( Bella szemszöge)

Carlisle hamar, és szakszerűen ellátta kislányomat. Szerencsére pár karcolással, és egy kéztöréssel megúszta a dolgot. Edward szerint sokkal rosszabbul is lehetne. Szerelmem apja, adott pár gyógyszert, amit este be kéne vennie Pattynak. Erre azért van szükség, mert kikötöttem, hogy a közös, kis szerelmi fészkünkben akarom ápolni, az én egyetlenemet. Ha baj van, Carlisle pillanatok alatt ide tud érni. A nyugtatónak és a fájdalomcsillapítónak köszönhetően, kislányom édesen szunyókált. Edward óvatosan a karjaiba vette, az Esme által már egy vastag takaróba csomagolt lányomat. Olyan jó volt kettejüket nézni. Mintha tényleg, apa- és lánya lennének. Erre a gondolatra összeszorult a szívem. Edward el is hagyhatott volna, amikor megtudta, hogy van egy gyermekem, de nem tette, helyette úgy szerette Pattyt, mint a saját lányát. Ez nagyon jó érzés volt, de ekkor befurakodott az elmémbe egy nem kívánatos gondolat. Mit fog szólni Patty, ha megtudja, hogy én vagyok az anyja és nem Amanda? Megutál? Esetleg, nagy nehezen elfogad, vagy pedig örülni fog neki? Sajnos nem tudom a válaszokat, de azt tudom, hogy arra fogok törekedni, hogy megszeressen, még ha nem is fogad el édesanyjának.

- Gyere kicsim, menjünk! – rántott vissza a valóságba szerelmem hangja.

- Ha bármi baj van, azonnal hívjatok! – szólt utánunk Carlisle.

- Rendben – válaszolta szerelmem, és megindult az ajtó felé, de én még mindig a nappaliba álltam lefagyva. Nem tudom mi vezérelt, de pár másodperc múlva már fogadott apám nyakában lógtam.

- Nagyon köszönöm! – suttogtam a fülébe, és szorosan a karjaiba fészkeltem magam.

- Nincs mit köszönnöd Bells! – suttogtam, és nyomott egy csókot a fejem tetejére. – Na, most már menyetek! Pattynak pihenésre van szüksége! – mosolygott rám, és szelíden az ajtó felé tolt, ahol már életem két legfontosabb személye állt. Szerelmem mellé léptem, és egy könnyed csókot leheltem a szájára.

- Szeretlek! – suttogtam.

- Én is téged, kicsim! –mosolygott rám, és én úgy éreztem, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot. Az nem létezik, hogy valaki ennyire tökéletes legyen!

- Jó éjszakát! Sziasztok! – köszöntünk el a többiektől.

Szerencsére nem volt messze a nagy Cullen háztól, a mi ki szerelmi fészkünk. Csodálatos ház. Melegséget, és szeretetet sugároz magából, amitől mindig jó kedvem lesz. A kert is csodálatos, amit Esme csinált meg nekünk. A bejárati ajtónál próbáltam kevesebbet szerencsétlenkedni a kulcsokkal, hogy egyetlen gyermekem ne ébredjen fel. Amint bejutottunk, Edward felsuhant az emeletre, hogy lefektesse a saját ágyába Pattyt. Kivételesen nem utánuk vettem az irányt, hanem a konyhába, hogy elpakoljam lányom gyógyszereit. Nagyon reméltem, hogy nem lesz rá szükségünk.

- Pihenj egy kicsit, kedvesem! – ölelt át Edward hátulról, mire én szorosan hozzábújtam. – Nyugodj meg! Figyelek majd Pattyra! – csókolt bele a nyakamba.

- Rendben! – suttogtam erőtlenül.

Felkapott a hátára, és pár pillanat múlva már a hihetetlenül puha, és kényelmes ágyunkban találtam magam. Szerelmem óvatosan fölém helyezkedett, aztán lágyan megcsókolt. Felnyögtem a vágytól, de legnagyobb meglepetésemre Ed nem hagyta abba szám kényeztetését. Talán meggondolta magát, és mostantól úgy igazándiból hozzám fog érni?

- Megőrjítesz! –suttogta elfúló hangon. Arcát a hajamba temette, és apró, kicsi puszikkal hintette be a nyakamat, melynek következtében szívem gyorsabb ütemre váltott, és arcom lángba borult. Vajon mindig így fogok reagálni az érintésére?

- Te is engem! – vallottam be.

- Ennek örülök, de most már tényleg ideje lenne pihenned! – próbált rám szigorúan nézni, de nem nagyon sikerült.

- Igenis, uram! – vigyorogtam rá kacéran.

- Hol rontottak el így? – sóhajtott fel színpadiasan, és a mellkasára vonva elkezdte dúdolni az altatódalomat, melynek következtében elnyomott az álom.

(3 nappal később)

( Patty szemszöge)

Carlisle gyógyszereinek köszönhetően már jobban vagyok. A karom még mindig fáj, de már nem annyira, mint pár nappal ezelőtt, viszont még sem vagyok teljesen boldog. Balla még nem tudja, hogy tudom, hogy ő az anyukám. Ez nagyon rossz érzés, mivel szinte mindig anyának akarom őt szólítani, de sajnos nem tehetem. A másik dolog, ami miatt, rossz kedvem van, az az, hogy a többiek titkolnak előlem valamit. Néha olyan furcsák, főleg akkor, amikor a balesetemről kérdezek. Mindegyikük próbál ferdíteni a valóságon, és bemeséli azt, hogy csak képzelődtem egyes dolgokat, de én tudom, hogy nekem van igazam!

- Kicsim, gyere enni! – szólalt meg Bella a konyhából. Csak ő és én voltunk itthon. Edward elment Esme-vel vásárolni.

- Rendben anya! – válaszoltam, de pár másodpercen belül rájöttem, hogy mit mondtam.

Anyának szólítottam őt. Azt hiszem ideje elmondanom neki, hogy tudom a titkát.

- Mit… mit mondtál? - nézett rám sápadtam.

- Azt, hogy anya – mondtam, és a szemembe könnyek szöktek. – Tudom, hogy te vagy az anyukám! – fakadtam sírva.

- Kicsim! – zokogott anyu, és lecsúszott a konyhapult mentén a földre. Rémesen nézett ki.

- Anya! – kiáltottam fel, és odarohantam hozzá, és megöleltem. – Szeretlek, anya! - suttogtam.

- Én is téged! – mondta. – Honnan tudtad meg, hogy ki vagyok én neked? – kérdezte, miközben felkeltünk a földről.

- Egyik este hallottam, ahogy Amandáék erről beszélnek – vallottam be. – Tudod, az az igazság, hogy valahol mélyen éreztem is, hogy hozzád jobban kötődök, mint Amandához. Más volt a te karjaidba lenni, mint az övéiben. Melletted valahogy biztonságban érzem magam.

- Nagyon szeretlek, Patty! – szorított magához.

- Én is szeretlek! – mosolyogtam rá. – Viszont kérhetnék valamit?

- Amit csak szeretnél!- vágja rá.

- Mondd el, kérlek, hogy mit titkoltok előlem a többiekkel!

- Kicsim, én ezt nem…

- Semmi baj Bella! – lépett be a konyhába Edward. Odajött hozzánk, és mindkettőnket magához szorított, anya bezsebelt tőle egy rövidke csókot, én pedig a fejem búbjára kaptam egy hatalmad puszit. Egyszerűen imádom őt! – Gyertek, menjünk a nappaliba, és mindent elmondunk neked Patty.

Anya még mindig a karjaiban tartott miközben a nappaliba mentünk, és leültünk a kanapéra.

- Ed, biztos vagy benne, hogy nem lesz baj belőle, ha elmondjuk neki? – kérdezte félve anya.

- Semmi baj nem lesz Bells! Nyugodj meg! – simított végig anyu arcán Edward, mire anyuci szíve majdnem kiugrott a helyéről, és elpirult. Furcsa. Én is így szoktam reagálni Emmett érintéseire.

- Nos Patty, ez egy nagyon fontos dolog, és senkinek nem beszélhetsz róla! Rendben? – nézett rám Edward.

- Igen! – válaszoltam határozottan, mire elmosolyodott egy kicsit, de aztán arca újra gondterhelt lett.

- Mi nem vagyunk emberek Patty. Mi vámpírok vagyunk – mondta Edward.

Vámpírok? De hát vámpírok nem is léteznek, de ezek szerint ez egy igen nagy tévedés a többi ember részéről. Viszont pár dolog nem hagyott nyugton.

- Oké. Ti vámpírok vagytok, és akkor most az emberek vérét szívjátok ki, ahhoz, hogy életben maradjatok? – Ha az én nagy Em macim is ezt csinálja, akkor soha többé nem szólok hozzá, de még mindig ott van az a lehetőség, hogy megfenyegetem őt. Ameddig a többi ember vérét szívja, addig nem találkozhat velem!

- Nem. Mi, és egy másik vámpírcsalád nem embervérrel táplálkozunk, hanem állatvérrel – nyugtatott meg.

Egy jó pont Emmettnek.

- Lenne még egy másik kérdésem is. Ti ugye most vámpírok vagytok, de Eminek a medvékhez is van valami köze?

Kérdésem hallatán mindkettejükből kirobbant a nevetés. Ez nem ér! Felteszek egy számomra nagyon is fontos kérdést, erre kinevetnek. Durcásan összefontam a kezeimet mellkasom előtt, kimutatva érzéseimet. Nem akarok hisztizni, de ha továbbra sem válaszolnak, akkor kénytelen leszek.

- Patty, Emmettnek semmi köze sincs a medvékhez! Valamiért hasonlít rájuk alkatilag, de semmi több – mondta még mindig nevetve Edward, de engem ez már egyáltalán nem izgatott.

A telefon csörgése vetett véget ennek a csodálatos hangulatnak. Anya feltápászkodott alólam, és a rikácsoló készülékhez sétált.

- Halló! – vette fel, viszont valami nem stimmelt. Arcra másodpercek alatt krétafehér lett. Ijedten pillantottam Edwardra, de az ő arca is félelmet tükrözött. Mi pontosabban ki miatt rémült meg ennyire anya?

- Szia, Amanda! Igen Pattyval minden rendben! Hogy érted az, hogy előbb kell visszamennie?

Amanda? Én nem akarok visszamenni hozzájuk! Itt akarok maradni anyával, Edwarddal, Emmettel és a többiekkel! De mi van, ha anya nem akarja, hogy itt maradjak? – erre a gondolatra összerezzentem. Szemeimet lassan elöntötték az alattomos könnyek, de nem fogok nekik engedni. Erős leszek, és nem fogok bőgni!

- Amanda nézd! – fogta meg a fejét anya. Edward fölkelt mellőlem, és mellé sétált, majd átölelte. Olyan szépek együtt! – Nagyon hálás vagyok érte, hogy eddig neveltétek, és vigyáztatok Patricia-ra, de mivel tudja, hogy én vagyok, az anyja szeretném, ha ezentúl nálam lakna. Most már én is tudok rá vigyázni!

- Rendben Amy! És köszönöm! – mosolyodott el anya.

- Nyugodj meg, Bella! Patty velünk marad! Hallottam Amanda gondolataiba, hogy nehezen, de el fogja engedni!

Vájunk csak! Mi az, hogy hallottam a gondolataiba? A vámpírsága mellett még gondolatolvasó is?

- Edward, hogy értetted azt, hogy hallottad a gondolataiba? – szólaltam meg, mire mindketten rám kapták a tekintetüket. Látszott rajtuk, hogy egy kicsit megfeledkeztek a jelenlétemről.

- Nos, tudod, kicsim vannak vámpírok, akiknek különleges képességei vannak. Én is ilyen vagyok. Hallom az emberek gondolatát, kivéve anyukádét – itt megeresztett egy ragyogó mosolyt anyura, mire ő majdnem összeesett. – Viszont te is érdekes vagy, mert nem mindig hallom, hogy mire gondolsz. Valószínűleg ez Bellának köszönhető.

- Azt mondtad, hogy Amanda meg fogja engedni, hogy itt maradjak veletek – Igaz ez? – néztem rá bizakodva.

- Igen kicsim! – mondta anyu, és visszajött hozzám.

- Nagyon szeretlek, anya! – suttogtam.
- Én is téged kicsim! – mondta zokogva.

Olyan jó, hogy minden tisztázódott, és itt maradhatok velük. Egy boldog, nagycsalád leszünk. Bár egy kicsit furcsa, hogy csak én és anya vagyunk emberek a többiek pedig vámpírok, de ez nem változtat semmin. Ugyanúgy szeretem őket. Azért néha rossz, hogy apa a fejembe turkál, de meglehet szokni.

- Anya! Aludhatok ma Emmettnél? – néztem rá kérlelően.
Ekkor még nem is sejtettem, hogy mit fog hozni ez az éjszaka. De így utólag belegondolva, egyáltalán nem bántam meg, hogy Emmettnél töltöttem az éjszakát. Csodálatos élményekben volt része mindkettőnknek.

- Öhm, megkérdezzük Emmettet, és ha ő igent mondd, akkor semmi akadálya! – mosolygott rám.

- Köszi! – visítottam fel, és még szorosabban próbáltam magamhoz ölelni.

- Felhívom Emmettet! – mondta Edward, és kiment a konyhába, kettesben hagyva minket anyával.

Pár perc múlva vigyorogva tért vissza.

- A te hatalmas mackód boldogan vár! – mondta, mire én a nyelvemet nyújtottam rá. Nem érdekel, ki mit mondd, de Em az én hatalmas macim! – gondoltam, mire Edward elkezdett nevetni.

- Na, ha már így is ilyen nagy a boldogság köztetek, akkor Ed meg is etethetnéd Pattyt, amíg én összepakolok neki éjszakára.

- Rendben! Ó, majd’ elfelejtem! Alice azt üzeni, hogy tegyél be neki fürdőruhát is!

- Fürdőruhát? Aludni megy, nem Aquaparkba! – fakadt ki anya.

- Szívem, Emmettről van szó – vigyorgott apa. – Gyere Patty, menjünk- kapott fel a karjaiba.

Leültetett az asztalhoz, és elém tett egy nagy tányér rántott húst.

- Krumplit, vagy rizst kérsz hozzá?

- Legyen krumpli.

- Tessék, kicsim! – tett le elém egy másik tányért, miközben kaptam tőle egy puszit. – Megnézem anyut, rendben?

- Persze, menj csak! Nem fog megtámadni a hús és a krumpli!

- Oké!- nevetett fel. - Jó étvágyat!

- Köszi!

Amilyen gyorsan csak tudtam, megettem a vacsorámat. Minél előbb Emmettel akartam lenni. Vajon mit tervez erre az estére, hogy fürdőruhát is kell vinnem? Nagyon nem pancsolhatok, mivel a kezemen van a gipsz, és az nem lenne jó, ha átázna. Remélem Em erre is gondolt.

- Végeztél is? - lépett be a konyhába anya, és az arcán őszinte meglepődöttség volt látható.

- Aha.

Ennyire gyorsan ettem volna?

- Hol van az én Pattym? – vágta ki valaki a bejárati ajtót.

- Emmett! – kiáltottam fel, és rohantam a nappali felé.

- Hercegnőm! – kapott a karjába, és megpörgetett a levegőben, mire én felsikítottam.

- Maci! – suttogtam a vállába, és nyomtam egy hatalmas puszit az arcára.

- Mehetünk? – kérdezte.

- Persze!

- Tessék, itt vannak a ruháid kicsim! – jött oda hozzánk anya kezében egy sporttáskával. – Fogd meg Emmett!

- Nyugi Bella, nem eszem meg Pattyt!

- Ajánlom is! Na, jó. Szia, kicsim! Vigyázz magadra, és ne hagyd, hogy ez a nagy melák belerángasson valamibe! – puszilt meg anya.

- Kikérem magamnak, nem vagyok melák! – méltatlankodott Em.

- Szia, anya! –köszöntem el.

- Sziasztok! – köszönt el Emmy maci is.

- Mit fogunk csinálni?

- Nos, nekem már van egy tervem, de te lehet, hogy nem leszel benne partner – ültetett be a kocsijába. Pár másodperc múlva ő is beszállt majd elindította a járgányt.

- Hova megyünk? – kérdeztem.

- Ha megengeded, akkor fölviszlek a hegyekben lévő, házamhoz. Csodálatos a kilátás, és a kert végében pedig van egy nagy tó. Éjszaka mindig lehet látni a csillagokat. Mit szólsz hozzá? Lubickolhatnánk együtt, rakok egy kis tábortüzet, sütök neked húst, és utána pedig megnézhetnénk a csillagokat. Jó buli lesz, hidd el!

- Emmett, nem lesz ebből baj? – néztem rá félve.

Boldogan lennék vele együtt, egy ilyen éjszaka keretében, de szinte biztos vagyok benne, hogy anyáék nagyon kiakadnának, ha megtudnák, hogy mi mit műveltünk.

- Nyugodj meg, kicsim! Nem lesz semmi baj! Vigyázok rád!

Fekete szemei hipnotizáló hatással voltak rám.

- Rendben! – egyeztem bele, mire szeretetteljesen rám mosolygott, és arcon csókolt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés