- Bizony ez a szerelem. Az életben csak egyszer történik meg, egyetlen egy ilyen személy van, és ez azt jelenti hogy ő az aki neked van teremtve. Persze sok ember ezt nem hiszi el, peddig vannak rá utaló jellek. Mondjuk, mikor a közelébe vagy elkezd remegni a térded vagy furcsa vonzalmat érzel iránta, vagy ahogy te is mondtad, elveszel a szemeiben. Így voltunk mi apádal. De miert kérdezed?
- Csak mert van egy lány a suliban.
- Tényleg? Hogy hivják? Hány éves? Ismerem? Kedves? - záporoztak a kérdések.
- A neve Alice Cullen. Most költöztek a városba.
- Nem véletlenul az apját Carlisle Cullenek hivják?
- De. Vele dolgozzol, ugye?
- Igen. De most mesélj erröl a lányrol.
- Igazábol én sem tudok róla semmit. Nem hiszem hogy túlságosan kedvel.
- Miért?
- Az egyik órán, melletem ült, és úgy tűnt máris megutált. Egész órán úgy nézzett rám mint aki menten megöl. Peddig hozzá se értem.
- Biztos csak rossz napja volt. Majd megoldódik.
- Holnap, suli után, elmegyünk vásárolni, oké?
- Te utálsz vásárolni.
- Cullenek meghivtak minket Rose-al. Nekem kész kinzás lesz, főleg hogy Rosalie-n kívül még lesz három lány.
- Nem lesz olyan rossz. Legalább megismerkedtek.
- Akkor én most megyek. Jó éjszakát.
- Szép álmokat.
Felmásztam a szobámba, bekapcsoltam a tévét, és nézztem zenét. Tudom hogy a zenét halgatni kell, de én a videoklippeket nézztem.
Egy kis idő után elaludtam. Szerencsére jól aludtam, peddig meglehetősen féltem a holnapi naptol, és álmodhattam volna azt hogy ellepnek a ruhák, de nem álmodtam semmit.
Reggel mikor felébredtem, jól kivoltam aludva, ám mikor kimentem a szobabol Rosalie-ba utkoztem. Erre elnevettuk magunkat, majd lementunk, megreggeliztunk, és indúltunk a suliba.

Első órám matek volt. Mikor oda értem, egy fél másodpercig megáltam az ajtóban, mert ő már ott volt, majd nagy nehezen megmozdultam, de ahogy elmentem a hátánál, mert én ültem az ablaknál, megfeszült, majd ahogy leültem újra elkezdett azzal a gyilkos tekintettel vislatni. Szemei megint feketék voltak, peddig mikor az ajtóban voltam, meg barnák voltak. Na mindegy, nem sokkat agyaltam ezzen, mert bejött a tanár, és minden erőmel azzon voltam hogy rá figyeljek. A padtársam miatt nem igazán ment,  de legalább nem néztem őt. Megint olyan volt mint hétfőn, az asztalt ugyanugy szoritotta, ám egyszer csak megmerevedett. A szemei a távolba meredtek, olyan volt mintha nem is ezen a világon lenne. Elég furcsa volt, de a tanár nem vette észre, szerencse hogy nem nagyon figyelmes ez a tanár. Egy pár perc múlva Alice ujra normális lett, és már nem nézett rám úgy, egyáltalan nem is nézett rám.
- Jól vagy? – kérdeztem suttogva, mire látszólag meglepődött. Csak bóllintott, majd a tanár felé fordult, de azért láttam hogy egypárszor még ide nézett. Amint vége lett az óranak, most nem szaladt ki, meglepő lasusságal szedte a könyveit, megvárta amig az összes többi gyerek kimegy, de feltünt hogy a másik Cullen lány is, amelyk az utolsó padban ült, azt hiszem Bella, is így csinált. Végül kimentem, de ők nem jöttek, ezért megáltam az ajtó mellet, és elkezdtem halgatni. Nem szép dolog, de kiváncsi voltam, főleg hogy még sohasem hallotam Alice hangját:
-      Bella, ez kibirhatatlan. Még mindig olyan hatással van rám mint hétfőn. Komolyan mondom én ezt nem fogom kibirni. Mit fogok csinálni mikor vásárolni fogúnk – mondta Alice hihetetlenül csilingelő hangon.
- Nem kellesz feltétlenül mellete legyél, és ha tényleg anyira nehéz neked, bármikor elköltözhetünk – vigasztalta Bella.
- Nem, Nessie nagyon megbarátkozot vele, nem akarok neki fájdalmat okozni. Megfogom próbálni nem megölni – nevetett fel keserűen Alice.
- Amúgy meg tényleg nagyon csábitó, hétfőn mikor beszélgettünk velük, majdnem én is kisértésbe estem. Edward is azt mondta hogy majdnem olyan jó illatú mint én voltam neki még akkor. - Itt rólam van szó, az biztos, de nem értek semmit sem abbol amit mondanak.
- Nekem olyan mintha neki lenne a legjobb vérre a világon, mintha csak nekem csinálták volna. Komolyan mondom mikor először megéreztem, egy picit kellet volna közelebb legyen, és már nem élne. De vele kiirtotam volna az egész osztályt. UTÁLLOM!UTÁLLOM! Ki nem álhatom. Végre boldogan élném az életemet, erre jön ő, és mindent felforgat. Gyere menyunk, mielőtt felrobanok mérgembe – mondta Alice. Jól hallotam? Azt mondta hogy utál, erre meg úgy éreztem mintha egy kést dofnének a szivembe. Nem tettem ellene semmit, akkor meg mi van?
- La tua cantate – nevetett Bella.
- Ne is mond – morgott Alice, és hallotam a lépteiket. Szélsebbesen elszaladtam, nem akartam hogy észrevegyenek.

A következő órák hamar leteltek, a menzán egyszer sem pillantottam Cullenek felé, de Nessie oda jött hozzám:
       -   Akkor ma órák után találkozunk nálunk – csicseregte.
       -   Hol is laktok ti? – kérdeztem.
       -   Az erdőben. Ne aggódj, megfogod találni a házat.
       -   Oké – dünyögtem. Valahogy miután hallotam azt a beszélgetést minden kedvem elment. Rose ugyanakkor fejezte be az órákat mikor én, ezért mikor haza értünk, ettünk, át öltöztünk, de mielőtt elindultunk, elkezdtem szedni egy szál virágot a Cullen család összes női tagjának. Hogy miért? Nem tudom, csak úgy jött. Esmenek egy sárga lilliomot, Bellanak egy orchideat, Nessie-nek egy fehér tulipánt, Alice-nek meg, a legszebb vörös rózsát a kertböl. Egypárszor meg is szurtam magam amig megtaláltam a megfelelő virágot Alice számára, de nem számitott. Mázli hogy van egy kis virágos kert a ház elott, mert anya nagyon szereti a virágokat. Beszáltunk a kocsiba, de Rosalie nem hagyta szó nélkül:
- Mire azok a virágok?
- Mit tudom ún. Csak úgy – vágtam oda gorombán. Rose a gázra taposott, ezért hamar oda értunk. Nessie jól mondta, nehéz lett volna nem észrevenni a hatalmas három emeletes házat. Az egesz család kint volt, de még volt ott egy fiú amelyknek a keze Renesmee derekán pihent, és akárhogy néztem, sehogysem illet Cullenek közé. Oriasi volt, olyasmi mint Emmett, a haja rövidre volt vágva, és a meztelen felsőteste izmos volt. Nem volt rajta csak egy szál rövidnadrág, és rézszinű volt a bőre, ezért nem illet oda, mert Culleneknek mindnek hófehér bőre van.
Ahogy oda értunk Nessie rögtön elénk jött:
- Gyertek mutassam be a családot. – ragadta meg a kezünket és húzott maga utan.
- Dr. Carlisle Cullen – mutatott egy fiatal, szőke hajú férfira, aki inkább hasonlitott egy mozi csillagra mint egy orvosra.
- A szüleitek sokkat meséltek már rólatok – mosolygott a doki miközben kezet fogtunk.
- Remélem csak jókat – mosolyogtam én is. A bőre nagyon hideg volt, mint aki órákon keresztül jégbe tartotta.
- Esme – mutatott egy szintén fiatal nőre, aki karamell szinű hajal és szív allakú arcal rendelkezet. Egy anyai ölelésben részesített minket, majd oda adtam neki a virágot.
- Edward és Bella – mutatott Nessie egy barna hajú szépségre és egy bronzbarna hajú fiúra, aki kisértetiesen hasonlitott rá. A kezem majd’ lefagyott mikor kezet ráztunk, majd oda adtam Bellanak a virágott, aki egy gyilkos tekintet kiséreteben eldünyögött egy köszönömöt.
- Emmett – álltunk meg a nagy, macko kinézetü fiúnal, aki vigyorogva kezet fogott velem. Hatalmas mancsával jól megszoritotta a kezemet, azt hiszem össze is ment egy kicsit, de az ő keze is hideg volt mint a többieknek.
- Jacob – ráztam kezet a magas, sötét bőrü fiúval. A többiekkel ellentétben az ő bőre szinte égetet, fogadok hogy volt vagy negyvenkét fokkos, bár ilyen lázzal már rég meghalt volna.
- És Alice – értünk el ahhoz akittöl a legjobban féltem. Nem akartam fel nézni, mert féltem hogy megint azzal a gyűlölködő tekintettel fog vizsgálni, és a cipőm orra érdekesebb volt, de végül nem birtam ki, majd mikor kezet ráztunk, felnéztem. Szerencsémre már nem úgy nézett, hanem valamivel kedvesebb volt a tekintete, de mikor hozzá értem, valami megmegyarázhatatlan okbol, úgy éreztem mintha láthatatlan szikrák pattognának köztünk.
- Alice Cullen – mondta.
- Jasper vagyok. Jasper Hale – mondtam én is. Ha ő bemutatkozik akkor én is bemutatkozok. Már egy fél perce biztos fogtuk egymás kezét, és közben végig egymás szemébe néztünk, de nem akaródzott el engedni. Olyana kellemes volt fogni a kezét, bár Jacob forró bőre után kissé érdekes volt újra a jéghideget érezni, mégis nagyon tetszet. És csak álltunk ott mint valami kőszobrok, meg levegőt is elfelejtetem venni, miközben a szemébe néztem, és megint hatalmába kerített az a furcsa érzés, mintha csak ő létezne ezzen a világon. Amig nagyban bámultam, észrevettem hogy a szemei már nem a megszokott feketében, hanem olyan rendes barna színben pompáznak. Egészen addig fogtam a kezét, és nézztük egymást, amig Rosalie elnem kezdett krákogni mellettem. Akkor mint akit áramütés ért úgy engedtük el egymást, majd oda adtam neki a virágot. Egy kis ideig csak nézte a növenyt, majd mézédes hangján megszólalt:
- Ez gyönyörű.
- Akárcsak te. – Tudom hogy nem kellet volna kimondanom, de nem tudtam magamban tartani, és amint ez a mondat elhagyta a számat, egy picit bele is pirultam, peddig nem szokásom. Emmett szeme csak úgy cikázott köztünk miközben hatalmas vigyor volt az arcán:
- Hugi, nem is mondtad hogy van egy udvarlód – nézett sejtelmesen rám. Alice már szolni akart, de megelőztem:
- Emmett, enyi idősen szégyen hogy még facér vagy. Nagyon válogats lehetsz ha egyik sem jó azok közül a lányok közül akik utánad szaladnak – vágtam hozzá, mire nem tudot mit mondani, csak tátogott mint egy hal, a többiek meg mind elkezdtek nevetni. Végül, azt hiszem megunta a tátogást, mert megszólalt:
- Nagyon felvágták a nyelved, kisapám. – meg mindig meglepődve nézett.
- Ha kiszórakoztáttok magatokat mehetunk vásárolni – mondta Nessie majd beszált a kocsiba.