Sóhajtva kapcsolgattam a tévében a csatornákat, de egy sem érdekelt igazán. De nem akartam a csendet, idegesített. Charlie-ra néztem.

- Te mit szeretnél nézni, apu? – kérdeztem mosolyogva, hátha kisegít a tanácstalanságból. De nem válaszolt. – Már el is aludtál? – mormogtam és sóhajtottam egyet. Mindegy. Majd csak feltalálom magam valamivel, talán ideje lennem elmennem a boltba, hogy vacsorát főzzek neki. De talán előbb magamnak is enni kéne. Az éhség szinte égetett. De mégsem hagyhatom csakúgy magára Charlie-t. Dühös lenne, ha szó nélkül mennék el. Talán írnom kéne neki egy üzenetet. De mire elindultam volna, csengettek. Fogalmam sem volt, hogy ki lehetett az. Dudorászva indultam el ajtót nyitni, szinte egy pillanat alatt odaértem.

- Edward! – kiáltottam fel, mikor felismertem az ajtó előtt álló férfit, aki kikerekedett szemekkel nézett rám, majd megláttam a mögötte álló középkorú nőt, az édesanyámat. – Anyu! Hát ti? Gyertek beljebb… - hívtam őket, de csak anya mozdult meg. Edward mozdulatlanul állt, akár egy kőszobor.

- Edward? Valami baj van? Jól vagy? – kérdeztem mosolyogva.

- Bella, kislányom! – szólalt meg végül anya csendesen, megtörve a némaságot, és közelebb lépve átölelt. Edward arca megrándult a mozdulatra, láttam rajta, hogy mennyire meglepte a viszontlátásom. Szóhoz sem jut a boldogságtól. Mikor anya elengedett Edwardhoz léptem és hevesen átöleltem. Karjai élettelenül lógtak a teste mellett, talán arra várt, hogy megcsókoljam? De azt mégsem tehettem anya előtt, illetlenség lett volna.

- Bella – nyögte Edward.

- Én is örülök neked, már nagyon hiányoztál – mosolyogtam. Reneé zavartan kapkodta a tekintetét közöttünk. Talán ő is érezte a pulzáló elektromosságot a levegőben, majd zavartan a levegőbe szimatolt.

- Te jó ég, Bella! Mi ez a förtelmes bűz?! – kiáltotta panaszosan. – Meg se szólalj. Charlie már megint odaégetett valamit, ugye? – csóválta a fejét. – Charlie! Nem is köszönsz? – kiáltotta be a nappali irányába.

- Anyu, hagyd. Charlie alszik.

- Alszik? – kérdezte meglepetten. – Nappal? Furcsa, csaknem beteg? Megyek és megnézem. Kettesben hagylak Edwarddal egy kicsit, biztos sok mindent kell megbeszélnetek… - hadarta, majd eltűnt. Edwardra mosolyogtam.

- Bella… - nyögte újra, mintha nem értene valamit. Totális zűrzavar uralkodott gyönyörű vonásain. Mi baja lehet? Újra átöleltem, de mire megcsókolhattam volna vérfagyasztó sikoly harsant a levegőbe. Edward ösztönösen engedett el, és egy pillanat alatt a nappaliban termett. Én ugyanolyan tempóban követtem. Majdnem a megtorpanó Edwardnak ütköztem, aki csak sóbálványként meredt előre, majd kapkodni kezdte a tekintetét az alvó Charlie és a hisztérikusan sikoltozó-zokogó anyám között.

- Meghalt! Halott! – kiabálta Reneé összefüggéstelenül. Egy szavát sem értettem.

- Css… még felébreszted. Csak alszik – szólaltam meg nyugodtan. Reneé abban a pillanatban felnézett rám. Szemeiben hitetlenkedés ült és valami más, amit nem értettem. De Edward szólalt meg helyette.

- Bella – nyögte földöntúli hangon a nevemet. – Charlie hónapok óta halott…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés