Edward szemszöge:

Az leültem egy székre az étkező asztalnál. Valamit berakott a mikróba. Nem nagyon figyeltem arra, hogy mit csinál. Én csak őt néztem, semmi mást. Kezem még fájdalom mentesen égett, ami igazán jó érzés volt. Visszagondoltam arra, amikor megfogta a kezem. Miért csinálta? Féltékennyé akarta tenni azt a barmot? Vagy esetleg ami teljesen kizárt, hogy érez irántam valamit. Ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem, mielőtt még beleélném magam. Leült elém és elkezdett enni valami... furcsa dolgot. Leejtette a villáját. Megijedtem. Mit láthatott? A szeme elhomályosultak, halvány szürke köd lepte el csokoládé barna szemeit, amitől fakultnak látszottak. Majd a szürke burok halványodott, majd teljesen eltűnt. Bella lehajolt a villáért, majd letette az asztalra.
- Hát ez remek!- motyogta dühösen.
- Micsoda?- kérdeztem halkan, de meghallott.
- Ma sem fogok aludni, pedig már elképzeltem, milyen jót fogok majd aludni!- bosszankodott.
- Miért is, ha szabad kérdeznem?- kérdeztem óvatosan.
Feltűrte a pulóverét, majd felém fordította azt a kezét, amelyiket megkarmoltam. Még nem gyógyult be.
- Bocsáss meg! Nem tudtam, hogy te vagy az...- szabadkoztam, de félbevágott.
- Nem azért mutattam ezt! Amúgy semmi baj, volt már rosszabb is. Sokkal rosszabb!- majd a derekán felemelte a pulóverét. Nagy szemekkel néztem, hogy mit csinál. A mája környékén láttam egy kör alakú foltot. Nem tudtam meghatározni, hogy mi az. Már kérdeztem volna, hogy mi történ, de megelőzött.
- Az egyik áldozatom rám lőtt. Van több is, de azok túl nagyok és olyan helyen van, amit nem mutogatok -mondta felkuncogva, de kezével a mellkasát mutatta. Én csak ledöbbenve figyeltem őt. Többször akarták megölni, sikertelenül szerencsére.
- De még mindig nem  értem, hogy miért mutattad meg a karodat -mondtam és magam is éreztem a kíváncsiságot.
Gúnyosan elmosolyodott.
- Hogy néztem ki akkor, amikor megkarmoltál?
- Hát nem így... az a rémisztő lány voltál- mondtam, de még mindig nem tudtam rájönni miért.
- Pontosan. Rájöttél már?- kérdezte, de én ráztam a fejem. Most valahogy nem akart beugrani semmi sem.
- Miért voltam ott?- kérdezte tovább. Vállat vontam.
- Nem tudom.
- Akkor máshogy kérdezem. Ki miatt voltam ott?- kérdezte, mire beugrott a válasz. Tanya miatt volt ott. Tanya, aki látta a kazettát.
- Ijesztgetni voltál?- kérdeztem vissza, mire elkezdett úgy bólogatni, mintha egy elmebeteggel beszélne.- Ma is mész, igaz?- kérdeztem.
- Igen. Egy kicsit elhanyagoltam ezt a dolgot. De most be kell pótolnom.- mondta boldogan.
- Te szeretsz ijesztgetni? - kérdeztem ledöbbenve.
- Nem, én általában nem szeretek ijesztgetni. De ez egy különleges alkalom. Felspannol ez engem!-  mondta, majd a végén humor nélkül felnevetett.
Fura egy lány és fura ebben a lányban élő lény, de tetszett. Valahogy más, mint a többi vele egykorú lány. Persze azt leszámítva, hogy gyilkol. Hogy is mondják? Szabad élet. Igen, ő szabad életet él. Villáját felvette, majd újra elkezdte enni azt a valamit. Mikor megette elmosta, majd visszaült velem szembe.
- Nem fejezted be a mondatodat!- rótt meg engem.
- Melyiket?
- Az erdőben elkezdtél mondani valamit, de a telefon csörgése félbeszakított. Tehát, mit akartál mondani?- kérdezte, mire megrémültem. Nem akartam felhozni a témát. Nem akartam elmondani, hogy mit érzek. Vadász létemre nyúl voltam.
- Nem lehetne ezt máskor megbeszélni?- kérdeztem. Sóhajtott egyet, majd még egyet.
- Rendben, de legközelebb mondd el, vagy hazudj ügyesebben!- mosolyodott el. Fellélegeztem magamban.
- A liftben mondtál valamit a tükörképedről -kíváncsiskodtam
- Igen. Azt mondtam, hogyha nem lenne a szörnyeteg a tükörképem, akkor is szörnyként gondolnék magamra, de... De valahogy jobban érezném magam. Talán néha elfelejthetném, hogy ki vagyok, ha a tükörbe nézek. Ha elbambulok és meglátom magam általában felugrok... mert mindig megijedek magamtól -mondta és lesütötte a szemét. Eszembe jutott az első nap, mikor kinézett és ijedtében felugrott. Akkor nem értettem a reakcióját, de most, hogy elmondta rájöttem. Szeretné magát egyszer gyönyörűnek látni vagy legalábbis nem szörnyetegnek.
- Nem vagy szörnyeteg! Amikor első nap  megjelentél, az összes hím nemű rólad fantáziált!- mondtam neki
- Honnan tudnád, hogy mit gondolnak?! - kérdezte idegesen még mindig lefelé bámulva.
- Mert... tudod, nem minden vámpírnak, de némelyiknek van különleges képessége. Nekem a gondolat olvasás- mondtam, mire gyorsan felkapta a fejét. Megrémült, szemei összeszűkültek, légzése felgyorsult, mint a szíve.
- Te. Gondolat. Olvasó. Vagy?!- kérdezte idegesen. Bólintottam. Szaporábban kezdte venni a levegőt.
- Szóval, olvasol a gondolataimban? - még mindig idegesen kérdezte. Lassan elkezdtem rázni a fejem.
- Mindenki fejébe belelátok, kivéve a tiédbe. Nem tudom, hogy mi az oka, de nem tudok olvasni a gondolataidba!- jelentettem ki, mire megkönnyebbült.
- Biztos, hogy nem olvasol az én fejemben?- kérdezte még mindig rémülten, de kicsit nyugodtabban, mint előbb.
- Ezer százalék!- mondatom hallatán teljesen lenyugodott. - És visszatérve a beszélgetésünkre, mint mondtam mindenki szemében gyönyörű voltál az első napon!
- Tehát csak voltam!
Felhorkantam.
- Nem Bella, nem csak voltál! Te most is gyönyörű vagy!- mondtam, de próbáltam elfedni a gyöngédséget.
- Te szerinted, vagy a többiek szerint?- kérdezett vissza szomorúan, de reménykedve.
- A többiek szerint gyönyörű vagy....de én szerintem káprázatos!- mondtam, mire elpirult. Szíve felgyorsult, lélegzete elakadt.  Ránézett gyorsan az órára.
- Már ennyi az idő?- kérdezte feszülten.
Rosszul esett, hogy nem akar velem lenni.
- Hova sietsz?- kérdeztem szomorúan. Valahogy nem sikerült lepleznem az érzéseimet. Szemei ellágyultak.
- Nem tudom. Most valahogy azt akarom, hogy hamar végezzek, de még azt is akarom, hogy emlékezetes is legyen- mondta.  Lehet, hogy miattam akart hamarabb végezni? Néma gondolatai miatt nem tudtam eldönteni...sajnos.
- Hazaviszlek. Majd ha végeztem és még szeretnél beszélgetni, vissza hozlak, rendben?- kérdezte, mire szomorúságom tovaszállt. Helyét a boldogság vette át. Lehet, hogy valami csoda folytán velem akar lenni? Egy szörnyeteggel, egy magamfajta, önző alakkal? Nem voltam ennyire boldog életem során. Igaz, ez csak egy feltételezés, de most megengedtem magamnak egy kis ábrándozást.
- Rendben!- mondtam, majd mind a ketten az előszobába mentünk. Felvettük a cipőnket, Bella a tükröt nézte. Én is azt néztem és láttam, hogy Bella tükörképe hívogatja, míg Bella egyenesen áll és nézi azt. Megfogta a kezem, ami mint mindig meleg érzéssel töltött el. Közelebb lépett a tükörhöz, majd az behúzta. Mint az előbb most is a kútban kötöttünk ki.
- Ússz le! Akkor kijutsz. Én máshol megyek- kezemet elengedte. - Siess!- mondta sürgetve. Láttam, hogy haja egyre hosszabb lesz. Gyorsan leúsztam a kút mélyére és az elnyelt engem. A ház előtti erdőben, egy kis patakból léptem ki. Csurom víz voltam, de ez most nem érdekelt.

Bella szemszöge:

Ha Edward nem elég gyors, akkor akár neki is baja eshet!
- Siess!- mondtam sürgetve. Éreztem, hogy nő a hajam. Gyorsan leúszott a kút fenekére majd eltűnt. Lemerültem a vízbe és éreztem, hogy nem az vagyok, aki voltam tíz perccel ezelőtt. Olyan hülyén mozogtam a kút falán, de gyors voltam, nagyon gyors. Láttam Tanya rémült képét. Az ágyról nézett engem. Felkelt, majd a Tv-vel szemben lévő falhoz préselte magát. Nem menekült, mert tudta, hogy úgy is megtalálom. Kijöttem a tévéből, majd felálltam. Most nem támadtam rá. Ha szörnyeteg vagyok, akkor bármit megtehetek a négy elem közül, bármit. Föld,Levegő, víz...és a TŰZ! Most a tüzet fogom használni. A fal, amiben csövek vannak, azon belül pedig víz, felforraltam. Ellökte magát a faltól és az ágya elejére ugrott. Két méter választott el minket, de nem mozdultam. Tanya körül kör alakban hatalmas lángokat emeltem. Beindult a tűz riasztó. A plafonról két helyről záporozott a víz, de nem oltotta el a tüzet, miattam. Az ajtót bezártam. Tanya arcát tökéletesen kivettem a lángok közül. Forrónak találta, de nem égett. Nem engedtem, hogy égjen. Fájdalmasan kell meghalni és ezért tovább húzom az idegeit. Dörömböltek az ajtón, majd abbamaradt. Valaki beugrott az ablakon, de nem figyeltem oda.  Szemem sarkából azért láttam, hogy az illető ledöbben. Ránéztem. Emmett Cullen volt az. Ő ül előttem történelmen.  Mikor szemünk találkozott feléledt, és elindult felém. Én beléptem a tűzzel rajzolt körbe. Tanya ha lehet, még jobban megrémült. Ha- Ha.
 Odamentem hozzá és a szemébe néztem. A háta mögé mentem gyorsan és a fülébe súgtam.
- Négy nap múlva...!- majd a haját megrántottam, aminek az lett a következménye, hogy beleesett a tűzbe. Fájdalmas sikoly szaladt ki a torkából. Visszamentem a kútba, otthagytam a tűzet. Míg rajta van az átok, nem fog meghalni. Hazamentem, majd elszaladtam az iskola elé. Beszálltam Edward Volvo-ba. Mikor nem figyelt, elcsentem a slusszkulcsot. Beindítottam, és elindultam a Cullen ház felé. Mikor odaértem, láttam, hogy az egyik ablakból füst száll ki. Kiszálltam a kocsiból és vártam. Nem kellett sokat várnom, mert Edward kijött az ajtón egyenesen felém.
- Ezt meg...?- kérdezte az autóra mutatva.
- Elloptam egy kicsit a kulcsot,mert szerintem TE megfeledkeztél róla!- mondtam neki vigyorogva. - Hát itt meg mi történt? - mutattam a füstölgő ablakra mutatva. Edward halványan elmosolyodott. Én személy szerint alig bírtam ki, hogy nem kezdjek el röhögni, de tartottam magam.
- Semmiség, csak kigyulladt egy vezeték. Amúgy meg köszönöm, hogy hazahoztad a kocsit -mondta mosolyogva.
- Akkor jössz vagy nem? - kérdeztem halkan, mire felnevetett.
- Szállj be!- utasított, és én engedelmesen követtem az utasítását. Még vetettem egy pillantást a házra. Az egyik ablakon Tanya dühösen nézett rám, mire én csak szélesen elmosolyodtam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés