Bella szemszöge:

Hogy kezdjek bele? Ordítsam le? Kizárt, hogy én képes lennék erre. Próbáljam meg finoman megkérdezni és ha valami olyat válaszol, ami nem tetszik akkor leordítsam. Nem ha valami olyat mond ami nem tetszik, meg kell próbálnom megtartani a hideg véremet. Csak lazán, szép nyugodtan!
- Azért hívtalak, mert hát, szóval te mit kerestél nálam?- kérdeztem, mire a mosoly eltűnt az arcáról. Felismerés suhan át az arcán. Mint minden ember vagy bármilyen élőlény, tagadni kezd, így ő is.
- Nem tudom miről beszélsz -mondta, de a végén egy kicsit elcsuklott a hangja. Kérdőn emeltem fel a szemöldökömet.
- Na ne hülyíts, mert nem vagyok gyerek!- mondtam neki, mire lassan elkezdett bólintani, majd felsóhajtott. A szemembe nézett. Mint az előbb most is ellágyultam. Ezek a csodálatos, mély szemek!
- Bella, nem jártam tegnap nálad!- mondta. Majdnem elhittem neki... majdnem. A kezem véletlenül eltalálta az ő csinos pofiját. Nem akartam megütni, de azért ne nézzen már hülyének. Lehet, hogy máskor el tud kápráztatni, de most nem vagyok erre vevő.
- Hazudsz!- mondtam neki. Szegény az arcát simogatta. Lehet, hogy túlságosan is megütöttem? Lehetséges.
- Bella én nem hazudok!- mondta, mire a másik oldalon is eltaláltam az arcát. Ez most reflexből jött.
- Aha, én meg nem vagyok szörnyeteg, csak egy törékeny kis virág szál!- mondtam neki. Ezen elmosolyodott.
- Jó, tényleg voltam nálad, de...- direkt felemeltem a kezem. Erre elmosolyodott.
- De?- kérdeztem.
- De csak azért, mert beszélni akartam veled- mondta.
- Este? - kérdeztem vissza.
- Igen, mert azt hittem, hogy nem alszol- erre grimaszt vágtam, mire hangosan felnevetett, de nem volt szívből jövő nevetés.  Mint aki rettegne valamitől, de próbálja leplezni. Magyarul titkol valamit, amit nem akar elmondani.
- Hát, most itt vagyok, beszéljünk!- mondtam neki, mire ledöbbent. Nem számított rá ezért még inkább igazzá tette az állításomat.
- Most már nem lényeges- mondta gyorsan, túl gyorsan.
- És ha szabad megkérdeznem, mit szerettél volna megkérdezni tőlem?- kérdeztem, mire rázta a fejét.
- Mint mondtam, nem lényeges- Dehogynem!
- Akkor miért nem mondod el?- kérdeztem.
- Mert...- ekkor megcsörrent a telefonja. - Megbocsátasz? - kérdezte, mire én bólintottam. 

Edward szemszöge:

Bella-t egyszerűen  nem lehet átverni. Nem mintha nagyon akarnám, de ha most hinne nekem nem kellene bevallanom, hogy azért látogattam meg, mert szeretem. De akármivel is próbálkozok, mindig észre veszi, ha hazudni próbálok neki.
- Mert...- akartam folytatni egy újabb hazugsággal, mikor megcsörrent a telefonom. Legalább egy kicsit még tudok gondolkozni. Megnéztem a kijelzőt. Carlisle. Miért hív engem Carlisle?
- Megbocsátasz?- kérdeztem, mire bólogatott. Felvettem.
- Szia Carlisle, mi a baj?
- Tudnál nekem segíteni?-  kérdezte könyörgően. Ha ilyet csinál, ami igen ritka, akkor ott nagy baj van.
- Persze, de miben?
- Mr. Stanley holttestét többször megvizsgáltam, de semmi nyomot nem találtam. Csupa víz minden.- ekkor valaki felkuncogott mellettem. Bella volt az. Valószínűleg hallotta, hogy mit mondott Carlisle.
- És miben segíthetek?
- Hozd be Isabella-t! Ő talán tud segíteni nekem- mondta, de Bella elkezdett motyogni.
- Bella!- mondta, mire halkan felnevettem. Nem szereti, ha Isabella-nak szólítják.
- Ezen mi a nevetséges? - kérdezte kíváncsian Carlisle.
- Semmi- a kezemet a telefon mikrofon részére tettem.
- Segítesz?- kérdeztem Bella-t. Grimaszolt, de bólogatott.
- Akkor megyünk be a kórházba!- mondtam mosolyogva, mert Bella nagyon viccesen nézett ki ezzel a grimasszal.
- Várlak titeket!- mondta majd a vonal megszakadt.
- Nem tudnánk ezt később megbeszélni?- kérdeztem.
- Ha nagyon muszáj. De azért kíváncsi lennék, hogy mi történik az áldozataimmal. Mármint belül- mondta, majd felállt. Követtem őt, de valami hirtelen elhatározásból megfogtam a kezét.Megálltunk. Bella az összefonódó kezeinkre nézett. Gyorsan ki kell találnom valamit.
- Mutatok valamit amivel gyorsabban odajutunk a kocsihoz-  mondtam gyorsan. Bevált vagy legalább is remélem.
- Oké!- mondta, majd a kezénél fogva meglendítettem és a hátamra raktam, majd elkezdtem futni. Éreztem meleg bőrét. Még soha nem volt ennyire közel hozzám. Miközben futottam, azon gondolkoztam, hogy mit akart elmondani nekem? Mármint az álmában. Nem tudta elmondani, de mit? Ki kell majd derítenem, de per pillanat nincs időm evvel foglalkozni. Majd később. Mielőtt kiértünk volna az erdőből megálltam.  Még volt pár ember aki a kocsi közelében volt. Nem szabad feltűnést okozni. Bella lemászott rólam, de elég lassan. Talán direkt húzta az időt? Ezt csak ő tudja, pedig én gondolat olvasó vagyok. Bárcsak hallanék tőle egy hangot, de semmi.
- Hűha! Ez elképesztően jó volt, sőt egyszerűen fantasztikus!- mondta Bella boldogan. Mosolyogtam. Hát ezek szerint nem csak mi, vámpírok szeretjük a gyorsaságot.
- De én gyorsabb vagyok!- mondta, mire arcomról eltűnt a mosoly. Kíváncsi vagyok, hogy hogy értette. De biztos vagyok benne, hogy nem gyorsabb nálam!
- Nem hiszem, hogy gyorsabb vagy- mondtam, mire hatalmas vigyor terült szét az arcomon.
- Pedig elhiheted, gyorsabb vagyok!- mondta
- Bizonyítsd be!
- Oké! Innen ki ér hamarabb a kórház bejáratához, rendben? - kérdezte, mire bólintottam.
- Öt...Négy...Három...EGY!- mondta, mire elkezdtem futni. Hátra néztem, de ő még mindig ott állt és nevetett. Futottam és futottam amilyen gyorsan csak tudtam. Ez az egyetlen, amiben jobb vagyok, mint a többiek, ha nem számítjuk bele a gondolat olvasást. Már éreztem a kórházból áradó fertőtlenítő szagát. Közel voltam, egyre közelebb kerültem a bejárathoz. Az erdő szélén lelassítottam, mivel mégsem futhatok csak úgy oda! Majd emberi tempóban a leggyorsabban futottam a bejárat felé. De megtorpantam. Bella a korláton ült és lógatta a lábát. Az óráját nézte, de hogy került ide ilyen gyorsan? Oda futottam hozzá és mikor melléértem megnyomott egy gombot az óráján. Két időt mutatott. Az egyik az volt amit most állított le a másik egy perccel rövidebb.
- Lassú vagy, pedig még előnyt is hagytam neked!- mondta és próbálta elfojtani a mosolyát, sikertelenül.
- De hogy értél ide ilyen hamar. Ez egyszerűen lehetetlen!- hitetlenkedtem. Bosszantott az a tény, hogy egy ember legyőzött. Nem is ember, hanem az akinek mondja magát egy szörnyeteg, csak az én fejemben egy angyal.
- Majd ha elmegyünk megmutatom -kacsintott egyet majd szélesen elmosolyodott.
- Rendben. Gyere menjünk, már várnak ránk!- mondtam neki mire leszállt a korlátról. Kinyitottam neki az ajtót, mire elpirult. A recepcióshoz akart menni, de megfogtam lágyan a karját.
- Nem kell nekünk segítség, tudom hova kell menni- mondtam, majd a lifthez vezettem. Megnyomtam a hívó gombot, majd Bella-ra néztem. Nem vettem észre, hogy a lift kinyílt, én csak Bella-t néztem. Mikor elindult nem tudtam hova ment. Majd valaki behúzott a kabátomnál fogva. Felébredtem. Bella behúzott a liftbe. Megnyomtam egy gombot és vártam, hogy elinduljon.
- Tudod, én még soha nem láttam magamat- mondta, de nem értettem mire gondol.
- Ezt hogy érted?
- Ha a tükörbe nézek, nem azt látom, amit te. Ha azt látnád amit én, valószínűleg félnél tőlem. A szörnyeteget látom mindenhol. Ha most készítenél rólam egy képet, te azt látnád amit most. De én a szörnyeteget látom. A régi képeimről tudom, hogy nagyjából hogyan is nézhetek ki. Mert azokon még látom magamat, de a többin nem. Ezért nevezem általában szörnyetegnek magam. Igaz, ha nem ez lenne a tükörképem, akkor is azt mondanám, hogy szörnyeteg vagyok... de- majd elhallgatott.
- De?- kérdeztem, bíztatva ezzel, hogy beszéljen, de ekkor kinyílt a lift.
- Majd később- mondta. Kezeit ökölbe szorítva tartotta szorosan a teste mellett. Kiléptünk a liftből és elindultunk Carlisle irodájába. Mielőtt kopoghattam volna...
" Gyertek Be!" Mondta nekem gondolatban. Benyitottam. Carlisle az íróasztalnál ült és Mr. Stanley eredményeit vizsgálta.
" Egyszerűen lehetetlen körülmények között halt meg! Köszönöm, hogy behoztad Isabella-t!"
- Jó napot Dr. Cullen! Isabella Swan vagyok, de kérem hívjon Bella-nak!- köszönt udvariasan Bella.
- Szia! Kérlek tegezz. Hívj nyugodtan Carlisle-nak!- mondta Carlisle mosolyogva.
" Nagyon udvarias. Nem sok ilyet hallani mostanában egy kamasz lány szájából!" Gondolta apám. Mosolyogtam a gondolatán. Két okból is. Mert teljesen igaza volt és mert Bella nem mostani lány.
- Bella, tudnál nekem segíteni?- kérdezte Carlisle mire Bella bólintott.
Mindent elmondott Carlisle-nak amit nekem még mondott. Természetesen most is úgy mondta, mintha egy lány életéről beszélne.
- Érdekes. Nem tudod, hogy hogyan lehet legyőzni vagy esetleg megállítani?- kérdezte reménykedve.
- Nem lehet megállítani. Én ismerem őt, mivel engem is zaklat ezért tudom, hogy amikor nincs "megbízása" akkor úgy él, mint egy ember. Megölni szintén lehetetlen, mivel már eleve halott.- mondta Bella szomorúan.
- Köszönöm, hogy segítettél!- köszönte meg Bella-nak. Nem tett vele túl sokat, de azért valamit mégis csak ért vele.
- Nincs mit!- mondta Bella, de szemeiben kíváncsiság csillogott. - Nem nézhetném meg esetleg a...a holttestet? - kérdezte Bella
" Jól hallottam? Megakar nézni egy hullát? Ráadásul egy...egy még ijesztőbb hullát?" Lepődött meg.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nagyon, hogyis mondjam... nagyon rémisztően néz ki.- mondta, de Bella forgatta a szemeit.
- Láttam már az ilyen fajta hullát, a barátnőmét mivel őt is megölte, de lehet, hogy így tudnék valamit segíteni.
" Segíts Edward, mit mondjak? " Kérdezte Carlisle. " Igen vagy  nem? Bólogass ha igen!" kért meg, mire bólogattam. Meglepődött, de nem firtatta.
- Rendben van- mondta, majd kilépett az irodából és lementünk a halottasházba, ott pedig a bonc terembe.
Mind a ketten Bella reakcióját figyeltük. Nem ijedt meg. Miért is ijedne meg?
" Bátor, vagy nagyon ügyesen leplezi az érzelmeit!"
Bella odasétált a kellékekhez és egy dobozból kihúzott egy pár gumi kesztyűt. Felvette azt, majd hozzáért a testhez. Mikor hozzáért elkezdett csorogni belőle a víz. Bella megrázta fejét, majd odament a jobb karjához. Felemelte a karját. Mivel a hulla merevség beállt, nehéz volt mozgatni a testet,  de Bella azért sikerült. Megcsavarta a kezét és több liter víz fojt ki belőle, mint egy szivacs, Mikor végzett ezzel odatartotta Carlisle-hoz,
- Ez a kéz nyom minden áldozaton ott van. Ha kicsavarjuk a testéből a vizet, akkor minden könnyebben észrevehető- mondta, Carlisle-nak és nekem elállt a lélegzetünk.
" Okos és furfangos!" Gondolta Carlisle. Bella mutatott még pár ilyen nyomot, de avval nem tudott segíteni, hogy hogyan halt meg. Én és Bella tudtuk csak, hogy ki a gyilkos. Bella volt a gyilkos, mégis segített kideríteni, hogy ki a tettes, mintha leakarna bukni, vagy nem is tudom. Mielőtt kiértünk volna a kórházból Bella kezét egy egoista kamasz elkapta. Dühös lettem.
- Szia! Fotós vagyok, és olyan arcot keresek, mint a tiéd- mondta az önelégült barom. Legszívesebben most eltalálnám véletlenül az öklömmel... véletlenül. Bella elmosolyodott és mintha egy kicsit lelkes is lenne. De miért? Csak nem tetszik neki ez az idióta? Valami furcsa érzés kerülgetett. Megakartam ölni ezt a gyereket.
" Nagyon csinos. Ha beveszi, csinálok róla pár képet, majd valahogy rávenném az akt fotózásra" Gondolkozott az a barom.
- Én meg plasztikai sebész vagyok, és olyan arcot keresek, mint a tiéd!- mondta Bella, mire felnevettem.
" Ez meg mi volt? Eddig mindig bejött!"- Egoista!
Bella megfogta a kezem, majd együtt mentünk ki. Hihetetlen érzés volt fogni a kezét. Egészen más volt, mint amikor én fogtam meg. Mikor kiértünk, nem engedte el a kezem. Bevezetett az erdőbe. Nem jöttem rá miért. Mikor beért felém fordult, de a kezemet nem engedte el.
- Szeretnéd még tudni, hogy miért vagyok ilyen gyors? - kérdezte, mire hevesen bólogattam. Persze, hogy tudni akartam.
- Előre szólok, hogy nem biztos, hogy kellemes élmény lesz!- mondta .
- Azért még tudni szeretném!- mondtam neki, majd rámosolyogtam. Visszamosolygott, mire fagyos szívem újra élet.  Elindult, de még mindig fogta a kezem. Egy patakhoz értünk.
- Készen állsz? - kérdezte,mire megint csak bólogattam.  Belenyúlt a vízbe, és olyan történt amit még soha nem éreztem. A víz beszippantott minket. Majd egy kútban zuhantunk. Nagy csobbanással érkeztünk. Bella megszorította a kezem és elindult a kút fenekéhez. Majd Bella előszobájában kötöttünk ki.
- Milyen volt?- kérdezte kíváncsian, majd észrevette, hogy még mindig a kezemet fogja. Elpirult, majd elengedte a kezemet.
- Hát...érdekes volt. De nem értem, hogy miért mondtad azt, hogy lehet, hogy nem lesz kellemes érzés?
- Mert néha másmilyen formában jelenek meg- mondta mosolyogva, majd rám kacsintott. Megtámasztotta magát és levette a cipőjét.
- Gyere beljebb!- utasított. Levettem a cipőmet, majd beljebb mentem.
- Foglalj helyet, míg eszek valami ehetőt!- mondta, majd elkezdett kutatni a hűtőben.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés