( Edward szemszöge)

A jelentkező természetesen nem lehetett más, mint Jasper. Az utóbbi időben nagyon próbált kaparni Alice-nél. A gondolatai arról árulkodtak, hogy megváltozott, de én nem nagyon hittem ebben. Természetesen a döntést nem én hozom meg, hanem húgom. Ha ő megpróbálná vele újból, nem akadályozhatnám meg. Elvégre nekem a legfontosabb, az ő boldogsága. De ha fivérem akárcsak egyszer is szomorúvá tenné, nem élné meg a holnapot.
„ Mit mondjak neki?” – kérdezte gondolatban tőlem Alice. Az elméjéből ki tudtam olvasni, hogy nagyon szeretne igent mondani. Már korábban is sejtettem, hogy igazából nem tud haragudni az ex-férjére. Szerintem a házasságot is csak azért találta ki, hogy bosszantsa. Ha ez volt a terve, akkor elérte a célját.
- Ez a te döntésed. Nem szólhatok bele – válaszoltam előbbi kérdésére.
„ Hát kösz. Sokat segítettél, mondhatom. Ha a fikuszt kérdeztem volna, még ő is bővebb válasszal áll elő. Segítséged viszonozni fogom a közeljövőben. „– üzente felém gondolatban, majd nyelvet öltött rám. Hűha! Ez aztán fenyegetés a javából. Most nem tudom, hogy féljek vagy nevessek? Elvégre mit árthatna nekem ez a kis pöttöm? A válasz rá: nagyon is sokat.
„ Tudom, hogy rólam társalogtok gondolatban. „– szállt be a beszélgetésbe Jasper is. Ez volt minden álmom, de komolyan.
- Jól gondolod – biccentettem felé.
„ Mit üzent? Mit üzent?” – kezdett el pattogni miniatűr húgom.
„ Mi folyik itt?” – kérdezte gondolatban Rosalie.
- Még valaki még nem akar esetleg becsatlakozni? Emmett? – néztem bátyámra, aki értetlenül állt Rose mellett.
- Tudjátok, fel szeretnélek titeket világosítani valamiről. Ki is lehet mondani a szavakat. És azt mindenki hallja. Nem vagyok közvetítőszolgálat. Úgy gondolom, hogy Alice már nagylány, tehát egyedül is képes döntéseket hozni. De a kedvedért elmondom a véleményem. Én a te helyedben nem bocsátanék meg neki. Elvégre egy mocsok volt veled szemben. Bocs – néztem rá Jasperre –, de ez az igazság. Megcsalt, megalázott, a porba tiport. Most játssza a jófiút, de mi a biztosíték rá, hogy tényleg megváltozott? Lehet, hangsúlyozom, lehet, hogy miután megbocsátottál neki, ugyanúgy fog bánni veled, mint ezelőtt. De nem szólhatok bele. Ez a te döntésed – fújtam ki a levegőt mondandóm befejeztével. Ezek a szavak már nagyon kikívánkoztak belőlem. A testvéreim döbbentem meredtek rám. Kivéve Jasper-t.
- Igaza van – ismerte be – mindenben igaza volt. Tényleg ez voltam én. Elmartam magam mellől egy csodálatos teremtést. És hogy miért? Mert mindig többre és többre vágytam. Ha egy embernek, a mi esetünkben vámpírnak, mindene megvan, az hibát kezd keresni bennük. Volt egy csodálatos feleségem, de engem csak az érdekelt, hogy Carlisle büszke legyen rám, hogy olyan hadsereget állítsak elő, amilyen még nem volt a vámpírtörténelemben. Embereket gyilkoltam azért, mert ettől erősebbnek éreztem magam. És itt nem a fizikai erőlétemről beszélek. Látnom kellett a szemükbe a félelmet, hogy tudjam: én felettük állok. És mindezt azért, mert magammal nem voltam elégedett. Idővel aztán sikerült Alice-t elhidegítenem magamtól, de a férfiúi büszkeségemet nem veszíthettem el. Ebben segített Cassandra és néha mások. Azt hittem, ha rettegésben tartok mindenkit, attól erősebbé válok. De tévedtem. Én ugyanúgy nem voltam megelégedve magammal, és ráadásul még titeket is elveszítettelek. És be kell látnunk, tényleg egy utolsó szemétláda voltam. Épp ezért nem is várok tőletek megbocsátást. Csupán csak annyit szeretnék, ha kaphatnék még egy esélyt. Nem várom el, hogy rögtön a nyakamba ugorjatok. Nem, a bizalmatokért meg kell dolgoznom. De ehhez lehetőségre van szükségem – fejezte be vallomását Jasper. Szavai más megvilágításba helyezték tetteit. De még a gyengesége sem elég indok arra, hogy embereket öljön. Az alól semmi sem menthet fel.
- Felőlem jöhet velünk – szólalt meg Rosalie.
- De akkor én is megyek – küldött Emmett egy „rajtad tartom a szemem” pillantást Jasper felé.
- Alice? – fordult fivérem húgom felé, aki csak nézett maga elé. A hangra felkapta fejét.
- Jöhet – egyezett bele végül ő is. Így négy bátor jelentkező vágott bele a gyilkos shoppingba.

   1 hónappal később…

Eltelt 1 hónap. Sok minden történt ez idő alatt. Először is: kezdek belerázódni az uralkodásba. Egyre jobban kezdem megszeretni. Segítségre nem számíthatok, ugyanis drágalátos Alice-ünk állandóan randevúzgat gentleman Jasperünkkel. Igaz, még nem vetette bele magát teljesen a kapcsolatba, de már jó úton halad efelé. Fivérem is áttért az állat vérre, így tehát azt kipipálhatjuk a „milyen szörnyűséget tegyek ma?”  listáján. Kíváncsi vagyok én erre az átváltozásra. Na, mindegy. Majd idővel kiderül, mi fog ebből kisülni. Mondjuk, Alice igazán megdolgoztatja. Még csak egy csók sem csattant el közöttük. Egymás kezét is csak két nappal ezelőtt fogták meg először. De mint tudjuk, a türelem Alice-t terem. Hál’ Istennek Rosalie és Emmett között minden rendben, így legalább miattuk nem kell idegeskednem. Hannához felvettünk külön tanárt, hogy itt is tudjon tanulni. Ez az ő döntése volt. Szerintem ebben közrejátszott Damon személye is, de inkább hallgattam. Remélem, csupáncsak rajongásról van szó. Carlisle-val az elmúlt időszakban nem sűrűn találkoztam. Folyton visszavonult a szobájába. Nem igazán kerestük egymás társaságát. Szerintem jobb is így.

   ( Carlisle szemszöge)

Mindenki azt hiszi, hogy beletörődtem a dolgokba, pedig ez nem igaz. Úgy gondolják okosabbak nálam? Akkor nagyon tévednek. Sikeresen kicselezem őket, hogy élelemhez juthassak. Szerencsére van egy segítőtársam ebben. Xela-nak hívják. Minden héten becsempész nekem egy kis elemózsiát. Nem tudom hogyan, de igazság szerint nem is nagyon érdekel. A lényeg, hogy kapok embereket. A szemszín kérdését kontaklencsével oldom meg. Nem sokat vagyok társaságban, és ha muszáj is kimozdulnom a szobámból, akkor is kerülöm a tekintetüket. A vadászatok roppant szörnyűek. Az állat vérnek valami borzalmas íze van. De leküzdöm az undorom. Na meg aztán, túlzásba sem viszem. Csak éppen annyit iszok, amennyi még nem feltűnő számukra. Hol van már ez a marha? Már rég meg kellett volna hoznia az ebédem. Remélem, valami jó évjáratot választ. A múltkori áldozat igazán ínycsiklandozó volt. Két kopogtatás. A jel. Végre. Az ajtóhoz sietek, és beengedem őket. A mai ebédem úgy látom, nő. A fején a szokásos zsák díszeleg, hogy ne ismerje az idevezető utat. Nem mintha bárkinek is beszélhetne róla, de Xela azért szeret alapos lenni. Végül is az ő dolga. Engem csak a szállítmány vére érdekel, semmi más.
- Mi tartott ennyi ideig? – förmedek rá. Már nagyon kapar a torkom. Szükségem van az éltető nedűre.
- Volt egy kis bonyodalom. De nem kell aggódni. Sikeresen megoldottam – remélem, tényleg igazat mond, nemcsak nyugtatgatni akar. Nem is tudom, mi történne, ha Edward megtudná, mit művelek. Valószínűleg megöletne.
- Rendben. Menj már – tessékeltem ki a szobából. A nő illatától összefutott a nyál a számban. Sürgősen csillapítanom kell a szomjam. Ez a kín már elviselhetetlen. Lerántottam a zsákot a fejéről, és megpillantottam az arcát…