-    Szóval...mit találtál ki Carlisle? – kérdezte apját Edward,miközben mindenki ott ült a nappaliban.Szabályos kört alkottunk,és feszengve vártuk Carlisle tervét.
-    Rosalienak el kell hagynia Forksot – Tekintetét az említettre szegezte.
-    Igen,ezt én is így gondoltam! – Egyezet bele hevesen,Emmett.
-    Nem,fiam – Rázta meg a fejét Carlisle. – Nem Veled.Olyan emberrel kell,aki szintén meg tudja védeni,nem ismerik,és még csak nem is feltételezik azt,hogy Rosalieval kapcsolatban áll.Már nagyon régóta figyelnek minket,tudják,hogy egy párt alkottok.Sajnálom,Emmett,de hamar megtalálnának titeket.
-    Akkor mégis kivel? – Háborodott fel.Egy kisebb szünet állt be,így mindenki tudta,hogy már kigondolta az erre alkalmas személyt.
-    Jacob? – szólított meg,és én azonnal felkaptam a fejem.
-    Igen? – Érces hangon ejtettem ki,majd megköszörültem torkom.
-    Tudom,hogy nehéz lenne neked,de tegnap felajánlottad a segítséged,és bízom benned.Ezért azt szeretném kérdezni,hogy vigyáznál Rosaliera,ha ketten elhagynátok Forksot? – Láttam a tekintetében,hogy nem igazán szeretne nemleges választ,de elfogadta volna.Az agyam kattogni kezdett.

Nem tehetem ki ekkora veszélynek Roset!Hiszen Vera és Royce nagyon is tudja,hogy ki vagyok.Sőt...még az is lehet,hogy elmondanák nekik.Mindenki feszült figyelemmel mért végig,kivéve Rosalie.Láttam rajta,hogy nagyon szeretné,ha beleegyeznék,hiszen itt az alkalom,hogy végre együtt legyünk.De Ő is tudta,hogy velem is körübelül akkora biztonságban lenne,mint Emmettel.Nem,nem Jacob!Gondolkozz,és ne befolyásoljanak az érzelmeid!Nem egyezhetsz bele.

-    Re-rendben.De mégis hol van ez a hely? – Sosem tudtam önmagam ellen harcolni...
-    Köszönöm,Jacob – Mosolygott rám együttérzően,a többiek pedig csak kikerekedett tekintettel figyelték,hogy milyen könnyedén mondtam igent.Kivéve Alice.
-    Megígértem.
-    Jake,nem muszáj,ha nem akarsz – szólt közbe Bells,és én nem tudtam,hogy mit válaszoljak erre.
-    Isabella nem értem,hogy miért kellett most ezt mondanod,mikor mindenki láthatja,hogy beleegyezett – Szidta le Rosalie,és a többiek felváltva kapkodták fejüket kettőjük között.
-    Nyugi,Bella.Szívesen teszem – Próbáltam megenyhíteni,ezért rámosolyogtam.De talán ezzel a „szívesen” szóval még jobban megleptem.
-    Oké... – Húzta el a szót,és én tekintetem ismét Carlislera szegeztem.
-    A Denali klánhoz kellene mennetek,Alaszkába.
-    Alaszkába? – Szinte hallani lehetett,amint állkapcsom leesik,és koppanva ér földet a padlón.
-    Még visszamondhatod.
-    Nem,nem csak...meglepett – Ráztam meg a fejem,és lassan sikerült összeszednem magam.
-    Szóval már holnap indulnátok.És nem azonnal mennétek oda,hanem megszállnátok egy hotelben egy éjszakára.Persze külön lakosztály.Ez azért szükséges,hogyha véletlen követnének titeket,ne azonnal vezessétek el őket a búvóhelyre.Tanyáék azt mondták,hogy addig maradhattok ott,amíg csak kell.Mi pedig majd szólunk,ha már úgy látjuk,hogy vége.
-    Tanya... – suttogta maga elé Rose hisztérikusan.
-    Sajnálom,Rosalie.De inkább hálásnak kellene lennünk azért,amiért befogadtak.
-    Nekem ez nem megy Carlisle,és ne is várjátok el,hogy jópofizzak vele.
-    Csak próbálj hálásnak tűnni,rendben?Sokat jelentene – Fejét rám szegezte. – Jacob...akkor megfelelnek ezek a tervek?Persze tudom,hogy ebbe még Samnek is bele kell egyeznie,és...
-    Nem kell aggódnod,mindent elrendezek.
-    Köszönjük – Bólintott,és én mosolyogva visszabólintottam.

A tömeg lassacskán oszlani kezdett.Rosalie a fejével jelzett,hogy majd mennyek utána,és a végére már csak én,és Bella maradtunk.Épp indulni készültem,mikor megéreztem mellkasomon egy aprócska kézfejet.

-    Nekem túlságosan is furcsa ez az egész,Jake – Meredt mélyen a szemeimbe,és én visszaroskadtam a fotelbe.Összefont karral állt fölöttem.Esküszöm,mintha vallatáson lennék.
-    Micsoda? – kérdeztem meg félve.
-    Hogy szinte már örülsz annak,hogy Rosalieval tölthetsz egy...pontosan nem is tudom,hogy milyen hosszú időt.Te gyűlölöd Őt.Legalábbis...eddig gyűlölted.
-    Bella belefáradtam abba,hogy gyűlöljem.Így szokott ez lenni,nem de? – Egyik szemöldökét furcsállva felvonta.
-    Remélem tényleg csak ennyi.És nincs semmi titkolni valód,amit nem mondasz el nekem.Tudod jól,hogy nem igazán tudnám megbocsájtani – Nyeltem egy nagyot,majd suttogva megszólaltam.
-    Persze – Arcáról nem tűnt el,az a bizonyos „hülyének nézlek” tekintet,miközben szép,lassan elsétált.Alice megjelent a nappaliban,és szúrós tekintettel el kezdett tátogni.
-    Jasper is tudja – Artikulálva ejtette ki,majd bennem megfagyott a vér. – Ne legyél ilyen hülye.Érzi,hogy hogy éreztek egymás iránt.

Erősen figyelnem kellett arra,hogy mit mondd,így is alig értettem meg.De utána köpni-nyelni nem tudtam.

-    Nem fogja elmondani senkinek – Rázta meg a fejét,és ott hagyott.

Pár perc múlva,hogy ne nézzenek rám őrülten a többiek,inkább kimozdultam a nappaliból,és kimentem a házból Rose után.Messziről csak egy kis apró pontnak látszott szinte,amikor megpillantottam az erdő szélén.Majd sebesen futni kezdtem felé.Azzal,hogy vérfarkassá váltam,az emberi tempóm is felgyorsult.Nem kellett sok,hogy odaérjek.

-    Mi tartott eddig? – kérdezte türelmetlenül.
-    Bella vallatni kezdett.Sajnálom – Lihegtem,és féltékenyen kezdett el méregetni. – Nem történt semmi olyan.Csak barátok,rémlik?
-    Igen,ezt már sokszor hallottam – Bólogatott.
-    És egyszer sem hazudtam,ugye tudod? – Erősen koncentrált,majd tekintete meglágyult.
-    Tudom.
-    Akkor elmondanád,hogy mi volt annyira sürgős?
-    Csak szeretném tudni,hogy tényleg önszántadból kísérsz el engem,és nem azért,mert Carlisle megkért?! – Pár pillanatig nem bírtam megszólalni,amit Ő rossznak vélt.Mégis hogy tud ilyenre gondolni?
-    Rose persze,hogy azért,mert én is akartam!Itt a lehetőség,hogy kettesben legyünk,amit már oly régóta szerettem volna,és te megkérdőjelezel?A fenébe is,ennyire nem bízol bennem? – Emeltem fel végére a hangom.
-    Dehogyisnem! – válaszolt ugyanolyan hangnemben.
-    Akkor?
-    Nincs...nincs semmilyenféle akkor – suttogta halkan,és én megsajnáltam.
-    Sajnálom,hogy kiabáltam – Közelebb léptem,és erősen magamhoz szorítottam. – Szeretlek,Rosalie – Sejtettem,hogy nem fogja viszonozni őszinteségem,ezért nem is csalódtam akkorát.
-    Én sajnálom,hogy megint belédkötöttem.Lehet...hogy túlságosan is féltékeny vagyok.Hiszen neked kellene inkább Emmett miatt.
-    Kibírom – motyogtam.
-    Ez a különbség kettőnk között.Szóval megígérsz nekem valamit?
-    Bármit – Megpusziltam feje búbját.
-    Ha ott leszünk Tanyáéknál,akkor ugye nem fogsz még csak ránézni sem arra a ribancra? – Távolodott el,hogy bele tudjon nézni szemeimbe. – Láttam,hogy mennyire az ujjai köré csavart,amikor itt volt – Elmosolyodtam.
-    Az az eset igazából direkt azért történt,hogy féltékeny legyél.Amúgy meg ne gondolkodjunk ennyire előre.Ezelőtt még van egy esténk,amit teljesen magunk tölthetünk,ugye nem felejtetted el? – Vigyorogtam rá csibésziesen.
-    Nem,ha te sem azt,amit ígértél.
-    Mit ígértem? – Húztam fel szemöldököm,mire sóhajtott.
-    Be kellene fejeznünk majd valamit.
-    Ohh... – Ennyi tellett tőlem,majd ismét megszólaltam. – Hát persze,hogy azóta is az eszemben van.
-    Akkor jó – válaszolt röviden,és ajkai vészesen közeledtek az én ajkaim felé.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés