(Paul szemszöge)

Még csak egy napja vagyunk Volterrában, és azt kell, hogy mondjam, meg tudnám szokni. A többi vámpír nagy része elfogad engem és anyát olyannak, amilyenek vagyunk, a másik fele pedig hogyha nem is kedvel, de legalább fél tőlünk, mivel anya demonstrálta az erejét tegnap néhányszor. Aki csak hozzám akart érni kapott valami érdekes kis feladatot, ami miatt utána mindenki rajta nevetett. Így az a néhány vámpír, aki rossz szemmel nézett engem, most már inkább beletörődik a helyzetbe. Kivéve azt az idegesítő kis „ki, ha én nem” Jane-t. Még egy ilyen perszónát nem hordott a hátán a föld. Komolyan, felsőbbrendűnek érzi magát, és a világ talán legnagyobb talpnyalója. Szerintem, ha Aro azt mondaná neki, hogy akkor most tépje szét és égesse el magát, akkor valahogy azt is kivitelezné, hogy boldoggá tegye a „Mesterét”. Micsoda középkori hierarchia. Miért lenne fontosabb ő, mint bárki más? Azért, mert idősebb, vagy mert sikerült maga köré gyűjtenie a vámpír kuriózumokat? Nélkülük nem sokra menne a csávó. Na mindegy. Mindenesetre a nonstop pizza szolgálat, és a hatalmas szoba nagyon is tetszik. Még soha nem éltem házban, amikor egyszer ágyban aludtam az is csak azért volt, mert anyával kiirtottunk szomjúságunkban egy bűntanyát, és mivel késő volt úgy gondoltuk, hogy akár maradhatnánk is éjszakára. Elvégre nekem aludnom is kell. Lehet, hogy ezt a vámpírok gyengeségnek tartják, hiszen nem vagyok állandóan elérhető állapotban, de szerintem határozottan jó dolog a szunyókálás. Szeretek álmodni, szeretek aludni. Egészen máshogy látja az ember, vagy félvér a dolgokat miután kipihente az előző napot. Igaz a mondás, hogy aludj rá egyet. Az nekem mindig segít, hogyha valami bajom van. Lényeg a lényeg, én teljesen elégedett vagyok ezzel az egész új helyzettel, leszámítva, hogy anya azzal töltötte az éjszakát, aki elhagyta. Tudom, hogy még mindig nagyon szerelmes, de hogyha ez az aljas disznó még egyszer képes lesz megbántani, akkor nem érdekel, hogy az apám, és elintézem a dolgot egyszer, s mindenkorra. Nem érdekel, hogy bárki is neheztelni fog rám ezért. Bár Arónak szerintem tök mindegy, mivel már átvettem Demetri képességét, ahogy sok másik vámpírét is, aki itt héderel Volterrában.

-         Itt a kajád, te kis senki – szakított ki a gondolataimból Jane dühös hangja. – Ha még egyszer szórakozni mersz velem, akkor addig kínozlak, amíg ki nem leheled azt a nyavalyás kis lelkedet, már ha van neked olyan.

-         Köszi, édes, én is szeretlek – vigyorogtam rá Jane-re. Hát igen, sikerült elintéztem még tegnap éjjel Arónál, hogy Jane hozza a reggelimet a szobámba. Annyira vicces fejeket vág, amikor nekem kell tennie valamit. Már tegnap is személyes sértésnek vette, hogy körbe kellett vezetnie engem és anyát a kastélyon.

-         Ne húzz fel még jobban te mocskos kis korcs – sziszegte a fogai között.

-         Hol van a modorod? – vontam fel a szemöldököm. – A Mester nem fog örülni, hogyha panaszkodni fogok rád. Gondolj csak bele, hogyha visszajátszom neki ezt a kis jelenetet – fenyegetőztem.

Fel akartam húzni, mert ha használja a képességét, akkor könnyebben lemásolom, és utána már ugyanabban a súlycsoportban leszünk. Majd én móresre tanítom ezt a kis hárpiát. Egyébként elég csini is, úgyhogy jó lesz vele játszani, kellemes látvány, így szívesen látom, ráadásul pontosan olyan, mint egy igazi musztáng. Be kell törni, meg kell zabolázni, és a világ legtökéletesebb kancája lesz belőle. Ráadásul imádom felhúzni a másik nem képviselőit. Mindig is ínyemre volt egy kis játék, bosszúból, amiért nem kellettem senkinek sem. Mennyi reménytelen udvarlás. Minden nő visszautasított, mert vagy túl jónak érzett magához, vagy túl gyengének. Ki érti a nőket egyáltalán?

-         Ha már úgyis mindegy, akkor akár szórakozhatok is egy kicsit – mosolygott rám gonoszan. A következő pillanatban pedig már kínok között vonaglottam az ágyamon. – Na, most legyen nagy a szád, te mocskos félvér. Genetikai tévedés vagy, egy mutáns, aki nem illik se a mi, sem pedig az emberek világába. Már akkor meg kellett volna halnod, amikor megfogantál azon a bűnös éjszakán, amit a szajha anyáddal töltött az egyik testőrünk. Hogyha Sam nem Demetri énekese, akkor csak keresztülment volna rajta, és onnantól kezdve nem is érdekli sem ő, sem pedig te. Csak egy szerencsétlen tévedés következménye vagy – mondta dühösen, miközben még mindig kínzott.

Nekem pedig végre sikerült átvennem a képességét, úgyhogy nagy nehezen ránéztem, és elmosolyodtam. Néhány pillanattal később már a földön vonaglott a fájdalomtól, az én kínjaim pedig megszűntek. Kétségbeesetten sikoltozott, és próbált kicsúszni a szobámból, de nem igazán sikerült neki. Szerintem ezt a nőt még soha senki nem látta gyámoltalannak, de most csak egy bajbajutott, ártatlan kislánynak tűnt. Nem pedig egy félelmetes Volturi testőrnek. 

-         Állj, elég… - sikoltozta két rándulás között. Miközben az egész testőrség a szobánkba gyűlt.

-         Azonnal hagyjátok abba – csattant fel Félix. Engem viszont ez a legkevésbé sem érdekelt. Ideje, hogy Jane tiszteletet tanuljon.

-         Na jó, ennek vége, most és mindenkorra – lépett elő Alec is. Majd elsötétült előttem minden, és Jane is elhalkult. – Ha még egyszer csak egy kósza tekintettel is bántod a húgomat, akkor életed végéig vakon, és süketen fogsz létezni, úgy hogy még a szagokat sem fogod érezni. Elég világos voltam? – csattant fel Alec.

-         Igen – morogtam az orrom alatt.

-         Te nyavalyás, rohadt kis senki – láttam meg Jane-t magam előtt, miután visszatért a látásom. Viszont hirtelen megállt. – Alec, azonnal add vissza az érzékeimet – mondta ingerülten.

-         Amit Paulnak mondtam az rád is vonatkozik – válaszolta higgadtan.

-         Hogy mi? Te az én testvérem vagy, miért nem állsz mellettem? – kérdezte „Törpilla” dühösen.

-         Azért, mert van egy felsőbb akarat, ami többet számít mindennél. Te a húgom vagy, de a Mester parancsa felülírja a hozzád fűződő családi köteléket. Aro azt parancsolta, hogy a félvérnek egyetlen haja szála sem görbülhet, úgyhogy fogd vissza magad, vagy nekem kell téged leállítanom. Most ez a feladatom – mondta még mindig higgadtan.

-         A francba – morgolódott Jane. – Rendben, próbálom türtőztetni magam, bár nem lesz könnyű – hagyta el egy mélyről jövő morgás a torkát. - Még, hogy egy genetikai zsákutca a Volturihoz tartozzon. Egy gyenge kis senki.

-         Jane – csattant fel Alec.

-         Nyugi van, lehet, hogy fizikailag nem bánthatom, de az érzelmeim szóbeli kifejezése még mindig nem tilos. Engedj el, Alec, nem fogom bántani, esküszöm.

-         Jól van, legyen úgy – bólintott rá a fivére, majd visszaadta az érzékeit.

Mh… egész jó kis képesség. Naná, hogy lemásoltam. Hasznomra lesz még. Például most is. Alec egy pillanat alatt elvesztette minden érzékét. Egy gyors mozdulattal lelöktem az ágyra, majd újra Jane felé fordultam.

-         Na mi van kis talpnyaló, már nem vagy olyan vagány csaj, mint amilyennek mutatod magad? Ha valamit parancsba adnak, akkor rögtön megfutamodunk? – kérdeztem elégedett vigyorral az arcomon.

-         Azért, mert most nem öltelek meg, nem jelenti azt, hogy biztonságban vagy – morogta.

Én pedig elengedtem Alecet. Azt hiszem, hogy ma már eleget játszottam az új családom idegeivel. Tényleg kéne ide egy kis orgia, mert elképesztően karót nyeltek és uncsik. Oh, Mester, hamuzz a számba. Mi a fenét esznek Arón ennyire? Jó, persze, itt ő a góré, de akkor is csak egy vámpír. Miután végre kimentek a szobámból azonnal elkezdtem a „hogyan törjük be Volterra vadlovát” elnevezésű tervet. Valószínűleg csak azért tartja magát ennyire elképesztőnek, mert a vámpírok félnek tőle. Először egy kicsit megtépázzuk a hatalmát, utána jöhet a zaklatás, és kegyelemdöfésként egy kis barátkozás. Mire végzek vele a tenyeremből fog enni. Még, hogy én genetikai zsákutca, korcs, és minden ehhez hasonló? Na, majd megtudják, hogy mire képes Paul, a félvér. Elkezdődhetnek a Volturi ellen intézet humoros megnyilvánulásaim. Amik természetesen mindig Jane ellen fognak irányulni. Sajnos szegény rosszkor van rossz helyen. Az első utam Jane szobájához vezetett, ahol tönkretettem a zárat az acél ajtón. Így tuti, hogy nem tud bejutni a szobájába. Ez mókás lesz. Mindig is ki akartam próbálni, hogy milyen ehhez hasonló hülyeségeket művelni.  

-          Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte anya mosolyogva, amikor meglátott Jane szobája előtt. – Csak nem érdekel a kis hárpia?

-         Hát, ami azt illeti, én csak erre jártam. Ismerkedek az új környezettel – magyarázkodtam. Csak ki ne szúrja a blöfföt.

-         Értem, én is felfedezőtúrára indultam. Ha lenne kedved, akkor apád is mindjárt csatlakozik, hogy mindent megmutasson – magyarázta lelkesen.

-         Uh, köszi, inkább kihagyom – fintorodtam el.

-         Édesem, Demetri nem akart rosszat azzal, hogy elhagyott engem, sőt a javamat akarta, nem tudta, hogy létezel. Kérlek, próbálj meg legalább szóba állni vele – simogatta meg az arcomat.

-         Jól van, a kedvedért – morogtam magam elé. Anya előbb vagy utóbb úgyis levesz a lábamról, és igent mondok neki mindenre. Túlságosan is aranyos, és imádnivaló ahhoz, hogy ellent mondjak neki.

-         Köszönöm, akkor este találkozunk. Hacsak nem gondolod meg magad – ajánlotta fel újra.

-         Nem köszi, inkább egyedül mennék – vágtam rá azonnal.

-         Rendben, adok neked időt, kicsim – mondta beletörődően.

-         Köszi, anya – sóhajtottam fel hálásan. Ha akarna befolyásolhatna is, de hála az égnek soha nem jutott még eszébe ilyesmi.

-         Nincs mit, drágám. Egyébként jól vagy? Úgy hallottam, hogy reggel megint összezörrentél ezzel a kis döggel. Segítsek elintézni a dolgot?

-         Nem, köszi, ura vagyok a helyzetnek – mondtam vigyorogva.

-         Értem, akkor én megyek is, de ha szükséged van rám, csak szólj – mondta komolyan.

-         Úgy lesz, ígérem – bólintottam rá. Ezután pedig anya elindult, hogy találkozzon a leendő férjével.  

Miután anya eltűnt a lépcsőn, és is úgy határoztam, hogy ideje lelépni a környékről, mivel a kis stöpszli bármikor ideérhet a szobájához. Jobban járok, hogyha nem talál itt. Elégedetten vonultam vissza a szobámba, és heveredtem le az ágyamra, majd vártam a dühödt sikítást, ami nem is váratott magára sokáig. Jane néhány perccel később kiabálni kezdett.

-         Ki volt az a mocskos, nyavalyás, félkegyelmű, aki ezt tette az ajtómmal. Bárki is volt ez lesz az utolsó cselekedete az életben. Az a nyavalyás, utolsó, szemétláda. Majd adok én neked. Parancs ide vagy oda, ezt nem fogom hagyni. Most azonnal elintézem egyszer, s mindenkorra. Kicakkozom azt az undorítóan meleg bőrét, meg a csinos kis pofiját – rontott be a szobámba ingerülten.

-         Kopogásról nem hallottál? – néztem rá ártatlanul.

-         Neked többé nem lesz szükséged udvariaskodásra – rugaszkodott el az ajtótól, majd rám vetette magát. – Soha többet nem fogsz semmihez sem hozzáérni Volterrában, és egy életre befogom azt az állandóan járó pofádat is – lódult meg fogaival a nyakam felé. Én viszont egy gyors mozdulattal magam alá gyűrtem, és lefogtam a karjait a feje fölött. – Eressz el, te undorító féreg – morgott rám. – Addig, amíg szépen mondom – fűzte még hozzá.

-         Bocs, de nekem tetszik egy a póz – kacsintottam rá nevetve.

A karjai a feje fölé voltak szorítva, míg a lábait nem tudta összehúzni a combjaimtól, úgyhogy igencsak kényelmes helyekre kerültek bizonyos testrészeim. Miért ne érezhetném egy kicsit jól magam? 

-         Nekem viszont egyáltalán nem – mondta. Majd a következő pillanatban felordítottam fájdalmamban. Én viszont pontosan ugyanakkor bocsátottam rá Jane-re a saját képességét, úgyhogy ő is sikoltozva vonaglott alattam. Majd hirtelen ötlettől vezérelve változtattam az érzelmi tölteten, és nem sokkal később Jane kéjesen felnyögött, és a csípője felvett egy izgató ritmust. Na ugye, nem muszáj kínoznom, lehetek jó is hozzá. A nyögéseit élvezetesebb hallgatni. – Hagyd abba – nyögte. – Azonnal engedj el. Nem érted? – sikoltozott alattam.

-         Mi a fene folyik itt? Még a trónteremben is hallani titeket. Már összeszaladt az egész kastély – lépett be Félix az ajtómon. – Oh, így már mindjárt más. Hát, izé, folytassátok. Majd megmondom, hogy csak jól érzitek magatokat éppen. Csak mi már azt hittük, hogy éppen széttépitek egymást. Illetve a Mester azt hitte, hogy Jane meg fog ölni.

-         Fogd be, Félix – nyögött fel Jane.

-         Jól van, bocsi, Jane. Már itt sem vagyok, hagyom, hogy élvezd a társaságot.

-         A picsába, szedd már le rólam ezt a kis senkit – csattant fel két remegéshullám között.

Elég vicces, hogy még most is képes valakit szidni, pedig már közel jár a csúcshoz. Ez tök nagy poén, kipróbálhatnám rajta ezt a fajta érzelemhullámot a trónteremben. Vagy valahol, ahol nagy tömeg van. Igen, ez jó, határozottan jó. Jane, amint a nagy hármas előtt vonaglik a kéjtől.

-         Attól tartok, hogy kezdem elveszíteni a fonalat. Nem úgy nézel ki, mint akinek rossz a helyzet. Bár még minden ruha rajtatok van, így nehezebb lesz szexelni, de ti tudjátok. Bár gyorsan le lehet tépni a zavaró tényezőket, úgyhogy tulajdonképpen. Nem tudom, hogy mit csinálsz Paul, de adhatnál tanácsokat, hogyha Jane-t már ruhástól ebbe az állapotba jutattad.

-         Ne süketelj te barom, szedd le rólam ezt a korcsot – sikoltott fel Jane.

Majd a teste elernyedt alattam, és behunyt szemmel feküdt az ágyon immáron nem tiltakozva. Na ugye, jó vagyok, pedig még hozzá sem értem. Mit tesz majd, hogyha meg is érintem közben. Mi? Ha meg is érintem? Jesszus, bűnös gondolatok, ez már túlzás. Ezt a nőt? Még, hogy ő meg én? Pfuj!

-         Ne is foglalkozz vele, kicsit ideges – legyintettem Félixnek. Aki elnevette magát, majd távozott.

-         Eressz el, te szemétláda – morgott Jane továbbra is. Viszont már annyi előnyöm volt, hogy nem merte megint bevetni ellenem a képességét.

-         Oh, annak is eljön az ideje, kiscsillag. Csupán demonstráltam, hogy ilyesmi bármikor megtörténhet, hogyha bántani próbálsz. Megölni ugyan nem ölhetlek meg, mert azzal tönkretenném az édesanyám boldogságát, de pokollá változtathatom a szánalmas kis életedet. Úgyhogy alaposan gondold át minden lépésedet, ha velem packázol – mondtam ingerülten. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés