Egy csodálatos teremtés ki az egész helyiséget betölti szépségével- talán legjobban így lehetne körül írni, de még ez a néhány jelző is majdhogy nem gyenge másolata a valóságnak. Abban a pillanatban, mikor Bella belépett a terembe az eddig zajos és már-már idegesítő tanulók hírtelen elhallgattak s tisztelettudóan ültek vissza helyeikre. A teremben lévő légkört hírtelen csend, nyugalom és harmónia lengte be.

Bella hatalmas barna szemeivel mosolyogva biccentett egyes diákok felé, majd lassú, de ugyanakkor kecses léptekkel a katedra felé vette az irányt. Úti célján legelőször meglepődtem hisz legbelül arra számítottam, hogy majd az egyik padban foglal helyet, sőt! Egyáltalán nem számítottam rá, így még felfogni sem voltam képes jelenlétét. Ám kicsivel később csodálkozva esett le végre, hogy ő lesz a biológia tanárom. Míg a tanári asztal felé tartott, addig én tökéletesen szemügyre tudtam venni immáron újként számító külsejét.

Az egykori ügyetlen, aranyos és szeretni való Bellámat felváltotta egy gyönyörű, művelt s egyben őrjítően kívánatos új Bella. Kétség sem fért ahhoz, hogy ő volt a legszebb nő akit valaha láttam. Egykori gesztenye barna haja már csak emlék volt, hisz most göndör, vöröses barna tincsek keresztezték porcelán babákhoz hasonló tökéletes, hófehér  bőrét. Ajkain most vöröses  rúzs fénylett s gyönyörű barna szemeit halvány festék emelte ki még jobban. Arcának minden egyes részlete tökéletes volt, az összhatás pedig egyszerűen magáért beszélt. Az én egykori kamaszszerelmemből most egy érett nő lett. Én pedig egyszerűen képtelen voltam megemészteni a hírtelen jött változást. Gondolom, hogy Emmett is hasonlóképpen meglepődött szerelmem láttán, ám arra már nem pazaroltam kevéske kis időmet, hogy fivérem arcát lessem, hisz most sokkal fontosabb dolgom volt: Bella látványát teljesen magamba szívni.

Mikor már végre elérte az asztalt, akkor felénk fordult - mintha érezte volna vizslató tekintetünket hátán- s hat év óta először szemeimbe nézett. Mintha nem hinné el, hogy amit lát az valóság, ezért kettőt pislogott s mikor már teljesen biztos volt benne, hogy tényleg ott ülünk vele szemben, akkor kitágult szemekkel meredt ránk. Szemeiben minden ott volt amitől valaha is rettegtem: tengernyi fájdalom, vádolás és beletörődés no meg a viszont látás édes íze.

- Tanárnő!- tért észhez először Emmett- új diákok vagyunk, esetleg bemutatkozhatnánk?- mondta határtalan örömmel.

Bella sokkosan bólintott, majd a terítőt szorongatva leült. Emmett-nek se kellett több, mert hírtelen felállt és öblös léptekkel indult meg Bella irányába, majd mikor elérte az ijedt lányt, akkor megához szorította s hosszú percekig csak ölelte. Ölni tudtam volna azért, hogy bátyám helyébe kerüljek- A kis rohadt mázlista- fortyogtam magamban.

- Az én nevem Emmett. annyira örülök, hogy látom- szólalt meg, miután elengedte Bellát.

A teremben a nagy ölelés láttán mindenki elkezdett kuncogni és sugdolózni.

- Csendet!- tért végre magához Bella.

- Isten hozott iskolánkban!- fordult most Emmett felé.

- Köszönöm!- vigyorgott tovább bátyám- a tesóim is velem jöttek- mutatott felénk, de Bella mindenhova nézett csak oda nem.

- Azt látom- jegyezte meg szárazon.

- Esetleg ők is kapnak egy nagy ölelést?- kérdezte félig viccesen félig komolyan Emmett.

- Arra ne számítsanak! Csak mutatkozzanak be az osztálynak!- mondta roppant távolság tartóan.

Emmett mosolya kicsit elhalványult Bella ridegségétől, de még mindig nem múlt el a hirtelen jött jókedve.

- Nos, én Emmett Cullen vagyok. Londonból jöttem a testvéreimmel, akik szintén ide iratkoztak be. Szeretek poénkodni és nagyon, de nagyon de, nagy hiányzott valaki aki a leg...- szinte már nevetséges volt, ahogyan Emmett célozgat Bellára, ám ő hamar közbevágott.

- Ennyi elég is volt. Most pedig legyen szíves a helyére fáradni- mondta szigorú arccal.

- Esetleg beszélhetnénk négyszemközt?- kérdezte reménykedve fivérem.

- Természetesen nem! Még egyszer kérem, hogy fáradjon a helyére!- fújtatott dühösen egykori kedvesem.

- Jól van na- mondta gyermeki sértődöttséggel.

- Akkor talán el is kezdhetnénk az órát- fordult a tábla felé Bella.

Egész órán csak őt néztem, de ő egyszer sem volt hajlandó felénk pillantani, mert makacsul vizslatott néhány diákot. Még életemben nem élveztem úgy egy órát, hogy közben milliónyi fájdalommal kellett megküzdenem most azonban akármennyire is volt fájó, hogy ez az angyal már nem az enyém én ennek ellenére mind végig arra próbáltam öszpontosítan, hogy most itt van és más nem számít.

Emmett néhányszor megpróbált beszélgetésbe elegyedni vele, ám ő mindig mást választott a helyes megoldások felsorolására. Alice pedig teljesen ledermedve nézte Bella minden egyes mozdulatát. Kétség sem fért ahhoz, hogy mindnyájunkat rettentően megviselt ez az óra. Bella a tanóra végeztével, mintha csak még jobban sápadt lett volna, mint azelőtt. Nagy csodálatomra szerelmem nem ment ki a teremből, hanem fáradtan ült vissza székbe s onnan nézett minket. Szemei mintha nem is egy fiatal nőé lennének, hanem egy tapasztalt, sok kínokon átment bölcsemberé. S ahogyan szomorkásan ránk nézett úgy festett mintha már egy egész  világháborút túlélt volna.

- Bella?!- lépdelt oda lassan hozzá Alice.

Mire kettőt pislogtam, már Emmett is ott volt mellettük, én azonban képtelen voltam akárcsak egy mozdulatot is megtenni, így visszafojtott lélegzettel vártam Bella reagálását.

- Szia Alice!- szólalt meg végre kedvesem s közben halványan elmosolyodott. Alice abban a pillanatban felengedett és boldogan ölelte magához Bellát.

- Úgy hiányoztál!- mondta boldogan hugicám.

- Te is nekem- suttogta Bella fojtott hangon.

- Hé engem se hagyjatok ki- panaszkodott Emmett, majd ő is beszállt az ölelésbe.

Mindketten Bellát ölelgették én meg úgy álltam ott, mint valami félőrült, nem kívánatos személy.

- Gyere már ide Edward!- kiáltott felém Emmett, mire Bella rögtön kibújt az ölelgetők sorából, így pár méterre tőlük én is megtorpantam.

- Csak azt ne mond, hogy nem hiányzott az öcskös!- kezdett el újból tréfálkozni Emmett, ám látva Bella keserű arcát rögtön elhallgatott.

Gúnyos ráncai hírtelen szégyellős vonásokká alakultak át, ami legalább  öt évvel fiatalabbá tette csodálatos arcát.

- Ááá hát itt van a kutya elásva- kiáltott fel bátyám- Félsz, hogy az öcsi sajtnak nem tetszik a külsőd?- kérdezte vigyorogva.

Bella nyomatékosítva bátyám feltételezését azon nyomban elpirult, ami csak még jobban tovább fokozta szépségét.

- Nekem igazán bejönnek a vörös démonok Bells- kacsintott egyet Bellára, amit már igazán nem hagyhattam szó nélkül.

- Ha esetleg hagynád szóhoz jutni, akkor talán jóval előrébb lennénk- rivalltam rá mackó bátyámra.

- Csak nem féltékenykedünk?- húzogatta idétlenül szemöldökét.

- Emmett legalább egy kicsit befognád?- kérdeztem gúnyosan.

- Elég legyen!- kiáltott veszekedő párosunkra Bella, majd közelebb lépett hozzám. Még így néhány méterről is éreztem a testéből áradó meghitt melegséget, jellegzetes illata pedig teljesen fejbevágott.

- Egész nap a gyerekek hangos ricsaja vesz körül. Megkérhetnélek titeket arra, hogy legalább ti fogjátok vissza magatokat?- többes számban beszélt, gyönyörű szemei azonban mindvégig engem lestek.

- Ne haragudj!- mondtam bűnbánóan. S sóhajtva könyveltem el magamban, hogy mennyivel érettebb mint sok-sok évvel ezelőtt volt.

- Nocsak, nocsak valaki nagyon felnőtt- törte meg a meghitt pillanatot  bátyám.

- De Bellával ellenben te mintha visszafelé fejlődnél- vágtam hozzá hírtelen, mire Emmett nagyon begurult.

- Na ide figyelj...- kezdett volna bele, ám Alice bosszankodva félbeszakította.

- Szerintem lenne mit megbeszélniük Belláék- nak. Jobb lesz ha most magukra hagyjuk őket- mondta Emmet-hez intézve szavait.

Hálás pillantást vetettem Alice felé, majd megvártam míg kettesben hagynak Bellával...