett.Ne,ne Jake.Nyugi.Vigyázz,mert annyi lesz a ruháidnak.
-    Túl sok kérdés – Maga elé emelte kezét,és ásított színészien.Felugrott a legközelebbi faágra,majd hanyattdőlt rajta. – Ti vérfarkasok milyen unalmasok vagytok... – Kezével elkezdett valamit rajzolni a levegőben.
-    Ne akarj kihozni a sodromból.Mondd meg mit kérsz,és megadom.Csak hagyjátok el Forksot,még a környékén se legyetek – Szép lassan lépkedni kezdtem felé,de nem nézett fel.
-    Látom tudatosultatok a sok áldozatról.Vicces,nem?Szeretem csinálni – Terelte el a témát,mire felmorogtam.
-    Mit akarsz? – Sziszegtem fogaim közül,és eléugrottam.Tekintetét szép lassan enyémbe fúrta.Vörös írisz...Tökéletesen passzol éjfekete hajához,mely derekáig ért.
-    Úgy sem teljesítenéd kérésem – Vágott vissza olyan hangnemmel,amilyennel én is hozzászóltam.Arca teljesen sima volt.Kifejezéstelen.
-    Mi lenne az? – kérdeztem most már normálisan.
-    Rosalie halála – Elborult elmém hatására rátámadtam,sikertelenül.A földön végeztem.
-    Mégis mit gondoltál?Emberi alakban nem sokat érsz ellenem – Hajolt fölém.
-    Te ribanc! – suttogtam,miközben alig pár centire voltunk egymástól.
-    Szeretem ezt a jelzőt.Köszi a bókot.
-    Mit ártott neked? – Mintha szeme kicsit megrándult volna.
-    Bántotta azt,aki iránt én is úgy éreztem,mint te Ő iránta – Fájdalom volt a hangjában.
-    Mi? – Rosalie nem tett volna ilyet...
-    Jól hallottad.Bár Ő nem tudta,hogy szeretem azt a férfit.Mivel számomra tilos lett volna.Ugyanúgy,mint a ti kapcsolatotok – Leszállt rólam egy szempillantást alatt,és felültem.Agyam kattogni kezdett.Gondolkodtam...
-    És ezzel a férfivel állsz most bosszút rajta?Illetve csak akarsz.Mert én megakadályozom – Erőtlenül felnevetett.
-    Kisfiú vagy még,Jacob.Menny haza.Nem akarlak megölni.És mit vársz Rosalietól?Hogy őszintén szeret?Ne már!Ő Rosalie Hale! – Visszaült arra az ágra,amin az elöbb feküdt.
-    Egyáltalán nem ismered.
-    Jobban,mint hinnéd – Mosolygott rám,de én nem bírtam viszonozni.
-    Szóval Hale volt az emberi életében?
-    Hm? – Nem értette kérdésem.De számomra egyre tisztább lett minden.
-    Azt mondtad, „Rosalie Hale”.Akkor gondolom ember volt,mikor ismertétek egymást – Hirtelen arca megmerevedett.Mintha most jött volna rá,hogy túl sokat mondott.
-    Nyelvbotlás – Hadarta olyan gyorsan,hogy alig bírtam kivenni szavaiból. – Most mennem kell – Leugrott a fáról,és hátat fordított. – Örvendtem a szerencsének,Jacob.Következő alakalommal megöllek – Intett még,de én utána szóltam.
-    Nem bírnál megölni – Nevettem,mire megállt,de nem fordult meg. – Miért csinálod azt,amit Ő mondd?
-    Mi van? – Az egyik pillanatban még hét méteres távolság volt közöttünk,most meg itt áll előttem.
-    Tudom,ki vagy – Láttam,hogy összeszorítja állkapcsát.
-    Ki? – suttogta.
-    Ismered Rosaliet.És te szeretted azt a férfit,akit bántott.Bár mindenki úgy tudja,hogy halott,de nem.Átváltozott,aztán átváltoztatott téged is – Beletúrt hajába,és mintha tépni kezdte volna.
-    Nem szabad megtudnia,hogy véletlen rájöttél,értetted? – Dühös volt.Nem csodálom.
-    Kinek?
-    Roycenak – Lassan,kikerekítve ejtette ki nevét.Úgy éreztem,hogy vérkeringésem egy pillanatig alábmaradt,mégha gondoltam is,hogy Ő a társa.
-    Vera.Nem kell azért vele lenned,mert félsz tőle.Gyere el hozzánk.Rosalienak biztos iszonyúan hiányzol azóta is,és...
-    Elég! – ordított rám,és megszeppenve néztem dühtől tékozló arcát.Még csak most vettem észre,hogy néhol szeplők helyezkednek el rajta. – Nem érdekel Rosalie,jól van?Az én érdekeim miatt csinálom mindezt,és nem Royce miatt.
-    Inkább Ő az a személy,aki nem tud szeretni.Hát nem érted?Még mindig Roset akarja.Téged csak felhasznál.
-    Egyáltalán nem tudod mit akar,nem ismered az érzéseit.És most megígérem,hogyha bárkinek is szólsz erről valamit,berontok a Cullen házba,és megölöm Rosaliet az életem árán is – Hangjából gyűlölködés érződött.
-    Megértettem – Nyögtem ki.Jelen helyzetben nem jutott többre.

Még egy utolsó haragos pillantást vetett rám,majd eltűnt.Mikor már egyedül voltam,felálltam,és bepötyögtem egy sms-t Rosenak.

„Találkozzunk Black-völgynél.Most!”

Nem kellett sokáig várni a válaszra.

„Te most szórakozol?Mindenki rád vár.Már Seth is itt van.”

Idegesen sóhajtottam.

„Nem érdekel.Hidd el,hogy ezt tudni akarod.Életbevágóan fontos.Nem fogadok el kifogást.Öt perc múlva legyél ott.Találj ki valamit a többieknek.Én már elindultam.”

Zsebre vágtam a telefont,mivel tudtam,hogy nem lesz több csipogás.Ismerem Roset annyira,hogy rájöjjön,nem viccelek.Egész úton azon gondolkoztam,hogy hogy mondjam el neki.De még abban sem voltam biztos,hogy egyáltalán el e mondom.Nem akarom kockáztatni az életét.Túlságosan is komolyan beszélt Vera.A földet bámultam,és trappolva haladtam végig a homokos talajon,ami mikor már Black-völgynél jártam,átváltozott dús fűvé.Éreztem a levegőben a pára szagát,majd leültem,és nekidőltem egy törzsnek.Felhúztam térdemet,kezeimet pedig összekulcsoltam.A fenébe,fenébe és a fenébe!Minek kell pont nekem elmondani neki?Annyira nem akarom,hogy szenvedjen.Nemsokra rá Ő is megérkezett.És lihegés nélkül elém állt.Pedig láttam haján,hogy gyorsan jöhetett.A szél miatt kicsit borzosnak látszott,de nem volt most időm ezzel foglalkozni.Mégha nagyon is aranyos volt.

-    Remélem,hogy tényleg annyira fontos volt,mint amennyire beállítottad.Azt hazudtam a többieknek,hogy vissza kell vinnem egy cipőt becserélni,ami ugyebár nem tart sokáig – Nem jó kedvében beszélgetett velem.
-    Rose... – suttogtam,miközben felálltam,és megfogtam kezét.Erőtlenül Ő is ráhajtotta ujjait enyémre.
-    Mi van,Jacob?Bökd már ki.
-    De...annyira nehéz – A fájdalomtól eltorzult arcom,és elfordítottam tekintetem.
-    Tudod nem igazán van most erre időnk.Szóval jó lenne ha elmondanád,hogy mi a bajod!
-    Az...azok akik bosszút akarnak állni rajtad...Vagyis,rájöttem kik azok – Az aggódástól összekuszáltam mondadomat,de láttam,hogy így is megértette.Eltátotta száját.
-    Te...? -  Bólintottam. – Kik? – Lehelte,majd nyelt egy nagyot.Sóhajtottam,és szólásra nyitottam ajkam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés