- Ezt hogy értetted Edward? – kérdeztem halkan.
- Azt szeretném, ha te lennél a társam. Az én bevésődésem – mosolygott kedvesen.

Ott álltam, meztelen felsőtesttel, miközben Edward gyönyörűen mosolyogva figyelt engem. Én lennék a társa? És akkor ő is az enyém? Abban a pillanatban kitisztult előttem a kép. Minden apró részlet a helyére kattant. Tényleg csak a makacsságunk tartott vissza eddig minket a boldogságtól, egymástól. Hogy a francba nem vettem ezt eddig észre? Mert egy idióta vagyok… Alice megmondta – mosolyodtam el a végére.

- Min gondolkozol? – érdeklődött Edward.
- Alice-en. Hogy hihettem azt, hogy nem lesz igaza? – kuncogtam fel, majd újra rá néztem. – Hol is tartottunk?

Csak egy mosolyt kaptam válaszul és Edward megint közelebb lépett felém. A bensőmet színtiszta boldogság járta át és ezt csakis annak köszönhetem, hogy Alice ilyen zsarnokoskodó kerítőnő.

Egy idő után abbamaradt ez a gondolatmenetem, mert Edward megnyitotta a tust és beálltunk alá. Már éppen kezdtünk belemerülni a dolgokba, mikor egy pittyegő hang élesen harsogta túl halk sóhajainkat.

- Mi az? – kérdeztem, miközben Edward a nyakamat csókolgatta.
- Csak a telefonom. Kaptam egy üzenetet – suttogta a bőrömbe és megint az ajkaimért kapott.
- Lehet, hogy fontos, meg kéne nézni nem? – A maradék önuralmam is elszállt, amikor Edward kicsit megemelve a csípőmet a lábaim közé lépett.
- Szerintem még ráér – vigyorgott győztesen.
- Szerintem is – válaszoltam és kicsit előretoltam a csípőmet.

Edward most gyorsabb volt, mint legelőször, és hevesebb is. A zuhanyrózsa recsegve adta meg magát a kezei alatt. Belőlem pedig egyre hangosabb sóhajok törtek fel. Gyengéden megharaptam Edward nyakát, amitől elvesztette a fejét és pár pillanaton belül felértünk a csúcsra. Egy gyors puszit nyomott még az államra, majd a telefonjához ment.

Én egy törölközőbe csavartam magam, elzártam a vizet és elkezdtem feltakarítani a hatalmas tusolóból a törmelékeket. Amikor a szemetesbe akartam dobni őket két erős kar ölelt át hátulról.

- Alice volt az. Azt írta, ráérünk megköszönni neki, és, hogy tartja a száját – puszilta meg a nyakamat.
- Alice-nek igaza volt. Tényleg idióták vagyunk, hogy nem vettük észre a nyilvánvalót.
- Ami az idiótaságot illeti, abban mostanság profi vagyok – vigyorgott csibészesen.
- És miben vagy még profi? – emeltem fel a szemöldökét.
- Megmutatom – csókolt meg és valóban megmutatta…


Pár nappal később


- Hányadika van? – kérdeztem Edwardtól, miközben a hasán rajzoltam körbe az izmokat.
- Azt hiszem, huszonegyedike, miért?
- Alice esküvője akkor nem holnap lesz? – ijedtem meg.
- De. Ezek szerint ideje lenne készülődnünk – mondta Edward bánatosan, de a telefonja megint bezavart. – Alice az.

Egy ideig csak a legjobb barátnőm zümmögését hallottam, ahogy elhadarja a telefonba a – gondolom életbe vágóan fontos – tények, majd Edward felém fordult és megeresztett egy féloldalas mosolyt. Lassan feljebb csúsztam és megcsókoltam, pedig még mindig Alice-szel „beszélgetett”.

- Bella szállj már le róla! Ez most fontos – kiáltott a telefonba Alice és a háttérből valószínűleg Jasper nevetése is hallatszott.
- Bocsi – motyogtam és inkább a mellkasára dőltem.

Lassan elkezdte simogatni a hajamat, de még mindig nem tette le azt az átkozott készüléket. Már kezdtem türelmetlenné válni, mikor felém nyújtotta a mobilt.

- Alice veled is beszélni akar – adta át, de valamin nagyon mosolygott.
- Jézusom…
- Nem, csak Alice vagyok, nyugi – „köszönt” barátnőm.
- Hogy vagy? – kérdeztem, bár inkább arra voltam kíváncsi mit látott.
- Küldtem neked új ruhákat Javierrel, mert ilyen ruhákkal nem mehetsz a farkasokhoz. Ja, és megvettem az ajándékokat is. Beszéltem Jacobbal arról, hogy átlépheti-e a határt Edward, de azt mondta, ha veled megy, akkor nincs vele probléma. Mielőtt megkérdezed Bella, Rachel nem tud az egészről. Külön megkértem Jacobot, hogy próbálja titokban tartani a többiek elől és megígérte, hogy amíg nem vagytok ott és nincs vészhelyzet, nem változik át.
- Huh – fújtam ki a levegőt megkönnyebbültem. – Egy isten vagy Alice.
- Abból, amit láttam úgy tűnik, ezt nem csak nekem szeretnéd mondani… - „köhögött” fel a végére, hogy a nevetését álcázza.
- Ha hazaértünk megfojtalak Alice Cullen! – dühödtem fel.
- Kérdezd meg az Adoniszodat, hogy veled megy-e, mivel még mindig nem sejt semmit. Sziasztok, további jó… szórakozást!
- Szóval milyen isten is vagyok? – emelte fel Edward a szemöldökét.
- A hallgatózásé – válaszoltam. Azt mégsem mondhattam meg, hogy mié… - Mi lesz az esküvővel?
- Ürügy volt az egész. Az esküvő januárban lesz. Mi pedig holnap indulunk vissza. A repülőjegyeket Alice már odaadta Javiernek – magyarázta. – Viszont azt nem értem, hogy miért csak 25-én érünk haza.
- Én tudom? – mondtam, de kérdésnek hangzott.
Hiába volt ez is, mert keze a takaró alatt kezdett el kalandozni.
- Edward!
- Tessék? – mosolygott rám gondtalanul.
- Én tudom, miért.
- Na, és miért? – vigyorgott még mindig, mert takaró alatti keze nem hagyta abba a tapogatózást.
- Eljönnél velem, karácsonyozni La Pushba? – kérdeztem halkan.
- Persze, veled bárhová – adott egy csókot. – De, ha megyünk, akkor össze kéne pakolnunk.
- Javier hoz nekem új ruhákat, mert amiket Alice elrakott, azok nem éppen alkalmasak az ünnepekre – simítottam végig az arcán.
- Akkor csináljunk mást – vigyorgott és lassan közelebb húzott magához. Már éreztem a leheletét az arcomon, mikor éles motorzúgás hallatszott fel.
- Úgy tűnik nem fogunk mást csinálni – fancsalodtam el, amin Edward felnevetett.
- Alice most hívja, hogy egy órával később jöjjön csak – mosolygott féloldalasan.

Kezei elérték melleimet és hangosan felsóhajtottam. Egy lassú csókra hajoltam hozzá, de Edward nem bírt magával és hevesebb tempóra váltott, amibe belebizsergett a lelkem is. Lassan haladtam a nyaka felé, mikor türelmetlenül ledobta rólunk a takarót, ami azt sem tudom, hogy került ránk. Mormolt valamit a fülembe, de mikor a kezem lejjebb csúszott a mellkasáról egészen a férfiasságáig, már nem nagyon ment neki a beszéd. Morrant egyet és megfordította a helyzetünket. Most ő tornyosult felém és ő csókolgatta a nyakamat, amitől teljesen bódult állapotba kerültem. Az ő keze is lefelé csúszott, de én túl önző voltam ahhoz, hogy megállítsam, ezért csak tűrtem az édes kínzást, amit ő nyújtott számomra. Egyre hangosodó sikolyok törtek elő a torkomból, ezért Edward eleresztett egy elégedett mosolyt, amitől kicsit feleszméltem.

- Szóval így akarsz játszani? – búgtam a fülébe.
- Nekem mindegy hogyan, de én veled akarok játszani – kuncogott.
- Sokat vagy Emmett-tel – ráztam meg a fejemet és újra megfordult a helyzetünk.

Most én voltam Edwardon, de ő csak pá másodperccel később kapcsolt, de akkor már késő volt. Lassan összeillesztettem testünket és elkezdtem apró mozdulatokat tenni. Próbáltam minél lassabb lenni, hogy visszaadjam a kölcsönt és ő volt olyan úriember, hogy hagyja, hagy csináljak mindent a saját tempómban, de egyszer-egyszer önkéntelenül is megrándult a csípője felfelé. Az egyik ilyennél elszakadt nálam is a cérna és felhasználva természetfeletti gyorsaságomat vámpírtempóban mozogtam rajta tovább addig, ameddig nem éreztem magamban a gyönyört. Bele sem telt egy másodperc Edward is követett az extázis kapuján, majd mikor teste már felengedett szorosan átölelt.

- Sze… Jön Javier – motyogta.
- Csak nem hármast akarsz? – csintalankodtam, miközben felkaptam magamra a takarót.
- Na, hé! – ripakodott rám.
- Hidd el, nekem jobban áll ez a takaró. Te remekül nézel ki így is. Nem is értem, miért nem így járkálsz otthon – kacsintottam rá.
- Valaki nagyon vicces kedvében van – állt fel és magára vette a boxerét, amitől akaratlanul is lebiggyesztettem az ajkaimat.
- Én is ezt gondoltam – mosolygott rám, de hallottuk, hogy Javier éppen kiköt a hajóval.

Vámpírsebességgel pakoltunk össze és kimentünk Javier elé, aki valóban hozta nekem az új pakkot tele ruhákkal és még egyet, amiben valószínűleg ajándékok voltak. A következő pillanatban már átszelve a tengert a repülőtéren álltunk Edwarddal és vártuk, hogy felszállhassunk a gépre. Kezdtem izgatott lenni. Úgy éreztem magam, mintha még mindig tini lennék, aki most mutatja be a szüleinek az első fiúját.

- A tizenhetes járat utasait kérjük, kezdjék meg a beszállást – szólt a hangos bemondó.
- Ezek vagyunk mi – szorítottam meg Edward kezét.
- Igen – mosolygott rám és megnyugtatóan elkezdett a hüvelykujjával körözni a kezemen. – Izgulsz?
- Nagyon – vallottam be. – De van egy olyan érzésem, hogy neked erre több okod lenne, mert az biztos, hogy nem fognak téged kímélni a kérdéseikkel.
- Még jó, hogy gondolatolvasó vagyok – vigyorgott fölényesen.
- Ez nem oszt, nem szoroz. Rachel egy igazi profi – kuncogtam fel.
- Már várom, hogy megismerjem. Feltéve, ha a farkasok nem tépnek szét, amiért belépek a területükre.
- Alice már lebeszélte a dolgokat Jake-kel. És én is várom, hogy megismerkedjetek. Olyan, mintha a szüleimnek mutatnám be a gimis szerelmemet – húztam mosolyra a számat.
- Még jó, hogy mindig gimis maradsz – adott egy puszit és a repülő a magasba emelkedett.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés