(Bella szemszöge)

Miután Tanya sikeresen hazaszállított, majd elköszönt tőlem, jobbnak láttam elfoglalni magam valamivel, tekintve, hogy nem akartam újra azokra a borzalmas képekre gondolni. Először nem tudtam, hogy mit csináljak, de végül más olyan elfoglaltságot nem lelve, ami azért nagyjából leköti a figyelmem, takarítani kezdtem. Először olvasni akartam, de végül rájöttem, hogy egy könyv elolvasása túl sok teret adna csapongó gondolataimnak, hiszen amikor ezt szoktam csinálni, elég sokszor van olyan, hogy beleképzelem magam a történetbe, és így lenne alkalmam rá, hogy olyanokon gondolkodjak, amin nem kéne. Igazából tudtam, hogy még semmi konkrétat nem beszéltem meg Edwardékkal, ugyanis amióta megemlítette, hogy hajlandó átváltoztatni csak úgy pörögtek az események. Legutóbb ellenben biztosítottam róla, hogy vele szeretném leélni az örökkévalóságot, így elméletben tudtam, hogy nemsokára be fog következni, azonban sem arról, hogy mikor, sem arról, hogy hol fogalmam sem volt, hiszen úgy volt, hogy nemsokára költözünk, de aztán elég sok minden történt. Olyan tényezők, amik lényegesen befolyásolták az életünket. Ez az egész Victoriás ügy. – Hiába csak magamban mondtam ki, testemen borzongás futott végig ennek hatására. Aztán a kórházas rész. Meg ott volt Jacob, no meg Tanya. Szóval nem mondom, eléggé összesűrítették a „programokat” a „szervezők”. De most már legalább csillapodtak a kedélyek.

Nos, mint mondtam, takarítással töltöttem el az időt főként, egészen addig, amíg haza nem jött Charlie. Csak ekkor vettem észre, hogy úgy elment az idő, hogy még nem álltam neki főzni, így hát gyorsan nekifogtam. Apám addig is elvolt, míg készen nem lett, mert meccset nézett. Megterítettem, és Charlie-val enni kezdtünk. Mindenesetre evés közben kifejezetten csendes volt, pedig általában sem volt nagy szószátyár hírében. Nem tudtam, hogy csak fáradt és ezért ilyen, vagy talán csak valamiről nem akar beszélni. Végül azonban csak megszólalt, legnagyobb meglepetésemre, ráadásul akkor, amikor már végképp nem számítottam rá.

- Gondolom, Bella, rövidesen elköltöztök Cullenékkel, igaz? – kérdezte, mire felnéztem rá. Ez ma már nekem is eszembe jutott. Hogy van az, hogy Charlie-nak is pont ezen a napon jutott eszébe? Végül gondolatban megrántottam a vállam, majd bólintottam.

- Igen, miért? – kérdeztem, mire apám legnagyobb meglepetésemre úgy csinált, mint aki nagyon érdekesnek találja az előtte lévő dolgokat, és még csak véletlenül sem nézett rám, amikor válaszolt.

- Csak szerettem volna megtudni. Ennyi az egész – vont vállat, mire magamban feljegyeztem, hogy Charlie elég furcsán viselkedik és, hogy később jó lenne valahogy kideríteni, hogy miért, de most inkább nem firtattam. Több szó nem esett köztünk, így nekiálltam mosogatni. Miután ezzel készen voltam, a gondolataimba merültem, de szerencsére eddig még nem „köszönt vissza” egyik rémkép sem, amire akkor gondoltam, mikor is Tanya hazahozott…

A másnap nagyon hamar jött el, mert este szinte bedőltem az ágyba, és nem hagyva alkalmat magamnak a további merengésre, csaknem azonnal álomba merültem. Reggel akkor ébredtem fel, mikor már Charlie nem tartózkodott itthon. Lementem reggelizni, majd felöltöztem. Miután mindezzel készen voltam, úgy döntöttem, hogy ma olvasni fogok, mivel tegnap már kitakarítottam az egész házat, így felesleges lett volna még egyszer megcsinálni, ráadásul úgy gondoltam, hogy semmi akadálya sincs annak, hogy ezúttal a könyvekben leljem elfoglaltságom, mert azt hiszem tegnap is elég jól el tudtam határolni a gondolataimat attól, amitől kellett.

Egy ideig tanakodtam, hogy mit olvassak, majd végül úgy döntöttem, hogy megint elkezdem az Üvöltő szelek-et, ami – tekintve, hogy sokat olvastam – már kissé viseltes állapotban volt, de ez nem akadályozott meg abban, hogy élvezzem a művet. Elég sokáig töltöttem ezzel az időt, az ágyamon ülve, de aztán valami különösre figyeltem fel.

Mikor meghallottam egy autó dudájának a hangját, önkéntelenül is kinéztem az ablakon. Amint megláttam az ezüst Volvót, a szívem kissé meglódult. Gyorsan magamra kapkodtam lent a kabátomat és a cipőmet, majd bezártam a házat és már rohantam is a kocsi felé, de szerencsétlenségemre megbotlottam, azonban mielőtt még az arcom átélt volna egy nem éppen kellemes találkozást a betonnal, Edward elkapott engem. Egy pillanat múlva már talpra is állított, de a derekamat nem engedte el.
- Sajnálom – nézett rám, amikor kinyitotta a kocsiajtót, de először csak értetlenül bámultam rá, azonban, mikor láttam, hogy nem fog válaszolni, beszálltam a kocsiba, míg ő a vezető ülés felé ment.
- Nagyon jó lesz, hidd el – hallottam meg Alice hangját a hátsó ülésről, mire kissé összerezzentem. Még mindig nem fogtam fel igazán, hogy ez most mit jelent, mert eddig nem gondolkoztam azon, hogy vajon miért lehetnek itt, csak örültem neki. Mivel gondolom látta rajtam, hogy nem értem, miről beszél, végre bővebb tájékoztatást adott. Eközben Edward már indította is a kocsit, így, mire Alice kinyögte a tényleges úti célunk, már nem tudtam kiszállni.
Igaz, hogy tegnap elmondta, hogy vásárolni akar menni, de nem gondoltam volna, hogy mégiscsak elráncigál engem.
- És mit is akarsz venni? – kérdeztem, csak, hogy eltereljem a figyelmem arról, hogy Alice feltehetően nekem is akar majd valamit venni. Már csak a gondolattól is kirázott a hideg, ismerve barátnőm stílusát. Hátrafordultam, hogy jobban lássam az arcát.
- Oh, csak a családtagoknak néhány ruhát. – A néhány alatt valószínűleg pár százat ért. – Meg Edward be akar szerezni valamit – közölte sokat sejtető mosollyal az arcán, mire Edwardtól kapott egy kisebb morgásfélét.

Egyre jobban kezdtem elveszteni a fonalat. Ők is furán viselkedtek. Mint Charlie tegnap. Az egész olyan… bizarr. Vagy én bolondultam meg, vagy mindenki más, rajtam kívül. – Ekkor a kocsi lefékezett. Odaértünk a pláza elé és én már nem tudtam ezen többet rágódni. Csak lemondóan sóhajtottam, majd vártam, hogy Alice elráncigáljon a vesztőhelyem felé.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés