Lássuk csak : a nevem Jasper Hale, az Egyesűlt Államok legcsapadékosabb zugában, Forksban élek szüleimmel, és húgommal immár két éve. Anya, Dr. Cathrine Hale, és apa, Dr. Thomas Hale, mindketten orvosok. Nem vagyunk nagyon szegények, igazából mi vagyunk a leggazdagabb család Forksból, bár ez érthető, mert nem túl nagy a város. Húgom, Rosalie Lillian Hale, szőke, hosszú haja van és olyan alak, amelyket minden lány megirigyeli. Magam sem vagyok nagyon csúnya, mézszőke hajam kócosan áll mindenfelé, és zöld szemeim vannak. Mi ketten vagyunk a suli legnépszerűbb gyerekei, a lányok, és fiúk egyaránt csorgatják utánunk a nyálukat, Rose-nak meg tetszik is, de én akkor is meglennék ha senki sem tudná ki vagyok. Nem igazán vagyok barátkozó típpús, és ebben a suliban nem találnék túl sok igazi barátot. Most csak egy személy van akivel jóbban vagyok, ő Rosalie legjobb barátnője, Maria Stinclair. Minden lány sárgul az irigységtől, és utállja őt, mert a ,,legmenőbekkel" jár, pedig Maria nagyon rendes lány.

Régebben volt még egy lány, Brittany Corner, őt nagyon szerettem, két éves korunk óta ismertük egymást és mindig szerelmes volt belém. Két és fél éve talákoztunk utóljára. Az utóbbi időben, Brittany nagyon furcsán viselkedett, folyton azt hajtogatta hogy nem lehetünk barátok mert veszélyes. Valami nem volt rendben vele. Szinte mindenre dühös lett, a hőmérséklete meg olyan volt mintha negyvenkét fokos lenne, ami lehetetlen mert akkor már meglenne halva. Volt mikor úgy nézett ki mint aki napok óta nem aludt, és ez zavart, mert nem értettem mi történik. Aztán utóljára mikor találkoztunk, én mentem hozzájuk mert napokig nem láttam, és tudni akartam mi történt, mire ő durván hozzám vágta hogy nem lehettünk barátok. Az mély sebbet hagyott, ami mostmár begyógyult, bár nem sikerült teljesen elfelejtenem őt, de ez sohasem fog megtörténni.

- Jasper Hale, most azonnal gyere le! A végén elkéssek miattad! - orditott Rosalie lentről. Nem igaz hogy ennyire türelmetlen. Megértem hogy hétfő van, és nem akar elkésni, de ha két percnél többet vagyok fent, már rögtön elkezdi a hisztit. Főleg hogy utálja az iskolát.

- Mindjárt megyek! - ordibáltam vissza. Férfi vagyok, vannak szükségleteim. Amúgy is, ő az aki húsz perceket ül a tükör előtt.

Lebatyogtam a konyhában, megittam a forrócsokimat, és beültem a Mercedesbe. Rosalie-val külön mentünk, persze egymás után. Azért mentünk így, mert Rose hamarabb fejezte be az órákat, és kényelmesebb a saját kocsimban. Neki volt egy piros M3-a. Az őrült vezetési stílusommal 5 perc allat ott voltunk, bár eléggé mesze lakunk. A helyeinket senki, de senki nem foglalhatta el, mert a ,,menőknek" mindig le van foglalva a helye. Nagy betűkkel oda is írtuk hogy: J. Hale és R. Hale. A mieink voltak a legjobb kocsik onnan, de úgy tűnik nem sokáig, ugyanis pont melletünk foglalt helyet egy sárga Porsche 911 Turbo meg egy fekete Aston Martin.

- Ezzek az új diákok-é - suttogta nekem Rose, mikor csak bambán áltam és nézztem. Mi? Új diákok? És én erről hogy nem tudtam? Igaz, nem szoktam érdeklődni a pletykák után, de ennyit csak megérdemlek hogy tudjak. Na de nem baj, végre egy pár új arc, már kissé unalmas másfél éve ugyanazokat nézni.

A folyosón mentünk, mikor szószerint Mariába ütköztem.

- Szia - mosolygot rám kedvesen.

- Szia. Hogy vagy?

- Kösz, jól. Ti?

- Mint az öregek. Mi az első órád?

- Matek. Azzal a nagy mamlassz Paulal ülök. Szuper! - nevetett fel elkínzottan. Meg értem. Én is átéltem ezt egypárszor a saját bőrömon. Paul az aki nem tud vagy nem akar leszálni Mariaról. Így akarja megszerezni Rose-t.

- Nekem irodalom. Sok sikert. Szia - öleltem meg.

- Majd találkozzunk. - azzal elment. Elindultam a terem felé, közben meg anyira elmerültem a gondolataimban, hogy nekimentem a falnak, és mindenki megbámult, de visszatartották a nevetésüket, mert féltek hogy megkapják. Nem vagyok erőszakos típus, inkább szerettem a nyugodt megoldásokat, azomban az emberek valamiért félnek tőlem. Igaz, ha a családról van szó, igazi vérengző vadállat tudok lenni, de azon kívül, nem érdekel ha a sárba mártanak vagy rám öntenek valamit. Szerintem csak az a bajuk hogy a menő gyerekektől félnek, mert azt hiszik én is olyan beképzelt vagyok mint a többi, persze ez nem igaz. Tovább batyogtam befelé a teremben, és leültem a szokásos helyemre. Mindig magamban ültem, de nem is vágyok társaságra, mert ha egy lány, akkor majd' rámmászik, ha meg fiú, majd' megöl.

 Szépen csendben leültem, majd bejött a tanár, nyomában egy bronzvörös hajú szépséggel.

- Jó napot gyerekek. Ő itt az új osztálytársatok. Kérlek mutatkozz be.

- Renesmee Cullen vagyok, 17 éves, New Yorkból költöztünk ide. Öten vagyunk testvérek, a szüleink Dr. Carlisle Cullen és Esme Cullen - hadarta el ezt egy szuszra. Hangja kellemes és szívmelegitő volt, így első látásra szimpatikus. A tanár pont mellém ültette és ahogy leült, nagy mosolyal az arcán fordult felém.

- Szia, Renesmee Cullen vagyok. A barátaimnak csak Nessie. - végre egy normális lány aki nem akar rámmászni.

- Jasper Hale - viszonoztam a mosolyt. Eléggé közvetlennek és barátságosnak tűnt. Ha ő ilyen a többiek sem lehetnek rosszak, tekintve hogy testvérek.

- Mióta élsz itt? - kérdezte.

- Két éve. - feleltem kúrtán. Nem igazán volt mit mondjak.

- Van testvéred?

- Igen, egy lány, Rosalie-nak hívják.

- Barátnőd?

- Nincs, bár innen mindenki rólam álmodozzik - nézztem körbe. Értette a célzast, mert szintén körbe nézzet, a lányok többsége meg gyilkos pillantásokat küldtek felé.

- Hány éves vagy? - jött a következő kérdés. Eléggé érdekes lány. Azt hiszem kedvelni fogom.

- 18.

- Kérdezhettek valamit? Persze ha nem tolakodás. - Hiába, nekem még van jó modorom.

- Nem, persze. Mond nyugodtan.

- Ti vérszerinti testvérek vagytok, mert ha öten vagytok...

- Nem, Esme és Carlisle örökbe fogadtak minket. Edward és én, Esme távoli rokonai vagyunk, vérszerinti testvérek. Igazából először csak Emmettet és Alice-t fogadtak be, de aztán meghaltak a mi szüleink és utána jött Bella, mert Edward beleszeretett. - ezt úgy mondta mintha egy előre megtervezett monológot kellene elmondania akárki kérdez a családjáról. Fura. Igazából már ő is fura, de azért kedves.

- Mesélj a szüleidről - kért megint mosolyogva.

- Anya Dr. Catrine Hale, apa meg Dr. Thomas Hale. Mindketten orvosok, itt, a helyi kórházban dolgoznak.

- Akkor Carlisle munkatársai lesznek. Mert tudod ő is ott fog dolgozni. - Ám ekkor kicsengettek. Ilyen hamar eltelt az óra? Nem is vettem észre. Együtt indultunk a menza felé és közben összefutottunk Mariaval meg Rosalie-val is. Nessie elköszönt, majd elballagott a testvérei felé. Figyeltem távolodó allakját, és megakadt a szemem a többieken. Végig nézztem rajtuk, és meglepődve tapasztaltam hogy mind természetfelleti szépséggel rendelkezzik, a bőrük meg hófehér.

Volt ott egy magas, izmos srác, azt hiszem Emmett, mellette egy barnahajú lány aki egy bronzvörös fiúnak a kezét fogta, gondolom ők Edward és Bella, a végén meg egy Angyal, akinek hollófekete haja szanaszét állt és alacsony, karcsú termette volt. Kétségkívül ő volt a legszebb. És még a neve is illet hozzá. Alice. Ő meg az izmos fiú elégg magányosnak tűntek. Lehetetlen hogy egy ilyen szépségnek ne legyen barátja. Biztos van neki.

Nem, mikre gondolsz te is Jasper. Nem érdekel téged más magánélette - hordtam le magam gondolatban. Általában csak magammal foglalkozok, meg persze Rose-zal, ezért is lepődtem meg mikor elkezdtem azzon agyalni hogy Alice Cullen miért ül magában a testvérei mellet. Ez nagyon nem val rám. Gondolkodásomból Kassandra gúnyos hangja húzott ki:

- Láttom hamar összemelegedtél ezzel a Cullen lányal - pillantott lenézően Nessie-re. Ez felvitte bennem a pumpát.

- Semmi közöd ahhoz hogy én kivel mellegedek össze és kivel nem. Ha meg tudni akarod, nagyon kedves lány. És nézz tükörbe mielőtt másokkról gúnyolódsz. - Azzal feláltam és kimentem.

Hogy ez a lány menyire feltudd idegesiteni. Nem elég hogy mindenféle pletykákat terjeszt mindenkiről és azt mondja hogy a barátja vagyok, még másokat ócsáról. Eltudom képzelni hogy miket gondolt akkor, és most legszivesebben valamit összetörnék, csakhát itt nem igazán van mit. Minden héten van egy ilyen jelenet vele. Csak Mariával szokott ilyen lenni, de akkor jól kiosztom, ám úgy tűnik nem képes megtanulni a leckét. Utálom! Az idegeimre megy! Inkább törődne a saját dolgával.

Dühöngve batyogtam a matek órára és alig vártam hogy vége legyen ennek a napnak. Mint mindenhol, itt is egyedül ültem. Nem sokkal később kicsengettek, és bejött a tanár, rögtön utána meg az a lány akit a menzán láttam. Persze Mrs. Stewart csak mellém tudta ültetni. Így közelről még szebnek tűnt, de ahogy közelebb ért, hirtelen megfeszűlt, szemei koromfeketék lettek, és mikor leült a széket a legmeszebre tolta tőlem. Egész órán gyűlölettel nézet, meg mint aki menten felfal. A szemei allatt lilla karikák éktelenkedtek, mintha napok óta nem aludt.

Próbáltam a tanárra figyelni, de nem igazán ment, mert egész idő alatt éreztem a tekintetet a hátamon és ki akartam találni hogy vajon mi baja van velem. Nem hiszem hogy ártottam neki valamit. Vagy lehet hogy az a gond hogy Nessie-vel ilyen hamar összebarátkoztunk. Kiürisítettem az agyam, semmire sem gondoltam, és elkezdtem az asztalt nézni. Nem azért mert anyira érdekes volt, csak nem akartam a padtársamra nézni. Ha a tekintettel ölni lehetne, már biztos hallot lennék. Miközben arra koncentráltam hogy hogy ne nézzem a melletem ülő lányt, észrevettem valamit. Úgy szorította az asztalt mintha azzon múlna az élette és mintha egész óra alatt nem vett volna levegőt, ami lehetetlen, mert egy embernek szüksége van levegőre. Fúrcsa ez a lány. De nem csak ő, hanem az összes többi Cullen is.

Mikor kicsengettek, villámgyorsan felpattant és kiszaladt a teremből. Én a szokásos lassú tempómban indultam a következő óramra. A többi óra gyorsan eltelt, de nem tudtam oda figyelni, mert csak azon a lányon járt az eszem. Alice Cullen. A szemeit nem tudtam kiszedni a fejemből, mintha az agyamba ragasztották volna a képét.

Miután leteltek az óráim, a parkolóban, még küldött egy utolsó, de ugyanolyan gyűlölettel teli pillantást felém, majd elhajtot testvéreivel együtt. Én is haza kerekeztem, megsem várva amig Rosalie elkezd kérdezősködni, feltrapoltam a szobámba és levetettem magam az ágyra. Azon a napon ki sem mentem a szobámból, csak vártam amig elnyom az álom. Nem álmodtam, de a semmi sokkal félelmetesebb volt