Reggel hirtelen ébredtem fel, mikor Rosalie bejött a szobába. Nem tudom mit akart, mert bejött, megfordult és kiment. Egy percel utána, csörgött az én órám is, amitöl megijedtem. Peddig anyira szivesen aludnék még. Kikászálódtam az ágybol, elvégeztem emberi teendőimet, majd lemásztam reggelizni. Anyuék elmentek, így csak mi maradtunk. Gyorsan végeztem, elmosogattam, majd beszáltam a kocsiba. Most Rosalie ment elöl, mert ő hamarabb indult. Úgy egy öt perc alatt oda értunk, leparkoltunk, majd bementunk a suliba. Útközben találkoztam Mariaval és együtt indultunk tesire. 

Szerencsére Mr. Clapp nem mondta különösebben hogy mit csináljunk, így mindenki csinált amit akart. Én leültem a kispadra és elkezdtem bámulni Alice Cullent. Ne kérdezzétek hogy miért, mert nem tudom. Egyszerűen vonzotta a tekintetemet. Ő sem csinált semmit, csak nézte a testvéreit. Eléggé unot volt. De egy valami feltűnt. A szemei már nem voltak feketék, inkább olyan aranybarnák. Mondanom sem kell hogy így sokkal jobban állt neki.

 Ám egyszer csak rám nézett. Rögtön elforditottam a fejem, és a padlót kezdtem el fixirozni.

- Alice Cullen téged nézz - vigyorgott rám a melletem ülő Maria.

- Nem tűnnik mérgesnek, ugye?

- Nem. Inkább kiváncsi.

- Ne nézd - suttogtam neki. 

- Mi bajod van vele? - kérdezte ő. 

- Nekem nincs semmi bajom vele, de nem hiszem hogy ő nagyon kedvel engem.

- Miböl gondolod?

- A tegnap, egyik órán egymás mellet ültünk, és egész végig úgy nézett mint aki menten megöl. Csak tudnám miért...- megborzongtam az emlék hatására.

- Csináltál neki valamit?

- Nem, akkor találkoztunk először, mégcsak nem is beszéltunk.

- Furák ezzek a Cullenek.

- Azok - értettem egyet. Vége lett az órának, és nagyot sóhajtva mentem a következő órára. 

 

Angol. Végre egy óra amit szerettek, mert itt nem unatkozzok, ugyanis Rosalie ül melletem. Ez az egyetlen óra, ahol sohasem ültem egyedül, mert mindig ő volt melletem. Mr. Berty beteget jelentet, ezért még egy szabad óránk volt(ezzen az órán mindig a teremben kell lenni, fügetlenül ha jön a tanár vagy sem). Eszembe jutott hogy lehet ma valami ünep van, és én nem tudok róla, mert enyi szabad óránk van. Miutan elfoglaltam a helyem, két Cullen gyerek jött be, azt hiszem Bella meg Edward. Pont a hátunknál foglaltak helyet, és Rosalie rögtön elkezdett velük beszélgetni. 

- Bella, Edward, a fivérem, Jasper; Jasper, Bella és Edward Cullen - mutatott be egymásnak. Kezet ráztunk, és a lányok elkezdtek fecsegni, mire Edwarddal csak a szemeinket forgattuk. A divatrol, meg a ruhákrol beszéltek, nem is csoda hogy nem kapcsolódtunk bele a beszélgetesben. Egy pár perc néma csend után, Edward megszólalt:

- Nessie mesélte hogy elég jóbban vagytok.

- Igen, az egyik órán melletem ül. Ahogy először találkoztunk, rögtön kifaggatot az életemröl - mosolyodtam el az emlék hatására, mire az ő arcán is megjelent egy pici mosoly.

- Azt tervezi hogy elhív teged meg Rose-t vásárolni a családdal együtt - kuncogott. Erre a gondolatra elszörnyedtem. Rosalie elég szörnyű mikor megyünk vásárolni, de még három lányal. Főleg hogy a fiúkat csak cipekedni viszik.

- Én? Vásárolni? Velük? Brr  - rázott ki a hideg. Elképzeltem magam ahogy bemegyek mindenféle butikba és rózsaszin, csipkés cuccokat veszek. Erre Edward nagyon hangosan kezdet el nevetni, mintha látta volna hogy mit kepzeltem el. Furcsa.

- Nem vagyok olyan szörnyű - mondták a lányok egyszerre, majd elnevették magukat. Elég szimpatikusak ezzek a Cullenek, kissé érdekesek, de nekem tetszenek.

Még váltottunk egy két szót, majd kicsengettek, és mentünk a menzára. Ahogy beértünk, Renesmee hozzám futott:

- Holnap, megyünk vásárolni az egész családdal, és ti is josztok. - ugy ugrált mint egy kisgyerek.

- Edwardnak igaza volt - motyogtam magam elé, csodálkoztam hogy meghallota.

- Miért?

- Elmondta a gonosz tervedet - néztem rá szörnyülködve. Reménykedjünk hogy ők tényleg nem olyan szörnyűek, bár ahogy igy elnézzem, Nessie legalább olyan rossz mint Rose.

- Nem lesz olyan rossz, meglásd élvezni fogod. - Na ezzel megnyugtattál.

- Ha te mondod.

- Bizony én mondom.

- De ha ott fogok megőrülni, nem az én hibám lesz, oké? - erre csak forgatta a szemeit. Mi van? Ha mind a hugom vásárlasi stílusával rendelkeznek, hajlamos leszek rá.

- Legalább megfogjátok ismerni a többieket. - Ettöl rettegtem a legjobban. Vagyis inkább Alice-töl. 

 

Mi lesz ha megint azzal a gyűlölködő pillantásal fog rám nézni. Bevallom, féltem. Féltem azoktol a szemektöl.  És mégis. Minel többet nézztem, annál jobban vonzott. Nessie viszament a testvéreihez, és én mégegyszer megnézztem annál az asztalnál ülő szemelyéket, de nagy hiba volt, mert Alice Cullen pont engem nézzett és pillantásunk összefonódott. Abban a pillanatban szivem vad kallapálásba kezdett, de nem tudtam oda figyelni, mert csak o létezett. Mintha minden eltűnt volna, csak rá tudtam koncentrálni. Egy pár perc után kezdett feltünő lenni, ahogy a tálcával a kezemben, lemeredve állok, és nézzem azt a gyönyörű szempárt. Rosalie észrevette, megköszörűlte a torkát, és meghúzta a pulóverem ujját. Nagy nehezen elszakitottam a pillantásomat, hugomra néztem, aki azzal a bizonyos "most mi van?" nézéssel figyelt, majd leültem. Ameddig a menzán voltunk, egyszer sem pillantottam Cullenek asztalához, de éreztem Alice pillantását a hátamon és a fejemböl nem tudtam kiszedni a szemeit. Az a pár perc, amig őt nézztem, megmaradt az agyamban, és nem tudtam hogy miert érezztem úgy akkor,  mintha csak ő létezzne. Egyrészt még sohasem tapasztaltam ilyet, masrészt peddig furcsa volt, úgy tűnt, mintha ő is ezt érezné. 

A menza után az órák gyorsan elteltek, ma nem volt se irodalom, se matek. Mikor a parkolóba értem, megint észrevettem hogy engem nézz, de most nem csak ő, hanem a testvérei is. Elég furcsa tekintetük volt, bár nem tulajdonitottam neki sok figyelmet. Elhajtottam, és amint haza értem, miközben ettem, megkérdeztem anyát, hátha ő többet tud mint én:

- Anya, tudod van egy olyan érzés, mondjuk van egy lany, és mikor a szemeibe nézzel, úgy tűnnik mintha minden megszünne létezni körülötted, és csak ő létezik. Azt akarnám tudni, hogy ez mitöl van? – néztem fel kiváncsian a tányérombol. Erre anya szeme felcsilant, majd válaszolt:

- Bizony ez a…